Színészenciklopédia

B
Bán János egyetlen új szerepet játszott ebben az évadban: A nagy
Sganarelle-ben (a Don Juan-alterego) Hodelka apját. A Katona legrégebbi gárdájához tartozó Bán (1983 óta a társulat tagja) sok apró gesztussal építi fel az öregedő férfi arcképét, aki a tekintélye helyett inkább a fiatalosságát fitogtatja a fia előtt. De a pontos színészi gesztusok a maszk mögé is bepillantást engednek, a könnyed magabiztosságot önáltatásnak, a sorsával való elégedettséget önbecsapásnak mutatva. Egy férfi áll előttünk, akinek senkije és semmije sincs már. Hazudni is már csak önmagának tud. De nincs is mit mondania: sem tanácsolni, sem számonkérni nem tud semmit.

Bezerédi Zoltán "jutalomjátéka" ez az évad. Három fontos szerepe három nagyszeru alakítást eredményezett, miközben egészen eltérő figurákat teremtett: zsarnokot, rezonőrt, "házigazdát". De az alakítások összetettsége azonnal jelzőket (bővítményeket) követel a főnevek elé (mellé). Bezerédi frusztrált zsarnokként játssza a Pisztrángötös Caribaldi cirkuszigazgatóját, aki hiábavaló szóáradatával sem képes betölteni azt az ürességet, amely nemcsak a környezetéből, hanem belőle is árad. És hiába teszi lényegében mindenki azt, amit ő kíván tőle, ettől csak életének hiábavalósága lesz mélyebb (és komikusabb, mint minden
megszállott akarnoké, aki a lehetetlent kísérti). A vadkacsa Rellingjéből Bezerédi lump rezonőrt formál, akinek egy szavát sem lehet elhinni, mert folyton másnapos. Ennek ellenére könnyed felelőtlenséggel szól bele mások életébe. Bölcs kívülállás helyett kéretlenül irányít, anélkül, hogy ezen bárki is rajtakapná. A karnevál utolsó éjszakája vendéglátó takácsmestere Bezerédi megformálásában háttérbe húzódó házigazda. Zamaria nem azért engedi át másoknak a terepet, mert emberismerete, vendégszeretete ezt diktálja, hanem azért is, mert őt magát hiányérzetek gyötrik: nemcsak attól fél, hogy elveszítheti
a lányát, hanem attól is, hogy végképp hiábavalónak bizonyul az
élete. Bezerédi a három különböző figurát eltérő eszközökkel építi fel. Zamaria esetében a karaktert alapjaiban jellemző gesztusokhoz nagyon mély emberséget társít. Relling sok pici külső jelből pontosan felépített jellemrajz. Caribaldi esetében a sodró szóbohózatot pontos koreográfia kíséri: a főszereplő nemcsak folyamatosan beszél, hanem folytonosan cselekszik is: a mozdulatok, gesztusok, akciók ugyanolyan fölöslegesen túlburjánzóak, mint a szóáradat is.

Bodnár Erika két fontos szerepet formált meg az évadban, amelyekben ugyanannak a női magatartásnak kétféle változatát mutatta meg. Olyan asszonyokat állított elénk, akikben a korábbi keseru tapasztalatok derus bölcsességgé értek, így elnézőek tudnak lenni nemcsak a szukebb, hanem a tágabb környezetükkel is. A karnevál utolsó éjszakájának Marta asszonya mindenkiről tud (vagy sejt) mindent (még a férjéről, Bastianról is, hogy micsoda pipogya szoknyabolond), de minden csípős megjegyzését mosolyba csomagolja (vagy "félre", csak a nézőtérnek mondja el), mert bántani senkit nem akar. Ahogy A vadkacsa Sörbynéje is megelégszik azzal, hogy benne magában (és a kapcsolataiban) rend van. Sem elégtételt, sem jóvátételt nem vár. Számára az is elég, hogy ő maga tudja, mi a dolga a világban. Mások életébe eszébe sem jut beleszólni. A Katona legrégebbi gárdájához tartozóBodnár Erika (ő is 1983 óta a társulat tagja) mostani két szerepe letisztult színészetet mutat. Nagy emberi-muvészi tudást, amely nem akar minden pillanatban megmutatkozni. Egyszeruen csak biztos alapot teremt a magabiztos színpadi létezéshez.

E

Elek Ferenc két szélsőségesen különböző figurát játszott ebben az
évadban. A Trakhiszi nők karában szorongó mosollyal figyeli a főszereplők sorsát. A nagy Sganarelle-ben maga is "végzetcsináló".
Előbb csak megfigyelőként kapaszkodik fel izzadva a tetőre, hogy
később - a csalást és a csábítást is megbosszulandó - mocskos,
megalázó elégtételt mérjen ki Hodelkára.

