Antihősök

Beszélgetés Kocsis Pállal

Kocsis Pál a főiskola elvégzése után azonnal Kaposvárra szerződött. Számtalan hős szerepét játszotta el ebben a színházban. Többek között - hogy csak a legutóbbi évek főszerepeit említsük - Szakhmáry Zoltánt (Úri muri), Amphytriont, Versinyint (Három nővér), Pontagnacot (A hülyéje), Kasimirt, Titta Nanét (A chioggiai csetapaté), Galóczát. Jónéhány Mohácsi János rendezte előadásban is fontos szerepet játszott (56 06, Veszett fejsze, Csak egy szög, Sárga liliom, Megbombáztuk Kaposvárt).  A 2008-2009-es évadban két munkája is Mohácsi Jánoshoz kapcsolódik. Egyrészt dolgozott a Pécsett készített Istenítéletben, másrészt szerepel a kaposvári A helytartóban. Erről a két munkáról beszélgettünk vele.

 

- Kaposvárott Gersteint alakítod A helytartó című darabban. Ő hős?

- A drámában betöltött szerepe szerint hős, miközben valójában nem az. Annyiban hős, hogy mégiscsak ennek az embernek az útján keresztül próbál valamit megmutatni Hochhuth. A világban lévő rettenetes dolgokat, amik ellen a maga eszközeivel Gerstein megpróbál valamit tenni - de attól nem hős, hogy ebben ügyetlen, olykor tehetetlen. Hősnek akkor nevezhetnénk, ha elért volna valamit, de arról szól az előadás, hogy nem nagyon sikerült senkinek semmit elérnie.

- A figurával kapcsolatban az az érzésem, hogy az előadás nem eléggé domborítja ki azt az ellentmondást (amire A helytartóból készült Ámen című film nagyobb hangsúlyt fektet), hogy miközben Gerstein megpróbálja fölnyitni azok szemét, akik tiltakozhatnának a haláltáborok léte ellen, azért mégiscsak folyamatosan szállítja a működtetésükhöz szükséges Zyklon-B gázt. Tehát Gerstein egyrészt kiszolgálja, működteti a rendszert, miközben próbálja le is leplezni. És ezzel az ellentmondással valahogy nem is nagyon néz szembe.

- Amikor elolvastuk Gerstein memoárját, illetve a róla írott összes emlékezést, akkor is az derült ki, hogy ez valóban így volt. Az előadás egyetlen egy helyen próbál meg erre az ellentmondásra utalni, még a darab elején, az első felvonás végén. Ezzel le is tudjuk Jánossal a problémát. Amikor megkérdezi a fiatal atya Gersteintől, hogy miért nem megy el Londonba, és miért nem teszi közhírré a haláltáborok létét, akkor a férfi azt válaszolja, hogy azért nem, mert családja van, és akkor megölnék őket, kivétel nélkül mindenkit. Lehet, hogy ez az utalás nem elég ahhoz, hogy feloldja az ellentmondást. De számomra érthetővé teszi Gerstein viselkedését. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy Gerstein nincs túl sokat a színpadon. Valójában nem róla szól az előadás. Igazából ő mint egy alapkő van letéve az egyik oldalra, és hozzá képest a másik oldalon jelennek meg azok a humoros, szimpatikus, kegyetlen emberek, akikkel egyébként Gerstein - ahogy szoktuk mondani - pariban van. Gondolok itt akár Eichmannra, akár a Mengeléről formált Doktorra, akik nyilvánvalóan a valóságban nem ilyenek voltak. Azt hiszem, hogy János itt nem annyira a történeti tényekkel, mint inkább a színházi hatásmechanizmusokkal próbál egyensúlyt teremteni. Sokáig figyeltem, ahogy csináltuk A helytartót, és próbálgattam, hogy nem kéne-e ilyen vagy olyan irányba vinni Gerstein figuráját, aztán világosan kiderült számomra, hogy János itt nem azt akarja, hogy ő legyen a fontos. Ő csak egy ember a többiek között. És megmondom őszintén, hogy én szeretem az ügyetlenkedéseit. Az Ámen című film viszont valóban Gersteinől szól, a vívódásairól, az elhatározásairól, a lépéseiről. Tehát nem érdemes a két figurát összemérni. Az, hogy a mi Gersteinünk esetlenebb, „bénább", az tulajdonképpen egy színházi eszköz.

