Egy remekmű lehetősége

Horváth Csaba és új társulata, a Fortedanse új bemutatóját a Trafóban tartotta. A munka új minőségét tűzte ki céljául az együttest vezető koreográfus, aki egy-egy új produkciójához immár szabadon, a társulati lét terhe alól felszabadultan választ magának előadókat  A testek felszínének esetleges állapotairól című bemutatóról  Halász Tamás ír.

Halász Tamás

A Trafó, a Kortárs Művészetek Háza - talán a programját ért kritikákra is válaszul - két hét alatt három hazai bemutatót emelt műsorába (Horváth Csaba, Kun Attila és Nagy Andrea koreográfiáit*), és nagyon jól van ez így. A megérdemelten tömegeket vonzó produkciók, színvonalukat tekintve egy jottányit sem maradtak alul a közelmúltban ugyanitt látott külhoni munkák jórészéhez képest. A legmaibb művészetet bemutatni hivatott Temps d'Images nemzetközi fesztiválja keretében, a fél világon körbevitt, s a Liliom utcai házban is bemutatott darabokkal, vagy az elmúlt hónapok műsorába bekerült vendégjátékokkal ezek a munkák magabiztosan állták a versenyt. Mindezt csak azért éreztem szükségesnek megjegyezni, mert tény, hogy hazai társulatként a Trafóba bekerülni valódi rang, megtiszteltetés a javából. A ház megnyitása óta rendkívül izgalmas programokat kínál, ajtót nyit a nagyvilágra. Amit itt lehet látni, azt Európa legrangosabb színpadain, fesztiváljain szerepel. Olykor emitt sokkal korábban. E színpadon Sascha Waltztól Marie Chouinard-ig, Lloyd Newsontól Alvis Hermanisig a mai (tegnapi, holnapi) világélvonal legnagyobb koreográfusainak, rendezőinek munkái voltak már vendégek. A magyar névsor ugyanilyen impozáns, de igencsak rövid, s ennek számos az (ind)oka. Az itt bemutatott értékes hazai produkciók listájához e táncművek megérdemelten csatlakozhattak.

Horváth Csaba frissen alakult együttese, a Fortedanse-t második bemutatójával jelentkezett a Trafóban. Az &Echó című bemutatkozó előadás és a mostani produkció táncosi gárdája szinte teljesen megegyezik egymással. A fellépők névsorában egyetlen eltérést találunk: most hiányzik Koháry István, helyette Csonka Rolandot láthatjuk.

A testek felszínének esetleges állapotairól című koreográfiában benne van a remekmű: ott lakik burjánzó anyagában, mint a szobor a kőben, fában, dombormű a falban. Alkotója a bemutató három napja során is sokat rövidített a közel százperces művön, s e ponttól hasonlatom megbicsaklik, hiszen a kibontás helyett természetesen elsősorban felépítésről beszélünk. Horváth Csaba rendkívüli alkotói érzékenységét, eredetiségét, áradó fantáziáját eddigi munkássága sokszínű, s mégis igen jellegzetes alkotásai messzemenően bizonyították már. A Testek ötlettengeréből, színpompás, grandiózus mozaikjából élelmesebb kollégái fél tucat munkára is elégséges tartalmi muníciót termeltek volna ki a helyében. E kiváló ötletsűrítmény, gondolatesszencia jelen állapotában nagyon nehezen befogadható. Jelenetei, folyamatai, tanulságai egymásra ülepednek az elmében, hogy súlyuk alatt aztán pont az általuk keltett gondolatok megindulása ütközzék nehézségekbe.

A koreográfia interpretátorai valahányan kiemelkedőt nyújtanak, ám a főszerep feltétlenül Pusztai Gáboré, aki a táncműnek nem csupán zeneszerzője, de a kompozíció színpadi megszólaltatója is. A mezítlábas, utcai ruhás Pusztai „elvegyül" játékostársai közt, belelép a tánc szövetébe, játéka felesel a mozdulatokkal. Olykor magukat a táncosokat is hangszerként használja, azok pedig szinte partnerükként nyúlnak egy-egy zeneszerszámhoz. Pusztai elképesztő hangszerarzenálja a játéktér jobb oldalának széles sávját foglalja el. Van itt dobfelszerelés, kolomp, gégecső, xilofon, kongák, szélhárfa, mindenféle-fajta ismert vagy ismeretlen, megszokott vagy e szerepében szokatlan hangkeltő eszköz. A zenész tetőcserép-darabokból, gyújtósnyi fahasábokból, fazékkészletből csal elő sokféle hangzást bámulatos játékával. Villanásnyi idő alatt vált eszközt, hangot, szerepet, helyet. Virtuozitása, amint mondani szokás „önmagában elvinné" a produkciót. A zenész (ki a Budapest Fesztiválzenekar, az Amadinda Ütőegyüttes, a Chalaban és a Folkestra tagjaként ismert) kreatív, lehengerlő játéka olyan stabil alapjául szolgál a táncnak, hogy az ember már szinte fél, nem vész-e el ilyen grandiózus „posztamens" tetején a „szobor".

A térség jobb szélén a hangszererdő, a túlsón egy hosszú pad, hangsúlyos pihenőhely. A pad mögött, a játéktér sarkában pedig egy olajoshordó, melynek tetején Lőrinc Katalin áll, hosszú ideig gyakorlatilag mozdulatlanul. A teret lezáró, hatalmas, változó színekkel, fényeffektekkel bevilágított felület előtt Lőrinc egyszerre törékeny, s mégis roppant erőt, koncentrációt sugárzó alakja történelem előtti, kidolgozott testű, apró, csillogó idolként áll - a hordó tetején. Mozdulatlanságát, moccanatlan ragyogását társai roppant dinamizmusa még jobban kiemeli.

