Előtte járt korának

Tisztelet Molnár Istvánnak

1908-2008

Molnár István születésének 100. évfordulóján a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában a Magyar Táncművészetért Alapítvány szervezésében került sor a nagyszerű táncos, kiváló koreográfus alkotásait felelevenítő emlékestre.

Zsédenyi Mária

A harmincas években Kolozsvárról indult el koncertező táncosként az expresszionista formanyelvet sajátosan alkalmazó Molnár István. Első sikereit Párizsban aratta, tagja lett a Művészeti Akadémiának. Dsida Jenő, Babits, Ady, Reményik Sándor verseit egyéni táncrendszerével jelenítette meg. Vallotta, hogy a tánc kifejező erejével közelebb lehet hozni a nézőkhöz a vers és zene költői mondanivalóját. A mozdulatot éppoly kifejező eszköznek tekintette, mint a szavakat vagy a muzsikát, ezért gyakran vállalkozott egy-egy versnek a csak mozdulatokkal, tánccal való előadására. Zenei kísérettel előadott táncaihoz Beethoven, Chopin, Liszt és Wagner műveiből válogatott.

Nyugat-európai sikerei után 1939-től Kolozsvárott és Budapesten is fellépett. Párizsi tartózkodása alatt kezdte el foglalkoztatni a magyar néptánc. Rádöbbent, hogy nem tud „magyarul" táncolni. Hazatérve figyelni, tanulni és gyűjteni kezdte a magyar néptánc-anyagot. Maga szerkesztette filmfelvevővel járta az országot, és filmre vette a látott táncokat. 1947-ben kiadott néptáncgyűjteményével, a Magyar tánchagyományok című könyvével elindította a tudományos igényű néptáncgyűjtés és lejegyzés gyakorlatát.

Gyűjtőútjai eredményeképpen került kapcsolatba a KALOT-tal, valamint a levente mozgalommal. Tanított az érdi majd siófoki népfőiskolán, tanítványaival sok emlékezetes előadást hozott létre. Ebben az időszakban készült koreográfiái közül különösen a népballadákat feldolgozók jelentősek (Bíró Máté, Bíró Szép Anna stb.). 1943-ban jelent meg Élő népballadák című kötete. A későbbiekben is átszőtte munkásságát a balladák szeretete. A Halálra táncoltatott lány, a Sinka-vers nyomán készült Anyám balladát táncol, majd az 1966-ban készült Az ember balladája munkásságának jelentős állomásai.

 

 

1946-ban alakította meg a Csokonai majd egy évvel később a Ruggyantagyár együttesét. 1951-ben Molnár Istvánt kérték fel az akkor alakuló SZOT Együttes Tánckarának művészeti vezetésére. Sok év küzdelmes munkájának eredményét és művészi ígéretét tette semmissé az a döntés, mellyel 1955-ben a SZOT Együttest feloszlatták. Molnár ezután rövid ideig a Honvéd Együttesben dolgozott, majd 1956-tól nyugdíjazásáig eleinte félhivatásos, majd állami státuszban működő Budapest Táncegyüttes művészeti vezetőjeként alkotta koreográfiáit, nevelte táncosait. Életének utolsó éveiben is tanított. Volt ereje még egy együttest létrehozni; Ballada együttesében táncosokat nevelt, újraköltötte régi koreográfiáit. Két tanítvány, a tudományos munkát végző Martin György és a táncos Hargitai Zsuzsa - aki a jubileumi műsoron kapta meg a Táncművészek Szövetségének díját - segítségével rendszerezte néptáncosok számára kifejlesztett tánctechnikáját, mely könyv alakban is megjelent.

Molnár István avantgarde előadói és alkotói korszaka után munkásságát teljes erővel és hittel a magyar néptánc megismerésének, felemelésének, színpadra állításának szolgálatába állította.  Vallotta, hogy - Bartók, Kodály zenei munkásságához hasonlóan - az eredeti táncanyagot feldolgozva, a színpadi követelményeknek megfeleltetve kell a koreográfiákban megjeleníteni. A jubileumi díszelőadáson bemutatott táncok erről az alkotói módszerről, elveinek gyakorlati megvalósításáról vallottak.

