Utópia toposzokból

Edward Bond: Kétezerhetvenhét - Kamra

Úgy képzelem, hogy amikor 2077-ben betiltják az érzelmeket, eltörlik a művészeteket, és az uniformizált világban mindent ügyosztályok fognak felügyelni, akkor a legszürkébb város legsötétebb bunkerének mélyén, valahol egy földalatti kínzókamrában az elítélteket arra kényszerítik, hogy a sötét jövőben játszódó műveket olvassanak.

Székely Szabolcs

Mi az utópia? Az utópia: senkiföldje. Sehol-se-helyszín. Erre utal a szó eredeti jelentése, amelyre aztán egy egész műfaj, az ideális közösségi berendezkedés leírása épült. A lokális megjelölés mellé pedig később az időbeli vonatkozás lépett: így lett az anti- vagy negatív utópia is egy potenciális társadalom leírása, az aktuális baljóslatoknak megfelelően.   

Edward Bond egyfelvonásosaiból Kétezerhetvenhét címmel rendezett előadást Zsámbéki Gábor a Kamrában: a produkció három darabja „valahol a Földön játszódik" a nem túl távoli jövőben. Az utópia meghatározása tehát annyiból érdekes esetünkben: mennyire működik a műfaj az „itt és most" színpadi elve mellett. Utópisztikus drámák kapcsán nem az a lényeg, hogy valószerű-e, lehetséges-e a felvázolt jövő - a jövőbeli tér csupán ürügy bizonyos emberi szituációk reprezentálásához. S hogy mik ezek az általános helyzetek, problémák, kérdések, minderről maga Edward Bond is beszél a Kamra kávézójában a darabok közti szünetben: felvételről látjuk a kortárs brit szerzőt, amint kifejti véleményét a manipulált emberi döntések fölötti hatalomról. Emellett a szórólapon is olvashatjuk a szerzőt foglalkoztató kérdéseket: „Nem létezik 'emberi természet', amelyet alapul vehetnénk, az emberit, mint olyat, folyamatosan újra kell teremteni. (...) 1900-ban a tömeges elgázosítás elképzelhetetlen volt. Ötven évvel később már nem. Ötven vagy hetvenöt év múlva vajon mi számít majd elképzelhetőnek vagy éppen magától értetődőnek?"

Az, hogy egy színház referenciaként, igazodási pontként előhozza a szerző gondolatait, mely újrafogalmazza a darab által felvetett mondandót, természetesen még nem lenne baj. Csakhogy a Kétezerhetvenhét közben épp a mondandóságot érezzük túlságosan; a keresettséget, a koncepciót, az idézett előzetes gondolat színházi megfogalmazását: az irodalmiasságot. Ennek oka pedig, hogy Edward Bond túlterheli egyfelvonásosait a negatív utópiák toposzaival. Ezek a műfaji hívószavak pedig nem nyernek új jelentést: közhelyek maradnak. A nem túl távoli jövőben az érzelmeket természetesen betiltják, a rokoni kapcsolatokat nyilván megszüntetik, a művészeteket minden bizonnyal indexre teszik, a lélektelen bürokrácia tobzódása pedig irtja az emberi természet utolsó életazonos jellemvonásait is.

Mintha Bond (és az egyfelvonásosokat összefogó produkció címe) azért helyezné a jövőbe darabjait, hogy hihetőek legyenek: az emberi gesztusokat egy lehetséges valóság logikája fogja össze; csakhogy a valósághűség elve éppen fordítva sül el: ha Bond nem törekedne egy társadalmi realitás felfestésére, hihetőbbek és elegendőek lennének a színpadi cselekvések önmagukban is.

Mert Zsámbéki Gábor rendezése is ott erősödik fel, ahol a színészek, a látvány, a dikció függetleníteni tudják magukat az antiutópia kliséitől. Vagy azért, mert általános emberi helyzetekre fókuszálnak, vagy azért, mert a tér és az idő kellően absztrahálódik.

 

Szék (Bodnár Erika, Mészáros Béla) - Fotó: Sulyok László

 

Jól mutatja ezt a nyitódarab, vagyis a Szék is. Khell Csörsz minimalista szobája és utcarészlete szó szerint utópisztikus (v. ö.: sehol sem levő). Letisztult környezetet kínál egy anya és fia viszonyának kibontásához. Ketten összezárva egy másfél szobás lakásban: Alice (Bodnár Erika) egyedül neveli Billy-t (Mészáros Béla), aki még soha nem tette ki a lábát a lakásból. A falon gyerekrajzok, előtte egy asztalnál nyelvét kidugva maszatol zsírkrétával a huszonéves kölyök. Teáért, sütiért, ablak előtti ácsorgásért alkudozik az anyjával. Mészáros Béla nem játszik rá külsőségeiben a felnövésre képtelen fiú alakjára, ahogy Bodnár Erika sem lesz klisés anyazsarnok, koncentrált jelenlétével, mikor épp csak áll is, mint a cövek: uralja a színpadot. Lenn az utcán, groteszken idegbeteg katona: Hajduk Károly vibráló pattogása mellett ijesztően súlyossá válik az Olsavszky Éva által alakított fogoly csendje. Fogság és hatalom, részvét és félelem izgalmas négyes játékát látjuk, olyan fokozódó feszültséggel, amelynek feloldása feladatot kínál a nézőnek. Bond azonban tanár és diák egyszerre, jelentkezik az önmaga által feltett kérdés megválaszolására, ehhez pedig hihető-logikus sztorit kínál, a már említett társadalmi környezet felrajzolásával. Ügyintéző érkezik, akinek megformálására hiába tökéletes választás Rezes Judit: kibontja a szerepből a kibonthatót, ám maga a szerep panelekből építkezik. A mindenható bürokrácia alkalmazottjaként ügyesen hozza az abszurdig lélektelen figurát, és az Alice-szel folytatott dialógusából elő-előbukkan az ügyesen megcsinált komikum. Mégis, a nézőnek két nevetés között is permanens dezsavüje van a jövőbeli diktatúrák sablonszerepét figyelve.

