Miért írok fiataloknak?

Jegyzetek

Edward Bond előadásának kiegészítéseként két rövid jegyzetét is közöljük, amelyek tulajdonképpen arra a kérdésre válaszolnak, hogy miért fontosak a fiataloknak szóló darabok és előadások, illetve hogy ő maga az utóbbi időben miért elsősorban színházi nevelési társulatok számára ír. Mindkettő a birminghami Big Brum TIE-társulat számára készült. Az első Bond legutóbbi darabjához kapcsolódik, amelyet  októberben mutatott be a Big Brum.

Edward Bond

 

 

A szerző jegyzete A window műsorfüzetében

 

A politikusok azt mondják, hogy egy csónakban evezünk. Ez olyan nyilvánvalóan nem igaz, hogy nyugodtan mondhatjuk hazugságnak. Mindannyian ugyanazon a viharos, vadul hullámzó tengeren vagyunk. De egyesek kényelmes sétahajókon utaznak, míg mások még mentőcsónaknak sem nevezhető tutajokon. Ezeket a vész-csónakokat korábbi katasztrófák maradványaiból tákolták össze. A fiatalok azért nézik le a politikusokat, mert azok ilyen hazugságokkal traktálják őket. Nem demokrácia az, amiben élünk, hanem piac. Mindent vásárolunk és eladunk. Még a kedvességet és az állampolgári felelősséget is meg kell vennünk a szociális munkásoktól. Társadalmunk szétesésének az az oka, hogy azokban a bonyolult viszonyrendszerekben, amelyek összetarthatnák, a pénz lett a közvetítő eszköz. Ezt a de-szocializálást fentről kellett elkezdeni. Amikor ekkora szakadék van a társadalmi valóság és a közösség moralitása között, akkor a fiatalok az utcákon ölik egymást.

Régebben a miénkhez hasonló társadalmakat az állami erőszak és a szegénység tartotta össze. Mi mindezt a fogyasztással próbáljuk megtenni. Megvan a tudásunk, amely megoldhatná a problémáinkat – nem racionális, utilitárius megoldásokra gondolok, hanem arra, hogy a képzeletünket újra kreatívvá tehetnénk. Miénk az első társadalom, amelynek nincs szüksége kábítószerekre, mégis a társadalmunkban minden drog.

Az első demokráciát a görögök hozták létre. Nem azzal tették ezt, hogy népgyűlést hívtak össze és törvénykeztek, hanem azzal, hogy megteremtették az első közösségi drámákat. A bíróság és népgyűlés jogot teremthet, de igazságosságot a drámákban kell keresni. Mi dramatikus faj vagyunk, és a dráma mélyen a tudatunkba ágyazódott. Ez az egyetlen eszközünk arra, hogy felboncoljuk és újraszőjük összetett ellentmondásainkat és vízióinkat. Társadalmunk gyógymódokban, büntetésben és kütyükben gondolkozik. A görögök szerették a problémáikat, és a tragédia alapvető szabadsága segítségével termékennyé tették őket. Minket nem kötnek az ő ideológiai megoldásaik, de ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: az egyén és a társadalom problémájával. Kétezer év elteltével a görögök drámái továbbra is a színpadaink fölé tornyosulnak. Gondolják, hogy kétezer év múlva bárkit is érdekelni fognak a többnyire reakciós és banális tévé- és filmszemeteink? Vagy a színházunk? Üzleteink kirakataiban kirakat-üzleteink türköződnek. Színházunk is egy kirakat, ami mögött nincs bolt.
Azt mondják, hogy az embereknek kikapcsolódásra van szükségük – de ha lángol az otthonod, akkor pirítóst csinálsz a tűzön? Jobb lenne inkább eloltani a lángokat és elvenni a gyufát a gyújtogatótól.

Ezért írok fiataloknak. Ők még nem betonozódtak bele a raktárépület-kultúránkba. A védekező álarcaik mögött ők még keresik az emberi létezés lehetőségét. Bennük van minden reményem. És korunkban egy író számára nincs más inspiráció, csak a remény.

 

Jegyzetek egy fiataloknak szóló darabhoz

 

Egy mesében a boszorkány a probléma. De igazából nincsenek boszorkányok. Ezért a mesékben a problémát (a boszorkányt) arra használták, hogy az életet vagy az élet valamelyik konkrét problémáját magyarázzák. Egy – mondjuk, kábítószerekről szóló színdarabban – a kábítószer úgy lesz problémává, ahogy egy boszorkány soha. A kábítószerek és más valós problémák kapcsán gyógymódokról szoktunk beszélni. Egy boszorkányról szóló mese nem gyógyszer. A művészet nem gyógymód. A gondolatoknak és a feszültségnek teremt mintázatot, ad keretet, amely segít a tapasztalataink rendezésében, és így értelmet és célt adhatunk az életünknek.

A gyógymódok tulajdonképpen az elnyomás eszközei is lehetnek. Nem feltétlenül leszünk jobban tőlük. Talán a fiataloknak szóló színház túl gyakran koncentrál a gyógymódokra, és így az elnyomás eszközévé válik. Hasonlóképp, létezik egy olyan elképzelés, miszerint a tények kigyógyítanak a tudatlanságból. De a tények leállíthatják a kérdések megfogalmazását. Ha emberként akarunk létezni, akkor muszáj folyton kérdéseket feltennünk. Közismert, hogy az oktatás nem feltétlenül vezet bölcs, vagy akár józan viselkedéshez.

Én a következőkből indulok ki: miként használják a hatóságot, a gazdasági szükségletet, a technológiát és katonai erőt az emberi problémák gyógymódjaként? Mintha a háborúval kezelhetnénk egy betegséget, aminek gyógykezelése által végül béke jönne létre. Vagy a jómód olyan gyógyszer lenne, amivel társadalmi és pszichés jólétet érhetnénk el. Vagy a gazdasági problémákra teremtett gyógymódok megmagyaráznák nekünk, hogy miként élhetünk emberként.
Minden fontos drámából kiderül, hogy az emberi létezés problémáira nincs gyógymód. Mint ahogy a tudás sem tényekből áll. A múltunk során, az emberként való létezés mikéntjének megfogalmazása összekapcsolódott az élet alapfeltételeinek biztosításáért folytatott küzdelemmel. A szükségletek és veszélyek világában teremtettek művészetet, mint ahogy az utópiák is a disztópia világában születnek. Mintha most megfordult volna a folyamat – a szükségleteink teljes kielégítésének (elméleti) lehetségessége éppen kulturális, társadalmi és egyéni reménytelenséget termelne.

Kell, hogy legyen egy olyan egyszerű történet – eset –, amely lehetővé teszi fiatal nézőknek, hogy ezt megéljék, és ezáltal önmaguk teremtőivé váljanak. A művészet feladata, hogy a felelősséget visszaadja végül a nézőnek. Azért, hogy azok ön-alkotóvá váljanak. Azaz nem lehet sem gyógymód, sem propaganda.
A történetet muszáj valamilyen konkrét problémához kapcsolni – részben azért, hogy a problémát valami nagyobb megjelenítésére használjuk. Technológiai tudásunk olyan gazdasági, katonai és társadalmi körülményeket teremt, amelyeket nem tudunk irányítani: a tények, információk és „know-how", amit felhalmozunk, megakadályozza, hogy valódi megértésre jussunk. Azt hiszem, olyan fiatalról fogok színdarabot írni, aki gyógyíthatatlan.

 

 

 

10. 01. 14. | Nyomtatás |