Abszurdizálás

Az elveszett levél - Pécsi Nemzeti Sínház

2009 októberében mutatták be Az elveszett levelet Pécsett. Amikor - gondolatban már a Mohácsi-előadásra készülve - újraolvastam a darabot, sokszor nem hittem a szememnek: jó néhány komikus ötlet és nyelvi fordulat olyan volt, mintha a Mohácsi-testvérek találták volna ki. Tehát igazán nekik való anyagra leltek Az elveszett levélben. Azonban az előadás után (amelyen egyébként remekül szórakoztam) kicsit sajnáltam, hogy nem rugaszkodtak el jobban Caragialétól. Mint ahogy például A képzelt betegben elszakadtak Moliere-től.
Sándor L. István

A pécsi színház honlapján, illetve a műsorfüzetben is olvasható egy rövid szöveg, ami ráhangolja a nézőket az előadásra (de talán kicsit félre is vezeti őket). „Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című darabja abban a magyar néző számára úgyszólván ismeretlen helyzetben játszódik, amikor piszlicsáré magánügyek határozzák meg egy város, egy ország sorsát, és földhözragadt, személyes, helyi érdekek, illetve olümposzi magasból érkező párthatározatok irányítják a helyi kisközösségek életét. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt az egzotikumot valahogyan érthetővé tegyük, közelebb hozzuk a hazai közönség számára." Ez a néhány szellemes mondat egzotikumnak nevezi azt, ami napjaink magyar viszonyaira is érvényes. Szerencsére azonban az alkotók nem a kézenfekvő megoldást választották azért, hogy az 1880-as évek Romániájában játszódó történetet közelebb hozzák a mai magyar nézőkhöz.

 

 

Pál András, Kovács Zsolt - Forrás: media.pnsz.hu

 

Mohácsiéknak ugyanis eszükbe sem jut aktualizálni Az elveszett levelet. Nem helyezik át a történetet napjaink Magyarországára, de még azokat az áthallásokat sem erősítik meg, amelyekben mondjuk egy vidéki város közönsége saját politikai elitjére, illetve annak hatalomgyakorlási technikáira ismerhetne. Ehelyett a nehezebb, de a mélyebb felismerésekkel kecsegtető utat választják: nem aktualizálták, hanem „abszurdizálták" a Caragiale-darabot. Azaz változtatásaik elsősorban azt érzékeltetik, hogy milyen képtelenül komikusak azok az emberi és társadalmi mozgatóerők, amelyek 125 éve éppúgy uralták a világot, mint napjainkban.

A képtelenségek hangsúlyozása a darab mindkét szintjén érvényesül az előadásban. Caragiale ugyanis Az elveszett levélben két műfajt kapcsol össze: a félreértéseken alapuló bohózatot és a társadalmi szatírát. A jelentősebb változtatásokat ez utóbbiban hajtja végre a Mohácsi-testvérek szövegváltozata, és itt érvényesül erősebben „abszurdizáló" szándékuk.

 

 

Szabó Vera, Ottlik Ádám, Pál András - Forrás: media.pnsz.hu

 

Ezzel összefüggésben módosítják néhány szereplő státuszát és karakterét. Például Caragialénál egyszerű, de öntudatos pártkatonaként jelenik meg Farfuridi és Brânzovenescu, akik megértik ugyan az árulást „ha egyszer a párt érdeke így kívánja", csak nem szeretnének ebből sem kimaradni. Mohácsiéknál az egyikükből nő lesz, Mirela (Szabó Vera), aki ráadásul szeretné magát képviselőnek is jelöltetni, és ezért a társával (Ottlik Ádám) erőteljesen lobbizik is. Az előadás bohózati rétegét erősíti, hogy első alkalommal egy fél disznóval érkeznek a rendőrfőnökhöz, így szeretnék a támogatását megnyerni. A fél disznóhoz rengeteg abszurd szövegpoén és több mulatságos játékötlet kapcsolódik. Ugyanakkor más szinten is megteremti az abszurditás érzetét is, hogy pontosan koreografált mozgással a két pártkatona folytonos alaki gyakorlatokat hajt végre, ahogyan megérkeznek; ahogyan leülnek, ahogyan cselekednek, abban mind van valami kimért, ugyanakkor fenyegető szertartásosság.