 

 

Takács Géza, Kocsis Pál

 

- Ennek a fajta esetlenségnek a legszebb példája - ami színtiszta Mohácsi-jelenet lett, és Hochhuth-nál természetesen nyoma sincs -, amikor eltervezik, hogy miképp vágják ki magukat Auschwitzban a szorult helyzetükből, és egyre képtelenebb tervekkel állnak elő.

- Ezt a részt én is nagyon szeretem, és jó lenne, ha hosszabb lenne, de amikorra ide jutottunk, már alig maradt rá idő. Mert ezt a képtelen helyzetet azért még tovább lehetett volna bontogatni. Nagyon hálás kis helyzet, ami azért arról is szól, hogy Gerstein valószínűleg alkalmatlan lett volna bármifajta hősi szerepre. Mert ez nem a lényéből fakad. Ő lényegében az SS-ek közé tartozik, mert amiben felnőtt, ahogyan élt, amiből egyáltalán táplálkozott, az mind a fasizmushoz kapcsolódik. Gerstein a velejéig német ember, tehát ilyenformán valahol áruló is. De ő nem így fogja fel a helyzetét, hanem úgy, hogy valami szörnyűséget, amit meglátott, átélt, próbál valahogy külön kezelni az életében, valahogy különálló módon viszonyulni hozzá. Ami persze nem lehetséges...

- Azt mondtad, hogy nem Gersteinről szól az előadás. Akkor kiről vagy miről szól?

- Hát valószínűleg a holokausztról magáról.

- Erről Mohácsi mondott valamit, hogy miről akar beszélni? Miért éppen ezt a darabot vette elő?

- Nem szokott ő ilyesmiről beszélni.

- ...Hogy miért nyúl ismét darázsfészekbe?

- Nem szokott efféle rendezői eszmefuttatásokat tartani a munka elején. Ehelyett levetítette Claude Lanzmann Shoah című filmjét a holokausztról, azt nézte a társaság, már aki bírta gyomorral. Nem tudta mindenki végig nézni. Ebből szerintem egyértelműen kiderült, hogy mit akar János. És ha a kérdésed arra vonatkozik, hogy miért lehet ez a téma még mindig aktuális, akkor erre sajnos azt kell mondanom, hogy most különösen fontos, hogy erről beszéljünk. Nem mondom azt, hogy ma fasizmus van Magyarországon, nem mondom azt sem, hogy bármifajta népirtásnak a küszöbén állunk, de azt látom, hogy olyan szélsőségek tejednek, válnak egyre inkább megengedetté, sőt azt is mondanám, hogy elfogadottá nálunk, hogy nagy a veszélye annak, hogy kialakul valami hasonló társadalmi mentalitás, emberi attitűd, ami a náci Németországot jellemezte. Nem mondom, hogy idáig fajulhatnak a dolgok, de már azt is katasztrofálisnak tartom, hogy ezzel mint veszéllyel egyáltalán számolnunk kell. Még akkor is, ha embereket nem fognak gyilkolni, de értékeket mindenképpen el akarnak pusztítani. Mohácsinál valahogy mindig így szokott lenni: amikor elkezd el egy témával foglalkozni, az mindig benne van a levegőben. Általában az szokott lenni, hogy próbálunk vele valamit, és hirtelen minden erről kezd el szólni, ilyen hírek jelennek meg az újságokban, híradókban. Ezen a téren Mohácsi varázsló. Most is hogy elkezdtük próbálni A helytartót, jöttek a hírek, hogy feszültség támad a zsidó állam és a Vatikán között.

- Milyen volt ennek az előadásnak az eddigi fogadtatása Kaposvárott?

