Ítélkezni vagy beszélgetni?

Goda Gáborral és Gold Beával beszélget Sándor L. István

A magyar tánc- és színházi kritikák ritkán kezdeményeznek beszélgetést az előadásokról. Inkább lezárt ítéleteket fogalmaznak meg. Mint ahogy az is furcsán veszi ki magát, ha az alkotók, előadók valamilyen módon reagálnak a kritikákra. Pedig ezzel egyfajta párbeszéd lehetősége nyílna meg, amely talán az arra érdemes alkotások pontosabb, elmélyültebb befogadásához vezetne el. Ezért kértük párbeszédre az Artus képviselőit, hogy beszélgessünk legutóbbi bemutatójuk kritikai fogadtatásáról, amely meglehetősen ellentmondásos volt. Elsősorban nem arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szólnak a bírálatokhoz, hanem arra, hogy a megjelent írások mennyiben segítik a Farkasok társasága, illetve A farkasfalka és a lány befogadását.  A társulatot Goda Gábor rendező-koreográfus és Gold Bea alkotó-előadó képviselte, aki ezúttal a rendezőasszisztens szerepét is betöltötte.

 

Lezárt utak?

 

Sándor L. István: Szoktatok kritikákat olvasni?

Goda Gábor: Néha. De nem biztos, hogy végigolvasom őket. A hangütésből, a stílusból érzem, hogy a kritika hozzátesz-e valamit az előadáshoz, vagy inkább elvesz belőle. Szerintem kétféle kritika van. Van olyan kritikus, aki bevonódik az előadásba, és belülről, szinte személyesen próbálja megfogalmazni, hogy milyen gondolatokat, érzéseket keltett benne. És van olyan, aki kívülálló marad, írásán átsüt, hogy nem érintette meg a darab. Ilyen esetben nem is igazán értem, hogy miért ír róla. Ezeket a kritikákat nem szoktam végigolvasni, mert csak ártanék magamnak, ha túl sokat foglalkoznék velük.

Gold Bea: Ha az ember elég kritikus önmagával meg a munkatársaival, márpedig az, akkor világosan látja a hiányosságait, és ezeket ilyenkor nem feltétlenül a kritikákból fogja megtudni. De ha hozzájutok, persze elolvasom a kritikákat, mert érdekel, hogy mások hogy látnak bennünket, mit írnak rólunk.

Goda Gábor: Az a baj, hogy a kritika sokszor egyoldalú, nem beszélgetni próbál, hanem kijelent vagy megkérdőjelez dolgokat. Minősít, és kívánságokat fogalmaz meg. Elmonologizál saját magában. Pedig mennyivel érdekesebb lenne, ha kommunikálni próbálna.

Sándor L. István: Sajnos a magyar nyelvben a kritika inkább azt jelenti, hogy bírálatot mondok...

Gold Bea: ...vagy épp: ítéletet mondok...

Sándor L. István: ...és nem azt, hogy elemzést készítek. Lehet, hogy a szóhasználat is hibás...

Goda Gábor: Én építkezést mondanék. Amikor bírálat és ítélet van, az semmiféle értelemben nem épít. Az lezár minden további utat, nem lehet belőle továbblépni. Egy beszélgetésben ezzel szemben mindenki elmozdulhat az eredeti álláspontjáról.

Gold Bea: Azt érzem, hogy az ítélkezésben az is benne foglaltatik, hogy kritikusi szerepe által felülre, egyfajta hatalmi pozícióba helyeződik, amit persze egyáltalán nem értek, hogy mi alapján birtokol. Hiszen tény, hogy a támogatási rendszer miatt ma igenis fontos, hogy mit írnak az egyes előadásokról, mert ez kihat az előadások további életére. Ilyen értelemben nem hanyagolható el semmiféle kritika. Így kap ez a hatalmi pozíció felelősséget.

Sándor L. István: Szűkítsük le a kérdést: milyennek tapasztaltátok a Farkasok társasága kritikai fogadtatását?

Goda Gábor: Ambivalensnek. Élőszóban, beszélgetések során sokan mondták, hogy magával ragadta őket az előadás (sőt olyanok is voltak, akik életük legnagyobb élményének nevezték). Mások viszont arról beszéltek, hogy számukra túlságosan is intellektuális volt a darab, és egyáltalán nem érintette meg őket. Ezek a megnyilvánulások mind nagyon személyesek voltak. Az írott kritikák viszont többnyire kívülállók maradtak, és 80-90 %-ban lesújtóan, elítélően beszéltek az előadásról.

Sándor L. István: Ebben azért szerintem tévedsz. A kritikák többségében kifejezetten pozitív volt a közelítés, elismerően írtak az Artus eddigi munkásságáról, és a Farkasokról szólva is számos részletet kiemeltek, bár az is igaz, hogy az előadás egészét sikerületlenebbnek ítélték, mint a korábbiakat. (1.)

 

Két bőrt lehúzni?

 

Sándor L. István: Azért ti sem könnyítitek meg a kritikusok dolgát. Most például ugyanannak az előadásnak két változatát mutattátok be. A legtöbb kritikus kötelességének érezte, hogy a gyerek és a felnőtt változatról is írjon, így belesétált az összehasonlítás csapdájába, miközben a Piroska és a farkasok (későbbi címén: A farkasfalka és a lány), illetve a Farkasok társasága alig különbözik egymástól.

