Uray Péter: Szaggató

Figura Stúdiószínház, Gyergyószentmiklós; Panboro Színház

Nem először működik együtt a Figura és a Panboro. Három évvel ezelőtti munkájuk, a Malom több díjat is nyert, többek között a kisvárdai fesztiválon is elismerést kapott. Újabb közös bemutatójuk, a Szaggató sokban emlékeztet az előző sikerre. Ebben a produkcióban is színházi kalandra vállalkozik a többnyire prózai előadásokkal jelentkező gyergyói társulat: lemondanak a szavakról, hogy csak mozdulatokkal, gesztusokkal, testi jelekkel fejezzék ki magukat a színpadon. Nyilván ezért is hívták meg a Panboro Színház vezetőjét, aki remek mozgáspedagógus. Így az előadás készítése bizonyára stúdium is volt: a mozgásszínházi tapasztalatokkal rendelkező színészek továbbképzése, a kezdők beavatása.
Színházi nyelvében is hasonlít egymásra a két előadás: mindkettő alapvetően a kontakt elemeire épít, de nem táncként, hanem színházként értelmezi önmagát, hiszen a helyzeteket és a kapcsolatokat felerősítő gesztusokkal és mozdulatokkal egészíti ki a posztmodern technikát. Így az előadásban nem a mozgásfolyamatok a meghatározóak, hanem a szituációk és a bennük alakuló-változó viszonyok. Mindebből egyfajta történet is felsejlik, még ha szó sincs afféle pontosan végigvezetett sztoriról, amit megszoktunk a drámai színházban.

Ez a sokszor kihagyásos, sokszor sejtetésszerű narráció némileg balladai jellegűvé teszi mindkét előadást. Azonban a Malomhoz képest a Szaggató mintha még mélyebbre ásna. A meséktől eljut a legendák, a mítoszok világáig. Az előadás három fiú születésével kezdődik. Ez a Fehérlófiát idéző kép kijelöli a következő jelenetek irányát is: a fiúk öntudatra ébredését, férfivá érését ábrázolják. Ennek a sajátos beavatástörténetnek fontos mozzanata, amikor asszonyt szereznek, és amikor harcossá válnak. A suhogó, megállított, megcsavarintott botütéseket ugyanaz irányítja, aki a lányok „megszelídítésében” is közreműködött. Talán ő a lányok apja, aki mesterként is bábáskodik a fiúk önmagukra ébredésénél.
Ekkor vált a történet: az egyes párok kapcsolatának alakulását követve az ármánykodások, árulások folyamatát követhetjük. Az egyik áldozat a lányok apja lesz. Kísérője, a szelíd tekintetű, bánatos mosolyú bolond hiába próbálja őt életre „imádkozni”. De másokat sem menthet meg, mikor végképp nekiszabadul a formátlan szenvedély kavarta erőszak.
Plasztikus képekből, energikusan kibontott helyzetekből építkezik az előadás, amelynek összhatását némileg csökkenti, hogy nem egyenrangú színészi alakítások láthatók benne. Vannak, akik már anyanyelvi szinte beszélik azt a testnyelvet, amit Uray Péter használ, másik csak ismerkednek vele. Azok az igazán meggyőzőek, akik már korábban is dolgoztak a rendező-koreográfussal. Mindenekelőtt az apát játszó Barabás Árpád játéka emlékezetes, de jó a bolondot alakító Dávid Attila Péter és a két idősebb fiút játszó Szekrényes László és Nagy Attila is. Nekik nemcsak a mozdulataik erőteljesek, kifejezőek, hanem színpadi jelenlétük is meggyőző.    
Vazsó Vera

Szaggató
Figura Stúdiószínház, Gyergyószentmiklós; Panboro Színház

Jelmez: Györgyjakab Enikő
Rendező: Uray Péter
Előadók: Barabás Árpád, Blénessy Enikő, Nagy Attila, Szekrényes László, Dávid Attila Péter, Bodea Tibor, Bálint Éva, Tamás Boglár, Boros Mária
08. 08. 7. | Nyomtatás |