- Hát vegyes. De most valahogy úgy vegyes, hogy nincsenek nagyon elmenések, inkább jelentős el nem jövések vannak. Persze ráfoghatjuk arra, hogy olyan időszakban voltak az eddigi előadások, amikor le volt fagyva az út, nem volt könnyű közlekedni. De azt hiszem, hogy néhány előadáson nem csak a jég miatt voltak nagyon kevesen.

- Elterjedt a híre, hogy miről szól az előadás?

- Igen. A saját ismerőseim között van olyan ember, akivel egyébként normálisan elbeszélgetek civil dolgokról, de most megmondta nekem, hogy ő semmiképp nem jön el. Mert pontosan tudja, hogy Piust azóta tartják gyilkos pápának, amióta Hochhuth megírta ezt a darabot, és ő nem hajlandó ezt megnézni. Mert olyan nincs, hogy bűnös pápa.

- Lehet, hogy erről nem téged kellene megkérdeznem, de az előadás talán legfontosabb hozzátétele az eredeti darabhoz az ördögűzési jelenet, amelyben a pápa mégiscsak arra tesz kísérletet, hogy a maga eszközeivel felvegye a küzdelmet a gonosz, nevezetesen Hitler ellen. Aminek aztán itt is a képtelensége, esetlensége, ügyetlensége derül ki.

- Amennyire tudom, Kovács Zsolt hozta a történetet, hogy a pápa valóban tett valami effélére kísérletet. Vannak iratok, amelyek efféle ördögűzési próbálkozásra utalnak.

- De a darabban ennek nincs nyoma.

- Ott nincs. De mi belevettük az előadásba, hála a jó égnek, mert nagyon szeretem ezt a részt. És nagyon izgalmasnak tartom Zsolt pápáját. Persze nem tudom kívülről megítélni, mert benne vagyok az előadásban, de azt látom, hogy az arányokkal itt is elég finoman játszik János. Sokan kritikai megjegyzésként említik, hogy karikaturisztikus a pápa...

- Nem az.

- Szerintem sem. Csak a pápaság intézménye valahogy a szentség magasságába emeli a „hivatalt" betöltő személyt magát is, így a róla való gondolkodás is tele van kötöttségekkel. Sokan nem tudják ettől függetleníteni magukat, és azt látni, ami a színpadon megjelenik, és ezt az adott színházi rendszerben elfogadni. Mert ebben a rendszerben szerintem egyáltalán nem karikaturisztikus Pius ábrázolása. Ha kiragadjuk az egészből, és önmagában nézzük az ördögűzési jelenetet, akkor sem.

- Az utolsó jelenet is arról szól, hogy a pápa az élet teljesen más dimenzióiban létezik, mint egy köznapi ember, más dolgok másképp fontosak neki. Épp ezért talán fel sem fogja, hogy mit is várnak tőle, amikor el kellene ítélnie a holokausztot.

- Mindezt szerintem Zsolt nagyon szépen és árnyaltan eljátssza.

 

 

Rácz Panni, Kocsis Pál

 

- Szóba hoztad az igazgatóváltást. Most február elején mit lehet tudni, hogyan lesz tovább Kaposvárott?

- Semmit. A napokban eldől, hogy kik játszanak jövőre is együtt a színpadon, és kik rendezik majd őket.

- Mi várható?

- Azt már elég régóta tudjuk, hogy a művészeti állományból huszonkét ember nem marad státuszban. De azt nem tudjuk, hogy ez azt is jelenti-e, hogy akkor ők nem is fognak itt dolgozni.

- Ez jelentős szám.

- Jelentős. A művészeti állományhoz hozzátartozó színészek, rendezők, tervezők, asszisztensek, súgók ötven valahányan vannak.

- Ez negyven százalék körüli arány.

- Az egész társulat húsz százaléka, mert a legutóbbi társulati ülésen az hangzott el, hogy nyolcvan százaléknak lesz felajánlva további lehetőség, a többieknek nem.

- Mi az indok, miért nem?