 

 

Urbán Tibor, Märcz Fruzsina, Pál András - Forrás: media.pnsz.hu

 

Ugyancsak fontos módosítás, hogy itt nem egy részeg választópolgár jelenik meg többször is a színen (aki rendkívüli módon örül a demokráciának, csak nem tudja, hogy kire szavazzon), hanem egy szüntelenül illuminált grófi pár (Märcz Fruzsina, Vidákovics Szláven), akik kedvesen leparasztozzák a többieket, de szó szerint le is hányják őket (az előadás egyik legkomikusabb játékötlete, ahogy a Grófnő több liter folyadékot okád a rendőrre, majd mint aki nem hisz a szemének, imbolygó mozdulatokkal elővesz egy zsebkendőt, és egyetlen pöttyöt letöröl a másik arcáról). „Valahogy nem kedvelem a demokráciát" - jegyzi meg sok cinikus mondata közt a gróf. És jelenlétük, tolakodó, fölényes viselkedésük folyton azt sugallja, hogy a sok, szólamok szintjén egyenlő ember között mély és átléphetetlen hierarchikus különbségek feszülnek.

Erre utal például a darabot átszövő cigányozás is. Hiába mondja Trahanache (Kovács Zsolt), minden lehetséges bizottság elnöke, hogy a „cigányok is emberek", az öccse, Stefan (Pál András), a rendőrfönök külön cigányzárkát tart fenn „a magányzárka mellett", és minden cigányt rendszeresen bezárat. Sőt a Mohácsi-átirat legfontosabb dramaturgiai változtatása is ebből a szokásos eljárásból következik: a pártközpontotból kiküldött képviselőjelöltet, Agamemnon Dandanachét (Pilinczes József) öreg cigánynak nézi Ghidă Pristanda, az összközrendőr, jól megveri és zárkába dugja. („A cigányt csak így mechanikusan, reflexből nevelgetjük" - jegyzi meg Stefan.)

Az előadásban többször is fiatal demokráciaként emlegetik azt a világot, amelynek számos anomáliáját látjuk, többek között azt a kíméletlen érdekharcot, amely a bohózati szál mélyén is megjelenik. A történetet egy elveszett szerelmes levél mozgatja, amelyet Stefan írt Zoénak, Trahanache feleségének. (Fontos dramaturgiai változtatás, hogy az eredetivel szemben itt a megcsalt férj és a szerető nem egyszerű baráti viszonyban vannak, hanem testvérek.) Ez a levél az ellenzék vezetőjének, Caţavencunak a kezébe kerül, aki azt zsarolásra használja fel: vagy képviselőjelöltté teszik, vagy a saját lapjában nyilvánosságra hozza az irományt. (Később kiderül, hogy Agamemnon Dandanache is hasonló technikával szerezte meg a körzetet, ahol jelölt lehet.)

 

 

Pál András - Forrás: media.pnsz.hu

 

Ennek a bohózati szálnak a működtetésére is rengeteg abszurd ötlete van a Mohácsi-előadásnak. Például a darab Stefan levélírásával kezdődik, az elragadtatottan kusza, küzdelmes mondatokat majd egy postagalamb segítségével próbál továbbítani. (A „postás" elfogásának bohócjátékával kezdődik az előadás.) Caragialénál csak apró bohózati jelzés, hogy Zoe az első pillanattól kihallgatja a férje és a szeretője beszélgetését, amelyben Trahanache közli, hogy Caţavencu megmutatta neki a levelet. (Caragialénál az öreg az első pillanattól hamisítványnak tartja az irományt, Mohácsinál hosszan kijátszott, eldöntetlen helyzet ez, melyben a Kovács Zsolt játszotta öreg férj tekintete számonkérő is, de egyben reménykedő is, hogy hátha nem igaz ez az egész.) Mohácsi színpadán szellemesen kibontott abszurd játék lesz Zoe hallgatózásából: a vaksi férj nem veszi észre a feleségét, de folyton megakad a szeme kicsi napernyőjén, amely rendre ott marad nyitva egy-egy szereplő kezében, akik segítettek Zoe elrejtőzésében.)

