Nyitott sátor

Búcsú Leszták Tibortól

Mások majd bizonyára megírják a történetet, hogy hogyan is lett a lágymányosi Kőrösi József utca jellegtelen pártházából, aztán közösségi házából a Te nem szűnő hathatós, néhol erőszakos, néhol fogad alatt morzsolt szöveged, de leginkább kitartó munkád révén MU SZÍNHÁZ, a 90-es évek óta a hazai alternatív színjáték, tánc, zene - mondjuk ki bátran a csontig rágott szót pejorálás nélkül: összművészet - egyik legfontosabb fellegvára.

Pap Gábor
(Gondoljunk csak bele, nem volt még Trafó, Nemzeti Táncszínház, Artus Stúdió, tán a Bethlen téren akkoriban a Rockszínház próbálkozott, tehát abszolút úttörő kezdeményezésnek számított a MU, s jó magyar szokás szerint alig páran hittek benne, és még kevesebben tettek érte, annál többen keresztbe. Ha nem tévedek egyébként a mi folyóiratunk ősének bölcsőjét is itt, a lágymányosi pampán ringatta a dunai szél.) Olyat tettél tehát, amit ebben az időszakban a kultúrában nagyon kevesen Magyarországon: a semmiből Általad és munkatársaid által igenis lett valami. Mindeközben igazi szürke eminenciás maradtál: műértő, igazi figyelő, eleven felfedező, valódi úttörő, és bár soha sem szeretted a reflektorfényt, a csillogást, azért Benned is ott lakozott a művészember.

Ezzel kapcsolatban fel kell idéznem egy régi történetet. Én, aki történetesen a szomszéd utcába jártam iskolába, és frissen végzett tanárként két évre ugyanott landoltam, gyakran vetődtem el a hőskorát élő MU Színházba. Így keveredtem zenetanárként közétek, s vehettem részt a második generációs bánki táborozásokon a Ház munkatársaival együtt, Veled is. Nagyjából akkor kezdődtek félbehagyható, de - eddig !!! - sohasem befejezhető beszélgetéseink, kultúráról, művészetről, színházról, minden másról.

Az egyik ilyen táborozás alkalmával az az ötlet pattant ki valakinek a fejéből, hogy a tábor egy hete alatt játsszunk kapitalizmust a gyerekekkel, lehessen pénzt keresni, a pénzért ezt-azt vásárolni, tőlünk, csoportvezetőktől. Kezdettől ellenezted az ötletet, és kerested a módját, hogy a tábori kapitalizmusból kivonulva külön világot teremts a bánki füvön. A dolgot tovább színezte egy másik Általad tragikusan megélt esemény: a tábori sihederek egy csoportja szétverte azt a mobilszínpadot, amelyen előző nap Nagy József mutatta be egyik szólóját, és amelyet nem kis erőfeszítéssel hoztatok el a MU-ból. Elhatároztad, hogy eltemeted a színpadot, és fölé különleges síremléket emelsz. És lőn: ásót ragadtál, és saját kezűleg, szinte teljesen egyedül eltemetted a színpadot. Ekkorra többen melléd álltunk, és kitaláltuk, hogy nemcsak az emlékmű elkészítésében segítünk, hanem egy rituális eseménysort is kitaláltunk az átadásra, ami aztán afféle összművészeti performance formájában valósult meg a vállakozó kedvű csoportvezetők és ifjú táborlakók révén. Elevenen élnek bennem az előkészületek, ahogy egy akkor itthon még teljesen ismeretlen művészeti formáról, a land art-tól beszélsz, ahogy a köréd gyűlő kisebb társaság köveket, leveleket, tollakat gyűjt, majd ahogy ezekből az anyagokból elkészül az indián sátorra emlékeztető, mégis pusztán csak a bánki hegyi levegővel bélelt, világra és emberekre egyaránt nyitott jurtaszerű képződmény, végül ahogy szó szerint belakják ezt a nyílt teret - a performance résztvevői, később pedig az őket nézők, az egész tábor.

Órákon át ott ragadtunk, zenélve-társalogva azon a helyen. Különös halotti tora volt ez egy már megszentelt színpadi térnek: kettő új lett helyette, egy jóval nagyobb, melyet felülről csak a július végi csillagos ég határolt, és még egy másik is, végtelenül személyes, az emberi lelkekben, egyenként.

Tibor!

Azt hiszem ez a rövid epizód egyben életed mottója lehet: mindig is teret, figyelmet és lehetőséget teremtettél, sokszor éppen azoknak, akiknek máshol nem jutott volna.

Csak reménykedni tudok abban, hogy az örök vadászmezőkön Téged is befogad egy „Nyitott sátor".

Isten Veled!

 

Papesz

08. 12. 28. | Nyomtatás |