F

Fekete Ernő ebben az évadban új szerepként A vadkacsa Hjalmar
Ekdalját formálta meg - hasonló eszközökkel, mint ahogy korábban
az értelmiségi hősöket (legutóbb pl. A kulcs Öccsét vagy az
Ivanov címszerepét). Egyszerű gesztusai, kellemes beszéde, természetes viselkedése alapján akár még hihetnénk is Hjalmarnak. Csak ne csinálna annyi meglepő, érthetetlen dolgot. Előbb váratlanul felfortyan, és kiabálni kezd, pedig a kislánya csak azt szeretné tudni, hogy mit hozott neki a vendégségből. (Semmit. Legfeljebb a "nesze, semmi" étlapot.) Aztán panaszkodni kezd, hogy mennyidolga van, miközben jól láthatóan nem csinál semmit. Hosszasan ül például a retusálás fölött, miközben azon pörög az agya, hogy miképp mehetne végre vadászni a padlásra. Ô az, aki a szavak szintjén mindent magára vállal, miközben magában azonnal hárít mindent: feladatot, felelősséget. Eközben be sem áll önsajnálatra termett szája. Így válik Hjalmar a nézők szemében fokozatosan egy antiintellektuális antihőssé. Fekete Ernő alakításában az a nagyszeru, hogy egy pillanatra sem minősíti a figurát, sem a kisszeruségét, sem az önbecsapását, sem a pojácaságát.

Fullajtár Andrea két távoli karakter megformálására kapott idén lehetőséget. A vadkacsa Ginája kemény, céltudatos asszony, aki biztos kézzel irányítja a családját, miközben ügyel a látszatra is, hogy a férfi kezében van a gyeplő. De felkészületlenül éri, hogy a férje múltjának homályos pontjait kezdi firtatni. Egy pillanatra megtörik, amikor Hjalmar azt kérdezi, tekinheti-e még Hedviget a saját lányának. Gina megbillent tartással, zavartan, magába roskadva áll alkalmi bírái előtt. (Hjalmar az asztal végén várja a választ, hogy ki a gyerek apja, de Gregers is fürkészőn figyeli az asszonyt.) Gina csak nagy sokára mond valamit, mint akit valóban nyomaszt a tikok: "nem tudom." De rémült izgalommal azonnal megpróbál mindent rendbe tenni. A legfontosabb számára az, hogy megtartsa a férjét. Talán túlságosan is mindent erre az egy lapra tesz fel, ezért feledkezik el hosszabb időszakra arról, hogy a kétségbeesett Hedvigre figyeljen. De ő az, aki azonnal érzi, hibázott… E tragikus színekkel átitatott súlyos alakítás mellett Fullajtár számára könnyed játék Madame Gatteau megformálása. A karnevál utolsó éjszakája francia hímzőasszonya csupa kellemkedés, nyafkaság, fölényeskedés és szerencsétlenség, amit Fullajtár könnyeden csillogó játékossággal és humorra érett emberszeretettel közvetít.

H
Hajduk Károly nagyszerű A nagy Sganarelle főszerepében. Ez a furcsa, különc Don Juan-alakváltozat egy végletesen amorális világ "főhőse", akiben még az illúziók szintjén sincsenek jelen erkölcsi értékek. A Katona legfiatalabb nemzedékéhez tartozó Hajduk nem részletez, hanem állapotokat surít, a sokszínuség helyett a belső intenzitás irányába tart. Ez jellemzi a Trakhiszi nők Héraklészét is, ahol is a színész a szinte eszköztelen, de erős belső intenzitást sejtető szövegmondásba koncentrálja mindazt, amit a figuráról ki akar fejezni.

Haumann Péter ebben az évadban A vadkacsa Ekdalját formálta
meg. A figura csoszogó járása, lassú, bizonytalan mozdulatai afféle
kísértetalaknak mutatják az öreget, akiben az önérzetnek csak kevés nyoma maradt. Ezért oldalog el olyan könnyen onnan, ahol nem akarják őt észrevenni. A fiára sem haragszik, amiért ő volt az első, aki hátat fordított neki Werlééknél. Amikor alkoholhoz jut, csak izgatottabb, de nem boldogabb lesz. És hamarosan bele is zuhan abba az öntudatlan álomba, amelyben az élete java része telik. A padláson rendezett (pót)vadászat sem jelent semmiféle mámort, legfeljebb csak a visszahozhatatlan múlt révületét. Haumann játéka
egyszeru, pontos, mély emberismeretről tanúskodó. Hedvig halálakor Ekdal csak ennyit mond: bosszút állt az erdő -, és mélyen magába burkolózik. Talán ő az egyetlen, aki tudja, hogy miféle bunöket hurcol magával ez a család nemzedékről nemzedékre.

