III. évfolyam

Beszélgetés a MU Terminál III. évfolyamának tagjaival

Harmadik évadát tudhatja lassan maga mögött a MU Terminál. A „staggione" társulat tagjai egy évet tölthetnek el az inkább tranzitnak, mint végállomásnak hívható alakulatban. Elvben szakirányú táncképzés után jelentkezhetnek, s felvétel útján választódik ki a 6-10 szerencsés „tag". Az idei társulatot Lőrinc Katalin mutatja be.
Lőrinc Katalin
A MU Terminál tagjai egy évadon át tanulhatnak a legkülönb koreográfusoktól, miközben a fiatal koreográfusok is kipróbálhatják ott magukat lelkes táncosok közreműködésével. Az ötletgazdák: Fejes Ádám és Juhász Kata az első évben megosztották a feladatokat egymás között, a második évet gyakorlatilag Juhász bonyolította le, míg idén az újból itthon dolgozó Fejes vette kezébe az irányítást.

Eddig minden évben nyomon követtük a MU Terminál munkáját: nem csupán azt a szegmensét, amely a színpadon látható, hanem betekintést kaphattunk ezeknek a fiataloknak a gondolataiba, pillanatnyi hangulataiba, képet kaphattunk arról, hogyan ítélik meg helyüket ebben a közegben, valamint a táncos pályán általában.

Kérdéseket tettünk fel nekik, melyek arra vonatkoztak, milyen változást jelent életükben, valamint jövőképük szempontjából ez az éves szerződés.

 

A készülő C-est egyik próbája után egyenként ültem ki a velük a MU Színház előtti lépcsőre, hogy mindegyiküknek a következő kérdéseket tegyem fel:

1.                   Nyomon tudtad követni az eddigi Terminál-évfolyamok működését? Ha igen, milyen különbségeket/hasonlóságokat, fejlődést/romlást (stb.) észlelsz most ahhoz képest?

2.                   Mi az, amiben az itt töltött év radikális változást hozott számodra, akár táncszakmai szempontból, akár emberileg?

3.                   Milyen volt a jövőképed tavaly ilyenkor, s milyen most? Változtatott-e rajta a Terminálban eltöltött egy év?

  Horváth Adrienn

A Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános és Szakközépiskolában kapott szakképesítést tavaly. Három évet végzett el ott, a hivatásos képzésben, meglehetősen sikeres divattáncos előéletet követően.

Győri vagyok, oda jártam iskolába, nem követhettem tehát, mi történik Budapesten. Hallani azért már ott is hallhattunk a Terminálról, de igazából mindent itt, helyben ismertem meg. A tavalyi csapatról pedig Robi révén tudok, aki részese volt a MU Terminál második évének. Ő azt állítja, a csapat összetétele idén nagyon más. Itt most társulati munkában lehet részünk: megismerjük, milyen is az, mikor a „főnök" követel. Nem mintha az iskolában nem lett volna követelmény (Ócsag Anna balettmesterem révén ebben szerencsére nem volt hiány), de itt mindenki húzóerő, nincs, akit noszogatni kellene, húzzuk a másikat, nem úgy, mint a suliban. Megerősítést kaptam abban, amit azért már tavaly ilyenkor is gondoltam: hogy mindenképp a kortárs tánc területén szeretnék elhelyezkedni. Akkor még csak úgy nagy általánosságban gondolkoztam, bele a nagyvilágba, de most már vannak fix pontjaim, tudok orientálódni. Voltam néhány próbatáncon is. Ezek nem sikerültek, de nem vagyok elkeseredve, hiszem, hogy ennek a munkának, amit itt végzek, lesz eredménye: előbb-utóbb mindnyájan megtaláljuk, ahova valók vagyunk. Ádámmal sokat beszélgetünk erről, tehát, hogy ki hova szeretne menni, s mit kéne ehhez tennie. Sokkal magabiztosabb vagyok, mint tavaly.

 

Tuza Tamás

A Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába járt, azt nem végezte el, még érettségi előtti évében csatlakozott a Terminálhoz.