Goda Gábor: Az ötlet, hogy ugyanannak a témának csináljuk meg egy felnőtt és egy gyerek változatát is, három évvel ezelőtt merült fel bennem. Szerettem volna egy olyan előadást készíteni, amelynek ugyanazok a szereplői, ugyanaz a tere, ugyanazok a zenéi, a jelenetekben is ugyanaz történik hajszálnyi különbséggel. A két előadást lényegében csak azzal szerettem volna megkülönböztetni, hogy kik nézik: gyerekek vagy felnőttek. Ugyanis a befogadói szem, ha másként tekint rá ugyanarra a dologra, teljesen mást lát meg benne. Ettől megváltozik maga az előadás is. Ez lett volna a felvetés és a kísérlet lényege: ugyanabból az alapanyagból mennyire mást rak össze egy felnőtt, mint egy gyerek, aki másként figyel, mást vesz észre, mások a háttér-információi. Ezt a felvetést a mai napig nagyon izgalmasnak gondolom. Amikor felkérést kaptunk a Nemzeti Táncszínháztól, hogy készítsünk egy előadást a Művészetek Palotájába, akkor arra gondoltam, hogy itt az alkalom ezt az ötletet kipróbálni. A koncepciót elfogadta a Nemzeti Táncszínház kuratóriuma. Sajnos a bemutatónk előtt fél évvel a Nemzeti Táncszínház felkérte Bozsik Yvette-et, hogy a felnőtteknek bemutatott Varázsfuvolát készítse el gyerekeknek is. Sőt később Juronicsékat is, akik így a Hattyúk tavának szintén két változatával jelentkeztek. Szinte műsorpolitikai gyakorlattá vált, hogy egy darabnak elkészül a gyerekeknek szánt „kistestvére" is. Így mire színpadra került a mi verziónk, egy kétkedő és kritikus befogadói közegbe érkezett. És valószínűleg ezért kezdtek el fanyalogni a kritikusok is, hogy mi is két bőrt akarunk lehúzni ugyanarról a farkasról. Azt hittem, ismernek annyira, hogy ne vonják kétségbe, hogy tudatos és kizárólag művészi alapon meghozott döntés révén született két előadás.

Sándor L. István: Hogy lehetne az általad felvetett filozófiai problémát visszahozni?

Goda Gábor: Már sehogy. Ez a kérdésfelvetés már végképp hitelét vesztette a kritikusok szemében. Még az egyébként „Artus-értő", általam nagyra tartott kritikusok, mint Kutszegi Csaba sem látta meg, hogy miről is van itt szó.(2.) De Králl Csaba is azt kérdezte, hogy miért nincs nagyobb különbség a két előadás között. (3.) Különös, hogy nem merült fel, hogy azáltal van különbség, hogy más a tekintet, ami rávetül, hiszen a Noé trilógiában is már ezt a szubjektív történetkonstruálási kérdést feszegettük.

Sándor L. István: A Varázscirkuszban és a gyerekeknek szánt Hattyúk tavában alapvetően a sztorit változtatták meg az alkotók, a figurákat egyszerűsítették, mesésítették, a helyzeteket közelítették egy gyermeki világhoz. Ti miért gondoltátok, hogy egy gyereknek ugyanaz mutatható, mint egy felnőttnek?

Goda Gábor: Mert ugyanabban a világban élünk felnőttek és gyerekek. Ugyanazokon az utcákon járunk, ugyanazt látjuk, csak épp mást olvasunk ki belőle. A gyerekeim megnézték a felnőtt előadásainkat, és imádták, de persze mást értettek meg belőle, mint mi.

 

Kritikai narráció

 

Sándor L. István: A továbbiakban próbáljuk azt áttekinteni, hogy mit is rögzítenek a megjelent kritikák az előadás(ok)ból. (És némiképp egyszerűsítve a kérdést koncentráljunk a felnőtt változatra.) Vajon megtörtént-e a Farkasok társasága befogadása, feldolgozása a róla megjelent írásokban?

Goda Gábor: Nevezhető-e befogadásnak, ha valaki, mint Koltai Tamás (aki érzésem szerint egyébként Artust szerető és „Artus-értő) öt sort szentelve az előadásnak egyszerűen „műtyúkszemnek" nevezi a produkciót? (4.)

Sándor L. István: Koltai Tamás cikke több szempontból is jellemező opusnak tekinthető. Nemcsak fölényes hangneme miatt, ami a korábban említett hatalmi helyzetbe való helyezkedést jelzi. Hanem azért is, mert a többi - tárgyilagosabb hangnemet használó - kritikus is hasonló technikát alkalmaz: kiragadott részleteket esetlegesen kapcsol egymáshoz (5.), többnyire a rendszerbe illesztés, sőt a megértés igénye nélkül. Koltai írása azért különleges, mert ő kijelenti, hogy meg sem akarja érteni az előadást.(6.)

Gold Bea: Az Artus egyik legfőbb jellemzője szerintem az, hogy folyamatosan keresi a formáját, stílusát, mindig a témához illeszkedően választja meg a kifejezésmódját. Emiatt nem könnyű az Artus előadásairól komfortosan, bejáratott sémák szerint írni, ezért a kritikusnak is újabb és újabb megközelítésmódokat kellene kipróbálnia, hogy valamit meg tudjon ragadni az előadás(ok)ból.