 

Ki jön a házamba (Rezes Judit, Lengyel Ferenc) - Fotó: Sulyok László

 

Ki jön a házamba?, kérdezi a második egyfelvonásos címe, műfaja szerint talán fekete komédia. És ez is feketébb és komédiább lehetne, ha sem a humort, sem a megdöbbentőnek szánt tragikumot nem óhajtaná felturbózni a negatív utópia kliséivel - így ugyanis villogni kezd a nézőben a mondanivalóság lámpája: a társadalmivá nagyított kontextus pedig elnyomja az igazi és izgalmas emberi problémákat is. A bohózati elemek maguktól is felpörögnek a férj (Lengyel Ferenc) és a feleség (Rezes Judit) verbális pengeváltásai közt, igaz, ezekben nem több és nem kevesebb a patron, mint egy klasszikus házastársi marakodásnál. Az öcs (Keresztes Tamás) érkezésével, a kibontakozó hármas viszonyrendszerrel ugyanakkor már lélektani rétegek is felszínre törnek - épp ezért hasznos lett volna erősebben megmutatni a feleség útját az öngyilkos leveskanalazásig.   

Talán nem véletlen, hogy a legtöbb nézői munkát igénylő darab, az utolsó egyfelvonásos, vagyis az Emberek esetében érezni legkevésbé a keresettséget, a szándékoltságot. Itt ugyanis olyannyira túlhelyeződik korunkon a tér és az idő, hogy a negatív utópia felszámolja önmagát: vagyis nem egy lehetséges valamikor-valaholt látunk, hanem ténylegesen a sehol-semmikorba (vagy értelemszerűen a mindig-mindenholba) absztrahálódik a játék. Mintha Mrozek nyílt tengerén, vagy Beckett fája körül. Négy katatón teremtmény éli permanens (újraismétlődő) végnapjait egy háború után, vagy közben. Egy öregember (Fodor Tamás) egy hajnali gyilkosság történetét kántálja eszelősen, bolyongva a pár négyzetméteres színpadon, mintha az emberi tudat sivatagos határterületén. A milicistáról (Bezerédi Zoltán) azt sem tudni pontosan, folyamatosan haldoklik-e, vagy újra és újra meghal, míg feltámadásai után undorral zabálja saját vérét. A hullarabló (Fullajtár Andrea) patkányként húzódik meg a sarkokban, rágcsál kenyérdarabkákat, és a megszerezhető ruhák szerint mérlegel. A fiatal srác (Hajduk Károly) identitáskeresése lesz négyesük viszonyítási pontja. Expresszív örökjáték az emberi lét lázálmos csataterén.

 

Emberek (Fodor Tamás, Bezerédi Zoltán) - Fotó: Sulyok László

 

Ha a Kamrában nem is fontos és korszakos, de izgalmas előadás lehetne Zsámbéki rendezése, amelyet megemelnek az Upor László fordította szöveg erős és szép lírai monológjai: ilyen például Billy meséje saját rajzáról a Székben, vagy a Ki jön a házamba? során a férj visszaemlékezése a fertőzéses öngyilkosokról. Továbbgondolásra késztető helyzetek és viszonyok, nem Kétezerhetvenhétben, nem az antiutópiák diktatórikus társadalmi berendezkedésben, de az időtlen emberi emlékezet tájain.

 

 

Edward Bond: Kétezerhetvenhét

 

Fordította: Upor László

Dramaturg: Várady Zsuzsa

Díszlet: Khell Csörsz m.v.

Jelmez: Szabó C. Mária m.v.

Zenei munkatárs: Sáry László

Rendező: Zsámbéki Gábor

 

Szereplők: Bodnár Erika, Mészáros Béla, Hajduk Károly, Olsavszky Éva, Rezes Judit, Lengyel Ferenc, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Fullajtár Andrea, Fodor Tamás m.v.

Bemutató: november 15.

 

 

Olvashatók az előadásról másfajta megközelítések is az interneten:

Balassa Eszter: James vagy Edward Bond?

Koltai Tamás: Szocreál, kapreál

Markó Róbert: Szép új világ

MGP: Grand guignol

Urbán Balázs: Nem vagyunk kinnn...

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

08. 12. 31. | Nyomtatás |