Lábán itthon

Lábán Rudolf: Koreográfia

A hazai tánc világában alig tudunk valamit is Lábán Rudolfról, jószerivel ha hallottunk róla, bár nevét a modern tánc képviselői a világon ugyancsak számon tartják. Azt már idehaza is több helyen olvashatjuk, hogy művei a 20. század elején új korszakot nyitottak az európai modern tánc történetében. Lábán magyar volt, erre méltán lehetünk büszkék, még ha a tánckultúrát alapjaiban megváltoztató munkássága - jelentőségéhez mérten méltatlanul - máig nem kapott helyet a magyar táncéletben. Koreográfiái, könyvei, iskolái egy új szemlélet, a kor szellemének megfelelő új mozdulat-kifejezési törekvés eredményeként születtek. De miben is állna az „új szemlélet" és az „új mozdulat-kifejezési törekvés"? Hol, hogyan ismerhetjük vagy tapasztalhatjuk meg egyszerű érdeklődőként, táncosként vagy koreográfus alkotóként Lábán tevékenységnek valós tartalmát, koreográfiai gyakorlatát, táncelméletét, mindezek szellemtörténeti és mozdulatkísérleti hátterét?

Fügedi János

A l'Harmattan Kiadó 2008 könyvhetére hozta ki Lábán Rudolf Koreográfia című táncelméleti könyvét, magyar nyelven az elsőt Lábántól, egyben Lábán első jelentős művét. Lábán Rudolf mozgalmas, táncalkotásban és táncelméleti invenciókban rendkívül termékeny életében a Koreográfiában foglalta össze első alkalommal a táncos mozgásformák kutatása során szerzett tapasztalatait. A megjelentetés időzítése nem volt véletlen. Lábán 1958-ban távozott az élők sorából, így a könyv egyszerre tisztelgés az európai modern tánc magyar származású megteremtője előtt, és hiánypótlás az idehaza nevét egyre gyakrabban emlegető táncos közvélemény számára.

Húsz korabeli fotóval és százegynéhány ábrával illusztrált, aránylag karcsú, mintegy százhúsz oldalas könyvet vehet kezébe az érdeklődő Olvasó. De mérete csalóka. Ne várjuk, hogy a fent feltett kérdésekre gyorsan kapunk rövid választ, Lábán esetében ezzel a megközelítéssel mindig igen hamar kudarcot vallunk. Ne könnyű szellemi kalandot keressünk a könyvben, hanem kezeljük komoly kihívásként. A könyv ugyanis esszenciája a 20. század elején, mintegy két évtizedig végzett mozdulatkísérletek és felfedezések eredményeinek. Lábán magáról a mozgásról és annak törvényszerűségeiről beszél, amit nem elég „csak" figyelmesen olvasni. A mozgásformákról szerzett tapasztalat és tudás, a mozdulatalkotás új rendszerének megértése és alkalmazása olyan fokú elmélyültséget, érzékenységet és tudatosságot kíván meg a tánc előadójától vagy alkotójától, amelyet sem a táncpedagógiák megszokott másolásos, sem a táncalkotás „ösztönös" módszereivel megközelíteni nem lehet. Befogadásához csak a gyakorlatba ültetett elméleti tudással és az elméletet megvilágosító gyakorlattal lehet eljutni.

A Koreográfiával Lábán kísérletet tett a tánc morfológiájának megteremtésére. Két alapvető formatant különböztetett meg, a statikust és a dinamikust, de már könyve elején felhívja a figyelmet, hogy nem a táncoktatás addig ismert merev „tértanát" állítja vizsgálatai középpontjába, hanem még a tartások elemzésekor is azok dinamikus értékeit, a mozdulatfolyamatokat befolyásoló lehetőségeit kívánja kiemelni. A bevezetett formatan négy fő eleméből kettő az, ami a tánc előadója vagy szemlélője számára azonnal nyilvánvaló: a mozdulat térbelisége - „plasztikája", ahogy Lábán mondja - és ideje, azaz ritmusa. A harmadik tényezőt, a mozdulat dinamizmusát talán legfőbb jellemzőként már inkább tudat alatt érzékeljük, és vesszük át, másoljuk le, ha táncot tanulunk, sőt, minden komolyabb táncpedagógiai rendszer is számon tartja, de elméleti rendszerbe állításukig eddig csak Lábán jutott. Azonban a titokzatos negyedik jellemzőről kizárólag Lábán szól. Az értelmezően szinte lefordíthatatlan „Flucht", a mozdulat futása, szökése, esetleg áramlása Lábán szerint a kinetikai labilitás fokmérője.

A könyv a statikus formatan keretében bemutatja a pozíciókat, láb- és a karskálákat, a felső és alsó végtag mozdulat-összefüggéseit, valamint feltárja az ellenmozgások harmonikus törvényét, amely szerint táncesztétikai követelmény a tér nem egyenlő felosztása ellentétes mozdulatpárok előadása esetén. A Koreográfiát forgatva szintén a statikus formatan részeként ismerhetjük meg Lábán iránytanát, és az „új koreográfia" térbeli rendjét. Az „új koreográfia" természetesen korának újító törekvéseit jelzi, az expresszionizmusból és avantgárdból késztetést merítő, szellemét követő új táncirányzatot, amely a tánszínpadokat uraló balett formáit nemcsak felbontani, de kifejező képességben meghaladni igyekezett. És itt Lábán egészen rendkívüli eszközt vezetett be, de helyesebb azt mondanunk, ismert fel. A szabályos kristályokat: az oktaédert, a kockát és az ikozaédert.

