Nany csodálatos élete

Kárpáti-Rejtő: Az öldöklő tejcsarnok

Jászai Mari Színház, Tatabánya

Etűdök gépzongorára, avagy Kárpáti Péter és Novák Eszter szerencsére közbelépett, így aztán megszülethetett Az öldöklő tejcsarnok - ez a képzelet, humor, szeretetteljes irónia és mély emberismeret csillogó szálaiból összesodort, könnyed burleszktündérmese. Kár, hogy a társulat csak tíz alkalommal játszhatta. (Piszkos Fred, úgy látszik, itt sem lép közbe - sajnos.) "És a szögletes tanító sokban emlékeztetett egy gömbölyű szegélyű, ódon, de tiszta kézelőre" - mondja Rejtő Jenő A detektív, a cowboy és a légió című kisregényben (vagy inkább novellában) a Barbara- tejcsarnok ponyvaíró-gyorstalpalójára beíratott vidéki tanítóról - és ennél pontosabban aligha jellemezhető Chován Gábor figurája az előadásban. Kárpáti Péter a novellabeli tanítóból és a pálmák mögött megrezzenő lábú pincérből gyúrta össze - főleg dramaturgiailag - Jenőkét, akiből aztán a szemünk láttára válik "Píí Howard": Rejtő Jenő a színpadon. Vagyis dehogy pontosan Rejtő. Nyilván nem véletlen az erősen elrajzolt-kiemelt píí, ráadásul Rejtő állítólag kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy írói álnevét magyarosan, pé-nek ejtsék. Lám, máris itt egy apró legendaszilánk a hivatalos irodalomtörténet számára gyakorlatilag máig nem létező, tragikus sorsú (kávéházi, lipótmezei, munkaszolgálatos) íróról, aki hajmeresztő humorral védekezett önmaga és a világ (és a történelem stb.) ellen, amíg lehetett. (Nem sokáig lehetett.) Rejtőnek mostanában reneszánsza van, neve szinte áruvédjegy, Kárpáti Péternek és Novák Eszternek pedig szép és jó ürügy arra, hogy megint színházat játsszon, a színházról beszéljen - és persze megmutassa az életet. Tulajdonképpen az a csoda, hogy a kis és nagy történeteket újraíró Kárpátinak előbb nem jutott eszébe az alapvetően színházi gondolkodású Rejtő, hogy előbb nem került a kezébe éppen ez a kisregény. (Vagy előbb nem írta meg.). Az öldöklő tejcsarnok mindenesetre ugyanabból a fedélközből vétetett, amelyikről A kivándorló zsebkönyve címmel megjelent Kárpáti-kötet (Jelenkor, 2004) fülszövege beszél: "(...) Képzeld el ezt a fedélközt, hatalmas terem, háromemeletes vaságyak, tökéletesen sötét van, és az emberek mesélnek (hiszen a mesélés valaha a katonaságtól a börtönig az élet elengedhetetlen része volt), legendákat, ponyvatörténeteket, a saját életüket és a történelmet valami zagyva monológban vagy tündérmesében. (...)" Novák Eszter az előadást is (tündér) mesének rendezte meg. (Csak ebben a mesében a csodálatos, földön járó tündér megmarad tündérnek, és úgy tűnik, nem megy hozzá a könyvelőhöz.) Nem vezetne sehova lajstromozni a hogyan írjunk ponyvaregényt című, mármár "posztmodern" játékra alapozott, plasztikus mondatokban pergő Rejtő-novella és a Kárpáti-darab kapcsolódásai pontjait, eltéréseit. Mégis: jó azt hinni, hogy Nany kifejezetten Tóth Ildikó kedvéért avanzsált Kárpáti Péter kezén egyszerű kenyereslányból teljhatalmú tejcsarnokosnővé; aki titokban azért így is könyvelőre és nyugodalmas családi életre vágyik. Kárpátitól majdnem meg is kapja: az öngyilkosjelölt Égőszemű könyvelő személyében. De csak majdnem: közbelép Novák Eszter. Ha elmenne a könyvelővel, mi lenne akkor a tejcsarnokkal, mi lenne Nany csodálatos életével, ahova szabad bejárása van a képzeletnek; és mi lenne a tárgyilagos múzsa - "Ha szerelmet vall, lelövöm" - meg a túrós sütemények nélkül az éhenkórász írókkal, akik hol fizetnek, hol nem - inkább nem -, de hát nekik se fizet a kiadó, ha este hatig nem készülnek el a regénnyel. Pedig írnak, írnak és írnak: ócska ötleteket, gyilkosságokat, flitteres álmokat adnak-vesznek.

