Lássál Lenszirom a szíveddel!

Szilágyi Andor: Leander és Lenszirom - Színház- és Filmművészeti Egyetem

Mindössze két ajtó a díszlet az Alföldi Róbert rendezte főiskolás Leánder és Lensziromban, ahol minden fekete, a falak, az ajtók, még a színészek is feketében vannak. Az elsőre ridegnek ható, steril környezetben azonban, jóformán kellékek nélkül is, csodák történnek. Az előadást Nagy Gergely Miklós mutatja be.

Nagy Gergely Miklós

 Teljes sötétségben kezdődik az előadás, nyomasztó madáremberek, vijjogás, rémmese hangulat, egy kis gót beütés, a félhomályban csúf, megátkozott kobold köt fogadást a fába szorult királlyal, minek értelmében Bölömbér (Bercsényi Péter) tizenhat év fogság után hazamehet végre, ehhez elég lesz odaadnia Leándernek (Gombai Nagy András) azt, amije „még neki se sincs". Mit veszíthet, ha elveszti azt, ami sosem volt az övé? Persze, hogy rábólint. Bölömbér kerálnak azonban lánya született időközben, Lenszirom, akit a kerálné (Vesztl Zsófia) épp most készül feleségül adni a szigorú kínaihoz, Mar-Szúr herceghez. (Jankovics Péter). A kerál mentené, ami még menthető, s egyből elzárja Lenszirmot (Fabók Mariann), ám ez egy kobold ellen nem nagy fegyver, főleg úgy, hogy a királylány is szökni akar...

A történet két szálon fut: Leánderéké a fennköltebb, a komolyabb, a problémásabb viszony, míg szolgáiké a humorosabb, a magától értetődőbb. A kobold segítője Bogyó (Gémes Antos), Lensziromhoz pedig Csibecsőr (Karádi Borbála) csapódik a kalandok során. Előbbi a megátkozott, magába fordult Leánderhez képest lenne az „emberi" nézőpont, a jótékony, földhözragadt baráti racionalitás, amit Gémes jó poentírozói kézségével, öniróniával (mellyel az érzékeny balek figurát teszi gazdaggá) és jelentékeny színpadi természetességgel jelenít meg. A kedvesen hebehurgya Csibecsőrrel már az első találkozásuk alkalmával megtetszenek egymással, szemérmesen csapnak némi hűhót az első csók előtt.

Szilágyi Andor erősen meghúzott darabja sok momentumában idézi a Csongor és Tündét, illetve a Leonce és Lénát. Utóbbira rímel a szülők világának kispolgári és idióta mániákussága, amit a színészek paródiaként jelenítenek meg: Bercsényi Péter infantilis, túlmozgásos, ripacs Bölömbér kerál, Vesztl Zsófia élveteg és álszent kerálné, Janicsek Péter pontos és veszélyes Man-Szúr, Nagy Viktória pedig rendmániás vaslédi Negéd szerepében.

A számos klasszikus motívumot felvonultató darab nem áll messze Alföldi rendezéseinek olyan rendszeresen visszatérő témáitól, mint a diszharmonikus, harcos szerelem, vagy az eszmeiség és anyagiság ellentéte; ám markáns rendezői kézjegye most mégsem ebben mutatkozik meg legjobban, hanem abban a játékos és ötletgazdag, pörgős, trükkökre és gegekre épülő, némi blődöt is magában hordó friss színpadi nyelvben, amely a mese csodás, természetfölötti dimenzióit jeleníti meg állandó iróniával átitatva.

            Hátul hosszú, fekete fal zárja le a játékteret, benne két ajtó egymástól három-négy méterre. Az ikerajtók segítségével számtalan csodát láthatunk, hogy csak a legegyszerűbbet említsük: az egyik színész beáll a jobb ajtóba, balra nyújtja a kezét, egy másik színész a takarásból a bal ajtóba beteszi a kézfejét - máris kész a háromméteres kéz. Egyszerű, klasszikus pantomimes trükk, de egy bonyolultabb konstrukcióval már repülni is tudnak, esetleg saját fejüket dobálni, végtagjaikat megsokszorozni, semmiből tárgyakat elővarázsolni stb. Az egyik gyorsan követi a másikat, az illúziókeltés irrealitását csak fokozza az állandó fényjáték, amely hol rászűkít valamire vagy valakire, és felnagyítja azt, hol eltűnik minden világosság, és sötétségben marad a színpad, esetleg egy vicces árnyjáték kerekedik ki. A minimalista eszközhasználat színpadán a játékos nézői képzelet teremt meg mindent, erdőt, várat, fákat, rémeket, boszorkányokat, varjakat vagy szelet, bármit.

Ugyanígy csupán a nézői képzeletben jelenik meg a kobold rútsága is: Gombai Nagy András Leándere nem használ maszkot vagy más külső eszközt: miután Lenszirom megtöri az átkot (amely addig tart, amíg valaki bele nem szeret csúnyasága dacára), Leánder ugyanúgy néz ki, mint előtte. Ebben az előadásban nemcsak Lenszirom tanul meg a szívével látni, elszakadni a felületes látszatok és alaptalan félelmek rabságából (melyben az összes idősebb szereplő élvezettel vergődik), hanem a nézők is megtapasztalhatják, hogy jól csak a képzeletével lát az ember.

            Az előadás komoly problémája azonban épp a főszereplők szerelmének hihetővé tétele. A rendező nyilván nem véletlenül választott egy ennyire össze nem illő párt, mint Fabók és Gombai, de amíg a kobold fájdalmasan kilátástalan szerelme érthető és megrázó, addig a királylány viszonzása már kevésbé „működik". Ami a szolgáknál forró érzelem, az náluk hidegnek, jobb esetben langyosnak hat, mindez az Alföldi-féle hidegszerelem magányra kárhoztatott, tragikus tapasztalata nélkül. A mese végigmegy, azonban törés, hiány keletkezik benne.

            Ám ezen töprengeni még van idő, hiszen a végzős bábszínész osztály, noha már egy éve játssza országszerte Szilágyi Andor darabját, ősztől nem kell vele leállnia: a Nemzetiben további lehetőséget kapnak a fiatalok. Addig a meglévő színészi egyenetlenségek kisimulhatnak, és a címadó szereplők viszonya is felizzítható.

 

Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom

 

Osztályvezető tanár: Meczner János, Csizmadia Tibor

Rendező: Alföldi Róbert

Szereplők: Bercsényi Péter, Fabók Mariann, Gémes Antos, Jankovics Péter, Karádi Borbála,
Gombai-Nagy András, Nagy Viktória, Papp Zoltán, Vesztl Zsófia

 

08. 10. 27. | Nyomtatás |