Közös szavakból külön világok

Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika - Budapest Bábszínház

Az Ellenfény új száma összeállítást közöl a 60 éves Budapest Bábszínházról. A színház helyzetéről, feladatairól, jubileumi évadáról Meczner János igazgatóva beszélgettünk. De nemcsak az egyik évadnyitó bemutatóval foglalkozunk, hanem a tavalyi szezon két fontos előadásával is, melyeknek a gyerekszínházakon is túlmutató jelentőségük van.
Mátyás Edina

Bár Szabó Borbála és Varró Dániel darabja, a Líra és Epika elnyerte a 2008/2009-es évad legjobb új magyar drámájának díját, recenzió alig jelent meg róla. Az internetes keresők négy írást találnak, amely a nyíregyházi ősbemutatóval foglalkozik (amely a KoMa társulattal koprodukcióban valósult meg), és csupán kettőt, amely a Budapest Bábszínház 2009 májusában színre került produkciójáról szól. Pedig ezt neves színházi személyiség, Mácsai Pál rendezte. És a tavalyi évad egyik legjobb gyerekelőadásának tekinthető, nem kis részben Bagossy Levente remek bábjainak köszönhetően.

Aki a Budapest Bábszínház bemutatójából ismeri meg Líra és Epikát, nem biztos, hogy az évad darabjának tartaná, ugyanis az előadás alkotói elfogulatlan (gyerek)színházi szemmel tekintettek a szövegre, és önértékeinek hangsúlyozása helyett inkább a játék lehetőségeit keresték meg benne. Ez azt is jelenti, hogy - a gyerekek befogadókészségére is gondolva - nagyon jó ízléssel, de nagyon alaposan meghúzták a szöveget, és minden olyan részletet kihagytak belőle, amikor a nyelvi értékek kezdenek eluralkodni (és néhol öncélúvá válni) benne. Így a bábszínházi változat nagyon ügyesen elrejti, hogy Szabó Borbála és Varró Dániel darabja lényegében irodalmi traktátus, és valójában stílusjátékok sorozatából áll.

Ezzel viszont felerősödik a szerelmi történet, amely alapszerkezetében a Leonce és Lénára hajaz: két birodalom, Líria és Epikum uralkodói össze akarják házasítani gyermekeiket, Líra herceget és Epika királykisasszonyt, akik - családjaikkal is vitatkozva - végül annak rendje és módja szerint egymásba szeretnek. Közben dúl a háború a két ország között, és a címszereplők körül a két udvar furcsa figurái kerengenek, akiket (Licencia és Próza márki ravaszdi furcsa hazugságokból születő szerelmi párosát leszámítva) nem igazán sikerült a szerzőknek a cselekmény szolgálatába állítaniuk. (A főhősök segítőiként vagy ellenfeleiként nem kapnak szerepet, és mellékcselekményszálak sem kapcsolódnak hozzájuk. Tehát történet helyett inkább csak helyzetek vannak a darabban, és ez is a verbális rétegre tereli a figyelmet.)

 

 

 

De a nagyon jó érzékkel kezelt verbális anyag a Budapest Bábszínház előadásában erős mondanivaló hordozójává válik. Némileg elhalványodnak a szó- rím- és stílusjátékok és az egyéb verbális ötletek, megerősödnek viszont a beszéd mélyén megbúvó emberi problémák. Nevezetesen az, hogy hiába akarják nagyjából ugyanazt a két birodalom lakói, ahogy erről beszélnek, az menthetetlenül eltávolítja őket egymásból, sőt egymás ellenségeivé is teszi őket. Közös szavakból teljesen különböző világok születnek. És mivel mindkét birodalom lakói beszéd(- és gondolkodás)módjuk foglyai, képtelenek felfogni, sőt meghallani azt, amit valójában a másik mondani akar. Ebből dühödt előítéletek és ellenségeskedések születnek. (Mintha nagyon finom játékossággal, konkrét utalások nélkül a mai magyar társadalom lelkiállapotát is felvázolná ezzel az előadás.)