J

ordán Adél pontosan illeszkedik be a Trakhiszi nők karába, ahol is
az általános fals deru után - a tragédia közeledtével - mindenkinek
egyéni arcéle lesz. Jordán egy izgalmas, mai lányt formál, akárcsak
másik két szerepében. A nagy Sganarelle-ben (többek között) Hodelka feleségét, akinek legmélyebb emberi részvétét fordítják
vissza szivatásba, megalázásba. A karnevál utolsó éjszakája Elenettája egy szókimondóan közönséges és virgoncan felszabadult fiatalasszony, aki gátlástalan nyilvános magánéletet él a férjével, Augustinnal: a feszélyező turbékolásból néhány pillanat alatt jutnak el egymás tépéséig - és vissza.

K

Keresztes Tamás remek egyéni karakter(eke)t alakít A nagy Sganarelle- ben is, de igazi nagy dobása ebben az évadban Gregers Werle megformálása A vadkacsában. Egy csupa görcs fiatalembert látunk, fürkésző, számonkérő szemekkel, összehúzott, szigorú szájjal. Minden mozdulatában, gesztusában van valami merevség, keresettség. Pattogó, éneklő, szaggatott beszéde is folytonos distanciát jelez aközött, amit akar, és aközött, ahogy ezt képes megvalósítani. Mintha folyton csak kompenzálna, önmagával vívna állandó csatát, de mindezt a világgal való végeláthatatlan hadakozásnak mutatja. Mindent, a legkisebb dolgot is olyan vad nekigyürkőzéssel csinál, hogy ebből óhatatlanul is csak baj származhat. A legostobább közhelyeket is a legmélyebbről hívja elő, így a megszenvedett életigazságai is csak tódításnak-lamentálásnak hatnak. A Katona legfiatalabb gárdájához tartozó Keresztes nem a társulatban megszokott színjátszást muveli, hanem a figura egy teljesebb fizikai-pszichikai jelenlétét teremti meg. Egy szánalmas küldetéstudattal megvert, veszélyesen jelentéktelen, könyörtelenül segítőkész alakot látunk, aki addig egyengeti pártfogoltja útját, amíg teljessé nem válik a romlás.

Kocsis Gergely ebben az évadban mintha ugyanannak a karakternek komikus és tragikus változatát játszaná el. A Trakhiszi nők Likhasza szeretne kívülálló maradni. Óvatosan elhallgat néhány dolgot Déianeira elől, hogy megóvja a nyugalmát, de aztán csapdába csaltan arra kényszerül, hogy minden információt elmondjon. Mindezzel a saját végzetének is megágyaz. A karnevál utolsó éjszakája Lazaro takácsmestere viszont a hipochonder felesége csapdájában vergődik. Megalázkodó szeretettel, sete-suta aggodalmaskodással asszisztál a színlelt rosszullétekhez,
így az egész vendégség alatt mindig kimarad mindenből. Miközben
az asszony egyre nevetségesebbé válik, a férj egyre szánalmasabban ténfereg egy menthetetlenül elrontott házasság béklyói között. Míg Likhaszt Kocsis néhány szikár, groteszk gesztussal építi fel, addig Lazarót sok apró humoros jelzésből ismerjük meg.Kovács Lehel Szganauere rendezgeti A nagy Sganarelle-ben a sokszor kaotikussá kavarodó szálakat. Nagy energiákat mozgósít, sokat kockáztat, és keveset nyer. A Katona legfiatalabb nemzedékéhez tartozó színész kortárs alakot teremt a figurából, akárcsak a Trakhiszi nők Hülloszából. A fiú egy papírdobozból kerül elő, ahol a legszívesebben aludna tovább. Később az anyjához intézett dühödt számonkéréshez egy Red Bullból meríti az erőt. Majd amikor azt látja, hogy semmit nem képes mozdítani a környezetében, előbb nekivadultan nekirohan néhányszor a falnak, majd belemenekülne a dobozba, ahonnan kezdetben kiszállt. Majd (egy hármas tablóban) Hüllosz kényszeredett vigyora zárja az előadást. Sem apját nem érti, sem anyját, de mindkettőt elveszíti.