Sándor L. István: Erre szinte senki nem vállalkozik. Feltűnő, hogy több zsurnálkritikai írás is foglalkozik a Piroskával, illetve a Farkasok társaságával. Ezek a különféle érdekességeket emelik ki, amelyeket esetleges asszociációkkal kapcsolnak össze. Az olvasó mindebből nem ért semmit (hisz semmi sincs megmagyarázva), csak annyit érezhet, hogy meglehetősen furcsa és rendkívül zavaros, ami itt történik. Akár pozitív, akár negatív ezeknek a cikkeknek a végkicsengése, ez a hangütés nyilvánvalóan alkalmatlan az Artus produkcióinak megközelítésére.(7.) A cikkek többsége azonban az előadás(ok) megértésének igényével készült. Ezekben az írásokban a módszertani problémát az okozza, hogy a Piroska esetében narratív anyagból indultok ki, ezért a legtöbb kritika valahogy újra akarja mesélni az előadást, értelmező megjegyzéseiket egy kritikai narratívába, az újramesélt előadásba illesztik bele. (Az egyik írás úgy is kezdődik, mint egy mese.(8.)) Ez a közelítésmód azért jogosulatlan, mert ti most sem történetet akartok elbeszélni. A jelenetek jól láthatóan önálló jelenség-értékű (9.) képeket, illetve akciókat bontanak ki, és nem egy ok-okozati láncolatba illeszkednek. „Megtapasztaltam, hogy a hagyományos drámai színház mellett, ahol a dramaturgia ok-okozati összefüggésekre és lineáris pszichológiai rendszerre épül, az abszurd, asszociatív vagy képi, többrétegű szerkesztés is nagyszerűen működik" - írod a részleteiben az Ellenfényben közölt tanulmányodban. Majd később így folytatod: „Ha az ok-okozati linearitás nem egyértelmű, de a látszólag összefüggéstelen elemek halmaza mögött érezhetően ott húzódik egy rendszer, a néző alkotó képzelete kialakítja a saját történetét."(10.) Ezért lenne szerintem célravezetőbb a kritikáknak is az előadás összetevőiből, illetve rendszeréből kiindulni.

 

Női vonal - vérvonal

 

Sándor L. István: A Farkasok társasága felütése egyetlen képben összegzi azokat a rétegeket, illetve témákat, amelyekre az előadás épül. Kutszegi Csaba kritikájának indítása is ezekre az összetevőkre utal: „Egy négy-öt méteres magas oszlop tetején szárnyas vadász ácsorog, előtte hét kicsi posztamensen férfiak dobolnak, a színpad jobb oldalán három nő három hosszú csövet döntöget. A csövek a sejtelmes csöndben titokzatosan csörögnek, kezelőik valamilyen szemcsés granulátumot öntenek ki belőle." (11.) Érdemes a kezdő képben megjelenő három összetevőt különválasztani, és egyenként megvizsgálni őket, majd később az összekapcsolódásukat is elemezni.

Goda Gábor: A tárgyszerű leírás pontos, de fontosabb lett volna, ha említi, hogy a három nőben három nemzedék jelenik meg.

Sándor L. István: Többen említik (12.), sőt az egyik írás egyenesen abból indul ki, hogy „az előadás alapszituációjában nagyon fontos lesz a három generáció, a lány, az anya és a nagymama viszonya."(13)

Gold Bea: Azért építettük ki ezt a „női vonalat", mert nagyon hangsúlyosnak éreztük ezt a szálat. A nagymama-anya-gyerek kapcsolat határozza meg az anya szerepét...

Sándor L. István: Ha csak erre a „női vonalra" koncentrálunk, akkor szerintem kristálytiszta az előadás indítása. (Nem is értem, miért nem szólnak a kritikák erről a mozzanatról, illetve ha szólnak, miért ennyire pontatlanul.(14)) A három nő kezében három üvegcső. Előbb a nagyanya tölt át a sajátjából piros anyagot a lánya üvegcsövébe, aztán az anya tölti meg a kislánya kezében lévő üvegcsövet. A nemzedékek így adják át egymásnak az életet. Szerintem ez az előadás egyik alaptémája. Mondhatnánk azt is: a női vonal ebben az előadásban valójában egyfajta vérvonal.(15.)

Gold Bea: Ráadásul ennek az üvegcsőnek fallikus jellege is van.

 

Három nemzedék

 

Sándor L. István: A három nemzedék kapcsolatáról több jelenet, illetve kép is szól. Visszatérő kép például az, ahogy két furcsa háttámlájú széken két nő ül egymással szemben. Előbb a nagyanya és az anya, később az anya és Piroska. Némák és értetlenek, talán idegenek is. Nem úgy, mint a nagymama és unokája. Eleinte ők is mozdulatlanul nézik a másikat a távolból, de többször is közelebb húzzák egymáshoz a széket. Végül a kislány intim közelségben a nagyanyja ölébe hajtja a fejét.

Goda Gábor: Az bizonyosan érthető és világos, hogy a darabban három nemzedék, egy anya, egy nagymama és egy kislány van jelen...

Gold Bea: És hogy a nagymama átadja a történetét...

Goda Gábor: ...és a bundáját a kislánynak. Nem a lányának, hanem az unokájának.

Gold Bea: Az anya csak közvetíti ezt.

Goda Gábor: Szerintem az előadásnak nem az a problémája, hogy nem érthető, hanem az, hogy, sokaknak talán nem érdekes az, amit megértettek, és emiatt elunták magukat.

Sándor L. István: Most egy másik fontos jelenetre utaltatok, amely az expozíció után folytatja a női vonalat. A három alak egymás mellett lépked előre. A nagymama botra támaszkodik, a kislány guggolva jár, mintha még csak tipegő lenne. A jelenetben ugyanazok a mozdulatok ismétlődnek többször is: a nagymama elejti a botját, az anya lehajol érte, közben a nagymama a kislány felé nyújtja szőrmebundáját, aki áhítatosan átöleli, majd az anya elveszi tőle, miközben a botot is visszaadja a nagymama kezébe, és az oldalra nyújtott boton keresztül húzva ismét feladja rá a bundát. Mintha az anya valamiféle groteszk erőfeszítést tenne a rend fenntartására, miközben valamiféle titkos szövetség születik a nagymama és az unokája között. Ahogy az egyik kritika fogalmaz: „Gold Bea, mint anya, a két nő közt őrlődő szürke eminenciás, újra és újra felöltözteti az anyját, védené lányát a ledér előképtől."(16.) Ebből is az derül ki, hogy milyen fontos szerepe van ebben az előadásban az anyának, a kritikákban mégis róla esik a legkevesebb szó. Pontosabban a legtöbben megemlítik őt, de a szerepét jelentéktelennek, szürkének minősítették.(17.)