A felismerés ezoterikus, pitagoraszi ihletettségű. Az univerzális lét archetípusainak tekintett kozmikus kristályok mindegyike magában hordozza az ókor abszolút szépségeszményét, az aranymetszés arányát. Lábán a kristályok által képviselt egyetemes rendbe a mozdulatok harmóniáját kívánta beilleszteni. A szabályos testekbe az emberi alakot képzelve az oktaéder csúcspontjai jelenítik meg a tér függőlegesére illeszkedő alap magas és mély irányokat, az előre és hátra, valamint a két oldalt irányt. Lábán valamennyire úgy tekintett, mint az emelkedettség és a szabályozott megnyugvás tiszta és alapvető irányaira. A kocka csúcsai az egyensúlyt állandóan megbontó, a kompozíciót a labilitás felé mozdító diagonálisoknak feleltek meg, végül a harmonikus mozdulatsorok alapmodelljének az ikozaédert tartotta.

Lábán felismerte és a Koreográfiában részletesen elemezte, hogy még a legkisebb mozdulat is megbontja a test előzőleg beállt egyensúlyi helyzetét, és az egyensúly elvesztése vagy megbomlása mindig kisebb-nagyobb késztetést, feszültséget hoz létre, amely az elvesztett egyensúlyt helyre kívánja állítani. A sok esetben észrevétlen, máskor mozdulat-következményeit alapvetően meghatározó, szinte követelőző, de mégis, a megoldásra számos lehetőséget nyújtó egyensúlyvesztést Lábán egyensúlyi feszültségnek nevezte el. Az egyensúlyi feszültség késztetésére Lábán szerint a lendületek felelnek, illetve fordítva, az előre megfogalmazott lendületek eredménye az egyensúlyi feszültség. A „lendület" lábáni fogalma természetesen nem azonos a mai értelemben vett lendített mozdulattal, hanem arra az összetett jelenségre utal, hogy egy-egy mozdulat nem csak a térbeli irányt jelenti, hanem a testrész súlya és a súly mozdításának módja miatt egyben annak egyensúlyi következményeit is.

Lábán a lendületeket az ikozaéder csúcsaihoz rendelt skálákba rendezte. A kristály 12 csúcspontjait követve két harmonikus irányskálát állított fel, az „A" és a „B" skálákat. Az ikozaéder pontjait összekötő skálapályák három irányjelleg (keskeny, meredek, áramló) ciklikus rendjében követik egymást, kétszer ugyanazt a pontot nem érintik - erről akár Schönberg kompozíciótana is eszünkbe juthat -, csak a skála végén érkezünk vissza kiindulási irányunkba, mintegy „kezdőhangra". Lábán a könyvben ismertetett egyszerűbb, ún. hármas vagy négyes gyűrűkbe rendezett mozdulatsorokat, amelyekkel arra a sajátos mozdulatalkotási lehetőségre mutatott rá, hogy az ikozaéder csúcsait követve egyes iránycsoportok között térbeli rokonság hozható létre, és az összefüggések igen változatos módon transzponálhatók az iránycsoportok tengelyei és a testrészek között.

Az erősen technikai formatanból egy fejezet erejéig kilépve a mozdulatfogalmak kapcsán Lábán a hétköznapi, vagy célorientált és a művészi mozgás különbségeiről és kapcsolatáról is szót ejt. A mozgás anyagszerű és formai jellegének dichotómiáját felállítva állapítja meg, hogy mindkettő része lehet a hétköznapi és a művészi mozgásnak, noha az anyagszerű a hétköznapiban, a formai a művésziben kerül többnyire túlsúlyba. Lábán úgy véli, a táncban a kifejezés minden árnyalata, még az anyagszerű és pantomim elemek is, a tiszta forma kifejeződési képződményei. E gondolat nyomán jutott arra a következtetésre, hogy a táncos alapvető kifejezési eszköze a térnyelv, és a mozdulat valamennyi jellemzője, térbelisége, időbelisége és erőbeli tulajdonságai mind leírhatók tisztán a térben.

Lábán Koreográfiája egy teljesen új táncművészeti szerkezettan alapjait tárja fel, és mennél jobban megismerjük, annál szédítőbb a térhasználati rendszer gazdagsága. Ha táncalkotási alapnak csak az ikozaéder skáláit vesszük, már végtelen, de rendezett szerkezetet kapunk. Mindezt kiegészíthetjük a zene, az időmérték vagy a mozdulat öntörvényű belső ritmusával, a dinamikai jellemzőkkel és a mozdulatvezetés szabadságával vagy kötöttségével. Így Lábán a táncalkotás és a vele összefüggő táncelmélet olyan forradalmi távlatait nyitotta meg, amely az esztétikai vonzás-taszítás késztetését, vagy a táncmű verbalizálható cselekményét tovagörgetni szánt funkcionális-pantomimikus mozgásalkotást messze meghaladva egészen új alapra helyezi a kompozíció lehetőségeit.

Kérdésünkre tehát, hol, hogyan ismerhetjük Lábán koreográfiai gyakorlatának, táncelméletének valós tartalmát, azt válaszolhatjuk, a Koreográfia erre biztos irányt mutat. Ha Lábán végre itthon, éljünk vele. Lábán egyszerre történeti és korszerű, elvei mindig új és új tartalmakkal tölthetők meg. Próbáljuk megismerni, megérteni, használni a felkínált lehetőséget.

 

 

Lábán Rudolf: Koreográfia

L'Harmattan Kiadó, 2008. 123 oldal.

Tánctörténet sorozat. Sorozatszerkesztő Fuchs Lívia. Fordította Nagy Borbála. Szerkesztette, lektorálta és a szöveget szakmailag gondozta Fügedi János.

08. 12. 28. | Nyomtatás |