Kosztüm-mágia

Szűcs Edit: Lélek-hám

TEST-SZÖVET, PÁRA-TOK, LÉLEK-HÁM - a mágikus hívószavak Szűcs Edit 2004 óta bemutatott önálló „látványszínházi" előadásait idézik meg. Amilyen egyediek és sejtelmesek az estek címei, olyan különlegesek és rafináltak Szűcs Edit viselet-víziókból felépülő előadásai. A különböző anyagiságot idéző szavakból alkotott egyedi szóösszetételek mintha csak a változatos drapériákat és női testeket ötvöző látvány-kollázsok előképei, tükröződései lennének.

Trifonov Dóra

A mai színházi mechanizmusok közepette szokatlan (de nem egyedülálló) az az alkotói hozzáállás, amikor a jelmeztervező gyűjti maga köré alkotótársait, s az ő víziói hívnak életre egy színházi estet. Nem csoda ezek után az sem, ha az így született művészi produktumok műfajukban is eltérnek a megszokottaktól, s a divatbemutató, a happening, a divat-performansz, a ruha-kiállítás vagy a vizuális/látványszínház ugyanúgy felmerülhet meghatározásukként, mint az alkotók által is használt ruhaszínház, kosztüm-fikció, avagy test-maszk meghatározások. Alighanem mindezek ötvözeteként, vegyületeként fogható meg leginkább az épp teret hódító átmeneti műfaj, melynek középpontjában kétségkívül a műalkotássá előlépő öltözetek prezentálása áll. E köré épül egy olyan gondolati (esetleg tematikus) keret, amely meghatározza a mozgást és a zenét, és erős vizuális dramaturgiát követve előadásszerűvé szervezi a kosztümbemutatót.


Fotó: Dusa Gábor

Szűcs Edit fő alkotótársa 2004-ben Keszég László, 2005-ben Hudi László volt, ez alkalommal pedig Árvai György jegyzi rendezőként az estet. S bár az előadások sok tekintetben mutatnak rokonságot egymással, sőt konkrét elemeikben is visszautalnak előzményeikre, folyamatként mégis egyre a színháziasodás felé mutatnak elmozdulást. Többek között a színpadi tér alakulása is ezt az irányt jelzi: a TEST-SZÖVET két átlós, egymást metsző, fehérrel borított kifutója a PÁRA-TOKban zárt rombusz-pályává módosult. A LÉLEK-HÁM az előzőeknél lényegesen bonyolultabb, értelmezési lehetőségeiben is összetettebb térben zajlik: a kifutók a színpad jobb és bal térfelében egy-egy labirintust képeznek, melynek egyes elemei között hasadékok tátongnak, akadálypályát képezve a rajta vonulóknak. A korábbi sík kifutók után most a vertikális rend is megbomlott: lépcsőzetesen illeszkednek egymáshoz az út szakaszai. Így megnő a fent és lent közötti különbség jelentősége: a fent a különleges öltözetekbe bújtatott nők, a lent pedig a sötét civil ruhában jelen lévő, végül meztelenre vetkőző egyetlen férfi (Huszár Zsolt) terepe, aki polaroid géppel portrékat készít önmagáról. A fotók a szemünk előtt egy kivetítőn keresztül tűnnek elő, lassan élesednek rajtuk a férfi egyre vadabban eltorzuló vonásai. A képeket idővel meggyűri, arca szilánkos törésben rajzolódik ki, és a statikus képekben mutatkozik meg a benne zajló zavartság: a magány grimaszai. Jelenléte értelmezhető akár a külső szem reakciójaként a kifutók nem evilági lényeire, vagy épp ellenkezőleg: önmaga fényképezésével mintha az épp saját elméjében jelen lévő alakokat kutatná. (A férfi-szóló motívuma már az előző estben megjelent: Gergye Krisztián a körülzárt tér közepén, egy emelvény tetején meztelenül, kifacsart mozdulataival kísérte a felvonuló jelmezek hangulatát.). A színpadi tér jelentésrétegeinek mélységét fokozza még, hogy a fragmentált kifutó elemeinek sarkaiban egy-egy szó látható - út, képlékeny, embrió, buja, alkony, isteni, elfojtás, aberrált, kegyelem, gettó... -, melyek metafizikai vagy inkább 'csak' hangulati hálót szőnek a kosztüm-fikciókat viselők által belakott térbe. Az előadás nyitó és záró képében a ruhája redőiből a kifutók alatti 'földi' térbe tojást dobáló nő vonulása kozmikus jelkép, mely az életet hordozó csíra beidézésével szélesre nyitja az előadás asszociációs terét, akár az ősi termékenységvarázslás rituális gondolatköre, a szertartásszerűség felé.

