Oblomov-kommentárok

Mihail Ugarov: Oblom-off - Csokonai Színház, Debrecen

Az orosz Mihail Ugarov drámáját mutatta be márciusban Oblom-off címmel a debreceni Csokonai Színház. A lengyel Andrzej Bubien által színpadra állított darab Goncsarov híres regénye nyomán készült. Az előadást a főszerepet alakító Trill Zsolt nagyszerű játéka teszi kiemelkedő jelentőségűvé. A produkciót Bíró Kristóf mutatja be.

Bíró Kristóf

 


Az 1956-ban született Mihail Ugarov 2000-ben készítette el Oblomov-variációját. Az eredetileg Ilja Iljics halála címet viselő darabot (mely magyarul a Zavarka Szlavista Műhely által összeállított Orosz népi posta című kötetben olvasható) már maga a szerző is Oblom-off címmel állította színpadra. (A kötet utószava szerint a darab a 2002-es moszkvai Novaja Drama kortárs drámafesztiválon elnyerte a legjobb dráma díját, az előadás pedig 2003-ban a legnagyobb orosz színházi fesztiválon megkapta a közönségdíjat.)

Ugarov darabja elsősorban Oblomov alakjának újragondolására tesz kísérletet. A figura - legalábbis nálunk - nyilván nem az irodalmi élmények nyomán vált fontossá (Goncsarov 1859-ben megjelent regénye legfeljebb a bölcsészkarokon kötelező olvasmány), hanem Nyikita Mihlakov 1979-es filmje miatt. A Néhány nap Oblomov életéből - Oleg Tabakov nagyszerű alakításának is köszönhetően - érzékeny, némileg elfogult képet rajzol hőséről. Mihalkov - főleg egy beváltatlan nagy szerelem jeleneteit felfestve - az elmulasztott életről beszél. Mindehhez a gyerekkor emlékei rajzolnak hátteret, amelyek egy mozdulatlan, álmos világot a családias összetartozás színeivel telítenek. Amikor Oblomov napjai nagy részét az ágyban tölti, akkor ebbe a már csak emlékeiben eleven melegségbe próbálja magát újra meg újra belefészkelni. De amikor a szerelem mámorában egy egész éjszakát tölt el Olga ablaka alatt, az eső áztatta kerti pavilonban (sem az esőről, sem az éjszakáról tudomást sem véve, valahol az időn kívül létezve) a kozmosz hűvösét is megtapasztalja. És itt - legalábbis Mihalkov szerint - valami megszakad benne, gyorsan visszamenekül puha párnái közé. A történetet a film gyönyörű záróképében az otthontalanság nemzedékről nemzedékre szálló emblematikus képe zárja: Oblomov árván maradt kisfia a tágas orosz tájba beleveszve a soha meg nem érkező mama elé rohan.

 

 

Ugarov - szemben Mihalkovval - egyáltalán nem akar történetet mesélni. Még csak kísérletet sem tesz a sztori felvázolására, inkább csak felidéz néhány regénybeli helyzetet, és az azokból kibontakozó dialógusok (néhol monológok) segítségével elsősorban a figurák életszemléletét igyekszik megrajzolni. Ezért az Ilja Iljics halála elsősorban afféle Oblomov-kommentárnak tekinthető, mely végeredményben a regénytől elszakadó, szuverén képet fest a regény néhány kiemelt figurájáról, elsősorban a címszereplőről. Mellette ellenpontként jelenik meg az ifjúkori barát, a tevékeny Stolz. A szinte családtagnak számító zsémbelő, lusta szolga, Zahar mellett felidéződik két nőalak is, a két lehetséges társ. Egyrészt Olga, a beváltatlan nagy szerelem, másrészt Agafja Matvejevna, akit végül feleségnek választ Oblomov. (Erre a másik nőre Mihalkov filmje egyetlen képet sem veszteget.)