- Az indok az, ami pár hónapja szintén elhangzott, hogy az igazgató úr meglátása szerint ennyi ember van, aki nem dolgozik. Nem dolgozik eleget, vagy egyáltalán nem dolgozik. Ezt nem tudjuk.

- Mohácsival megjelent az Istenítélet bemutatója után egy interjú, amiben azt mondta, hogy Pécsett valaki felhívta telefonon, és azt kérdezte tőle, tisztában van-e azzal, hogy nem ugyanabba a színházba fog visszamenni, mint ahonnan eljött. Te ugyanabba a színházba jöttél vissza a pécsi munka után?

- Ugyanabba a színházba jöttem vissza október végén, ahol tavaly júniusban letettem a munkát. Ebben a színházban két vagy három éve folyamatosan a szorongás van jelen. Mindig más formában és más fokon. Ez nem változott. Ez a szorongás most nyilván oldódni fog, de hogy mennyire durva sebészeti eszközök segítségével, az majd kiderül. De tulajdonképpen rossz érzés volt hirtelen kívülről látni a társulatot. Amikor Pécsről visszajöttem, ahol egy teljesen másik társaságban léteztem, az olyan volt, mint amikor az ember egy hosszabb út után visszatér a családjához, és hirtelen látja, hogy jé, a gyerek nőtt. Ekkor veszi észre azt, amit nap mint nap nem látott meg. A kaposvári légkörről nyilván eddig is tudtam, csak amikor benne voltam, ez nem volt annyira szembetűnő. Most mellbevágott, hogy milyen rossz állapotban van a társulat. Nagyon nehezen indult a munka Mohácsival is, pontosan emiatt, iszonyatosan nehéz volt dolgozni. Nem olyan állapotban létezünk most, amelyben az emberek önfeledten tudnak alkotni...

- És most el fog tűnni a szorongás?

- Tudom, hogy nagyon csúnyán hangzik, de olyan ez, mint a főiskolán a rostavizsga volt. Mindenki nagyon fél tőle, de utána más következik. Van, akinek a kétségbeesés, a tompa fájdalom, van, akinek a megnyugvás, attól függően, hogy mi lesz a sorsa. De a szorongás, az biztos meg fog szűnni.

- És a saját sorsodról tudsz már valamit?

- Igen. Épp tegnap voltam az igazgató úrnál, és kaptam lehetőséget arra, hogy tovább dolgozzam. Igazából tegnap kezdődtek el a szerződtetési tárgyalások, és úgy néz ki, hogy számít rám az új vezetés.

*

- A pécsi Istenítélet - bár végeredményben teljesen eredeti produkció -, sok szempontból a kaposvári előadás nyomdokain halad, amit 1994-ben rendezett Mohácsi János. Láttad azt az előadást?

- Nem. Akkor még nem voltam itt, csak két évvel később jöttem ide. Megvan ugyan a felvétel, mert a párom, Csapó Virág játszotta a női főszerepét, de azt sem láttam. Mindig meg akartam nézni, de valahogy nem került rá sor. Amikor meg elkezdtük Pécsett csinálni, akkor már szándékosan nem néztem meg.

- És hogy lettél te éppen Parris a pécsi előadásban? Mert nem jutott volna eszembe, hogy neked ezt a szerepet kellene játszanod a darabban.

- Ezt szerintem senki nem gondolta volna. Valószínűleg János is először abban gondolkodott, hogy én leszek majd Proctor. De a szereposztáskor sok szempontot kell figyelembe venni, nyilván egyeztetni kellett a pécsi színházzal is, és az ottani társulathoz képest kellett elgondolni, hogy ki mit játsszon. A lényeg, hogy nem én lettem Proctor, aminek rettenetesen örülök.

- Miért?

- Mert Jánosnál általában hősöket szoktam játszani.

- Nem csak Jánosnál.

- Hát igen. A tavalyi évadban egy kicsit sok is volt belőlük. Kivéve a Keszég László rendezte Tolsztoj-darabot, ahol egy karakterszerepem volt. Úgyhogy most már épp jól jött, hogy nem egy hősfélét kellett játszanom.

