Oda-vissza játék

Beszélgetés Nagy Viktorral

Nagy Viktor (1976) a színművészeti főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződött, ahol számos előadásban játszott fontos szerepet. Többek között alakította Mozartot (Amadeus), Tuzenbachot (Három nővér), Csacsinszky Palit (Lila ákác), Vojnyicevet (Platonov), Keszeg Andrást (Vízkereszt). Több Mohácsi-rendezésben is játszott (Veszett fejsze, 56 06, Megbombáztuk Kaposvárt). Most A helytartóban teremt emlékezetes figurát. Erről beszélgettünk vele.

- A helytartóban a Doktornak nevezett figurát játszod, akit Hochhuth nyilvánvalóan Mengeléről mintázott meg. Mit szóltál ahhoz, amikor megkaptad ezt a szerepet?

- Először leginkább annak örültem, hogy megint Jánossal dolgozhatom. Az eddigi közös munkáink nagyon izgalmasak voltak. A darabról akkor még csak hallottam, nem ismertem. Amikor viszont elolvastam, nagyon megrémültem.

- Mitől?

- Attól, hogy elképesztően nehéz szöveg, illetve játszhatatlanul hosszú a darab. Azt gondoltam, hogy nyilván át kell majd dolgozni, mert képtelenség elmondani, eljátszani az eredeti szöveget. János bátran neki is állt, megtartotta mindazt, ami nagyszerű az eredetiben, ezeket még fel is erősítette, a többi részt viszont átformálta, kihagyta, mással pótolta.

- Megismerve a darabot, nem gondoltad azt, hogy megint darázsfészekbe fogtok nyúlni? Mert A helytartónak elég viharos fogadtatása volt a megírásának idején, a 60-as években, és máig is állandó viták tárgya, sőt sokan átkozzák is.

- Találkoztam én is mindenféle véleménnyel a városban, hogy mit gondolnak erről a darabról. Voltam kaposvári közönségtalálkozón is, ahol szintén sok kritika érte a művet. De nem gondoltam a munka elején, hogy darázsfészekbe nyúlnánk. Ugyanis amikor Jánossal dolgozunk, akkor valahogy ezt elfelejtjük, egyáltalán nem is foglalkozunk vele. Akkor kezdtünk el ezen gondolkodni, amikor már kezdett összeállni az előadás. Ez karácsony előtt volt, valamikor december 18-án, amikor János sok olyan új dolgot tett bele, ami nincs benne a darabban. Ekkor éreztük meg, hogy milyen is lesz az előadás. Én például az ötödik felvonást, amiben igazán sokat vagyok színpadon, tulajdonképpen december 17-én kaptam meg, akkor már nem nagyon volt idő azon gondolkodni, hogy micsoda darázsfészekbe is nyúlunk. A bemutató után viszont nagyon érdekes volt látni, hogy ki az, aki eltartja magától ezt az előadást, sőt egyáltalán nem is kíváncsi rá, mert sok mindent hallott róla. Van, aki ezért inkább el se jön a színházba. Ez számomra fura érzés.

 

 

Kocsis Pál, Nagy Viktor

 

- És akik látták, hogyan fogadták az előadást?

- Nagyon vegyesen. Van, aki rendkívül lelkes, van, aki abszolút elutasítja. A lelkesedés elsősorban a bátorságnak szól. János előadásai alapvetően bátor előadások, és akik szerették, ebben az előadásban is ezt értékelték, hogy hozzá mert nyúlni egy nagy vihart kavaró témához, amiről ma is jókat lehet vitatkozni. Persze a lelkesedők is megfogalmaztak kritikus véleményeket, hogy hosszú az előadás, vannak benne olyan jelenetek, amelyeket ki lehetett volna hagyni, mert bizonyos értelemben ismétlésnek hatnak. De mégiscsak éreztünk egyfajta szeretetet a munkánkkal kapcsolatban. Aztán van a másik oldal, az alapvető elutasítás, amivel nagyon nehéz bármit is kezdeni, mert nehéz kapaszkodókat találni abban, amiket mondanak. Nagyon különbözőek az elutasítás okai. Van, aki azt mondja, hogy nem vagyunk hitelesek. Van, aki eleve kikéri magának, hogy mi szegény XII. Piust bárhogyan is megítéljük. Hogy jövünk mi ehhez? De nagyon kevesen vannak, akik utána olvasnának a témának, és érveket keresnének bármelyik álláspont mellett. Vannak a butaságok és az okos vélemények. Az előbbiek olyan dolgokat kérnek számon, amit Jánosnak eszébe sem jutott kifejezni az előadással. Az utóbbiak viszont szembenéznek azokkal a kérdésekkel, amelyeket felteszünk.

