Az emlékezőművész

Bozsik Yvette: Lány, kertben - Katona József Színház, Bozsik Yvette Társulat

Megannyi hommage, pajkos vagy éppen szigorú visszakacsintás, hátrapillantás után Bozsik Yvette most jelentkezett első kimondottan és elsősorban önéletrajzi ihletettségű produkciójával. A koreográfus-táncos a közelmúltban ünnepelte negyvenedik születésnapját. Az emberben ott motoszkál a kérdés: élt-e annyit ő, él-e annyit bárki ennyi idő alatt, amennyiből egy efféle igényű alkotás kijön? A játékot megtekintve (bár Bozsik személyének ismeretében látatlanban is megelőlegezhetően) határozott igen a válasz.

Halász Tamás

Hány döbbenetesen érdekes család, családtörténet lehet, mely a gondviselés akaratából mindenféle nyom nélkül tűnik, sikkad el? Hány Pepín bácsi válik köddé egy Menzel, hány nagymellű trafikosnő egy Fellini vagy hány Nemecsek egy Molnár Ferenc hiányában? De megnevezett, valós személyükben elfeledett vagy éppen eltagadott modellek tíz- és százezrei örökítődtek meg egy családi, vagy egyéb okokból a közelben tartózkodó zseninek köszönhetően. És ott van persze a konkrét memoárirodalom a maga fő- és mellékállású szemtanúival, kiknek alkotásai főalakjai közé, mögé odakeverednek a sajátjaik, családtagjaik biztos kézzel felvitt portré-krokijai is. Bozsik saját gyerekkorát vitte színre: a kert, aminek képeit a Kamra előterében is kiállították, konkrétan Hajdúszoboszlón volt található. De a kert elvont értelmében az a szövevényes, mind sűrűbb és áthatolhatatlanabb dzsungel, melynek lakói, fái, ágai valaha volt szeretteink, társaink, barátaink és ellenségeink. Olyan, egyszer volt kertem, Hajdúszoboszlón például nekem is volt valaha. Az elvont értelemben vett, fejben-szívben hordott fás térség, nyírt sövénnyel, rózsaággyal azonban mindenkinek a megismételhetetlen sajátja, akár egy ujjlenyomat. Az említett képek, melyeket - hosszú-hosszú évekkel egy gyerekkori nyarat követően - egy Bozsikra valamely újság címlapján ráismerő, szülész-nőgyógyásszá cseperedett fiú adott át a táncos-koreográfusnak -, ezek a képek az előadás voltaképpeni ihletői. A képeken a kislány Bozsikot ismerjük fel azonnal, ahogy nyári ruhácskában illeg egy vidéki ház kertjében. A fotók mellett pár soros megejtő szöveg (az orvosé) mondja el történetüket.

Nagyon nem mindegy, hogy az emlékező hol és mely történelmi időben élte le addigi éveit, hogy honnan hová jutott el, kik voltak hatással életére, s hogy - a közkeletű megfogalmazással élve - mit tett le az asztalra. Jól tudjuk aztán azt is, hogy megannyi világnagyság élettartamát tekintetbe véve szinte matuzsáleminek is mondható a negyvenéves kor: s végképp mellőzném itt a konkrét névsorolvasást, ki mindenki festette, költötte, komponálta össze például halhatatlan életművét huszon-harminc éves korában bekövetkezett haláláig. Mindennek fényében nem volt mitől tartanom, mikor beültem Bozsik Yvette Lány, kertben című bemutatójára. Hogy a produkció ilyen biztos kézzel vezetett, feszes, izgalmas és emlékezetes lett, az viszont az őszinte, szeppent tiszteletet ébresztette bennem.

 

 

Fotó: Dusa Gábor

 

 

Bozsik alkotásában ugyanis az az egyik truváj, hogy alakjainak modelljei (s persze nyilván akad, aki több figurából gyúratott) szinte kivétel nélkül élő alakok, életének töretlenül, a mában is részei. A színen a Tallós Andrea megformálta anya, Cseh Éva, a Magyar Rádió hajdani, Békés megyei tudósítója (ki ne emlékezne gyönyörű orgánumára a Déli meg Esti Krónikából). A Szabó Győző alakította Apa, ez az érző szívű dúvad, Rajkai Zoltán mint Keresztapa és olykor pajzánba hajló vidéki táncmester (Bozsik első tánctanára), ott van Vati Tamás, a Rendező (értsd: Árvai György, máskor pedig mint önmaga, Vati Tamás). És ott a megannyi mellékalak, a „rokonok, barátok, szeretők".