 

 

Pál András, Kovács Zsolt, Herczeg Adrienn - Forrás: media.pnsz.hu

 

A pécsi előadás számos értéke közül talán a legfontosabb, hogy remekek benne a színészek. Mindenki hihetetlen vehemenciával veti magát bele a játékba, a legkönnyedebb poén sincs olcsónak szánva, mind mögé a figurák súlyát, a helyzetek komolyságát rajzolják a szereplők. Kovács Zsolt most is középpontja az előadásnak, mellette hihetetlen komolysággal, figurateremtő mélységgel komédiázik Pál András és Zayzon Zsolt, mellettük kicsit könnyedebb színekkel játszik Herczeg Adrienn. Az előadás számomra legnagyobb meglepetése Urbán Tibor nagyszerű játéka, aki az összes létező rendőrvicc valamiféle esszenciájaként létezik a színpadon. Izgalmas színpadi jelenség Szabó Vera, nagyszerűen rajzolja meg a figuráját Ottlik Ádám, Märcz Fruzsina és Vidákovics Szláven. A sokszereplős jelenetben is magára vonja a figyelmet Lipics Zsolt.

 

 

Forrás: media.pnsz.hu

 

Második felvonásában azonban kicsit elfárad az előadás. A választási gyűlés például kevés érdekességet tartogat, itt éreztem legerősebben, hogy a Mohácsi-testvérek szövegváltozata erőteljesebben elszakadhatna a Caragiale által felvetett témáktól, mert sem a román történelem különböző évszámai, sem a referendum problémái nem tudnak igazán elevenné válni. Amiben pedig valóban elszakad a pécsi előadás az eredeti darabtól, az még némileg kidolgozatlannak tűnik. Pedig jó néhány motívummal szépen van előkészítve. Azzal például, hogy Mirela rendre azzal búcsúzik: „Minden másban a véleményem az, hogy Erdély hová tartozik." (Ez az egyetlen mondata, ami sikert arat a választási nagygyűlésen.) Vagy azzal, hogy a gyűlés résztvevői kijelentik, hogy a kukoricát nem Kolombusz Kristóf hozta Amerikából. „Őshonos volt a kukorica az ősi román kertben! Kik pusztították ki a bé­kés román nemzet kukoricáját? Kik nem bírták elviselni, hogy a vetés­forgó forog a román földeken? Válasz? A kalandozó vándornépek, köztük bizonyos szomszédaink, nem akarok neveket mondani." Ennek szellemében a gyűlés azzal fejeződik be, hogy a résztvevők szögeket vernek az Osztrák-Magyar Monarchia koporsójába. Végül a kiválasztottak egy léghajón elindulnak meghódítani Erdélyt, a többi román peidg „földön futóként" követi őket. Nagyon szép a színpadot beborító léghajó, de - talán színpad gépészeti problémák miatt - nem igazán tud elszállni. Így az előadás zárlata sem: értjük az alkotói szándékot, de a fenyegető helyzet velőtrázó abszurditását nem érezni, mint ahogy érezni lehetett a Megbombáztuk Kaposvárt!-ban, a Csak egy szögben vagy más tematikai szinten A képzelt betegben.

Talán majd másodszori megnézésre?

 

 

Az elveszett levél

 

Ion Luca Caragiale után és Rusznyák Aladár elveszett nyersfordítása alapján írta Mohácsi István no meg Mohácsi János

Zene: Kovács Márton

Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Remete Kriszta

Rendező: Mohácsi János

Szereplők: Kovács Zsolt, Herczeg Adrienn, Pál András, Urbán Tibor, Zayzon Zsolt, Szabó Vera, Ottlik Ádám, Pilinczes József, Märcz Fruzsina, Vidákovics Szláven, Lipics Zsolt, Tóth András Ernő

Továbbá: Schum László, Czéh Dániel, Farkas Szabina, Víg Diána, Juhász Gerda, Dargó Gergely, Lőrincz Adrienn, Nagy Dóra, Inhof Kornél, Katona Zoltán, Háber László

A zenekar: Kovács Márton, Rozs Tamás, Károly Zoltán, Barkóczi László, Bakró-Nagy György, Harteinstein Dániel

 

További írások az előadásról az interneten:

Hámori Zoltán: Szenzációs évadnyitó a pécsi színházban

Proics Lilla: Ha kérdi, ki küldte

Nagy Gergely Miklós: Tartós lerobbanás

 

 

09. 10. 7. | Nyomtatás |