- Mohácsi mit mondott, hogy miért kell egy ilyen kényes témával foglalkoznotok? Mivel győzött meg benneteket, hogy ezzel kell foglalkozni? Egyáltalán, miként exponálta, hogy miről szól A helytartó?

- Az emlékeim szerint ilyesmiről nem beszélt, ehelyett fölvetett egy problémát. Nagyon sokunknak igazándiból fogalma sem volt a darabról, János megjelent pár oldalnyi vázlattal, és ebből kiindulva elkezdtünk próbálni, valahogyan kitalálni ezeket az embereket, aztán szépen lassan összerakni egy történetet. Persze közben János pontosan tudta, hogy merrefelé akar menni. Olyan volt ez a munka is, mint a többi Mohácsi-előadás: együtt írtuk a mesét. Ugyanakkor egyáltalán nem beszéltünk arról, hogy most ezt miért fontos bemutatni. János annyit mondott, hogy nagyon régóta érdekli a téma. Tudtuk, hogy valami izgalmas feladványt talált megint, amit velünk együtt akar kibontatni. És nekünk eszünkbe sem jutott megkérdezni, hogy miért épp most kell ezt megcsinálni. Annyit mondott csak, hogy milyen érdekes, hogy amikor ősszel elkezdtünk a darabbal foglalkozni, akkor boldoggá akarták avatni XII. Piust. Ez tényleg csak egy véletlen egybeesés.

- Te a munkának melyik fázisában olvastad el az eredeti darabot?

- Valamikor a rendelkező próbák környékén. De aztán gyorsan le is raktam, mert megzavart. Jobb az, amikor Jánosra bízza magát az ember, és nem keresi a munkában az eredeti művet, mert az óhatatlanul is másfajta irányba visz, és befolyásolja a figurát is. Ezek nem feltétlenül jó inspirációk. Én jobban szeretem azt, ha János mondja meg, hogy mi az, amit látni szeretne a színpadon.

- És mikor tudtál meg többet az általad játszott figuráról?

- Azt hiszem, december 17-én, amikor megkaptam az ötödik felvonást. Addig csak az első felvonás második és harmadik jelenetében voltam benne, aztán sokáig nem voltam színpadon. Nagyon vártam már, hogy újra megjelenjen a Doktor, mert János biztatott, amikor összefutottunk, és azt mondta, hogy a vége felé a nagyjelenetben majd mondok egy fontos mondatot. De fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Ismertem az eredeti darabot, tudtam, hogy János merrefelé gondolkodik, azt is kitapasztaltam, hogy mindig csak egy-egy mondattal kínál meg. Például hogy majd azt fogom mondani a végén Riccardónak, amikor megérkezik a haláltáborba, hogy éljen úgy, mintha ez lenne élete utolsó napja. János már előre mosolygott ezen. Szóval elég húzós volt a munka, mert az ötödik felvonást a két ünnep között csináltuk. Akkor tudtam nagyjából átérezni azt az ívet - ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni -, amit a Doktor bejár az előadásban.

- Beszéltünk az előadás fogadtatásáról, de mi volt a visszhangja az általad játszott figurának?