Gold Bea: Az a koncepció része volt, hogy az anya egy lehatárolt, bizonyos értelemben korlátok között élő figura legyen, aki a saját gyökereit elutasítja, így a saját édesanyjával is nehezebb kapcsolatban van. Őt egy karmesternek képzeltük eredetileg, ebből maradt ez a fekete-szürke konszolidált a külső. A szenvedélyessége csak pillanatokra tör elő, akár egy emlékkép.

Sándor L. István: Arra a jelenetre gondolsz, amelynek a végét az egyik kritika így említi: „a felnőtteknek szóló előadásban lábasokkal teríti be [az anya] testét egy férfi a közösülés rítusaként." (18.) Egy másik kritika pedig így írja le az egész jelentet: „Hogy tombol benne [az anyában] az érzékiségre való vágy, azt egyetlen duett erejéig, kibontott hajjal, szálegyenes tartásáról elfeledkezve meg is mutatja, a többféle éhséget is szimbolizáló, a farkasoknál is feltűnő lábassal a kezében, hogy aztán visszazáródjon saját szigorúságába."(19.)

Gold Bea: Olyan ez a jelenet, mintha belesnénk a lehatárolt, szürke külső mögé, akkor mit találnánk. Mi miatt van ez ennyire elfojtva? És Piroska hogyan tud áttörni az édesanyja és a nagymama közötti falon, hogy tud átmenni azon a hídon, ami ő maga? Ez az út az erdőn keresztül vezet.

Sándor L. István: Nagymama szerepét viszont kiemelték, sőt talán eltúlozták a kritikák. (20.) Miközben én azt éreztem, hogy nincs semmiféle bölcsesség birtokában.

Gold Bea: Lehet, hogy a nagymama nem tanít bölcsességet, de egy szempontból mégiscsak mutat valamiféle „példát": a test fontosságát - ami persze majd megromlik, elmúlik - de a nagymama teste mégiscsak élte a saját életét. Ő abszolút megélte, kiélte mindazt, amit a test adhat. Ilyen értelemben „vezető" ő, szemben az anyával, aki az életnek ezt a dimenzióját nagyrészt elzárja maga elől.

 

A farkasok és a ló

 

Sándor L. István: Ahhoz, hogy megbeszélhessük, mi is történt az erdőben, az előadás „férfi vonalát" is be kell mutatnunk. A férfiakat - ahogy utaltunk már rá - szintén a nyitó kép exponálja. A kritikák egy része szóba hozza a képet (többnyire elnagyoltan, sokszor pontatlanul): „hét fiatalember... ritmust dobolva ül egymás mellett a földön - alacsony, szögletes asztalfélék előtt... Amikor fekete papírból egyszerre vágják ki a farkas álarcukat, és teszik a szemük elé, már biztos: ők lesznek a farkasok, és belőlük lesz a falka is." (21.) De értelmezés ritkán kapcsolódik a leíráshoz. Csak egy-két kritikában olvasunk valami effélét a jelenetről: „Újra vágnak, és kis fekete csíkkal kitakarják a szemüket. A képes beszédet a gyerekek is könnyen fordítják: bűnözők ők, nem vitás" (22.) Vagy egy másik fogalmazásban: „tiszta a képlet: ... adott hét társadalmon kívüli farkaskölyök, akinek eleve priusza van, bármit is tesz."(23.)

Goda Gábor: Én itt is inkább kérdőjelet használnék: vajon a farkasság vagyis a férfiakban (és nőkben) megbújó állati szenvedély feltétlenül gonosz dolog?

Sándor L. István: Az egyik kritika szerint „a se jó, se rossz farkasok... ösztönlények, akik ha éhesek esznek (gyerekelőadás), ha gerjednek, szexelnek (felnőtt előadás)".(24.) A farkas-szál azonban eleinte mintha nem erről szólna, hiszen az első jeleneteikben a fiúk egy életnagyságú, pompásan kivitelezett ló-bábbal jelennek meg, amit - mintha a mezőn futtatnák, nyargalásznának vele - gyönyörűen mozgatnak. Aztán mindenféle cirkuszi kunsztokat csináltatnak vele: az egyik jelenetben idomítója mellkasára áll a ló, a következőben piros labdákat kakil, a végén egy fehéret is.

Goda Gábor: Az tény, hogy a lóval nem nagyon tudnak a kritikák mit kezdeni. Szerinted nem kapnak ehhez elég kulcsot?

Sándor L. István: Tudod, azért zavarba ejtő, mert egyrészt van egy nem élő szereplő, aki színpadilag a legteljesebb életet éli az előadásban. A leggyönyörűbb az, hogy a hét fiú minden ízületét külön mozgatva önálló figurává tudja tenni. Annyira erős a jelenléte, hogy az ember rögtön valami szimbólumot kezd el keresni benne. És itt igencsak távoli megfejtéseket kínálnak - ha kínálnak - a kritikák. (25.)

Gold Bea: Egy-egy megoldás sok mindennel meg van támasztva belülről, de a munka kezdetén még nincs egyértelműen eldöntve, hogy milyen jelentéssel kerül majd be az előadásba. Amikor beszélgetünk a készülő előadásról, akkor különféle ötletek jönnek, akár egy másik mesébe is átcsúszhatunk. Nekem a Hófehérke fehér lovon érkező hercege ugrott be a fehér lóról, az ideális férfi, aki akár a farkascsapatból is kikerülhetne. Így számomra a ló eleinte a naiv, gyermeki nézőpontból tekintett férfiideál keresésének a szimbóluma. Ami persze illúzió is, és ábránd is. Mert mégiscsak egy  nem élő (döglött) állatról van szó, amit a farkasokat játszó fiúk keltenek életre. Ilyen értelemben a ló egyszerre képviseli az állatit és az emberit, az élőt és a halottat. Sokszor nem is érzékelhető, hogy hol a határ, hogy mikor tárgy, és mikor élő figura. Ilyen értelemben a farkasoknak ez a bábos megoldása annak a folyamatos törekvésnek a szimbóluma, hogy a férfi energia önmagát életben tartsa.