Ugarov találmánya az orvos figurája, akinek a főszereplővel való három találkozása tulajdonképpen a darab három tartópilléreként szolgál. Az elsőben megismerjük a főszereplőt, akinek furcsaságait az orvos nyitott nézőpontján keresztül természetesnek fogadjuk el. A másodikban Oblomov eleven hatását tapasztaljuk meg, hisz az orvos óhatatlanul is sok mindenben hasonul hozzá. A harmadik találkozás alkalmával pedig a doktor néven nevezi Oblomov baját. Különcségét társadalmi kontextusba helyezve TOTUS-nak mondja a bajt, majd le is fordítja a kifejezést latinról: „Egész ember. Az ilyen nem élhet... A diagnózis összeegyeztethetetlen az élettel.*" Mindez visszautal az orvossal való első találkozásra, ahol a nőkről beszélgetve Oblomov a következőket mondja: „Nem vagyok férfi... Én Oblomov vagyok... Egy Oblomov több, mint egy férfi!... A férfi az egy fél, a nő meg pontosan ugyanennyi. Hogy állíthatnám magamról, hogy férfi vagyok? Hisz ez azt jelentené, hogy egy egész helyett csak egy fél lennék! Így akarnának darabokra tépni!" (A doktor ekkor ígéri meg Oblomovnak, hogy megnevezi a baját - azt is hozzátéve, hogy meggyógyítani nem fogja. Így csak annak ad latin nevet, amit a főszereplő egyébként is tud magáról. Kimondja azt, amit talán fölösleges megnevezni, mert a darabot olvasva, az előadást látva egyébként is egyértelmű, hogy erről szól ez a mű).

 

 

Ugarov drámájának eredeti címe, az Ilja Iljics halála egy másik kötelező olvasmányra, Tolsztoj kisregényére is rájátszik, nyilván tudatosan, hisz a darab éppúgy az életben meglelhető emberi teljességre kérdez rá, mint az Iván Iljics halála. Csakhogy míg ezt Tolsztoj alakja (mint elszalasztott lehetőséget) a halála pillanatában ismeri fel, addig Ugarov hőse - és ez Oblomov-értelmezésének lényege -, mint az elveszett idő emlékét őrzi. („Mondja csak, gyerekkorában nem ijedt meg valamitől?" - kérdezi Oblomovtól az orvosa. „Dehogyem! Nem is egyszer" - válaszolja a férfi. „Egyszer nagyon megijedtem. Amikor az ingaóra nehezéke leért a földre. Alig tértem magamhoz." „Mi volt ebben ijesztő" - kérdez vissza az orvos. „Még kérdi?" - értetlenkedik Oblomov. „Hát véget ért az idő!")

Míg Andrzej Bubien rendezése az elveszett teljességre, ha úgy tetszik: a töredékes létezésre, mint a valóságban egyedül lehetséges életfeltételre épül, addig Trill Zsolt játéka - a rendezői koncepcióval teljes összhangban - a mindvégig megőrzött gyerekkort hangsúlyozza. Míg Mihalkov Oblomov-értelmezése - sűrűn visszautalva a gyermeki világra - az elvesztett, de visszavágyott teljességről beszél (ebbe az eltűnt korba visszarévedve telik Oblomov életének nagy része mágikus álomban), addig Trill Zsolt alakításában a debreceni Oblomov meg tudta őrizni magában az elveszett időt. Nem egy infantilis felnőtt jelenik meg a színpadon, hanem egy olyan lény, aki továbbra is a gyermeki teljességben tud létezni, akihez képest inkább a többiek tűnnek inkább habókosnak, furcsának, különösnek.

Trill alakítását hol a virgonc játékosság, hol a gyermeki rácsodálkozás, hol a kisfiús esendőség jellemzi, de minden pillanatban egész valójában van jelen a figura. Teljes átéléssel adja oda magát mindennek: örömnek és szorongásnak, játéknak és idegenségnek, barátságnak és szerelemnek.

Oblomov a könyvekkel telepakolt íróasztal alatt rendezkedett be. (Ezért nem látja őt Arkagyij, az orvos - Mercs János -, amikor az első jelenetben belép.) Azt mondja Oblomov erről a kuckóról, hogy ez a háza, pontosabban a menedéke. „Ház. Így szokás mondani. Ha például kidobóst játszanánk, nem dobhatna ki engem, ha így csinálnék (összeilleszti ujjait a feje fölött), és azt mondanám, hogy ház!" Oblomov azért nyílik meg Mercs János zavartan izgága, odaadóan lelkes orvosa előtt, mert játszótársat talál benne. Második találkozásukkor már két kisfiú heveredik le az alkalmi ággyá átalakított íróasztalon, és élményeikről mesélnek egymásnak. Arkagyij például arról, hogy ismét elővette régi falovát a szekrényből. Úgy látszik, „a lelki betegségek fertőzőek" - magyarázta korábban a viselkedését. Harmadik találkozásukkor azonban már egy felnőtt mond ítéletet Oblomovról. Az orvos elfelejtette gyerekkori játékait, és elragadta praxisa bővülésének bűvölete.