Az örökös hadakozás természetesen nem vezet sehová. Az igazi áttörés a szerelemben születik meg, amikor a két fiatal mintegy rácsodálkozik egymás beszédmódjára, és így arra a sajátos világlátásra is, amely a nyelvben nyilvánul meg. Líra herceg egyre elragadtatottabban olvassa a száraz krónikában rögzített hajdani köznapi történéseket, Epika királykisasszony pedig egyre elbűvöltebben hallgatja ezeket a szétfoszló helyzetekből kibomló szóképláncokat. Így arra éreznek rá, hogy a nyelv az időbeliség és a pillanatnyiság megragadására is kiválóan alkalmas (az előbbi nyilván az epika, az utóbbi pedig a líra feladata), és ez a kétféle szemléletmód nemhogy kizárná egymást, hanem nyilván csak egymást kiegészítve építhetnek teljes világot. Ezen a ponton a Szabó-Varró páros nemcsak az epika és a líra természetéről, hanem a világról való gondolkodás (és beszélés) lényegéről is sokat megsejtet a gyerekekkel, így nagyvonalúan megfeledkezhetünk korábbi csúsztatásaikról, amikor inkább a vers és a próza sajátosságairól példálóztak.

 

 

 

Mácsai Pál rendezőként vélhetően a szöveg játékosságát értékelhette a legtöbbre, így az előadásában is alapvetően a játékosságra törekedett, ehhez igazította magát a bábszínházi formát is. Amikor a nézők érkeznek, a színészek már a színpadon vannak, asztalok körül ülnek, és különféle játékokat játszanak. Ebből a helyzetből szinte észrevétlenül születik meg az előadás: két asztalt egymás mellé tolnak, ezek fogják jelképezni a két birodalmat, és a színészek játékok helyett bábokat vesznek a kezükbe, hogy velük játszva meséljék el a nagy háborúság és az azt megszüntető nagy szerelem történetét.

A játékötletek egyszerűek és szellemesek. A békítő gesztusnak szánt esküvő meghiúsulásakor például szétfűrészelik a két asztalt összekötő pallót, amit előtte gondosan odaszögeltek. Zenei játékból születik meg a szerenád, amit Líra herceg ad Epika királykisasszonynak, majd egy pici létrán mászik fel a lány erkélyére, és amikor beesik a mellvéd mögé, akkor a papírhold jelenti be, hogy „vége az első felvonásnak, / aki percelvonásban / szenved vagy más efféle tünetben, / az enyhítheti a szünetben."

A színészek végig láthatók a színpadon, így nem csak az tűnik fel, hogy milyen remekül mozgatják a bábokat, hanem az is, hogy milyen nagy élvezettel vesznek részt a játékban. A pici bábok a bunraku technikára emlékeztetnek, igazán akkor képesek virgonc mozgásra, amikor ketten mozgatják őket, de a történetnek annyi a szereplője, hogy több bábszínész már nem férne el a játékot szervező két asztal körül, ezért többnyire egy-egy bábjátékosra jut egy-egy figura. De így is teljes életet képesek adni nekik.

 

 

 

Bagossy Levente bábjai gyönyörűek. A darab irodalmi alapötletével összhangban Bagossy papírfigurákat tervezett: fából készített, a főbb ízületeknél mozgatható mechanikai vázra applikálta nátronpapírból és hullámpapírból a bábok testét. Az aprólékosan megmunkált bábok karakteres testalkatot és egyedi, gazdag fantáziával megalkotott öltözékeket kaptak. És bár az arcok - a ruhákhoz és a kezek finom plasztikájához mérve - elnagyoltak némileg (különösen a szemek), de a különböző fényekben mozogva olyan elevenekké lesznek, amit ritkán látni még egészen kiváló báboknál is. Az előadás lényegében egyszínű, barnás-sárgás képzőművészeti világa azt sugallja, hogy egy egynemű világban is milyen végtelen mélységek rejlenek. (Szerencsére az előadás úgy használja a Játszó-teret, hogy minden néző közel kerülhet a pici bábok intim világához.)

Mácsai Pál bábszínházi meghívásának legnagyobb eredménye (azon a nem elhanyagolható tényen kívül, hogy kiváló előadást rendezett), hogy nagyon jó színészi formába hozta az előadás szereplőit. Ennyire egységesnek, ennyire jónak egyik másik előadásban sem láttam a Budapest Bábszínház társulatát.

 

 

 

 

Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika

 

Tervező: Bagossy Levente

Zene: Darvas Ferenc

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Rendező : Mácsai Pál

Szereplők: Erdős István, Simándi Anna, Karádi Borbála, Ács Norbert, Beratin Gábor, Hárai Ágnes, Gyurkó Henrik, Kovács Marianna, Bercsényi Péter, Pethő Gergő, Tatai Zsolt, Erdei Juli, Giovannini Kornél

 

 

 

További írások az interneten az előadásról:

Turbuly Lilla: Líriában valami készül

MGP: Líra és epika

 

Beszélgetés Bagossy Leventével:

Papírforma szerint

 

Videórészletek az előadásból:

NOLTV

MTV videótár

 

 

09. 11. 30. | Nyomtatás |