Sándor L. István: Számomra inkább szabadságszimbólum volt a ló. (26.) Egy hatalmas pusztát képzeltem köré, ahol végtelenül szabadon nyargalászik.

Goda Gábor: Eredetileg a ló azért került egyáltalán szóba, mert nem akartam, hogy a nagymama egy házikóban feküdjön, mint ahogy a mesében szerepel. Azt szerettem volna - ez egy látomás volt a részemről -, hogy egy nagy fehér döglött lovon feküdjön, mint valamiféle kanapén, ez legyen az ő „háza". Ehhez elkészült a ló, csak hát a próbákon a fiúk, amint meglátták, rögtön felkapták, és elkezdtek vele nyargalászni. És amint a fiúk kezében életre kelt a ló, azonnal a férfiasság, a szexualitás jelképévé vált. Ebből derült ki számomra, hogy az a bizonyos fehér ló, aki a herceget hozza a mesékben, az bizony a herceg lába között fityeg, és nem más, mint a férfiasság ábrándja. A nagymama ehhez ragaszkodik, még akkor is, mikor már döglött. Nem más ez, mint egy pénisz, ami vágtázik össze-vissza. A vadász erre a lóra vadászik, ezt lövi agyon. Különös, hogy azon több írásban fennakadtak, hogy miközben a vadász egyfolytában lelövöldözi a farkasokat játszó színészeket,  egyik „farkas" sem hal meg, ugyanakkor ezt nem hozzák kapcsolatba azzal, hogy az, aki meghal, az maga a ló. (27.) Akire a vadász igazán vadászik, az a férfiasság és a szexualitás.

 

Jaj a legyőzötteknek?

 

Sándor L. István: Akkor ejtsünk szót az előadás harmadik összetevőjéről is, a vadászról, aki némileg zavarba hozta az elemzőket. Van, aki „a természetfölötti dimenzió nem mindig igazságosan ítélő követé"-nek nevezi. (28.) Más meg épp ellenkezőleg: igencsak földhöztapadtan értelmezi: „Amolyan nagypapa (apa) figura, aki az unokája körül legyeskedő farkasokat sorra kiirtja, mintegy az élet rendje ellen tiltakozva, ridegen, fehéren, szoborszerű angyallétbe merevedve."(29.) De többen szimbolikus alakként értelmezik, a terror (30.), a sors (31.) megtestesítőjeként. Ezt a figurát is a nyitó kép exponálja. Egy több méter magas oszlopon áll fehér ruhában, hatalmas puskával, a háta mögött két szárny látszik. Úgy néz ki, mint a Hősök terén Gábriel arkangyal, csak őt nem a hét vezér veszi körül, hanem hét gólyalábas, cilinderes, lombköpenyes figura: az eleven erdő.

Goda Gábor: A vadász természetesen nem a Hősök terén áll, hanem a Művészetek Palotájának színpadán egy félbevágott oszlopon, de az bizonyos, hogy tényleg a büntető Gábriel arkangyalnak képzeli magát. Holott ő csak a vadász a Piroskából. Így egy túldimenzionált megmentő szerepét játssza el az egyáltalán nem gonosz farkasok ellenében. Egyfajta morális szerepet. Ezen a szinten szerepek vannak, illetve a szerepek hiedelmei. Valakiről azt képzeljük, hogy képvisel valamit. De ez is csak egy szerep.

Sándor L. István: Fentről vigyázza a rendet a vadász, de amikor elkezd összevissza lövöldözni, akkor az az érzésem, hogy csak a káoszt képes növelni. Az is kiemeli őt a történetből, hogy emelkedett áriákban fejezi ki magát.

Gold Bea: Mint ahogy a nagymama is. Minden szereplőnek megvan az előadásban a maga rendszere. A vadász az opera rendszerében értelmeződik, a farkasok a cirkuszhoz kötődnek, Piroska inkább a tánc területén mozog...

Sándor L. István: A vadász latinul áriázik. Fontos, hogy mit mond?

Goda Gábor: Latin szentenciákat énekel, de nem szempont számára, hogy értsék. Ő nem kommunikál valójában, hanem kijelent, és igazságai - legalábbis számára - megfellebbezhetetlenek. Cave canem, vae victis...

 

A szüzesség fölfalatása

 

Sándor L. István: Miután áttekintettük, hogy milyen rétegekből építkezik az előadás, arról kellene beszélnünk, hogy mi is történik benne. A jelenetek eleinte a szereplőcsoportokon belül zajlanak (a nők botos-bundás játékai, a fiúk energikus lófuttatásai), majd sor kerül a női és a férfi vonal találkozására. A nagymamát például rendszeresen látogatja egy farkas (hátborzongatóan hitelesek a rugós lábai), a vállát megragadva rázza őt, mintha megpróbálná megtépni, vagy éppenséggel mintha egy hátulról végrehajtott szexuális aktus zajlana. Az előadás következetes metaforaként kezeli a szexuális érintkezés és az evés összekapcsolását. Ez jelenik meg az anya és az egyik farkas tányéros-tekergős táncában is, amiről azt mondtátok, hogy olyan, mintha egy emlékkép idéződne fel. A nagymama és az anya jelenetei állapotokat jeleznek, utat (valamiféle folyamatot) ezen a területen is csak Piroska jár be. Talán nem tévedek nagyot, ha egyfajta szexuális beavatási történetként olvasom az előadást.