Az is lehet, hogy mind a szerzőnek, mind a társulatnak szüksége volt A negyedik kapu tapasztalataira ahhoz, hogy Az öldöklő tejcsarnok megszülethessen. Mindkét darab jól modellezhető, karakteres - a valóság és képzelet különös, elmosódott viszonyára építő - világból (haszid legendák, ponyvaregények) született meg: a színészek itt is, ott is szabadon járnak át a különböző valóságok, szerepek között. (Ott enni, nevetni, cipőt fűzni - itt írni kell megtanulni. Valójában itt is, ott is: élni.) A nézőnek nem szükséges behatóan tanulmányoznia sem a haszid, sem a légiós- ponyvaregényes világot ahhoz, hogy átélje-megértse az előadást (bár bizonyos összefüggések fölismeréséért, mint mindig, most is plusz pont jár). Az "uram, a késemért jöttem" meg úgyis megvan nagyjából mindenkinek: Rejtő ebből a szempontból igazi klasszikus, az is hallott róla, aki soha egy sorát se olvasta. Hogyne jelennének meg Valcz Gábor mesebeli fantáziával megtervezett díszletében is az ezúttal hatalmasra növesztett kések: a színpad hátterében hatalmas (fanyelű) kések, melyek olykor mintha sorompóként működnének: talán éppen a nevezett külön valóságok határán valami láthatatlan kéz hol leengedi, hol fölállítja őket. Jenőke ír, Jenőke olvas - és amit olvas, az mindjárt életre kel a színpadon. Ez a testet öltött képzelet. (A késerdő egy pillanatra A szecsuáni jólélek gyönyörűen teátrális, az előadás lényegére rámutató piros evőpálcika-erdejét is megidézi.) A békebeli hangulatot árasztó öldöklő tejcsarnok mennyezetét hatalmas, szikrázó kristálycsillár uralja: az írók mindentudó varázsgömbje; szoros kapcsolatban a rizsporos parókában eszményien sikongó, Wágner úr társaságában az eget bámuló Pepita Ofélia - alias Nany - hajában is megjelenő, hunyorgó csillagokkal, a tejúttal és az 594. kisbolygóval. Tóth Ildikó belülről sugárzó átváltozásai - vö! A negyedik kapu - egyszerűen csodálatosak. (Mindehhez Ôry Katalin mesés, fantáziadús jelmezeket tervezett.)

Most tényleg jó volna tudni, hogy a Rejtő-oeuvre-ben játszik-e valamilyen szerepet az a bizonyos kisbolygó. Az előadás Bankelnök-jelenete mindenesetre veszélyesen ironizálja A kis herceg üzletemberjelenetét (nem függetlenül Wágner úrnak a csillagok iránt tanúsított érzéketlenségétől).

Az előadásban ráadásul - a novellával ellentétben - szerencsére nem dönthető el egyértelműen: Nany tudta-e vagy sem, hogy az Égőszemű ifjú szívhez szóló, a szerelem nevében pénzt kunyeráló levelének hátoldalán a Vörös Plack-szabadalomnak megfelelően szellős zsarolólevél olvasható. Azért a magas művészetnek is megvan a maga hatása; igaz, pénzben végképp nem kifejezhető. Az öldöklő tejcsarnok tizedik előadásán legalábbis valóban megállt a levegő a nézőtéren (kés a hátban, kés a szívben), amikor a Vörös Plack az Anyeginből Tatjána levelét kezdte citálni. ("Ez nem Puskenovics - ez Puskin.“) Tényleg csak mellékesen: az ember első látásra azt hinné, hogy a pléhpofa ötletügynököt egyenesen Mucsi Zoltánról mintázta már Rejtő Jenő is. De nem. A Vörös Plack gömbölyű, kövérkés az alapműben, úgyhogy egyenesen hamleti átalakuláson esett át, mire Az öldöklő tejcsarnok színpadára lépett. (Persze a tatabányai az ősbemutató, úgyhogy még minden megtörténhet.) A Rejtő-novellában egyébként a hogyan írjunk ponyvaregényt tanfolyam a legérdekesebb - az előadás első részét viszont kicsit lefékezi az ötletelés részletezése; még akkor is, ha az éhenkórász írók kereken guruló kávéházi asztalokkal-székekkel közlekednek. (Mint a gyerekek.) A teljes sötétségben (black comedy-vel) kezdődő második felvonás telik meg aztán igazi fénnyel: Nany ragyog ki egyértelműen az odaadóan asszisztáló, időről időre rendesen szerepet váltó nyolc férfi koszorújából. Az írókat mintha egyszerűen fölskiccelte volna egy könnyű és magabiztos kezű portrérajzoló: a lassú Igaldyst úgy is, mint gyorskezű Wágner urat (Vallai Péter), az égőszemu Égőszemu ifjút (Mátyássy Bence), a bumfordi Dostojewsyt és bérgyilkost (Molnár Csaba), a kötözködő Puskenovicsot (Honti György), a lányos, szerelmesregényes Névhámost (Horváth Virgil). A tizedik előadáson Kárász Zénó játszotta - Bajomi Nagy György helyett - a Bankelnök szerepében mindent eldöntő Bartholdy-t.

Jól van az úgy, hogy a tatabányai előadás fináléjában - a Kárpáti-darab befejezésétől eltérően - az Égőszemű végül elmegy a pénzzel, Nany viszont nem szalad végképp utána. Egyszerűen visszaül a kanapéra, kedves írói közé: ő a tejcsarnokban éli-álmodja a ponyvát - hogy aztán a nyugodalmas életű könyvelőfeleségek elolvashassák. ("Szia. És a szóda? A szódát ki fogja kifizetni, talán Puskin?“) Kárpáti Péter-Rejtő Jenő: Az öldöklő tejcsarnok JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, TATABÁNYA Díszlet: Valcz Gábor Jelmez: Ôry Katalin Zene: Lázár Zsigmond Rendező: Novák Eszter Szereplők: Tóth Ildikó, Mucsi Zoltán, Chován Gábor, Mátyássy Bence e. h., Molnár Csaba, Honti György, Vallai Péter, Bajomi Nagy György/Kárász Zénó, Horváth Virgil

Ölbei Lívia
07. 12. 3. | Nyomtatás |