 

 

Ez a felnőttvilág azonban már ismerősen idegen Oblomov számára. Látta már Stolz (Tóth László) környezetében, akihez a gyerekkori pajtásság jegyében teljes odaadással ragaszkodik, de az üzletemberhez érkező küldöncöket negyed- meg nyolcadembereknek látja. Minderre rá is erősít az előadás azzal, hogy a jelenetek közötti átkötésekben fekete öltönyös aktatáskás alakokat látunk sietni, lihegni, tevékenykedni. A modern élet kavargása ez, a fél-emberi létet magától értetődőnek tekintő társadalom programja, aminek képtelen magát átadni a gyermeki lelkületű Oblomov.

Menedékéből csak Stolz mozdítja ki átmenetileg. A Casta divával csábítja, Bellini áriájával, melyet a mama dúdolgatott Oblomov gyerekkorában. Most Olga varázsolja el a dallal. De a szerelemben szó sincs az elvesztett teljességhez való visszatalálás reményéről. Erről szól Bubien egyik legfontosabb rendezői ötlete, nevezetesen az, hogy megkettőzi Olga alakját: A feketébe öltözött lány (Szűcs Kata) háta mögött megjelenik világosba öltözött alteregója (Kriszta Kinga), ő énekli a dalt, valóban varázslatosan, mint ahogy a lélek mélyén zeng a bánat, de a jelenet végén a másik lány szólal meg, mint bárki, aki a bókokat besöpörni kész. A két figura végig jelen van a jelenetben, mint ugyanannak a vágyképnek az éteri és földi mása. Oblomovból őszintén szakad ki az elragadtatottság, mintha az, amitől gyerekkora óta tartott, valóban csoda lenne. Ugyanis nem csak az okozott neki traumát, hogy „véget ért az idő", hanem az is, hogy meglátta, hogy a lányoknak „nincs izéje... kukaca..." Most viszont nekiszabadult örömmel veti magát a „szerelembe": nemcsak szerelmet vall Olgának, hanem neki is vetkőzik, a szoknyát is lehúzza a lányról, és a zongora tetején majdnem megtörténik köztük minden, ami megeshet. Nyilván ezt a mámort nem lehet jegelni, és az élet későbbi pillanataiban felmelegíteni. Ezért is nincs ennek a „nagy szerelemnek" folytatása.

Ehelyett az otthonos közönségességben talált átmeneti menedéket Oblomov. Agafja Matvejevna (Györgyi Anna) dolgos, önsajnáló özvegy, aki mohó reménnyel veti magát Oblomov lyukas harisnyáira és agyonfoltozott háziköntösére. És lelkesen tömi a férfiba a házikosztot, miközben az a lehetetlen szerelemről fogalmazza felmentést kereső búcsúlevelét Olgának. Az asszony mellett ott van két gyermeke is, akik igazi társai lesznek Oblomovnak - megint csak sokértelmű rendezői ötlettel - kétdimenziós papírszobor létükben is.    
Ebbe a „családba" érkezik Stolz, hogy hírt vigyen Oblomovról Olgának. „Mondd, hogy meghaltam! Gutaütésben!" - üzeni a férfi. És így is lesz. Előtte azonban a háttérben álló szobortöredékekből összeállítja saját síremlékét. A csonka darabokból valami nevetségesen teljeset. Zahar (Bakota Árpád) emellett mondja el mulatságosan szánalmas búcsúbeszédét. Egy emberről, aki túlélte az időt.      



* A darabból vett idézeteket Teller Katalinnak az Orosz nép posta című kötetben megjelent fordításában közöljük.

 

Mihail Ugarov: Oblom-off

 

A Zavarka fordítóműhely fordítása alapján átdolgozta: Kozma András

Díszlet, jelmez: Anita Bojarska

Zene: Piotr Salaber

Koreográfus: Katona Gábor

Dramaturg, a rendező munkatársa: Kozma András

Rendező: Andrzej Bubien

Szereplők: Trill Zsolt, Györgyi Anna, Szűcs Kata, Kriszta Kinga, Mercs János, Tóth László, Bakota Árpád, Nagy László, Buka Helga, Endi András, Kókai Tamás, Steuer Tibor, Pozsonyi Ágnes, Pozsonyi Zsófia

 

 

 


Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.


Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft




 

09. 09. 14. | Nyomtatás |