Kun Vilmos A nagy Sganarelle öreg Vasárnap urát játssza, aki csak ül és ül, és nem hisz a fülének, hogy Hodelka a legnyájasabb kedveskedésbe csomagolva egyre gátlástalanabbul zsarolja. Így válik a figura - ahogy ott ül a félrefordított klubfotelben - a tehetetlenség, a szerencsétlenség, a megalázottság emblémájává.

L

Lengyel Ferenc ebben az évadban frusztrált kisembereket jelenített
meg. A nagy Sganarelle rendőreként előbb magába roskadva
beszél a lányáról, aztán szinte könyörög Hodelkának, hogy engedje
őt el. De nincs ereje semmit tenni, így csak asszisztál a romláshoz,
amit a Trakhiszi nőkben némiképp a Lengyel játszotta Hírnök
szabadít el. Ez az ostoba, jelentéktelen kisember saját súlyát akarja
növelni azzal, hogy rábizonyítja a másik hírhozóra, hogy nem mondott el mindent. Bamba vigyorral, egyre agresszívebben hadakozik az igazáért, anélkül, hogy egy pillanatra is belegondolna abba, hogy milyen következményei lesznek annak, ha eléri, amit akar.

M

Máté Gábor által az idei szezonban életre keltett két figura igencsak eltér egymástól. A vadkacsa Werléje örömtelen, humortalan öregember, míg A karnevál utolsó éjszakája Momolo mángorlómestere állandó játékosság és életkedv vezérelte kortalan figura. A két szerep igencsak eltérő eszközöket hív elő Mátéból. Werle tartása is szigorú, mozdulatai kimértek, gesztusai lassúak, megfontoltak. És bármit is mond, az sosem hirtelen szalad ki a száján. Ezzel szemben Momolo folyton mozog, viháncol, vagy maga bolondozik, vagy másokat ugrat. Ugyanakkor folyton jár a szája, mindegy, hogy akar-e egyáltalán valamit mondani.

Mészáros Béla játszotta egyrészt a Pisztrángötös szerencsétlen Állatidomítóját, aki végtelenül szelíd fiú, csak a nagybátyja próbálja
őt összeférhetetlen "vadállattá" tenni. Emellett önálló színekkel
vesz részt a Trakhiszi nők karában, derék barátból egyre inkább rémült kisemberré válik.

N

Nagy Ervin emlékezetes karakterként jeleníti meg A nagy Sganarelle bárgyú, mindenre kapható haverját, aki például izgalmas bokszmérkőzést vív a tetőn, amiről persze később kiderül, hogy - az illegális fogadások miatt - le van vajazva. Egészen más figurát formál Nagy Ervin A karnevál utolsó éjszakájában. Augustin
takácsmester szerelmes a feleségébe, mint egy nagyágyú, emiatt
sok mindent elnéz neki, ami különben halálra bosszantaná.
Augustin és Elenetta külön mérkőzést vív egymással, a legszélsőségesebb érzelmek között is gátlástalanul ingázva: hol gyulölködve rontanak egymásnak, hol meg nyalják-falják egymást.
Mindez Jordán Adél és Nagy Ervin alakításában annyira természetesen jelenik meg, hogy már az is merő képtelenség.

O

Olsavszky Éva A nagy Sganarelle-ben Vasárnap úr feleségét játssza. Segítségért, talán megértésért is érkezik a férje halála után Hodelkához, és végképp megalázva, összetörve távozik. Olsavszky ebbe a szánalomra érett tehetetlenségbe suríti a figurát.

Ónodi Eszter aprólékosan, pontosan építi fel a Trakhiszi nőkben Déianeira tragikus útját. Nincsenek benne kavargó érzések, frusztrált szenvedélyek, csak eltökéltségek. Bár az érzései változatlanok a férje iránt, higgadtan éli meg a távollétét, sőt még azt is megfontoltan mérlegeli, hogy egy vetélytársnő jelenik meg a háznál. Mindez nem dühödt, hanem konok elszánást hív elő belőle. Férje visszahódításához céltudatosan mérlegelve választ "varázsszert", amelyet (az előírásoknak megfelelő) pedáns pontossággal alkalmaz. Csak épp azzal nem számol, hogy ekkor már a szenvedély olyan irracionális szintjein jár, ahol fölösleges minden józan megfontolás. Így okozza akaratlanul is férje pusztulását. A dühödt fájdalmat, az életet tagadó kétségbeesést
is egyetlen visszafogott mozdulatba suríti Ónodi: Déianeira feltépi
a padlót borító csomagolópapírt, és úgy tartja kezében az összegyurt fecniket, mint buneinek letagadhatatlan bizonyítékait.

