„Múltikus"" kaleidoszkóp

Bartók-trilógia II. - Labirintus - Magyar Állami Népi Együttes

A végtelennek tűnő színpad, „a nagy magyar pusztaság"... Herczku Ágnes különös hangulatú-hangvilágú szólóénekére egyetlen táncos ropja nem kevésbé különös, népit és kortársat elegyítő táncát egy fénynégyzetben. Együtt is vannak ők ketten, meg nem is, hatnak is egymásra, meg nem is. Elválasztott világként biccent egymásra tánc és zene a magányos négyzetekből; a kezdőkép disszonanciájától kicsit összehúzom magam a széken a Bartók-trilógia második darabjának premierjén.

Szoboszlai Annamária

A Magyar Állami Népi Együttes három részesre tervezett táncszínházi produkciójának első részét, a hagyományőrző Kincses Felvidéket követő Labirintus az első perctől fogva vezet és elvezérel egyszerre. Modern esztétikai-történelmi-stílustörténeti tabló keresi a színen hiteles megjelenési formáját zenében, táncban, szövegben, fényekben, ezek metszéspontjaiban vagy épp szétcsúszásaiban, erők egymásnak feszülésében vagy épp egymásba olvadásában egy új, hiteles közlésmód reményében.

A feketébe burkolózó tömeg ellenpontját egy szürkébe öltöztetett kisebbség képzi; a klasszikus és a népi a kortárs zenével/tánccal kokettál; a föld, a táncszőnyeg a fényekből rárajzolódó „koordinátarendszerrel", a belőle elővilágló fényszögekkel tart határt, vagy mutat utat a táncosoknak, míg a hol zöldre, hol kékre, hol vörösen izzóba váltó ég kiismerhetetlenül egynemű marad. Weöres Sándor versei (Dob és tánc, Téma és variáció) elemi részeikre bomlanak, hogy - bár az énekekből, a táncosok ráolvasás-szerű skandálásaiból ki-kicsendülő szavak életben tartják a szöveg-eredetet - az adott jelenetet színezve aktualizálódjanak. Elképesztő az a szerkesztési-rendezői bravúr, mely a táncosok óriás csoportját s az újra és újra színpadra terelődő zenészeket szerves egységként „létezteti" anélkül, hogy a darab szétesne, töredezetté válna. A kvázi kaleidoszkóp elé ültetett néző a szeme (füle) előtt ugráló csillámokból kezd bele az egész-rekonstruálásba.

Az egymás mellé (elé, fölé, mögé, alá) rendezett motívumokból kirajzolódó történelemtablón a kosztümök s a darabzáró Tyukodi-nóta révén erős kontúrt kap a 48-49-es szabadságharc, de a szvinges, jazz-es betétek, s Weöres Sándor kombinatorikus versének beépítése ebbe a kombinatorikus labirintusba már a 20. századra tekint. A történeti tablóra ráépül a modern filozófia-és nyelvszemlélet, a népi táncstruktúrákba ismerős ismeretlen elemek tagozódnak. A történelmi megfelelések felfejtegetése feleslegessé lesz, mert elsősorban felületként szolgálnak a rajtuk felcsillanó stílusjátékoknak. „Ma szép remek van, csupa hang, futkosás az árokszéli napon és idős rabkocsi sugárzik a kutyákra, még mindenki is töltésen nótázik" - énekli Herczku Ágnes, s a néptánccal elegy kortárs táncot groteszk-idétlen békaszökkenések törik meg. A komolyság, a történeti-művelődéstörténeti múlt egyértelműnek gondolt nyílegyenese előbb egy magát és a benne tévelygőt is ironikusan szemlélő, lassan, fokozataiban elveszejtő labirintussá hurkolódik, hogy aztán egy mai, „gettós" hangszerelésű toborzóval, az előadás végi Tyukodi-nótával felkorbácsolt hangulatban vezesse a nézőt a labirintus sűrűjébe - beváratni vele a trilógia befejező darabját.

 

Fotó: Dusa Gábor


 

Nagyot, veszélyesen eklektikusat merít az alkotógárda: Sáry László zeneszerző, Kovács Gerzson Péter koreográfus-rendező és Mihályi Gábor koreográfus-rendezőtárs. A zenészeket megmozgatják, hangszereket adnak a táncosok kezébe, újraszabják a ritmusképleteket, egymáshoz kapcsolnak látszólag köszönőviszonyban sem álló stílusokat. Összerántják, az itt-be, a most-ba sűrítik az időt.

Az egyik pillanatban mintha megszámlálhatatlan mennyiségű fekete reverendás-kalapos alak vándorolna el, ki, a semmibe; majd szürke császárkabátos, vörös mellszalagos urak és hölgyek járják szalontáncukat; a fekete kabátok kigombolva hosszú pásztor(?)subává válnak, ezernyi apró gyertyaégő gyullad fel rajtuk csillagos égbolt gyanánt, mágikus-misztikus erőt kölcsönözve viselőiknek; és fekete és szürke sereg csap össze, dobol, könyököl egymás ellenében papírmaséfiguraként, egy láthatatlan mozgató kezében. Ezek az önmagukban ütős - de sosem az útvesztőnek is kulcsot nyújtóan konkrét - képek halmozódnak egymásra, sodorják egyre előbbre az előadást, csalafinta, néha már-már hatásvadász-mód tetszetős szerkesztéssel, belső logikával. A legapróbb részletekig kitaláltnak tűnik minden egyes momentum: hogy mikor kell, hogy halljunk a zenében egy távoli autódudát vagy egy mobiltelefon idegesítő szignálját - a jelenbe rántva minket 50-100-150 év távlatából; hogy mikor kelt derültséget egy váratlanul kimerevedő táncos-test, a színészt elismerő csokrok helyett színpadra dobált kalapeső vagy az énekesnő önmagát karikírozó áriája stb., stb.. Az előadás felsorolhatatlan bőséggel ontja magából a néző felé kacsintó, néha az öncélúság határát súroló, de azon át nem lépő, mindvégig okosan mértéktartó gegarzenált.

A látszólag semmiből fogant pikírt, extatikus kabarézás s a csillagfénykabátokba csomagolt, a háttérszínekkel dramatizált tragikum együtt tudathasadásos lázálommá változtatja a trilógia második darabját, mely, azon túl, hogy halálpontosan letapogatja azt a megzavarodott kort, a má-t, amiben született, a megtett út felmutatásával, megmutatásával már meg is teszi az első, káoszból kivezető lépést.

„Te vagy a, te vagy a, te vagy a" - skandálja a hordók körül toborzódó nép a finálé régi-új, Tyukodi pajtás szellemét megidézni vágyó multi-kulti varázsrituáléjában, lemosdva magáról a korábban felkent színeket.

 

Labirintus

Bartók-trilógia II. rész

 

Látvány: Kovács Gerzson Péter

Jelmez: Szűcs Edit

Hang: Lovas András

Zene: Sáry László

Zenei effektek: Csodafarkas

Ének: Herczku Ágnes, Hetényi Milán

Koreográfus, rendező: Kovács Gerzson Péter,  Mihályi Gábor

Helyszín: Művészetek Palotája

 

Az előadásról olvashatók másfajta megközelítések is az interneten:

Halász Glória: Csillaghullás

Lengyel Péter: Labiritmus énekhangra, tánckarra és pulzusokra

 

Sáry Lászlóval is olvasható beszélgetés az előadásról az interneten:

Tiszta forrás városi zajokkal

08. 11. 8. | Nyomtatás |