Az előadás felújító, szerkesztő-rendező feladatait Galambos Tibor, Molnár tanítványa, a SZOT Együttes alapító tagja vállalta. Szervezése, felújító munkája nyomán hivatásos és amatőr együttesek, régi táncosok mutatták be Molnár István még „lábon" fennmaradt koreográfiáit.

Az est a XX. századi sámán címet viselő, Molnár Istvánról készült dokumentumfilmből válogatott részek vetítésével indult. A pályatársak, tanítványok megszólalása, emlékezései, értékelései mellett természetesen a Molnár Istvánról készült táncos felvételek, a koreográfus vallomásai voltak a legérdekesebbek a nézők, és a legmeghatóbbak a jelenlévő tanítványok számára. A portréfilm részletei is képesek voltak felidézni Molnár István különleges egyéniségét, szuggesztív előadásmódját, férfiasan szép alkatát és alkotásainak egyediségét. Rávilágítottak az elvei mellett kitartó emberre, aki a politikai támadások kereszttüzében is kitartott emberi és művészi hitvallása mellett.

Az előadás a Honvéd Táncszínház táncosai által bemutatott Régi magyar katonatánc és csárdás, ismertebb nevén a Kapuvári verbunk és csárdás című koreográfiával indult. A szépen felépített koreográfiában a térformák változatossága, lendülete mindvégig magával ragadta a nézőket.

A SZOT Együttesben alkotta meg Molnár a lírai hangvételű, rapszodikus tempóváltású Dobozi csárdást. Elgondolkodtató volt látni, hogy ezt a táncot az ebben az évben ötvenéves Budapest Táncegyüttes táncosai mutatták be immár Honvéd Táncszínház néven. Molnár talán legszebb koreográfiája a Dobozi csárdás. Meghitt, visszafogott érzelmek, a férfi és nő kapcsolatának sok-sok árnyalata jelenik meg a táncban, melyet térben haladó és álló térformák segítségével emelt ki az alkotó. Ebben a kompozícióban mutatkozik meg leginkább az a módszer, ahogyan a koreográfus a néptáncokat átköltötte, színpadra állította.

 

 

Molnár István, munkásságában gyakran felfedezhető az expresszionizmus és néphagyomány formai összekapcsolódása. Ilyen megközelítéssel készült Bartók Béla zenéjére a Magyar képek, melyet a jubileumi előadáson a Duna Művészegyüttes mutatott be. Az öt tételből álló zeneműre Molnár egy tematikus koreográfiát komponált, mely a háború kegyetlenségét meséli el egy szerelmespár történetén keresztül. A színészi játékot, az átélt előadást, a színpadi fények funkcionális alkalmazását megkövetelő táncjátékot Molnár István többször felújította, újragondolta. Az esten látott előadáson a műből hiányzott az egyszerű előadásmód, az átélt szerepformálás, úgy tűnt, mintha a történet értelmezésével és táncos megjelenítésével nem lettek volna tisztában az előadók. Mentségükre szolgáljon, hogy ők vállalták Molnár egyik legnehezebben rekonstruálható és előadható alkotásának bemutatását.

A Magyar Állami Népi Együttes szép, méltó előadással tisztelgett a koreográfus előtt Molnár talán legköltőibb táncának, a Marosszéki táncoknak a bemutatásával. Pontos, technikailag kifogástalan kivitelezésben adták elő a Kodály Zoltán zenéjére készült alkotást. A csodálatosan szép zenére Molnár István nagyon igényes, kiváló táncos tudást igénylő koreográfiát készített.  A koreográfia szinte teljes terjedelmében a körformára épít, a változatos félkörök, a köríven, illetve a kör sugarán történő ellentétes irányú forgások, mozgássorok az általa kifejlesztett tánctechnikai elemek, egyéni mozgásötletek dinamikai, ritmikai változatossága tökéletesen visszaadják a zene hangulatát.

