Sűrű völgy

Aranyág - Duna Táncegyüttes

Bizonyos életművek soha sem záródnak le, mert folyvást továbbgondolásra kényszerítik az alkotókat, előadókat, teoretikusokat, ám a műbe foglalt megfejtések sokasága mellett a titok végül mégis titok marad. Inspiráló, nyugtalanítóan ösztönző titok. Ahogy Bartók Béla zenei hagyatéka. A Duna Művészegyüttes Aranyág című előadását Péter Márta elemzi.

Péter Márta

 A társulat legutóbbi, nagyszínpadra álmodott bemutatójának már címével megkezdődik az időutazás; mitologikus messzeségben, germán mítoszokban találkozni az Aranyágra utaló különleges erejű fagyönggyel, analógiájaként Vergilius már dús levelű színarany ágról szól Aeneas című eposzában, amelyre ezúttal az alkotók is hivatkoznak a műhöz ajánlott sorokban. Az üzenet lényege pedig, hogy e mágikus „aranyág" birtoklásának feltétele a rendíthetetlen küzdelem, áldozathozatal, megújulni tudás, amely aztán Bartók Béla zenei világával és a népzenei hagyományokkal is folyamatos, élő diskurzust feltételez. E szépen és logikusan felépített gondolatmenet a legteljesebben és magas nívón igazolódik az előadásban, s persze ismerősnek tűnik.

Bartók életműve máig inspiratív nyugtalanságban tartja a színpadot, jelen esetben a néptánc színpadot, a bartóki eszményekhez és a konkrét alkotásokhoz fűződő viszonylatok, elvárások, aspirációk mennyiségi és minőségi változataira gondolva pedig csak ámulni lehet, hogy mennyire különböző utak találkoztak és találkoznak itt össze. Úgy tűnik, légyen szó szigorúan autentikus vagy transzponáltabb, már kifejezetten a színpadi létre termett darabokról, a táncalkotók valójában soha sem szakadtak ki a nagy komponista aurájából. Talán nem is lehet, hiszen bármerre indulnak, folyvást szembesülnek azzal a problematikával, amelyet a zeneszerző már lenyűgözően tiszta eleganciával megoldott. Bartók művészetének egészét áthatja, s talán meghatározza a népzene, mert „hangrendszereiben olyan bonyolultan ötvöződött a népi és az egyéni, hogy összetéveszthetetlen, külön normát teremtett a maga számára", ugyanakkor módszeres gyűjtései, pontos megfigyelései révén a népdalfeldolgozások hatalmas sorában vállalja az egyszerű és bonyolult interpretáció feladatát. Ezzel az elemi erejű alkotásmóddal is összefügghet, hogy a társulatok időről időre nekirugaszkodtak Bartók műveinek, visszatérően találkozni például az Allegro Barbaro koreográfiáival, de a Táncszvit, Magyar képek, Négy zenekari darab és más, hasonló nagyságrendű opusok mellett jó néhány zongoramű is gyakran megihlette a tánc alkotóit. Az előadások legérzékenyebb fejezete azonban többnyire épp zene és tánc lehetséges találkozásában rejlett és rejlik, s valamiképp a transzformativitás, az érzékelhető minőségek váltópontjai körül mutatkozik meg leginkább, mert e két műfaj másképp hat, máshol van érvényessége. Stilizációs lehetőségeik is egészen különbözőek. A zene, most épp Bartók zenéje akár egy hegedűn idézett díszítetlen dallamtöredékével is éteri jelenség lehet. És a tánc? A maga szükségszerű instrumentumával a tánc, vagyis a táncszínpadi folklór küzdelmének lényege itt van. Az Aranyág bemutatója e határokig jut el, ott keresi és leli meg sokszor a tünékeny egyensúlyt.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

 

 

 

 

 

09. 03. 15. | Nyomtatás |