- Az az érdekes, hogy az én szerepemmel kapcsolatban mindenki zavarban van, merthogy János felerősítette azokat a tulajdonságait (amelyek benne vannak az eredeti darabban is), hogy ez egy szerethető, manószerű figura. Tehát a nézők nem tudják pontosan, hogy akkor most lehet-e szeretni ezt az embert vagy nem, mert azért az is nyilvánvaló, hogy borzalmas dolgokat művel. A közönség emiatt nehezen tud fogódzkodót találni hozzá, így érdekes csapdahelyzet alakul ki.

- Hochhuth-nál a Doktor maga az ördög, de te nem ezt játszod el benne. Te magadban eldöntötted-e, hogy szeretni vagy gyűlölni kell-e ezt a figurát?

- Szerintem az a legjobb, ha ez nincs eldöntve. Nem akartuk túlhangsúlyozni azokat a borzalmakat, amiket mond és tesz (kinek több, kinek kevesebb fogalma van arról, hogy ki volt Mengele), mert nem akartuk, János sem akarta, hogy egyértelműen gonosz legyen a Doktor. Pont az a zavarba ejtő benne, hogy időnként nem tudod, hogy kinek szurkolj. Hogy időnként már téged is meggyőz a viselkedése. Én is a figura „igazát" próbáltam megkeresni.

- Te miben látod ennek a különös figurának az igazát?

- Én onnan kezdem, hogy olvastam Dr. Nyiszli Miklós könyvét, a Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban címűt. És abban véltem felfedezni olyan részeket, amelyek segítettek. Mondjuk az ejtett zavarba, amikor azt írták Mengeléről, hogy elfáradt, és hogy nem tudta lejegyezni az aznapi esetet, és ezt másra bízta. Vagy látták rajta, hogy elgyengült. Az ilyen mozzanatok segítettek az embert megkeresni benne. Persze aztán jó nehéz szerep kerekedett ki belőle, mert nagyon sokat bohóckodik, meg jófej is, és iszonyatosan intelligens pacák. Az életben feltehetőleg azért nem volt ennyire jófej.

- Hogyan lett ennyire összetett ez az alak?

- Már János is így írta meg. De iszonyatosan jól is próbáltunk. Az a ritka dolog történt, hogy oda-vissza játék alakult ki: amikor János mondott valamit, akkor én azt megcsináltam, arról neki eszébe jutott még valami, erről viszont nekem is eszembe jutott valami, így jártak ide-oda az ötletek. Nagyon jó, amikor ilyen igazi jófajta közös munka alakul ki, amibe mindenki beleteheti a saját ötleteit, gondolatait. És nem az történik, hogy elénk raknak egy szöveget, itt van, tanuld meg, csináld meg. Ehelyett közösen dolgoztunk az előadáson. Ez nagyon ritkán történik meg egy színész életében. Az is kivételes, amikor ennyire egymásra tudnak találni a gondolatok is, kiegészítik, erősítik egymást. Úgyhogy szerintem nagyon sok minden december 17. és január 6. között dőlt el, még akkor is, ha nem bírtam pár nap alatt megtanulni ezt a rengeteg szöveget, és egyszer még a főpróbán is be kellett súgni...

- Amikor az emberi igazságait kerested, hogy láttad, szembenéz azzal, amit tesz? Például a szerencsétlen római anyának azt ígéri, hogy túl fogja élni a háborút, de ikergyermekei halálát csak egy vállrándítással közli: mindenkinek jobb az, ami történt.

- Igen, mert dugig voltak az ikerbarakkok, egyébként meg nem éreztek semmit, mert orvos vagyok. Rettenetes mondatok ezek. De János azt akarta, hogy borzasztó egyszerűen mondjam el őket, csak álljak ott, mint valami hős. Szerintem valahol belecsömörlik a Doktor abba, ami Auschwitzban történik. Nem véletlenül mókázik annyit az első felvonás 2. jelenetében, hiszen nem nagyon tudja elviselni az embereket. Másrészről meg baromi izgalmas benne, hogy nagyon szeret vitatkozni Istennel. Miért nem csinál Isten valamit? - ezt szemrebbenés nélkül megkérdezi. Miért nem csinál valamit a Jóisten, ha mindenről tud? Talán horgászik? Gyűlölöm a horgászokat! Nagyon nehezen beszélek erről a szerepről, mert minden azokból az érzésekből, gondolatokból indult ki, amit - mint egy labdát - János adott át nekem, aztán ezt passzolgattuk egymásnak. Tehát János több mindent átgondolt a figurában, én kevesebbet, aztán oda-vissza íródott a szöveg.