Goda Gábor: Ez is egy fontos rétege az előadásnak, mint ahogy az általánosítás és az előítélet is, vagyis hogy a férfiak nem egyformák, a hét farkas hétféleképpen tud közelíteni a lányhoz. (32.)

Sándor L. István: De a lány a falkával is találkozik. Előbb csak oldalról figyelik a táncát. Aztán világító, piros szemekkel követik. A harmadik jelenetben meg is állítják, megforgatják... Végül nagyon leegyszerűsítve azt lehetne mondani, hogy megerőszakolják, bár végig egyfajta stilizációs szinten zajlik a jelenet. Ahogy az egyik kritika leírja: „Éhesek vagyunk, enni akarunk - kis piros lábasaikat verik a földhöz a farkasok, körbeveszik a lányt, és neki-neki ugorva két vállra fektetik. Hogy mi történt, az csak nézőpont kérdése. Elemésztette, vagy kivirágoztatta Piroskát a szenvedély? Talán mindkettő egyszerre." (33.)

Goda Gábor: Valóban Piroska megejtése történik meg ebben az általunk csak krízisnek nevezett egzaltált táncban. Utána odamennek Piroskához a fiúk, lábasokkal telerakosgatják és azokkal simogatják a testét. Erre a részletre mondta az egyik szakmai néző (történetesen egy nő), hogy hátborzongató. Ő itt látta meg a szüzesség elvesztést, az erőszakot, holott a jelenet korábbi részletei agresszívabbak voltak.

Gold Bea: Itt érezte meg a hússágot...

Goda Gábor: ...az evést. A gyerekelőadásban csak az evés szerepel, a felnőttben keveredik az evés meg a szexualitás. Itt történik meg Piroska szüzességének fölfalatása. Amikor a már említett szakmai néző azt mondta, hogy a tányérokkal való játék talán a gyerekelőadásban nem kéne, akkor vált számomra bizonyossá, hogy amit eredetileg elképzeltem, az működik. Hogy a gyerekek teljesen mást érzékelnek ugyanazokban a jelenetekben. Ők azt látják, hogy lábasokkal simogatják Piroskát, játszanak vele, virágot csinálnak a fejéből. Egy érett nőnek meg borsózik a háta, és legszívesebben kirohanna, hogy milyen erőszak történik meg a kedves mozdulatokban.

Sándor L. István: A jelenet befejezése is szép. Az egyik kritika így írja le: „A farkasok [Piroska] szoknyája szegéjére kötik edényeiket, a lány pedig, csak pörög-pörög, vörös ruháját kifeszíti a súlyuk. Anyja tekintetére hirtelen megfékezi a táncot, a zörgő fémek hangosan testéhez csapódnak, és ahogy kikullog a színpadról repedten kongva harsogják szégyenét." (34.) Egy későbbi jelenetben folytatódik a szexuális beavatás. Az egyik „farkas" ráfekteti a két furcsa szék közé helyezett pallóra a lányt, kibontja a ruhájából, majd megöleli...

Goda Gábor: ...és addig tartja átölelve, amíg a lány önként visszaöleli. Igazából a megesettség itt történik meg. Nem akkor, amikor megerőszakolják, amikor magukévá teszik, amikor elveszíti a szüzességét. Hanem amikor a lány, az addigi passzivitásból kimozdul, és ráteszi a kezét a meztelen férfivállra. Lehet látni a gesztuson, hogy még maga sem tudja, hogy mit csinál, de megöleli a férfitestet. Ekkor válik nővé. Számomra ez a legfontosabb pillanat az előadásban.

Sándor L. István: A jelenet folytatásaként a fiú farkasbőrbe burkolja a lányt, majd a segítők kihúzzák a két szék közül az összekötő pallót, és a lány lebeg a semmiben. A cirkuszi bűvészmutatványból itt megszületik a színházi csoda: átemelkedés egy másik létsíkba, levitáció.

Goda Gábor: Ennek a jelenetnek több szintje van. A vízszintes levitációval párhuzamosan ugyanis egy meztelen férfitestet látunk a háttérben, amint krisztusi pózban lebeg, pontosabban a mennybe emelkedik.

Sándor L. István: A kép alapja ismét egy cirkuszi szám: egy gumiasztalon való ugrálás. De a stroboszkóp fényében a széttárt kezekkel ugráló meztelen fiú állni látszik a levegőben.

Goda Gábor: Ez a farkas bűnösségnek, a szexuális bűnnek a mennybe menetele...

Gold Bea: Vizuálisan ismét csak egy fallikus képet látunk...

Goda Gábor: Folyamatosan a pusztulásról és a születésről van szó. Ez a vízszintes és a függőleges tengelynek a kapcsolata ebben a jelenetben. Egy meztelen, függőlegesen mozgó fallosz folyamatosan kopulál a vízszintesen lebegő nővel. Ugyanakkor persze Krisztus is, széttárja a kezét. Az angyal (a vadász) már lejött az égből, ő megy a helyére. A látszólagos erkölcsök helyére egy valódi fizikai megdicsőülés kerül. Így kerülnek a helyükre dolgok. Az álságos morált a valóságos fizikai lét váltja fel.

Sándor L. István: Ha jól értem, az erkölcsi és a természeti parancsok vitájában te a természetre szavazol.

Goda Gábor: Ez esetben, természetesen.

Sándor L. István: Most már csak azt kell megkérdezni, hogy mi is történt Piroskával, miközben keresztül ment ezen az erdei „úton".

Goda Gábor: Azokban a kritikákban, amiket eddig olvastam, nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Részletezték az előadás formai és színházi buktatóit, de hogy hol van az egésznek a súlypontja, középpontja, amiért egyáltalán létrejöhetett, arról nem esett szó.

