Seregszemle

A Budapest Tánciskola estje a Trafóban

A Budapest Tánciskola májusi estje szinte még az egyes darabok dramaturgiájában is egyértelművé tette: szemlézteti diákjait - a tiszta tánc jegyében. A koreográfiák elején, illetve végén felvonuló fiatalok pihegve, izzadtan, várakozón kitekintenek a nézőtérre, ahol a felmenőkön túl biztosan ott ül egy-két koreográfus, társulatvezető, jövőbeni „munkaadó", és mazsolázik - belőlük.

Szoboszlai Annamária

            Angelus Iván darabja, a Forrás a táncosok közreműködésével jött létre. Akárcsak ha bohócok, légtornászok, állatidomárok vonulnának a cirkuszi porondra, úgy menetel be a kilenc fiatal táncos, utcai ruhában, ki-ki ízlésének, vérmérsékletének megfelelően, ami miatt mégiscsak kosztümökké, szerepleíró fontosságú eszközzé válnak az egyes öltözékek. Van, aki talpig hófehéret ölt, más egyszerű vászoningben-nadrágban vagy pántos fölsőben, szoknyában érkezik. 

Úgy tűnik, mintha a mester csak a kereteket teremtette volna meg a lyukacsos, kaptárszerű vetített képpel (Braun András festménye) s a két hatalmas perzsaszőnyeg-menedékkel. Kijelölte a főbb tartóelemeket, és háttérbe húzódott. Figyelt, hagyta, hogy a közös jeleneteken felül a diákok alakítsák az egyéniségükhöz, alkatukhoz illő mozgásíveket, majd az egészet le-és kitisztogatva egységbe gyúrta.

Az építkezés jellegéből adódóan hullámzó végeredmény fontos látleletet rögzít. A többé-kevésbé profi táncosokkal dolgozó előadásokkal ellentétben itt aligha a koreográfia a fontos, sokkal inkább az egyes előadók személyisége, karaktere, kiforrottsága. Szembeötlő, ki hol s milyen irányba tart önmaga megmunkálásában. Nem elég egy csinos, arányos test, feltűnő hajkorona. A test tónusosságával azonos fontosságú a lélek tónusa. A kettő változó aránya elénk rajzol dekoratív, feltűnő, nőies, de fellépésében bizonytalan, a táncot egyelőre pusztán külső esztétikumában átélő előadókat; csiszolatlanul természetes, ám technikailag kevésbé meggyőző fiatalokat; s olyat is, aki a szerény külső mögött megdöbbentő tartalékokat rejteget, s valami ösztönös, vele született formaismerettel teszi bele magát a pillanatba. - A szinkron mozgást követelő jelenetekben számos elcsúszás jelentkezik, apró bizonytalanságok. A szólók és duók esetében azonban felerősödnek a hibák, láthatóbbá válnak az ügyesen takargatott egyéni hiányosságok.

            Az ezt követő Csendszigetek, a valaha szintén Budapest tánciskolás Bakó Tamás koreográfiája érettebb képet mutat. Öt férfitáncosa öt nagyon különböző típust képvisel. Egyikük a klasszikus balettek herceg-figurájára emlékeztet, más vékonyan izmos testalkatú atlétatermet. S talán a legérdekesebb egy alacsony, rejtélyes, fehér kapucnis fölsőt viselő „bölcs harcos", a bal hátul meghúzódó Varga Csaba. Pusztító, ám minden ízében fegyelmezett erővel tör előre, így az épp forrásponton tartott energiákkal minduntalan magára irányítja a figyelmet.

A táncosok egyenrangú partnerei a színpad hátsó középrészén elhelyezkedő - és a színlap tanúsága szerint a koreográfiával először találkozó - zenészek. Az improvizáció tehát részükről „100%-os". Dob, nagybőgő, szaxofon és Harcsa Veronika izgalmas személyisége-énekhangja rezonál mozgásra-mozdulatlanságra, felpörgetett impulzív pillanatokra s lecsendesülésre.

Bakó Tamás nem közvetlenül játszik a táncosai hozott karakterével, mégis, a koreográfus sajátos nyelve, mely mintha egyesítené a népszerű kortárs technikákat harcművészeti elemekkel, eltérő dialektusokban szólal meg. Táncos-zene-mozdulat egysége nagyban eltérő intenzivitású pillanatokat eredményez.

            Az est utolsó darabja, az On Friskin,  a P.A.R.T.S.-ban végzett, majd a Wim Vandekeybus együttesében is dolgozó Eléonore Valére elképesztően pontos, tiszta táncműve Thierry de Mey  azonos című zenéjére készült.

A keleti harcosok fehér nadrágjában s fekete felsőben színpadra lépő hat táncos lélegzetelállító ugrásai, a mozgásívekben élesen, túldíszítés nélkül megrajzolt erővonalak telítik a színpadot, hol gócokat, hol „üres" tereket hozva létre. Ez a tánc nem ábrázol. Önmagáról beszél, él, lüktet, nincs időbelisége, csak az állandó „most", akár a földön végiggurulás, akár a levegőbe emelkedés pillanatában. A nagyszerűek közt is ketten külön említést érdemelnek: Furulyás Dóra már a Forrásban kész karakternek tűnt ösztönös egyszerűségével, finoman érzékeny keménységével, Mádi László pedig robbanékonyságával, zsigeri vadságával hat.

            A Budapest Tánciskolások jóllakatták a nézőket tiszta tánccal ezen az apró hibákkal ellenére mégis sikeres estén.

 

 

 Forrás

Fények: Braun András festményeinek felhasználásával
Zene: Rossini, The Residents, G. Szabó Hunor
Rendező: Angelus Iván

Előadók: Bartók Andrea, Biczók Anna Cuhorka Emese, Dányi Viktória, Furulyás Dóra, Lányi Júlia, Fülöp László, Négyesy Attila, Vakulya Zoltán

 

Csendszigetek

Zene: G. Szabó Hunor és együttesének improvizációja
Koreográfus: Bakó Tamás

Előadók: Bordás Emil, Csuzi Márton, Juhász Péter, Kelemen Krisztián, Varga Csaba

 

 On Friskin

Zene: Thierry de Mey
Koreográfus: Eléonore Valére

Előadók: Bartók Andrea, Furulyás Dóra, Koncz Judit, Mádi László, Mikó Dávid, Zsíros Gábor
 

Helyszín: Trafó

08. 10. 27. | Nyomtatás |