- Ezek miatt az oda-vissza játékok miatt szeretsz Mohácsival dolgozni?

- Feltétlenül.

- Akkor most meg kell kérdeznem: hogyan tovább Kaposvárott?

- Én a következő évadban már nem leszek itt tag.

- Miért nem?

- Mert alapvetően a Balatonföldvári Kultkikötő ügyeivel szeretnék foglalkozni. Ez a szabadtéri színpad területén működő intézmény komplex tevékenységet folytat: nemcsak színházi előadásokat szervez, hanem művészeti táborokat is működtet. A földvári szabadtéri színpad nemrég még egy nem létező tér volt, nyakig ért a fű, és amikor megkaptuk tíz évre hasznosításra, csinálni kellett belőle valamit. Nekem ez egy nagyon nagy feladvány. Sokat kell rajta dolgoznom, és az ügyek intézése alapvetően Pesthez köt. Most indul egy nagy pályázat, és remélem, hogy a dél-dunántúli operatív program keretében támogatni fognak minket, és ez az elkövetkező években meghatározó lesz a szabadtéri színpad életében. Így ezzel munkám lesz egész évben, ráadásul rendesen be kell ülnöm egy irodába, és azzal kell foglalkoznom, hogyan lehet egy kistérség gazdasági motorja a kultúra, hogyan lehet ott embereket alkalmazni, különféle projekteket végigvinni. És közben jó programokat kell csinálnunk, nem gagyit adni a nézőknek, nem vacakságokkal megtölteni az estét.

- Egyébként ambíciód, hogy ilyesmivel foglalkozz?

- Hogy hogyan állnak össze ezek a fogaskerekek, az nagyon érdekel. Ez a legerősebb indok, ami miatt jövőre nagyon keveset leszek Kaposváron. Az egész biztos, hogy egy-egy szerepre visszahívnak majd. Ugyanakkor a kaposvári színház nyakig benne van a földvári ügyben is.

- Ez azt is jelenti, hogy kicsit távolodsz a színészettől is?

- Nem, semmiképpen sem. Azonban el is híztam kicsit, felszedtem tíz olyan kilót, amit nem kellett volna, mert állandóan a laptop előtt ülök, vagy autót vezetek. Rengeteg időmet vette el az állandó ingázás, az utazás, ami a Budapestre költözéssel megszűnik. Rendet kell tenni a fejemben. És azt hiszem, hogy most van itt a lehetőség, hogy a földvári szabadtéri színpadra is jobban koncentráljak. Miközben persze folyamatosan szorongok én is, és Zsámbéki is megkérdezte, hogy a kettőt együtt hogyan fogom tudni csinálni.

- Te Zsámbéki Gábor osztályába jártál...

- '98-ban végeztünk, Fullajtár Andiék, Elek Feriék voltak az osztálytársaim. A 2009-es év mindenképpen arról fog szólni, hogy a Kultkikötő még professzionálisabb szinten működjön, még a gazdasági válság hatásai ellenére is. Színészként pedig keresem és várom az újabb feladatokat. Tavasszal dolgozom ismét a Budapesti Kamaraszínházban, ahol 2008 őszén már eljátszottam egy címszerepet. Jelenleg a Pinceszínházban próbálok egy új darabban, melynek bemutatója március végén lesz, és főiskolás társaimmal, Pindroch Csabával és Menszátor Héresz Attilával kitaláltuk, hogy felújítjuk a magunk örömére egy 12 évvel ezelőtti rendezővizsgánkat, Mrozek Mulatság című darabját. Persze Kaposvárra szívesen látogatok majd vissza, és remélem, hogy Schwajda felkér majd egy-egy szerepre is.

 


Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

09. 03. 15. | Nyomtatás |