- Miért vagy te mindig a hős itt Kaposvárott?

- Hát ezután ez majd másképp lesz.

- Parris szerepe után?

- Nem, a kaposvári igazgatóváltás után.

 

Marcz Fruzsina, Kocsis Pál, Köles Ferenc

 

- Erről majd beszélgessünk később! Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy Mohácsival elmenj Pécsre dolgozni?

- Évad elején nem voltam kiírva semmibe. Volt a Babarczy-rendezte Ahogy tetszik, jött a Társulat az István, a királlyal, és Réthly csinálta gyerekdarabként az Olivért. Így hát ráértem. János megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem átmenni vele Pécsre. Ő tavaly már dolgozott ott, és azt mesélte, hogy nagyon jó munka volt. Nekem is nagyon tetszett az elkészült előadás, A képzelt beteg. Ugyanakkor János mindenképpen szeretett volna vinni magával Kaposvárról színészt. Tudom, hogy több emberben gondolkodott, végül engem hívott. Azt mondta, hogy kellene oda egy kicsit öregebb figura is, mint azok, akikkel tavaly dolgozott. Ezen egy kicsit meglepődtem, mert én azért nem vagyok annyival idősebb náluk. De János munkásságában valóban én vagyok a „kicsit öregebb színész", mert a pécsiek egyet dolgoztak vele, én pedig hetet-nyolcat.

- És mikor derült ki, hogy melyik szerepet fogod játszani?

- Néhány héttel a próbák megkezdése előtt. De nem igazán az volt a fontos, hogy mit játszom. Annak örültem, hogy megyek, mert kíváncsi voltam, hogy mi van Pécsett. Korábban nem voltam nagyon jó véleménnyel a pécsi színházról, igaz, nem is nagyon néztem őket. Ezért amikor A képzelt beteget láttam, amelyben a társulat fiatalabb magja szerepelt, nagyon meglepődtem.

- A pécsi fiatalok nagy része itt végzett a kaposvári főiskolán.

- Így van. Ez sokat számít. De azt is láttam, hogy Pécsett most van egy csapat, akikre érdemes odafigyelni.

- Végül Parris lelkész lettél.

- Általában nem szoktam azzal foglalkozni, hogy milyen szerepeket kapok. Most mégis furcsa volt azt hallani, hogy én leszek Parris, elsősorban azért, mert tudtam, hogy itt Kaposvárott Kovács Zsolt játszotta a figurát...

 

 

 

- Ez volt az első kaposvári szerepe, és rögtön berobbant vele...

- Először meg akartam kérdezni Jánostól, miért engem választott Parrisnek, de aztán azt gondoltam, hogy úgyse fog semmi lényegeset mondani, amivel előre tudok lépni a figurával való foglalkozásban, mert az ilyen kérdésekre nem nagyon szokott válaszolni. De volt bennem először némi szorongás, mert elég jól ismerem Zsoltot, sokat dolgoztam vele, együtt is öltözünk. Tulajdonképpen a próbák alatt sokszor láttam is magam előtt, hogy Zsolt mit csinálna hasonló helyzetben. Sőt még azt is megcsináltam, hogy magamban átfuttattam, hogy ő hogyan reagálna egy-egy szituációban. Ez nagyon rosszul állt nekem. Ha erre figyeltem volna, hogy ő hogyan játszhatta, most hogyan játszaná a figurát, akkor abból katasztrofális eredmény született volna. De azért szerintem maradt jócskán Zsolt színeiből is a figurában.

- Abból nyilvánvaló, hogy a pécsi Istenítélet teljen más előadás, mint az egykori kaposvári, hogy színészileg teljesen más történik benne. És erre az egyik legjobb példa Parris figurája, mert te teljesen mást játszol, mint Kovács Zsolt, holott a végeredmény - a figuráról kialakult képem - nagyjából ugyanaz. Csak teljesen más úton, másféle benyomásokon keresztül jutok el ugyanide. Parris nyilvánvalóan egy antihős. De ezt hogyan lehet színészileg megcsinálni? Mert egy hős biztos az igazában, és ez az energia viszi őt előre. De hogy lehet egy figurát úgy hitelesíteni, hogy nem lehet teljesen biztos abban, hogy igaza van? Sőt!