 

 

Az előadásokról megjelent kritikák

 

Aczél Dóra: A lelkem gólyalábat kapott. hamlet.ro 2007. nov. 9.

Cserje Zsuzsa: Farkasok társasága / Farkasfalka és a lány. Variációk egy mesére, Artus módra, felnőtteknek és gyerekeknek. Táncművészet 2007/5.

Engelmann Léna: A gyermek felnőtté avatása antropos.hu 2007. 12. 6

Fehér Anna: Bendő mélyén. terasz.hu

Halász Glória: A pegazus halála. szinhaz.hu

Horeczky Krisztina: A Cenzor árnya rajtunk. Népszabadság 2007. október 19.

Koltai Tamás: Hétpróba. Élet és Irodalom 2007. október 5.

Králl Csaba: Farkastemető. Balkon 2007/10.

Kutszegi Csaba: Farkasokkal táncoló. Színház 2008/1.

sisso: Artus: Farkasok társasága; Piroska és a farkasok. Magyar Narancs

Tóth Ágnes Veronika: Szárnyas fejvadász. kultura.hu 2007. szeptember 28.

Vinczellér Katalin: Arkangyal, puskával - Artus: Farkasok társasága fidelio.hu 2007. 10. 1.

Zolnai Zsófia: Artus: Farkasok társasága Z'art kor

 

Jegyzetek:

1. „Goda ugyanis korunk egyik legnagyobb színpadi mozdulatköltője, életműve halhatatlan (értsd: felejthetetlen) opusok sorozata, mostani kísérletei viszont (az említett darab és annak gyerekszínházi duplikátja) sikerületlen kitérők." Kutszegi

2. „Malőr, de az Artusnak nem futja két előadásnyi mesére. A két új bemutató szűken véve ugyanis egyetlen előadás... Csupán néhány jelenet, mozdulat, mimika, képi kifejezés vált tónust vagy alakul át, ez viszont elégtelennek tetszik, ahhoz hogy a két előadás közötti hangsúlyeltolódás mérhető, a tartalmi váltás világos és egyértelmű legyen." Králl

3. „Már az ötlet is gyanús: mintha Goda nem tudta volna eldönteni, hogy a harsány látványosságra igen fogékony gyerekeknek vagy rejtett üzeneteket tartalmazó, élményt nyújtó és egyben kérdéseket is megfogalmazó esztétikai hatásra vágyó felnőtteknek készítsen-e előadást." Kutszegi

4. Koltai

5. „Most egy álmosító és idegesítő műtyúkszemet kreált, amelyben mintha egy Piroska és a farkas mesét mondana el felnőtteknek, hét hetyke farkassal, egy szépen kasírozott és általuk mozgatott fehér lóval, az oszlopszentként tériszonyos magasságból lövöldöző angyalszárnyas vadásszal (a lovat is lelövi, ugye) és a hét gólyaláb erdejében gyaloglópadon menetelő Piroskával. "Neo-opera-cirkusz-tánc-színház", hirdeti magát az előadás, amiből csak a neót nem értem, a többi - artisták, táncosok, Márkos Albert hajmeresztő hajlításait éneklő énekes - megtalálható. A neo talán az a mitugrász figura, aki kétszer is megszakítja a játékot a nevünkben, kábé azzal a kérdéssel, hogy mi ez a marhaság? Mivel nincs válasz, folytatják." Koltai

6. „Általában nézőellenes vagyok, de színházpártiságom megszűnt abban a pillanatban, amikor Ágens többször egymás után a második szótagot hangsúlyozta az első helyett, azt deklamálta, hogy "tempóra" a tempora mutantur kifejezésben, ami mélyen sértette latin nyelvérzékemet. Ezután nem várható el tőlem, hogy kifundáljam, miért jött létre az, ami létrejött." Koltai

7. Így kezdődik például az egyik pozitív kicsengésű cikk: „Hét csoportterápiás farkas (táncosok és zsonglőrök); gólyalábakon vonuló, élő erdő; szárnyas, fehér operavadász az oszlop tetején (Csapó József kontratenor); egy zsebrendész (Méhes Csaba), egy riadt Piroska a futószalagon (Réti Anna), egy ideges anyuka, aki jártas az elektrik bugiban (Gold Bea), valamint egy bölcs rakendrollnagyi (Ágens). Nagyjából ennyi szereplője van Goda Gábor új darabjának." sisso Ez olvasható egy negatív kicsengésű cikkben: „Goda Gábor meghökkentően lagymatag meseadaptációjában egy farkas helyett hét jó svádájú, mókás, fehér paripát futtató, ügyesen zsonglőrködő vándormutatványost látunk; akik majd szürke kartonlapból vagdosnak ordasfejet maguknak, ollóval. A kiugróan jellegtelen Piroska (Réti Anna) bájosan évődik velük. Magunk is ezt tennénk. Piedesztálon szobrozik a szárnyas (fej)vadász; ítélethordozó arkangyalként lődöz vaktában az ifjakra. Hét gólyalábas, cilinderes, hosszú katonai köpenyes férfi az erdő. Színpadra került még néhány gyaloglópad. Költői-megejtő, amikor a leányka körül legyeskedő széptevők, kezükben virágcsokorral, korcsolyabemutatót tartanak a fitneszszeren - bár a bimbózó szexualitású Piroska ügyet sem vet rájuk, lévén háttal ül nekik." Horeczky

8. „Hol volt, hol nem volt, a budapesti Művészetek Palotájában volt egy munkafolyamat, melyben Goda Gábor rendező-koreográfus rendkívül sok műfajt ötvözött, hogy az alkotása és annak eszmeisége ne hulljon bele a banalitásokba..." Aczél