Molnár István a SZOT Együttesben alkotta meg nagysikerű koreográfiáját, a Magyar képeskönyv című táncszvitet, a magyar néptáncmozgalom máig élő gyöngyszemét.  Ebben a korai, de legismertebb művében Molnár hitet tett a magyar néptánc mellett, s ez az alkotás fémjelzi leginkább munkásságát. A tudatosan felépített, művészi szerkesztéssel megalkotott táncszvit az ország hét jellegzetes vidékének táncait dolgozza fel. Az esten amatőr együttesek részvételével láthattuk a hangulataiban és formájában gazdag művet. A Magyar képeskönyvet - csakúgy, mint a többi alkotását - Molnár István mindig a körülményekhez, táncosainak létszámához igazította, gyakran átalakította, illetve újraalkotta. Az előadáson a nagy létszámra készült változatot láthattuk.

A nyitányban felfedezhettünk még színpadi táncolásra vállalkozó régi „szotos"és „budapestes" táncosokat, a Karcsai csárdást pedig a Vasas Művészegyüttes táncosai adták elő.

Az eszközös Karádi táncokat a Bihari Táncegyüttes tánckara mutatta be, a Pusztafalusi csárdás előadására ismét a régiek vállalkoztak. Öröm volt nézni, ahogy lelkesedésük legyűrte az éveket. Kiemelkedően szép volt a Szeged Táncegyüttes fiatal táncosainak előadásában a Tápéi darudöbögő és csárdás. Molnár István a dinamikus, játékos táncok után lecsendesítette a szvitet a Dudari menyasszonytánc gyönyörű lírai megfogalmazásával. A táncot a Horvát Táncegyüttes mutatta be, kicsit eltúlozva, kicsit túljátszva szerepüket. A Kisterenyi aprósergő a Csillagszemű Táncegyüttes, a Fergeteges az Erkel Ferenc Művészegyüttes táncosainak lábán elevenedett meg, majd a finálé a Magyar képeskönyv valamennyi előadójának színpadra lépésével ragadta magával a hosszan ünneplő közönséget.

Hálásak lehetünk Galambos Tibornak az est létrehozásáért. A régi tanítványok az emlékezésért, a táncra vállalkozók az élményért, a nézőtéren ülők az érzelmekért, melyet kiváltott belőlük a látvány. Minden néptáncosnak, különösen az alkotó munkára vállalkozóknak feltétlenül meg kellene ismernie a munkásságát, koreográfiáit. Az esten látott táncok csak ízelítőt adtak ugyan a teljes életműből, de talán minden szeletét érintették munkásságának. Ami példaként állhat a mai koreográfus nemzedék előtt, az Molnár sajátos alkotói módszere, igényessége, melyből legfontosabbak a zenével való teljes azonosulás, a terek funkcionális formálása, a színpadi törvényszerűségek betartása, a fegyelmezett, tudatos építkezés, az előadóktól megkövetelt átélés, a hiteles, egyszerű előadásmód.

Molnár István alkotói évei alatt nem sok elismerést kapott. Előtte járt korának, a táncszínház megteremtése a néptáncos elemek felhasználásával az ő érdeme. Művei nem avultak el, nem porosodnak. Erről a jubileumi előadáson is meggyőződhettünk. 

Sok tanítványa volt. Mindnyájan fájó szeretettel és hálás köszönettel emlékezünk rá.

 

Tisztelet Molnár Istvánnak

 

Felújító, szerkesztő-rendező: Galambos Tibor

 

Műsor és előadók:
Régi magyar katonatánc és csárdás
zene: Vavrinecz Béla, előadja: a Honvéd Táncszínház
Dobozi csárdás
zene: Vavrinecz Béla, előadja: a Honvéd Táncszínház
Magyar képek
zene: Bartók Béla, előadja: a Duna Művészegyüttes
Marosszéki táncok
zene: Kodály Zoltán, előadja: a Magyar Állami Népi Együttes
Magyar képeskönyv
zene: Vavrinecz Béla, előadják: a Bihari, Csillagszemű, Fáklya,
Erkel, Szeged, Vasas Táncegyüttes

 

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is a neten:

Fuchs Lívia: Próféta a múltból

Halász Tamás: Polihisztor a vérzivatarban

08. 10. 6. | Nyomtatás |