- A kulcs az, amit most mondtál: az igazsága. Ugyanis egy ilyen ember, mint Parris - ez sokszor eszembe jutott a próbákon, és igyekeztem meg is csinálni - soha nem biztos az igazában. A hősöknek - még akkor is, ha netalántán megmutatjuk a negatív oldalukat is - van egy megdönthetetlen igazságuk, ami hajtja őket előre. Parrisnél nincs ilyen, ő az igazságot tudja ide is rakni, oda is rakni, ahova éppen tetszik, közben persze abban a pillanatban ez neki szent meggyőződése, tántoríthatatlan igazsága, csak hát ilyesmiből egy félórán belül akár két-három is akad. Ezt színészileg megcsinálni sokkal érdekesebb munka, mint magát a hőst eljátszani.

- Ezeket az ingatag igazságokat, ha úgy tetszik önbecsapásokat számomra a legplasztikusabban a bírósági jelenet mutatja meg.

- Csak a próbaidőszak végére jutottam el idáig, hogy át mertem lépni azon a határon, amelyre konzervatívabb, színészszerető súgónők szokták figyelmeztetni a színészeket, vagyis hogy vigyázzanak arra, hogy azért szimpatikus maradjon a figura. De ez nekem akkor már nem volt fontos. Főleg azért nem, mert megértettem, hogy a negyedik felvonásban valójában arról van szó, hogy bármennyire is mocsadék ez a Parris, a végén mégis csak arról beszél, hogy nem kéne megölni az embereket. El tud jutni ennek a belátásáig.

- Ráadásul hihetetlenül rosszul is jár a történet végén: nemcsak a pénzét veszíti el (erről tart egy nagy „áriát"), hanem a lányát is, akiért való aggodalma sok mindent magyaráz abból, hogy miért asszisztált a boszorkányüldözéshez.

- Ebben érzek némi hiányosságot, hogy a lánya elvesztésének tragikuma nincs igazán megmutatva. Ez valószínűleg az én hibám. Egyébként is nehéz történet, hogy milyen is a viszonya Parrisnek a lányával. Azt hiszem, tulajdonképpen semmilyen. Vagy épp olyan álságos, mint mondjuk a saját vallásához vagy inkább a hitéhez való viszonya. Nyilván elbírt volna még egy-két kört a kislány eltűnésével való foglalkozás. De most azt gondolnám, hogy amikor a pénz ellopásáról szól az ária, akkor valójában talán nem is a pénzről van szó. Mikor a pénzért sírok, ott a magam módján azt is próbálom érzékeltetni, hogy attól olyan erős ez a fájdalom, hogy elvesztette a kislányát is. De azért nincs igazán jól megoldva ez a helyzet, szerintem Jánossal közösen dolgozhattunk volna még ezen.

- Azért szögezzük le: az Istenítélet nagyon sikeres előadás Pécsett.

- Hála a jó égnek! A végére valahogy mindig iszonyatos nagy taps lesz. Mint minden vidéki nagy színháznál, itt is jelentős eltérések vannak az egyes előadások, illetve az azokat nézők között. Sokszor megesik, hogy nem vegyes a közönség. Amikor a legfiatalabbak jönnek össze a nézőtéren, akkor nagy nevetések vannak, viszont amikor a legidősebbek nézik, akkor rendkívül sűrű a csend. Ráadásul ők is sokat nevetnek, pedig róluk nem gondolná az ember. Valahogy két oldalra játszik az előadás, így azoknak is tetszik, akik a történetnek a drámáját, a kegyetlenségét akarják megélni, és azokra is hat, akik az esztelenségét, az abszurditását érzékelik. Így elég sokféle néző tud az előadással menni.

 

 


Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

09. 03. 16. | Nyomtatás |