9. Utalás Goda Gábor fogalmára.

10. Goda Gábor: Jelenlétek, jelenségek. Ellenfény 2007/11.

11. Kutszegi

12. „A nagymama, anya, lány hármas a különböző generációk szimbóluma..." Králl Az első jelenetben három generáció asszonyai adják át egymásnak tapasztalataikat. Aczél

13. Vinczellér

14. „Közben a színpad másik oldalán három mezítlábas nőt látunk: a bordó bársonyba öltözött Ősanya-Nagymamát, dús hajzuhataggal, a szigorúszürke, szikár anyát és a piros ruhás leánykát, Piroskát. Valami hosszú üvegből piros anyagot fújnak, öntenek egyikből a másikba... Talán az idő vörös homokát töltögetik..." Cserje

15. „Farkasok társasága nyitóképében egymás között áramoltatnak egy záporszerűen zizegő piros anyagot a kezükben tartott üvegcsövekben - a vér felbonthatatlan köteléke, maga az élet folyása." Halász Hasonló, de némiképp leszűkítő értelmezés olvasható az egyik cikkben: „Az üvegből készült esőcsinálók piros kövei úgy vándorolnak egyik kézből a másikba, hogy egyenlőtlenül, de mindenki kap belőle. A nagymama kezéből indul, az anya a következő, végül Piroskának is jut." Aczél

16. Fehér

17. „A nagymama és Piroska között a köztes tér-időben az anya alakja is kirajzolódik, de csak szürkén, bizonytalanul, mellékesen van jelen - mintegy a körforgás elmaradhatatlan fogaskerekeként." Engelmann „Úgy tűnik, hogy az anya (Gold Bea) nem tud (vagy nem is akar?) igazi útravalót adni. Ellentmondásos, zárkózott figura ez az anya, szigorú, sötétszürke tónusú, összefogott kontyú." Vinczellér „A lány édesanyja (Gold Bea) fekete apródruhás, nemtelen, rejtélyes figura, aki nem tud segíteni lányának a felnőtté válásban, merev és hideg, tagjait szögletekbe töri a szigor." Tóth

18. Halász

19. Vinczellér

20. „A nagymama vele szemben hófehér ruhás, felsőbbrendű alak, aki már otthonosan jár-kel az erdőben, amitől Piroskát még visszatartják félelmei." Engelmann . „ nagymama (Ágens) már túl van mindezeken a testi vágyakon, számára már nem okoz gondot saját nőisége. Az erdőben él a farkasok és a fák között, úgy tűnik, mindent ért." Vinczellér

21 Cserje

22. Králl

23. Tóth

24. Králl Mások is ösztönlényeknek látják a farkasokat: „Ösztönös, az erdő (és saját) farkastörvényeik alapján élő lények" Vinczellér „Nem a tipikus - Grimm-testvérek által ábrázolt - gonosszal találjuk magunkat szemben, hanem az ember ösztön-arcával." Aczél De van, aki megengedőbben ír róluk: „A felnőtt előadásban jobban kidomborított ösztönös állat voltuk ellenére rendkívül rokonszenvesek. Ők az öntudatlan és tiszta gyermekben rejlő játékos szellem, a „mindent szabad" filozófiájának vonzó, máskor rettenetes démonjai." Halász

25. „Fehér ló lesz a gyermeki, a naiv szimbóluma." Aczél „Az aprók számára a halott ló Pegazusként emelkedik az Égbe (gyönyörű kép)." Horeczky „A lelőtt ló a vadász helyére száll, visszatér Pegazus-szárnyaihoz" Sisso

26. Ketten is hasonlóképpen értelmezik a ló alakját: „van még egy fontos szereplő, egy hatalmas, lebegő sörényű  fehér lovacska, egy igazi szabadságikon, akit a csavargók ugratnak, futtatnak." Tóth „A fehér ló, az ifjúi szabadság ikonja"  Halász  Kiemelések tőlem: SLI

27. „A gyönyörű fehér ló szellemesen mozgatható, életnagyságú bábuját a vadász mindkét előadásban lelövi. Hogy miért is? - nem tudom." Kutszegi .

28. Králl

29. Engelmann

30. „Ám, a legalább három méter magas posztamensen álló vadász figurája, hatalmas, arkangyali szárnyaival, joviális mosolyával, puha nagydarabságával és persze mindenek felett rendet tartó puskájával inkább a terrort képviseli, mintsem a jóságos igazságszolgáltatást." Vinczellér

31. „Átértelmeződik a vadász szerepe is; nem csupán a megmentő, a tisztaság, az erdőben tevékenykedő jóság, itt sokkal inkább azonosul magával a sorssal. Állványon áll, fehér angyalszárnyai vannak. Nem mozdul; végig és fáradhatatlanul énekel. Ha szükséges öl, hiszen a kezében van a puskája, az is fehér. Legalizált, ő a bölcsesség, ő az aki tudja, hogy kinek, mikor kell meghalnia, és talán azt is tudja, hogy miért." Aczél

32. Ezt csak egyetlen írás veti fel, de kifejtés itt sem kapcsolódik hozzá: „A hét farkas... hét teljesen különböző karakter. Van köztük vad, van játékos, nyegle, érzékeny és így tovább. Azaz hétféle tapasztalatot is jelentenek Piroska számára." Vinczellér

33. Fehér

34. Fehér

33. Tóth

 

Egyfelől szokatlanul nagyszabású, igazi nagyszínházi produkció Goda Gábor legújabb bemutatója, amelyet a Nemzeti Táncszínházzal közösen hozott létre. Másfelől ez egyáltalán nem úsztatta el a sekélyesen látványos megoldások felé, azaz úgy lett nagyszínpadi, professzionális előadás, hogy a stúdiómunka kísérletező jellegét is meg merte, tudta tartani. Vinczellér

 

08. 03. 12. | Nyomtatás |