Az eddigi Terminál-munkát csak szórólapokról, kritikákból ismerhettem, nem tudtam, mi lesz itt. Én akkor döntöttem el, hogy eljövök, amikor Hámor Jocó, a Terminál egyik akkori oktatója tanított a Goliban (Budapest Táncművészeti Szakközépiskola - L. K.), mesélt erről a lehetőségről, s úgy találta, hogy van bennem valami. Én azután felvételin kívül felvételiztem... Amúgy azt hallottam másoktól, hogy az idei évadé a legerősebb csoport. Az élet egészében megváltozott. Most egy színházba jövök be naponta, ahol tréningre, és nem táncórákra járok, ez bemelegít, előkészít a napra, amelyben van egy konkrét cél. Felraknak a színpadra, s azt mondják: tessék, mutasd, ki vagy, ez nagyon jó! Ami nehezebb most: a többiekkel együtt dolgozni, akik emberileg mind nagyon különbözőek, más- és másképp fogadnak el dolgokat. Így eléggé magamra vagyok utalva a munkafolyamat során. Szakmai szempontból egy hiányérzetem van csupán: hiányzik a balett gyakorlat. Tavaly ilyenkor semmilyen tervem nem volt még, hiszen le sem érettségiztem. Mikor idekerültem, 2-3 hónapig még az lebegett előttem, hogy én is a KET tagja akarok majd lenni, mint a lakótársam, aztán telt-múlt az idő, kaptam az új stílusokat, technikákat, és rájöttem, nemhogy a KET.-nek, de semmilyen együttesnek nem akarnék még a tagja lenni.  Külföldre szeretnék felvételizni a Dance programra, de azt csak érettségi után lehet. Nagyon örülnék, ha kapnék itt még egy évet. Ha ez nem lehetséges, akkor meg kurzus-fiú leszek, s közben persze leérettségizek.

 

Kiss Róbert

A ceglédi Patkós Irma Művészeti Szakközépiskolát végezte, már a tavalyi évben tagja volt a Terminálnak.

Az előző évhez képest ez az idei sokkal keményebb. Ugyan nagyon sok jó és érdekes koreográfussal dolgoztunk tavaly, rögtön három teljesen különbözővel, amint megérkeztem; viszont most, Ádám vezetésével katonásabb, erősebb a munka. Tulajdonképpen a különböző szempontok alapján kiegyenlítődik ez a két év. Akkor több volt a külföldi, mint idén. Akkor Kun Attila volt számomra reveláció, idén Fodor Zoli. A társaság is egész más idén: ez a mostani „csapatosabb": Ádám ezt is keményebben fogja össze. Lehet, hogy az is számít, hogy most csak hatan vagyunk, tavaly meg tízről indultunk, de az is, hogy talán ott inkább egyéniségek voltak, köztük olyan is, aki nem is igazán akart itt lenni. Radikális a különbség a ceglédi iskolai közeg és eközött, persze. Ma is folyamatosan érzékelem ezt, mert rendszeresen visszajárok és tanítok a suliban. Akik ott vannak, fel sem fogják, mi is az, amit én itt csinálok, ahogyan akkoriban én magam sem fogtam fel, mi lesz. Amikor feljöttem, azonnal a mélyvízbe kerültem, ahol olyanokkal kellett együtt úsznom, akik már régebb óta tudnak úszni. Bizony, igenis számít az életkor, hány évesen kezdi el az ember a táncot, meg az évek száma, amennyit küzd érte. De azért megpróbálok erre nem gondolni. Tavalyelőtt fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek. Jártam színházi gyakorlatra Szolnokra és Kecskemétre, előbbi helyen Boda Jánossal, utóbbin Ladányi Andreával és Bánki Zsolt Fügével dolgozhattam, ott kezdtem először hallani azt, hogy mi minden van egyáltalán. Aztán megtaláltam a Terminált a neten, és brahiból eljöttem. A négy-öt órás felvételi után nem gondoltam, hogy felvesznek... Most „van" jövőképem: Szögi Csabával megegyeztünk: leszerződtet a KET-be. Felvételiztem a Táncművészeti Főiskolára is: várom onnan a papírt, hogy felvesznek-e. Az ott megint egy másik vonal, úgy veszem észre: klasszikusabb, és azt sem szeretném háttérbe szorítani. A kortárs táncosnak is végig kell járnia minden utat, a balettet is.

 

Hoffmann Adrienn

Kisgyermekként 6 évet Oroszországban élt, ahol tanult balettozni. Később Szolnokról járt fel Földi Béla kurzusaira. Egyetemi évei (ELTE, orosz szak) alatt „HÖK-ösként" kulturális programokat szervezett, ebben az összefüggésben került a Budapest Táncszínházhoz művészeti menedzsernek. Ezt az állást - amely mellett gyakorolni is beállt - cserélte fel a MU Terminállal.

Láttam a tavalyi Terminált, de nemigen láthattam bele, miről is szól egy ilyen év, annyira meg nem is tetszett maga az est, amelyet megnéztem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ide szeretnék jönni. Aztán, amikor hallottam a koncepcióról, az nagyon tetszett: főleg, hogy nem egy inkubátor ez, mint egy főiskola: meg lehet itt tapasztalni jót és rosszat egyaránt. Eljöttem tehát a próbatáncra, mert éreztem, hogy Bélánál nem mehet tovább így: együtt a kétféle jelenlétem. Így tehát radikális lett a váltás. Egy beteljesülés, reggeltől-estig, minden nap. Ez életem eddigi legjobb éve. Én úgy jöttem, hogy ez az utolsó esélyem, hogy táncoljak: 28 éves vagyok. Ha most ezzel nem tudok valamit elérni, akkor marad a civil pálya: tolmácskodás, fordítás, ja és sportoktató is vagyok, jártam a TF-re is... Már szeptember óta szó van arról, hogy hasonló szervezői tevékenységet, amilyet Bélánál végeztem, itt is folytathatnék. Úgy néz ki, ilyen minőségben mindenképp maradok jövőre.