Bozsik nem (ön)emlékművet állít, nem akar elkápráztatni, nem henceg, dörgölőzik gazdag, fordulatos, drámai életével. Megejtő, olykor igencsak drámai feltárulkozást látunk, melyben a filmes ízű szürreál (gyakran jutott eszembe párhuzamként például Louis Malle 1960-as Zazie a metrón-ja) éppúgy helyet kap, mint a tárgyszerű emlékezés vagy a szívszorító nosztalgia. Hiperrealizmus és álomvilág fogócskázik, birkózik egymással, valódinak tűnő helyzetek csapnak át féktelen képzelgésbe, és a (túl)működő alkotói fantáziának tulajdonított momentumokról kezdjük sejdíteni, hogy esetleg tényleg erős valóságalapjuk lehet.

A játéktér mélyére vidéki retro-konyhát rendezett be (az egész térrel remeklő) Khell Zsolt díszlettervező: a konkrétan is távoli múltat szimbolizáló, zsúfolt térre pillantva már-már orrunkban érezzük a hajdani, vidéki gyerekkor illatait. Az ósdi hűtőszekrény (hangja olykor szinte robajjá erősödik - lásd: fehér zaj), a muzeális rádió és tévé, a szódásszifon, a szék, az asztal, a lámpa, az egész bravúros látványvilág egy rendhagyó tablókép háttere. Az előtérből leválasztott ficak a Rendező felségterülete: onnan árad a művészet vad, bódító, csábító, veszélyes illata. A sufni hol fotólabor, hol iroda vagy rendezői pult. Balra elöl egy újabb hűtő, melynek hatalmas ajtaján ki-be közlekednek. Körben, kazlakban a buja lugas hangulatát idéző műrepkény, sorminta üres tejfölös poharakból, dominókockaként sorba állított, majd feldöntött gyufásdobozok. A színlapon is visszaköszön az apai biszbaszok végtelen tömege: a fotómontázson félkörbe rakva értelmetlen, értelmezhetetlen fém alkatrészek, hasznavehetetlen zsanérok, kallantyúk, zárak, lakatdarabkák tömegei. A játéktér falában a „valamirecsakjólesz" lomok megrendítő és vicces patchworkje a lomtár-műhelyből. Fiókelőlapok, zsaluk, forgácslapok végtelen tömege a kertvégből.

 

 

Fotó: Dusa Gábor

 

A honnan és a hová, és persze az útközben Bozsik féktelen tempójú előadásának főszereplője. Nem követünk pontos kronológiát, a történet nem ledaráltatik, hanem a szemünk előtt alakul: az események hol borzongatóan különös látomásba csapnak át, hol pedig egy artisztikus futam koppan nagyot a hajdan volt valóság kemény betonfalán. Keserű szembesülések, feloldott és feloldhatatlan indulatok, máig kísértő rémképek és kalandos élménnyé szelídült traumák közt szlalomozunk a rendező-koreográfus nyomában. Vérfagyasztóak a Mészáros Béla által nagyszerűen életre keltett pedofil rokon (Gyurka - „a család kitagadta, infarktus vitte el negyven évesen") jelenetei. A karmai közt vergődő gyereklány Bozsik (Hasznos Dóra ragyogó alakítása) áldozat, majd, szemünk láttára bosszúálló, elégtételt vevő túlélő. A koreográfus-asszisztensként (Vislóczky Szabolccsal együtt) is jeleskedő fiatal táncosnő alakja valóban rendkívüli. A leragasztott SZTK-szemüveges, bakfis Ofélia (ez a karakter már Bozsik János vitézében is megjelent, bár ott még a - mára Kossuth-díjas - „nagylány" alakította) bő, hálóingszerű ruhájában - Berzsenyi Krisztina egyik telitalálata, számos további mellett -, sápadt hullasminkjében hol riadt vagy indulatos szemlélődő, hol a cselekmények varázserejű mozgatója. Hasznos Dórától még akkor sem válik meg könnyen a tekintet, amikor háttal áll nekünk. A gyereklány-forma táncosnő hiába a legfakóbb, legkevésbé harsány vagy „átöltözős" figura, mégis (természetesen) benne sűrűsödik össze mindazon jelentés, tapasztalat, amiből e darab született. Hasznos nem egyszerűen „Bozsik Yvette alakjának megformálója": alakja, játéka eredeti és saját, sajáttá tett.

