Ellenfény Offline - Archívum - 2008 - 2008/11 - Reflektorfényben - A Tintaló Társulás - A Csodák Közelében

A csodák közelében

Nem akarok többé boszorkány lenni; Zsiga föstö fest - Tintaló Társulás

A Tintaló Társulást kétségtelenül a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadás emelte a legizgalmasabb új független bábszínházi formációvá. Ekkor lett a két alapító tag Sipos Katalin és Sisak Péter állandó alkotótársa Badacsonyi Angéla, aki egyszemélyes előadásként játssza végig a mesét. A Nem akarok többé boszorkány lenni! a műfaj minden létező díját begyűjtötte Magyarországon. Majd elkészült a társulásnak egy újabb egyszemélyes, de még intimebb hatású játéka, a Zsiga föstő fest. A két produkciót Sándor L. István mutatja be.

Sándor L. István

 

Furinka útja

 

A Nem akarok többé boszorkány lenni! kezdetén egy lány (Badacsonyi Angéla) érkezik a kacatok közé. Jobb oldalt egy hatalmas bőrönd, mögötte egy létra, a tetejére egy szék pakolva. Mellette egy kis szék, rajta egy kimustrált táskaírógép. Hátul, középen egy oldalára fordított négykerekű kis kocsi. Bal oldalt egy madárkalitka, elöl egy pléhlábas, benne egy karóra tűzött teáskanna. És még jónéhány apró tárgy, amelyet az előadás során szép sorban megismerhetünk. A játéktér hátterében kék vászon, amelyre a csillagos ég van festve. Nyilván egy mesebeli padláson járunk, ahol majd varázslatos dolgok történnek.

A lány kezében seprű, valószínűleg takarítani, rendet rakni érkezett. De a tárgyak valahogy jobban érdeklik. Figyeli, nézegeti őket. A legjobban a nyitott bőrönd kelti fel a figyelmét: belenéz, kopogtat rajta. Aztán megfordítja a bőröndöt, odahajol fölé. Ekkor láthatóvá válik, hogy egy kócos hajú, kedves arcú baba fekszik benne. A lány simogatja, kitakarja - ébresztgeti. Aztán elkezdi mozgatni: a baba feláll, megtörli a szemét. Aztán a lány felé fordul. És ekkor Badacsonyi Angéla úgy veszi ki a bőröndből egy hirtelen mozdulattal a babát, mintha az a nyakába ugrott volna. És ezzel a gesztussal nemcsak azonnal életre kel a baba, hanem az az intim viszony is nyilvánvalóvá válik, ami a baba és mozgatója között létezik.     

Ezután a felébredt baba ismerkedik a padlással, megnézi az arcát a „tükörben", megigazítja a haját, a ruháját, az oldaláról a kerekeire fordíttatja a kocsit, elégedetlenül végigméri a lány óriási söprűjét, és felvillanyozódik, amikor előkerül egy kisebb. Rácsimpaszkodik, leng rajta néhányat jobbra-balra, aztán még a nyelén is „sétálgat" kicsit.

„Mi újság boszorkányföldön, Furinka?" - kérdezi tőle a lány. A baba zavarba jön, nem akar válaszolni. Majd kisvártatva súg valamit a lány fülébe. Az csodálkozva kérdez vissza: „Nem akarsz többé boszorkány lenni? Akkor ezt el kell mondanunk a főboszorkánynak." Furinka először ijedten el akar szaladni, majd maga is belátja, hogy ennél nincs jobb megoldás. És ekkor kezdetét veszi a tárgyak átváltozása. Badacsonyi Angéla a létrára állított székről levesz egy kissámlit, hozzáilleszt egy plüss-macskafejet és egy fekete farkat, és máris előttünk áll a főboszorkány macskája. Aztán leveszi a karóról a teáskannát, hozzáileszt egy fekete ruhaanyagot, kezébe veszi a karót, kavargatni kezd vele a lábasban, és máris látjuk a főboszorkányt, aki éppen újabb elképesztő főzetek kreálásában mesterkedik. És nem nagyon érti Furinka aggályait, hogy nincs kedve „eltüntetni gyanútlan nagymamák kisnyugdíját, békává változtatni egy szíve hölgyének éppen szerelmet valló fiatalembert". Úgyhogy dühében kitagadja a boszorkányságból Furinkát.  

 

 

Fotó: Kása Andreas

 

 

Így kezdődik Furinka útja az emberi világban, hogy megkeresse élete új értelmét. És így folytatódik a tárgyak metamorfózisa. Így változik át a szemüveget „öltött", a táskaírógép fedőjébe illesztett kispárna bagolynénivé, aki nemcsak szállást ad Furinkának, hanem tanácsokkal is ellátja őt, hogy milyen foglalkozások után nézhetne, azaz hogy kereshetne egy kis pénzt. Így változik át az írógép mögé állított kalaptartó fej iskolaigazgatóvá, aki felveszi takarítónőnek az ex-kisboszorkányt. De a féltékeny seprű galibát csinál, rend helyett teljes felfordulást, így azonnal elcsapják Furinkát az állásából.

