Mab köpönyegéből

Back to Babylon – Kompánia Társulat, Aglia (Litvania)

A Kompánia és a litván Aglija társulat Zsámbékon bemutatott új (ko)produkciójának térbeli centruma egy hosszú, frontálisan elhelyezett, semmibe – pontosabban éles ellenfénybe – tartó emelkedő, melynek végéről enigmatikus, feketébe öltözött asszony hull alá a számunkra láthatatlan mélységbe a nyitó jelenet végén. A történést lassan sűrűsödő, feszültségkeltő zenei szövet kíséri, mint azt a Kompániánál megszokhattuk, élőzenei kísérettel. Tér, akció és muzsika ugyanazt a sejtetést sugallja, amit az előadás elején emblematikusan kiemelt Mab-monológ konkretizál: a kelta hitvilág tündérkirálynője Mercutio ajkán és a produkcióban is inkább rontó szellemként, a tragikus véget profetikusan jelző, kikerülhetetlen Halál-alakként áll előttünk. A mozgásszínház eszköztárát magas szinten használó bemutató meghaló figurái rendre kapcsolódnak e több személy által játszott halál-alakhoz: a vele folytatott kettősok afféle mini-haláltáncok, melyben a magyar és cigány néptánc mozgássorai szétszálazhatatlanul keverednek a kontakt technika elemeivel.
Pap Gábor

