Származni jó!

Moliére: Úrhatnám polgár – Vígszínház

„Moliére örökbecsű komédiája egyike a legtöbbet játszott klasszikus vígjátékoknak..."- áll a Vígszínház műsorfüzetének legelején, mégis aligha kerülhetett volna színre ez a dramaturgiájában megannyi problémát felvető, igencsak szeleburdi mű Parti Nagy Lajos vérfrissítő nyelvinjekciója nélkül. Keze alatt az Úrhatnám polgár valódi metamorfózison esik át, melynek legjelentősebb eredménye, hogy az eredetileg jellem- és helyzetkomikumba rejtett, alapvetően színpadi humorforrás groteszk nyelvi komikummá alakul. A színészi játék helyett, a színészi beszédre kerül a hangsúly. Parti Nagy Lajos szövege pedig telitalálat. A nemesi identitást görcsösen kergető Jourdain úr zsarnokságának és megvezetésének története, ha sok szempontból nem is kiemelkedő produkció, mégis számos olyan erénye van, ami miatt érdemes lesz megjegyezni.

Nagy Gergely Miklós

A karakteres átiratból kifolyólag Mácsai Pál rendezésében egy szemléletileg konzervatív, a 19. századi deklamálós, színészcentrikus színjátszás hagyományait idéző előadás született a Vígben, amely ugyanakkor nélkülöz mindenféle fennköltséget és pátoszt, hiszen épp a posztmodern nyelvi karnevál mindent magába olvasztó, játékos relativizmusa azonnal leránt és nevetségessé tesz bármilyen nagyságot és komolyságot. Kezdve mindjárt Jourdain úr nagyzolási hajlamával. Amint megszólal ezen a nyelven, menten nevetséges lesz, és önmaga paródiájává válik.

Egyébként épp emiatt a fura, írói boncasztalon összehozott, hibrid nyelv miatt lesz élő az előadás, hiszen miközben egyszerre játszik a szereplőkkel, addig a közönség természetes nyelvi ösztönét, zsigeri reflexeit is beindítja, őket/minket is bevonva ebbe a hatalmas bohóckodásba. Ez az „őrült", habzsoló nyelv pedig már csak amiatt is „passzol" ehhez a darabhoz, mert pontosan leképezi a főszereplő legjellemzőbb tulajdonságát: a zabálást. Hegedűs D. Géza alakításában Jourdain úr egy hatalmas, tátogó szörnyeteg lesz, egyszerre egy 21. századi gigafogyasztó és egy barokk Übü-variáns; aki kongó egzisztenciális ürességét azzal leplezné, hogy minden körülötte lévő dolgot és embert bekajál, illetve leural. Hegedűs alakítása igazán az expozícióban kimagasló, ahol hirtelen váltásokkal és impulzív kitörésekkel megteremti ezt az agresszív, újgazdag, primitív véglényt, ezt a minden emberi humánum híján lévő gépies pszeudoembert. Színészi kaliberét jól jelzi az, hogy Az ünnep jeges és szuperintelligens Helgéje után most egy teljesen más típusú zsarnokot épít fel: ott visszafogott eszközökkel, árnyaltabb játékkal, itt heves, eltúlzott gesztusokkal, vásári stílusban.

A többiek vagy asszisztálnak neki, (Fesztbaum Béla Zenetanárjának és Lukács Sándor Dorante grófjának vannak emlékezetes pillanatai), vagy ellenállnak, hogy a végén jól átejtsék. Utóbbiak közül Börcsök Enikő Jourdainné-alakítása emelkedik ki, aki olyan természetesen térül-fordul és szitkozódik megtébolyodott férje láttán, hogy komolyan azt hisszük, ez a stilizált, színpadi nyelv valójában az ő anyanyelve. Viszont a szerelmes fiatalok szálánál (Lajos András, Tornyi Ildikó, Juhász István, Cseh Judit) már érződik a darab és az előadás buktatója: itt nem lehet túlságosan csűrni-csavarni a nyelvi akrobatikát, jeleneteik inkább helyzetgyakorlatokra emlékeztetnek, és talán emiatt sem jutnak túl a tisztességes, de egyébként sablonos karakteralakításokon.

Mácsai Pál főként színészvezetésre koncentráló rendezésének legfőbb karakterei a dinamizmus és mozgalmasság. A klasszikus vígjátékot a bohózat és a zenés revü felé viszi, melynek eredményeképp egy nagyjából minden drámai mélységet nélkülöző, hol jobban, hol kevésbé pörgő zenés-táncos show jön létre (ezúttal Bagossy Levente díszlete is csupán jelzésértékűnek tűnik), amelyben azért helyet kaphatnak bizonyos aktualizáló (párducos-mélymagyar) kritikai felhangok is. Kétségkívül nem egy jelenet tűnik kicsit ötlettelennek, nem egy alakítás kicsit szürkének (ez viszont inkább adódik a darab szertelenségéből és felületességéből), de azok a poénok, azok a Parti Nagy-poénok, amelyek úgy istenesen igazán a beszédben durrannak, semmint papíron, azokért a poénokért bármikor vissza lehet jönni, megunni őket nem lehet.

 

Moliére: Úrhatnám polgár

Vígszínház

 

Fordította: Parti Nagy Lajos

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Jánoskúti Márta
Zene: Keresztes Zoltán
Mozgás: Lisztóczky Hajnal

Dramaturg: Radnóti Zsuzsa
Rendező: Mácsai Pál

Szereplők: Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla, Lukács Sándor, Lajos András, Tornyi Ildikó, Juhász István, Cseh Judit, Igó Éva, Vallai Péter, Gyuriska János, Sarádi Zsolt, Lazók mátyás, Orth Péter

08. 04. 13. | Nyomtatás |