Horváth Csaba elgondolkodtató, változatos képekben beszél arról, mit is gondol hangzás és mozdulat viszonyáról. Pusztai nagyon sokrétű, eklektikus kompozíciója - melynek egy részét felvételről halljuk - tarkaságával ezt szolgálja, s ezt provokálja ki. A koreográfus a hang természetét, idejét, terét, hatását, keletkezését és elmúlását vizsgálja. Alkotásában helye van a fennköltnek, a profánnak, a burjánzásnak és a geometrikusságnak, gyorsaságnak és lassúságnak. Remekbe szabott miniatúrákat láthatunk, képek bőséges zuhatagát, elmélyült alapossággal, tehetséggel kibontott gondolatokat, víziókat, de figyelmünk idővel lankadni kezd. A szerző féktelen szerelemmel szerette meg munkája tárgyát, s formálódó, mind gazdagodó alkotását, nem véve észre, hogy nemes anyaggal, pukkadásig tömte alkotását.

A sokhangú munka egy-egy momentuma könnyeket csal az ember szemébe - megrendítő (ez Horváthtól megszokott) vagy humoros (ez már kevésbé) voltával. Csonka és Kerényi remek kettősébe krómozott fazekakat csusszant be a zenész. A táncosok rendre vissza is lökik azokat, ám egyszerre már fejükön a két edény. Groteszk kiborgként folytatják a játékot, Pusztai hozzájuk lép, s a fejükre húzott kübliken kezdi verni a ritmust.

Az állványra szerkesztett olajoshordó alá az akrobatikus tudását megcsillogtató Csonka Roland mászik be, s megemeli az idomot a tetején feszítő Lőrinc Katalinnal együtt. A táncosnő mögött terrakottává színeződő textilfelület ráncaiba szavannai tájat fantáziálok. A két lábra állt hordó a szín túlsó felére totyog, hordozója bokájára ereszti piros nadrágját. A játék utolsó harmadát különös jelenet vezeti fel: Pusztai átlátszó fóliával borítja be hangszerarzenálját, a magasból gépi eső kezd csepegni. A táncosok a jobb széli csupasz falhoz tapadnak - az ember véget gyanít, de téved. S gondolni sem merek arra, hogy itt lenne az alkotás lezárható, hiszen e lecsengést aztán újból bravúros képek sora követi. Ladányi Andrea és Kerényi Miklós Dávid lenyűgöző ruhaszaggató kettőse, majd Lőrinc Katalin „megelevenedése". A táncosnő - ki új helyére áthurcolt hordójára krétával meztelen férfialakot rajzol biztos kézzel - a szín előterébe lép. Pusztai Gábor apró, öreg varrógép-formájú és -méretű, asztalkaszerű tárgyat hoz a színpad - hirtelen metszően éles fénnyel világított - legkülső sávjába. Fedelet hajt fel, mely alól klaviatúra fekete-fehérje tűnik elő. Ősrégi, pedálos fújtatókkal üzemelő harmónium a csodás kis szerkezet, mely előttünk áll. A zenész a billentyűkhöz ül, vele szemben a csillámba öltöztetett táncos-szobor, Lőrinc Katalin telepedik le. Mintha zene és tánc mindent eldöntő sakkjátszmájának ültek volna neki. A táncosnő tűhelyes orrú cipellőbe bújtatott lábaival a hangszer két fújtatópedáljára lép, s a levegő, melytől az egész konstrukció működik, általa áramolni kezd. Torokszorító, grandiózus pillanat ez: az összjátéké, az egymásrautaltságé.

Ladányi Andrea, Lőrinc Katalin, Kozmér Alexandra, Bajári Levente, Csonka Roland és Kerényi Miklós Dávid, Horváth Csaba atlétái egy irgalmat nem ismerő, játékos és kegyetlen világ hősei. Láthatatlan búra alatt élő, bonyolult gépezet működtette alakok, kik, mikor szerepükből kisodródnak, kilépnek, mikor a rendszer egy-egy villanásra elengedi őket, olyan esetlennek tűnnek, mint a kecsesen úszó fóka, mikor a partra mászik. Hosszas, bonyolult kísérletsorozat virtuózai, kik játékukkal elkápráztatják nézőjüket. Horváth Csaba koreográfiája szinte példa nélkül álló vállalkozás a mai magyar terepen. Üzenete, atmoszférája, nemes becsvágya, drámaisága egyaránt kivételes. Valódi erejét szerencsés tömörítésével nyerheti igazán el.

* Kun Attila Mindegy és Nagy Andrea Éneklő izületek c. bemutatójáról előző, 2006/2-3. számunkban írtunk.

Horváth Csaba: A testek felszínének esetleges állapotairól

Fortedanse - Horváth Csaba Társulat

Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc
Hang: Kondás Zoltán

Zene: Pusztai Gábor
Videó: Szöllősi Géza
Színpadkép, koreográfia: Horváth Csaba
Előadók: Ladányi Andrea, Lőrinc Katalin, Kozmér Alexandra, Bajári Levente, Csonka Roland, Kerényi Miklós Dávid

Helyszín: Trafó

08. 03. 23. | Nyomtatás |