Szeretetteli és (tehát) könyörtelen ábrázolat jutott a Bozsik-szülőknek: a pompás megjelenésű, többre hivatott, poklokat járó anyát megrendítő figyelemmel ábrázolja Tallós Andrea. Játékában derű és dráma, minden porcikáját átjárja e nehéz, összetett szerep. Története, lénye a gyermeki álom- és vágyképek és a hol groteszk, hol keserves valóság anyagából gyúratott. Nagyszerű (ellentét)párja Szabó Győző, ki elég gyorsan hanyatlik álom-apából lesújtóan valóságossá, kitől olykor kínosan feszengünk, akire zavartan meredünk. De ott van benne a szeretet titka: a Máté Pétert tejfölös virslivel szájában, könnyel szemében bömbölő-dúdoló, omladozó, otromba óriás megformálása igazi színészi bravúr. A Jean-Philippe Heritier-vel az előadás zenéjét is jegyző Keresztes Tamás táncoslábú, dalostorkú, sima modorú, pazar bajusszal ékített Szeretője ugyancsak kivételes alakítás. Rajkai Zoltán vidéki, frankofón táncmestere - az előbbi bajusszal rokonítható, nagyköves aranygyűrűjével, választékos franciaságával - szintén emlékezetes: úgy roppant szórakoztató, hogy közben érzékenyen összegzett emberi dráma villan ki a groteszk felszín repedésein. Vati Tamás a művészettel csábító, izgalmas, egzotikus idegen, a szöktető és a szeráj egyben. Gyengéden, csipkelődő érzelemmel rajzolt alakjában egyértelműen felsejlik - a Bozsik pályáját ismerők számára - Árvai Györgyé, aki rendkívüli jelentőségű mozgás-performanszainak hősnőjévé tette társalkotójaként a Természetes Vészek formáció, s a közös kaland indulásakor mindössze tizennyolc éves Bozsikot a valóság huszonhárom évvel ezelőtti síkján. Egy lendületes, feszülten szórakoztató jelenetben látjuk is a „Bozsik-család először találkozik a színházi avantgárddal" című közjátékot. A mágus szerepéből lép át a magáéba később Vati: önironikus képben jelenik meg a színpadon Bozsik Yvette 1996-ban született műve (melyet eredetileg is Vatival kettesben táncolt), az Yma Sumac dalaira, a „Vámos" Rousseau vásznaira komponált Xtabay című koreográfia. Vad, déli bujaság, inka romantika helyett itt, most: trafikból szalasztott műanyag tolldísz és műnövény-inda, melybe kapaszkodva Tarzanként suhan keresztül a táncos a téren. Nagyszerűek a Czakó Klára és Szacsvay László által életre keltett nagyszülők, ezek a hol porcelánnippszerűen finom és távoli, hol nagyon is élettelivé váló, meghitt figurák. És nagyot alakít a sokarcú sokaság, az együtt és egyenként is izgalmas Krausz Alíz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams, Gombai Szabolcs és Vislóczky Szabolcs.

Bozsik számtalan apró utalással kedveskedik a munkásságát alaposan ismerőknek: műve gondosan egymásra helyezett rétegekből áll. Bennfentességnek, belterjességnek a legkisebb nyomával sem találkozunk, de egyértelmű: nagyon más élményt jelent egy tapasztalt nézőnek, illetve egy újdonásznak a Lány, kertben. Utóbbi sincs kizárva semmiből: előbbi viszont egyre mélyebb rétegekbe pillanthat le, hogy a végén még szinte meg is szédül.

Lélegzetelállító mutatványnak minősíthető Bozsik Yvette önéletrajzi alkotása, melynek dramaturgja, Török Tamara hatalmas kihívásnak nézett elébe, és amelynek fényes sikerrel felelt meg. Önéletrajzi cserepek, szilánkok, örömök és fájdalmak, lezárt és lezáratlan, lezárhatatlan történetek tarka szőtteséből állt össze ez a produkció, különös memoár, emlékművi szoborcsoportozat, korszakhatári visszapillantás. Szájpecekkel eltorzított arcú rémálomi alakokká változó szerető rokonok, áldozatok és hősök járják előttünk vad táncukat. A hozzávalók, akikből, akiktől, akik által egy roppant sokszínű, sokoldalú ember lett, alakult, nemesedett és sérült, pallérozódott és kiforrott az, akit gyűjtőnéven úgy emlegetünk: Bozsik Yvette.


 

Bozsik Yvette: Lány, kertben

 

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Zene: Keresztes Tamás, Jean-Philippe Heritier

Dramaturg: Török Tamara

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Szereplők: Hasznos Dóra, Szabó Győző, Keresztes Tamás, Vati Tamás, Rajkai Zoltán, Mészáros Béla, Szacsvay László, Czakó Klára, Krausz Aliz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams, Gombai Szabolcs, Vislóczky Szabolcs

 

Helyszín: Kamra

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Horeczky: Családom és egyéb állatfajták

MGP: Lány, kertben

Maul Ágnes: Családi iszonyok

Török Ákos: Bozsik Yvette, kertben

VMR: Lánydzsungel

 

 

Beszélgetés Bozsik Yvette-tel az előadásról

Nő a kertből

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

09. 02. 20. | Nyomtatás |