A boszorkánylány azonban nem adja fel. Előkerül egy gyerekbicikli, amellyel postási feladatokat próbál ellátni Furinka, de a bosszúszomjas seprű szétszórja a leveleket. Aztán egy szoba kifestésével próbálkozik a boszorkánylány. Ezt újabb kreatív ötletek jelenítik meg az előadásban: a kocsi két oldalára két rúd kerül, a köztük feszülő zsinórra pedig egy lepedő. És máris látjuk a falat, amelyre a festéknyomokat jelezve színes szalagok kerülnek. De a söprű most sem nyughat: összezavarja, összegabalyítja a szalagokat, így a kudarc szemmel láthatóvá válik.      

Sokféle foglakozás kipróbálása és jónéhány kudarc után azonban Furinka végül megtalálja új hivatását a cirkuszban, a csodák közelében. A cirkuszigazgatót a madárkalitkára illesztett cilinder „játssza". De látunk cirkuszi attrakciót is: a szobafestésből ott maradt rudakra egy játékmaci kúszik fel, majd a köztük feszülő kötélen egyensúlyoz végig. Furinka egy szék tetejére mászva próbál halált megvető egyensúlygyakorlatot bemutatni, de megszédül és leesik. Ekkor azonban közbelép a seprű, és megmenti a boszorkánylányt. Így békülnek ki egymással, hogy eztán közös mutatványokkal szórakoztassák a nagyérdeműt.

A Nem akarok többé boszorkány lenni! osztatlan sikerének két oka van. Egyrészt az a fantáziadús, szellemes kreatívitás, amely a játékot szervezi. Másrészt az az előadói minőség, ahogy ez a színpadon megjelenik. Badacsonyi Angéla intim játéka, intenzív, érzékeny figyelme, odaadó jelenléte valódi csodákra képes: életet varázsol minden tárgyba, amit csak megmozdít az előadás során. (Ugyanakkor nemcsak a bábok nagyon igényesek az előadásban, hanem az a tárgyi környezet is nagy gonddal van összeválogatva, amelyben a történet megelevenedik.)

 

Kiszínesedik a világ

 

A Nem akarok többé boszorkány lenni! elsősorban közvetlensége, játékossága, intimitása miatt volt annyira magával ragadó. Ezek az erények a Tintaló Társulás újabb előadására is érvényesek, bár ebben még egyszerűbbé váltak a célkitűzések. Ez az előadás nem feltétlenül igényel színházi környezet (a januári bemutatót egy Ráday utcai galériában tartották), nem nélkülözhetetlen eleme a világítás, sőt a zene is felvételről szól a háttérből (talán a zeneválogatás az egyetlen rétege az előadásnak, amely nem éri el a többi összetevő színvonalát). Nem kell ehhez az előadáshoz más, csak egy asztal, rajta egy felállított, nagyobb méretű lapozható vázlatkönyv (különféle oldalai adják majd az egyes jelenetek „díszleteit"), és nincs szükség másra, csak a gyönyörű, szépen kidolgozott, önálló életet élni képes bábokra (rájuk sem mindig), no meg egy nagyszerű bábjátékosra, aki képes átlényegíteni őket.

Badacsonyi Angéla játéka azonban nemcsak azért meggyőző, mert a bábokkal teremtett intim viszonyában könnyedén alkot önálló életet számukra, hanem azért is, mert szuggesztíven mesél. Erre a képességére most különösen szükség van, mert a Zsiga föstő fest  nem dramatikus anyagból indul ki. Lázár Ervin meséiből válogattak az előadás létrehozói, némileg tematikus alapon. Olyan műveket fűztek csokorba, amelyekben így vagy úgy fontos szerepet kapnak a színek. A kiválasztott szövegekből azonban nem készítettek hagyományos értelemben vett adaptációt, hanem megtartották az író egyik legfőbb erényét, az elbeszélésmódját, így az előadás (egyszerűsége ebben is kifejeződik) a mesemondás és a mese megjelenítése közti határterületen egyensúlyoz.

Badacsonyi Angéla, miközben mesél, meg is jeleníti a meséket. Erre a különböző történetek különböző lehetőségeket adnak (és az előadás ezt különbözőképpen is oldja meg). De a párbeszédes részek önálló jelenetekké öblösödnek. Ekkor szinte el is feledkezünk a mesélőről, inkább csak a mozgatott bábok hangjaként halljuk őt. Máskor meg teljesen elhallgat a szöveg, megszólal a zene, és a rövid etűdökben „önálló" szereplőkké válnak a bábok. Ilyen részlet például az, amikor Zsiga föstő fest, vagy amikor a felesége, Bazsarózsa Mária ruhákat próbálgat.