A Mab-monológ illusztrációjából, valamint a más témák kissé tán hosszúra nyúló felvetéséből álló expozíció (a kedvencem például a három szereplőre kiterjesztett Dajka-csoport oldott szlávos éneke-tánca: „Gondolnod kell a házasságra!”) utóbb nem tűnik fölöslegesnek: Lukács jól ismert dramaturgiai megoldással itt az elején vázolja, hogy mik is azok motívumok, melyek Shakespeare Rómeó és Júliájából érdeklődését felkeltették, és mintegy organikusan bontja ki e magból a történetet. Az először szabad fantáziának tűnő alaphangulat így csap át a történetmesélésbe, melyből a rendező száműzi a textushoz szorosan kötődő részleteket, sokkal inkább tánccal és zenével operál, a szöveg csak nagyritkán konkretizálja-kommentálja a történéseket. (Ebben persze erősen számít előzetes ismereteinkre.)
A Kompánia rendezője mintha ott folytatná, ahol tavaly abbahagyta: a Bergman Fafestményéből készült Haladékban jelenlévő több szereplőre kiterjesztett Halál-figura, a haláltánc motívuma szépen kopírozódik rá Mab királyné alakjára. A Mab-figurák szinte állandó jelenléte néhol – például Rómeó és Júlia búcsújelenetében – csak sejteti a közelgő tragédiát, máskor azonban konkréttá válik, ahogy egyikük a haldokló Mercutio hátára mászik, vagy mikor egy kerekes kocsin kitolják a halott Tybaldot. Tágabban értelmezve persze a produkción végigvonuló egyszerre álom- és végzetszerű atmoszféra is Mab alakjából eredeztethető: az előadás folyamán többször tűnik úgy, mintha a szereplők belső világába, nyugtalanító vízióiba nyerhetnénk bepillantást, mintha a külső valóság helyett az ő képszerű olvasatukat látnánk a történtekről. A legszebb példa erre tán Tybald halála, melyben a rendező kard helyett kövekkel operál: Rómeó hajítja Tybald felé az egyiket, a repülés pillanatát azonban kilassítva látjuk: a kő az oldalsó vasajtónál álló Tybald irányába haladva kézről kézre jár, hogy aztán erős csapásként kongjon a vasajtón. Mabnak már csak Tybald szívéhez kell szorítania, hogy célba érjen a gyilkos szerszám.
A jeleneteket ugyanakkor át- meg átszövi egyfajta metaforikus érzékiség, mely különösen Júlia alakjához kötődik erősen: a kezdetkor például homokot perget egy citera húrjaira, amitől a hangszer finom, mégis nyugtalanító hangon szólal meg. Mindehhez metronóm kattogása társul, jelezve az idő könyörtelen előre haladtát. „Mi lesz velem, ha elvész ép eszem” – mondja Júlia a megmagyarázhatatlan szorongás hangján. Aztán később, a méreg bevételekor (valójában helyette, nem ez az egyetlen eset, amikor reális történést szimbolikus helyettesít) fejét egy hordóba merítve hosszan a víz alatt marad, majd hirtelen kirántja, hosszú hajáról a víz messze fröcskölődik. A szerelem által „elvesztett ép észre” mindez rendkívül áttételesen, költői módon reflektál, főként hogy közben Rómeó jelenik meg bekötött szemmel, vakon, míg a zenekar a „Szerelem, szerelem/ Átkozott gyötrelem” című Kolinda-számot játssza.
Ugyanilyen metaforikusan hat, ahogy a szereplők sokszor hangszertokkal kezükben jelennek meg a színen, a játszók mintha bolyongó, úton lévő figurák lennének. Bőröndjeikből azonban sosem az az instrumentum kerül elő, amire számítanánk. Paris és Capulet például egy-egy kicsiny, hosszúkás dorombot húz elő hatalmas tokjaiból a házasságszerzéskor. Így, szavak nélkül, viszont a hangszert a társ szájában pengetve zajlik az alkudozás Júlia jövője felől.
Persze a legerősebb metafora maga a tér: a hosszú felfutó emelkedő, amit Arany János után szabadon „keskeny pallónak” neveztem el magamban. Híd ez, a túlvilágra vezető egyirányú utca, de úgy tűnik, hogy egyben maga a világ is. „Híd a világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek” – ahogy egy keresztény apokrif mondja. A záró kép mintha ezt a mondatot illusztrálná: a nagyívű vízióban előbb – a pallón egy addig rejtett csapóajtót nyitva – a halott Tybaldot látjuk kikukucskálni, majd Mab királynénk az első képhez hasonlóan fölfelé haladva hosszú, fehér abroszt terít végig az emelkedőn, mely a halott párnak szőnyeg lehetne a halálba futó ösvényen a többi szereplőnek azonban terített asztal, melyen most Rómeót és Júliát látjuk „feltálalva”. (A kép felidézi bennem a Balázs Zoltán-féle Empedoklész záró képét.) Metronóm szól, közben Mab királyné kitárja a vasajtót, ő maga pedig a nyitás mozdulatába dermedve áll a kintről jövő reflektorfényben.
Ez a darab végi ajtónyitás, habár az alkotók részéről nyilván nem tudatos gesztus, mégis az előadáson túlmutató metahelyzetet juttatja eszembe. Az idén Kazincbarcikán fődíjat kapott Kompánia társulat talán megérdemelné, hogy az alternatív szféra vaskapui a mostaninál nagyobb mértékben nyíljanak meg előtte. És – folyóiratunk címével élcelődve – jó lenne, ha nem csak ellenfényben láthatnánk őket, a több mint egy évtizede működő társulatra vetülhetne már – Zsámbékon és Kazincbarcikán túl – máshonnan is egy nagytotál.


Back to Babylon
Kompánia Társulat, Aglia (Litvania)

Rendező: Lukács László, Laima Ado Maitiene
Szereplők: Karolis Mika, Hantos Násfa, Debreczeni Márton, Indre Mickevicivte, Ina Petraova, Martynas Levickas, Audinga Adomaityte, Jonas Rimeika, Mózes Zoltán, Németh Bottyán, Evelina Saurusevicivte, Malvina Idzik, Mayer Zita, Szalay Henrietta, Roosa Hannikkai Nen

Helyszín: Zsámbéki Színházi Bázis
08. 08. 7. | Nyomtatás |