Szűcs Edit fantáziabirodalmát rebbenő csodalények lakják: álomszerű kosztümvíziókban színre lépő filigrán nők, akik jelmezeik személyiségét átvéve, azokkal eggyé lényegülve tárulkoznak fel a nézők előtt. Egyedi és különleges viseleteiknek lelke van, vagy inkább tagjaikkal eggyé válva, egyszerű mozdulatokra redukált, mégis érzéki és kifejező táncuk által (koreográfia: Kántor Kata) lelket kapnak a táncosnők testén.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a Szűcs Edit által megálmodott öltözetek - melyek sokkal inkább fikciós tervek, „test-maszkok", mint hagyományos értelemben vett színházi jelmezek - szokványos divatbemutatók és modellek helyett színházi térben, az átalakulás művészetét bíró táncosok és színészek testén (a rendezőt idézve: „intelligens testeken") kelnek életre. A viselők megelevenítik a ruhákat, de a hatás kölcsönös: az öltözetek viselőjüket átlényegítik és a ruhához illő viselkedésmódra ihletik, a koreográfust pedig a hozzájuk illő gesztusok megtalálására késztetik. Szűcs Edit jelmezvíziói beszélnek, nemcsak hangulatuk, de jellemük, személyiségük, arcuk is van. Közvetítőik „testén az anyag rezdülése a lélek rezdüléséről tudósít".

Az est egyik legérzékletesebb képe az első tétel zárlata: 5-6 táncosnő tagjaiból és sötét színű ruhakölteményeiből összeálló kollázs. Tekeredő karokból, vállakból, nyújtózó nyakakból, rebbenő ujjakból, előbukkanó lábfejekből, dekoltázsokból - és a jelmezek fodraiból, uszályaiból, gyűrt drapériákból, csillogó anyagokból szövődő lüktető torzó, melyben összegabalyodnak és elmosódnak az emberi testek és a ruhák határai. Racionalitáson túli, kibogozhatatlannak tetsző, csillogást és romlást egyszerre árasztó jelenés tűnik elő.

A jelmez-kollekcióból artisztikusság, igényesség, elegancia, kreativitás és személyesség árad, mely a tervező szabadon szárnyaló gondolkodásmódjáról tudósít. A felhasznált anyagok a fémesen csillogó és áttetsző, merev tartású és libbenő, gyűrt és megfeszülő matériáktól a flexibilis műanyag csövekig kimeríthetetlenül széles skálán mozognak. A tervező az anyagokat, mint hám-rétegeket, egymásra rétegzi: hajtott, tűzött, gyűrt, kötözött, csavart technikákkal alakítja rafinált kollekcióját. A formák is a kreatív képi látásmódot bizonyítják: a drótokkal merevített, tekeredő nyúlványszerű idomok a modellek kinyúló test-részeivé szervesülnek, organikusság és harmónia érzetét keltik. A korábbi munkákban is domináns fekete, szürke és ezüst variációk mellett egyre több a karakteres szín: narancsok és barnák, bronz és arany tónusok, zöld-árnyalatok komponálódnak egymás mellé.

A jelmez-víziók között ezüst borostyánlevelekből szőtt ruhájú légies angyalok és sötét, gyűrt, elálló anyagokkal ékített démonok, antik méltóságot idéző dámák, egzotikus-erotikus vampok, riadt lidércek, pálmalevelekkel és élénkzöld tölcsérvirág-díszes uszályokkal nyújtózó-hajladozó buja növénykreációk vonulnak fel. Fekete plasztikból spirálos test-kinövéseket hordó potrohos, csápos rovarszerű lények, törékeny, rebbenő szárnyú pillangó, szoborrá merevedett torzók, bebábozódott, leszorított karú groteszk, élveteg koktélruhások, habzó-hullámzó tengermélyt idéző másvilági lények követik őket. Az egyik legeredetibb ruhaköltemény egy fénylő narancssárga, önmagába visszatekeredő, bugyrokkal tekergőző vízió, mely a galaxis spirálisan hömpölygő áradását idézi meg. Egy másik érzékeny vizuális gondolat, ahogy a táncosok testére csavart műanyagcsövekből álló jelmezek akcióba lépnek: mint köldökzsinór, a szívdobogás hangjaira áttekerednek egyikükről másikukra.

Szűcs Editet a lélek rezdülése, a test formáinak sokfélesége, a tér koordinátáival és a matéria változatosságával folytatott játék inspirálja a kosztümök készítésekor. Élő képzőművészeti kísérletezés zajlik a szemünk előtt. A tervezőnő alkotó fantáziája extravagáns asszociációs technikával kapcsolja össze a különböző anyagiságú eszközökben rejlő lehetőségeket, s a megszülető, „jellembe tekercselt, átlényegülő női testek" mágikus más-világba kalauzolják szemlélőiket.

Utoljára a férfi kifelé fotóz, a hátsó kulisszába: a tervezőnő nem a kifutón hajol meg, hanem a színpad hátsó falán, az utolsó polaroidon villan fel portréja. A kollekció mestere kikacsint ránk, és egy utolsó mosolyt dob a divatbemutatók kliséi felé.

LÉLEK-HÁM

Természetes Vészek Kollektíva produkció

Látvány: Szűcs Edit, Árvai György
Zene: Tuxedomoon
Koreográfus: Kántor Kata
Rendező: Árvai György
Előadók: Balla Eszter, Dombi Katalin, Fóti Zsófia, Huszár Zsolt, Kántor Katalin, Kovács Martina, Nagy Andrea, Nagy Csilla, Rakotomalala Myriam

Helyszín: MU Színház

07. 12. 7. | Nyomtatás |