 

Asztalos Dóra

A táncpedagógus szakmában híres martfűi gyermekcsoport (Szentiványi Kinga vezetése) után a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába járt, melyet tavaly végzett el.

Pécsről, ilyen távolságról nem könnyű követni a budapestiek munkáját, de mi Dóra néninek köszönhetően (Uhrik Dóra - L. K.) többet tudtunk az iskolában a Terminálról, mint amennyi a helyzetből következne. Ádám is a pécsi szakközépben végzett: ők tartják a kapcsolatot, így egy terminálos előadást el is hoztak Pécsre, ami nagyon tetszett. Az első évben bekerült tőlünk Harka Máté, a másodikban Hargitai Mariann, tehát tőlük is sokat hallhattam a dologról, amellett, hogy Ádám rendszeresen járt kurzust tartani az iskolába. A gondolat, hogy ide szerződjek, tehát már 3. évfolyamos koromban megszületett bennem. A régebbiektől azt hallom, rendszerezettebb lett idén a munka, de persze a működésbe csak idén látok bele. Az iskolában is voltak megadott keretek, itt is vannak. A nagy különbség, hogy a kereteken belül itt sokkal önállóbbaknak kell lennünk: minden rajtunk múlik. Tetszik az is, ahogy az alkotókkal alkotótársakként dolgozhatunk. És a másik nagy különbség: ez már munka! Itt élesben úgy működünk, mint egy társulat! Az a rossz, hogy ez csak egy évig tarthat. Az nem új nekem, hogy reggeltől estig együtt dolgozunk a kollegákkal, de az első hónapokban még teljesen iskolásan viselkedtem. Mostanra felengedtem: úgy élünk, mint egy család. Már gyerekkoromban is láttam a Közép-Európa Táncszínház előadásait, mert Szentiványi Kinga ott táncolt, és jártunk őt nézni. Tavaly meg is próbáltam ott a felvételit, de Szögi Csaba csak fiút keresett, és ő javasolta a MU Terminált. Most pedig felvett a következő évadra. Örülök, mert eleve ezt szerettem volna. Vagyis: hiába nyílt ki a világ itt előttem Pesten, akkor is a KET-be szeretnék menni.

 

Gulyás Anna

Show-táncot tanult az Áldás utcai iskolában, Kézér Gabriellánál, valamint kurzusokra járt, többek között Földi Bélához és Hámor Józsefhez.

Az első Terminál-évad egyik estjét láttam, a Juhos-Hámor előadást. A gimiben, ahova hárman jártunk egy osztályba olyan lányok, akik azóta is táncolnak (köztük Czédulás Eszter, aki aztán a tavalyi Terminálba bekerült), ez téma volt közöttünk. Esztertől aztán folyamatosan hallottam a működésről, közben eljártam a Trafóba tréningezni Hámor Jocóhoz. Az esélytelenek nyugalmával jöttem felvételizni, hiszen a Terminál a szakiskolák utánra van meghirdetve. Szerencsém lett, hogy ez az évjárat - Hoffmann Adrit leszámítva - amúgyis inkább a fiatal, tapasztalat nélküli generációból áll. Az, hogy itt mindenkit személyesen nevelnek, az eddig is így volt, de most aztán tényleg. Az a radikálisan új itt, hogy most már el tudom hinni: ha megtanulom azt a sokfélét, amit csak lehet, akkor talán képes leszek arra, amit eddig csak szerettem volna. A legpozitívabb csalódás az, hogy ez sokkal toleránsabb közeg, mint amilyenben eddig éltem. Tudom, hogy ilyen nem lesz többet, de majd erre lehet törekedni máshol is, és csapatot építeni máshol is... Mivel még mindig nagyon sokat kell tanulnom, jelentkeztem a Táncművészeti Főiskolára. Főként az elmélet miatt, mert abból nagyon keveset tudok. Most más fel sem merül. Persze, azért keresnem kell, hova vagyok való: mindaz, amit itt tanultam, nagyon tetszett. Lehet, ha nem lett volna MU Terminál, megelégedtem volna Béla irányzatával, és most nem lennék ilyen zavarban, hogy mit is szeretnék csinálni...

 

08. 10. 27. | Nyomtatás |