 

 

 

 

Az első történet ugyanis róluk szól. Meg egy hófehér világról, amiben nincsenek színek, minden fehér, a házaspár szobája éppúgy, mint „föstő" képei vagy a felesége ruhái. Az asszony elégedetlenségére kell Zsigának valami színt előkapnia a ládája mélyéről, hogy ne járjon asszonya mindig egyforma ruhában. Lám, az asszonyi elégedetlenség mozgatja a világot - mondja huncutul a mesélő-bábjátékos, és ügyes ötletekkel kiszínesedik a világa. Színe lesz az égnek és a felhőknek, színe lesz a ruháknak és a kontynak, kiszínesednek a képek is a falon.

Az első meséhez nagyon pontosan illeszkedik a kékről meg a sárgáról szóló mese, amelyet hihetetlenül egyszerűen, mégis igen meggyőzően mesél el az előadás. Zsiga ládájából előkerül a két színt tartalmazó tégely, a festőállványára rákerül egy rajzlap. És miközben Badacsonyi Angéla mesél, két ecsettel egyszerű vonalakat húz. Ezekből lassan kirajzolódik egy kék mama meg egy sárga papa, és a festékvonalak összefolyásából megszületik a zöld gyermekük is.

Csak lazábban kapcsolódik az első két meséhez a zöld lific története. A bábjátékos lapoz egyet az asztalon álló könyvben, Zsiga műterméből egy másik szobába kerülünk, ahol középen egy kislány ül (a bábu hasonlóképp megkapó jelenség, mint Zsiga vagy Bazsarózsa Mária figurája). A felnőttek a helyes viselkedésre nevelés helytelen szellemében különböző rémekkel fenyegetik a gyereket. (Remek ötlet, hogy amikor kiszalad a kislány a kertbe, a könyvet is továbblapozza a bábjátékos, könnyedén jelezve a „díszlet" változását.) Azonban fordulat következik be akkor, amikor „megtestesülnek" a különböző néven nevezett felnőtt riogatások. Megkapó, pici bábok ezek, a kicsi „díszlet" különféle szegleteiben megbújva. Maguk is együttérzésre, szeretetre vágyó szorongó lények.  

A Varga Julcsa kék szeméről (és a virágok vetekedéséről) szóló történet abban a „térben" játszódik, ahová a zöld lifictől tartó kislány egy pillanatra átszaladt. Ennek a mesének a megjelenítésére is az egyszerűség jellemző. A kerti fák mellé kis pálcikákra ragaszott virágfejek „nőnek", amelyek megfordítása jelzi, hogy miképp vörösödtek el, amikor azon veszekedtek, hogy melyikük olyan szép, mint Varga Julcsa szeme. Az egyszerű „szcenikához" azonban nagyon szuggesztív mesélés társul, amely egy pillanatra sem hagy hiányérzetet. Ugyanez mondható el a nagyravágyó feketerigóról szóló meséről is. A főszereplő itt is egy remek kisfiú baba, aki azonnal életre kel, amint Badacsonyi Angéla a kezébe veszi, megmozdítja. Így azonnal átélhetővé válik az a szomorúság is, ahogy barátra vágyik. A barátnak „jelentkező" feketerigó és a többi madár csak apró, kétdimenziós figura, akik ráülnek a vázlatkönyv tetejére. Mivel azonban a feketerigó erős önértékelési zavarokkal küzd, ezért újra és újra más madár képében ajánlkozik a fiúnak. De csak a történet végén derül ki, hogy teljesen fölösleges volt, hogy Zsiga föstő festékeivel mindig más és más színűre mázolja át magát, hisz a kisfiú őt kereste, a különleges fekete madarat. A bábjátékos egyszerűen, mégis megrendítően meséli el ezt a történetet is.

Az előadás záróképében egyetlen intim csoportképbe rendeződik az öt mese összes figurája. A Tintaló Társulás ismét nagyszerű előadással jelentkezett, amely méltó párja (és nem megismétlése) az előzőnek. Egy bőröndben elférő utaztatható színház, amelyet minden óvodába el lehetne vinni, minden óvodásnak látnia kellene.      

 

 

Nem akarok többé boszorkány lenni

Tintaló Társulás

 

Az előadást létrehozta: Badacsonyi Angéla, Sipos Katalin, Sisak Péter

Játssza: Badacsonyi Angéla

 

Zsiga föstő fest

Tintaló Társulás

 

Az előadást létrehozta: Rumi Zsófia, Sipos Katalin, Sisak Péter, Badacsonyi Angéla

Játssza: Badacsonyi Angéla

 

 

 

 

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

09. 01. 27. | Nyomtatás |