P

Pálmai Anna végzős egyetemi hallgatóként két szerepet is játszott.
A Pisztrángötös fájdalmas, engedelmes Unokájaként titkok őrzője
maradt. A karnevál utolsó éjszakája Domenicájaként egy modern
kori naivát látunk, aki hol elszántan küzd a szerelméért, hol meg
sértődötten lemond róla. Pálmai alakításának belső lendülete teszi
igazán meggyőzővé a figurát.

Pelsőczy Réka A nagy Sganarelle ért(het)etlenül elkötelezett, vak
női figurája mellett A karnevál utolsó éjszakája Albáját játszotta. Lazaro felesége egyik nyíltszíni nyavalyájából esik a másikba, ráadásul ezzel feljogosítva érzi magát arra is, hogy türelmetlen és agresszív legyen a környezetével is. Pelsőczy nagy elánnal formálja meg a kiállhatatlan nőt, aki persze azonnal kezes báránnyá szelídül, ha a megfelelő figyelmet, esetleg a pozíciót már kipréselte magának.

R
Rajkai Zoltán A nagy Sganarelle-ben Fricit, a szerencsétlen villanyszerelőt játssza, aki merő önérzetből félholtra vereti magát. A vadkacsában viszont az örökké másnapos Molvikként látjuk, akinek
félredőlt tartása, eltorzult vigyora nem sok jóval biztat.
Rezes Judit a Trakhiszi nők karának tagja mellett villanásnyi karaktereket formál meg A nagy Sganarelle-ben, többek között egy ostoba libát, aki előbb végigaggódja barátja félholtra verését, majd
belefekszik annak az ágyába, aki mindezt elkövette.

Sz

Szacsvay László ebben az évadban keseru bolondként csendben
vár a dolgára. Például arra, hogy a Pisztrángötös Tréfacsinálójaként - jobb poén híján - mikor hullik újra és újra az arcába a sapkája. Vagy arra, hogy A vadkacsa Petersenjeként helyén legyen az esze, amikor - mint a család bizalmas komornyikjának - a kínos pillanatokat valahogy meg kell oldania.

Szirtes Ági ebben az évadban két olyan figurát formált meg, akiket
némi visszafogottság jellemez. A karnevál utolsó éjszakája Polonia
fonónője némileg a háttérbe húzódik, nem mindig vesz részt a virgonc játékokban, de néhány pillanatra valóban főszereplővé válik.
Például akkor, amikor türelmes biztatással és elnéző mosollyal valahogy mégis csak kivárja, hogy Momolo végre megkérje a kezét.
Az ekkor felszabaduló életöröm hiányzik a Trakhiszi nők szigorú
Dajkájából, aki mindezt életismerettel helyettesíti. Így képes egyszeruségében észszeru maradni.

T
Takátsy Péter a Pisztrángötös Zsonglőreként előbb megvívja a maga enervált, hiábavaló csatáját a függetlenségéért, hogy aztán engedelmesen belesimuljon abba az életbe, amivel szemben mindig is tehetetlen volt.

Tóth Anita idén mindössze egy habókos figurát játszik A nagy Sganarelle- ben, aki afféle bolond erünniszként a darab főszereplőire méri ki a végzetüket.

U

Ujlaki Dénes A karnevál utolsó éjszakájában játssza Bastian selyemkereskedőt, ezt a szeretnivalóan kedves, egyszeru fickót, aki csak szeretné jól érezni magát a bőrében. Megnéz minden szoknyát, bár tudja, hogy túl sok dolga nincs már velük. Beleveti magát minden játékba, bár a szenvedély sosem viszi ellenőrizhetetlen utakra. Na meg persze szeret enni, de ezzel a többiek is így vannak. Zavarba csak egyszer jön Bastian, amikor Ansoletto mehetnékje azzal szembesíti, hogy talán ő is élhetett volna teljesebb életet. De gyorsan elhessegeti magától a kételyt, amivel már úgyse tudna mit kezdeni.

V

Vajdai Vilmos A nagy Sganarelle sötét előérzete. Vagy talán maga a végzet? Kísérteties hangon beszél, csak sokadszorra értjük meg,
hogy mit is mond: "meghoztam a csapágygolyót!" Erre rengeteg
acélgolyó gurul le a tetőn. Le a lejtőn, feltartóztathatatlanul a mélybe.
Katona József Színház 2006/2007
07. 12. 3. | Nyomtatás |