Barokk koktél

Mozart táncok – Szegedi Kortárs Balett

A Mozart-évfordulóhoz kapcsolódó előadás három fiatal koreográfusnak – Barta Dórának, Fodor Zoltánnak és Nagy Zoltánnak – nyújtott lehetőséget a megmutatkozásra. A sorba fűzött rövidebb lélegzetű darabok vezérfonala a zenében rejlő sokoldalúság és könnyed virtuozitás; egyszóval a játékosság. Ennek szellemében az alkotók szabad kezet kaptak; a zenei alap nem kötöttségként, hanem ugródeszkaként kellett volna, hogy működjön. Hogy az ugrás nem sikerült tízpontosra, az nem a zeneszerző hibája.
Gálla Nóra

Fodor Zoltán Kis semmiségek című koreográfiájában négy kvázi-meztelen (testszínű tangás) férfi válik ki a sötétből. A fejükön rizsporos paróka. Háttal állnak, a puha vöröses fények rímelnek a lágy, incselkedő mozdulatokra, játszanak a síkban mozgó testeken. Öltöztetnek, eltakarnak. Az elegánsan visszafogott sorozat remekül ül a Les petit riens pregnáns ritmikáján. Aztán a táncosok belépnek a takarásként szolgáló keskeny, sötétlila függöny-drapériák mögé, a másik oldalon pedig előbukkan négy félmeztelen nő – szintén háttal. Amikor egy pillanatra felénk fordulnak, szemérmesen eltakarják magukat. Érdekes látni, hogy ugyanazok a mozdulatok mennyire másképp értelmeződnek a női testen.
Eleinte a drapéria-függöny körül folyik a játékos bújócska; a párok elkapják-ölelik-próbálgatják egymást. Aztán mindannyian eltűnnek a takarások mögött, és nagy ívben oldalra hajítják a parókákat, melyek hangos csattanással landolnak a földön. Várjuk, hogy a táncosok levessék a testüket, és éterizálódjanak... Hiába. Épp az ellenkezője történik: öltözni kezdenek, egyre több réteget pakolnak magukra. Ezeken a koncentrikus fizikai-lelki burkokon át a koreográfia és az azt működtető erő is egyre haloványabban, erőtlenebbül érvényesül. A fények is mind élesebbé, realisztikusabbá – mondhatni civilebbé – válnak. A hosszú ujjú fölső után a nadrág, majd a zakókabát és a cipő is előkerül. A koreográfia egyre formálisabbá, egyre szürkébbé válik. Zavaróan sok a térformaváltás, az egyéniségekből kialakuló közösség arctalanná kopik, az inspiráló hangulat elillan. A koreográfus nem tud mit kezdeni a civil ruhával, nem aknázza ki a benne rejlő lehetőséget. A „jelmez” kalitkává válik, fékezőerővé. A néző nem tehet mást, csöndesen szolidaritást érez a tűsarkúba kényszerített táncosnőkkel.
Nagy Zoltán A piacere – vagyis „ahogy tetszik” – alapon nyúlt a zenei alapanyaghoz. Igazán kár. Ha olyan hívószavakkal operál az ember, mint nyitott szellem, elrugaszkodás vagy az improvizáció szabadsága – hogy az ominózus játékosságról ne is beszéljünk –, akkor nem illik halálosan belegabalyodni egy jópofának induló gegbe. A háttérben fellógatott sötét függönyre hullámzó vízmotívum vetül, előtte számozott trambulinok várakozó, békalábas táncosokkal. Amennyiben még nem volna egyértelmű, a fehér-piros sávelválasztók és a közöttük evező (értsd gyorsúszó kartempókkal kalimpáló) férfi láttán biztosan leesik a tantusz. Amit látunk, az – a Mozart-kugel után szabadon – Mozart-uszoda. Persze ez önmagában nem bűn, de hogy a poén ennyiben kimerül, az annál inkább.
A trambulin-váróból a táncosok sorra kilépnek a nyílt térre – becsobbannak a vízbe? –, ám a szólók, duettek, triók ad hoc módon követik egymást, ráadásul – mintegy önigazolásként – kétpercenként feltűnik a gyorsúszó-motívum (nehogy a nézőnek eszébe jusson megkérdezni, miért is vannak a szereplők csipkés kézelős fürdőköpenyben, és egyáltalán, hogy jön ide a víz). A mozdulatok lefokozottak, az energia nem megy végig, vagy egyszerűen hiányzik a lecsengés, a mozdulatcsönd az egyes sorozatok után. A koreográfiát szétszabdalják a helycserék és a bosszantóan fölösleges kellékek – az egyik, egyébként fajsúlyos szólót minduntalan félbeszakítja a szólista férfi partnere, aki mindenáron mentőövet akar a nő fejére húzni. A rejtett kerekeken gördülő trambulinokon előadott párosról akarva-akaratlanul a para-táncra asszociál az ember; ha a koncepció a humorra épít, érdemes túljátszani, különben elveszti a hitelességét. A befejező fejesugrás sem árnyal a képen, pedig ezt abszolút meglepetésszerűen és hatásosan – hozzáteszem, színészileg is hihetően – adják elő a táncosok. 
Barta Dóra koreográfiája, a Púder szintén gondolati mértékegységként használja a jelmezt, de csak egyetlen táncost öltöztet barokk díszbe. Masnis selyemtopánjában Hajdú Mária végig ott billeg, botladozik, kelleti magát a táncosok előtt-között; éppannyira katalizátora, mint elszenvedője a történéseknek.
A koreográfia hosszabb zene nélküli résszel indít. A takarások – acélkék mű-kváderkő pillérek – mögül előbukkan az öt testszínűbe öltözött nő, lassan előrejönnek, és ahogy belekezdenek a mondatszerűen tagolt mozdulati szekvenciákba, csak a lélegzetük adja a ritmust, a zenét. Férfiak lépnek közéjük, félmeztelenül, térdnadrágban – a dinamikus mozdulatok között meglepő hangokat hallatnak, majd parókák ereszkednek alá a magasból, öltöznek a táncosok; a nőkön jelzésszerűen korhű ruha-verzió, a férfiakon fecskefarkú kabát. A még mindig mez-telen és parókátlan Barta Dóra és Haller János kettőse ellenpontozza a magukat ruhákkal és maszkkal elbarikádozott „tömeget”. Aztán őket is magával ragadja a zene sodrása, beolvasztja a kialakuló női-férfi csoportok szociáldinamikája. A játék néha leül, az egymás utáni képek nem fogják meg a nézőt. Különösen fájdalmasan érintett a cím sokrétű értelmezésének módszeres meggyilkolása, amikor is Hajdú Mária vastagon bepúderezett parókáját ütögetve szmogfelhőbe borította a színpadot.
A zene nélküli részek üdítő színfoltjai a koreográfiának, remekül kiegészítik a Pantalon und Columbine virtuóz, könnyed zenefolyamát. A színészi munkát igénylő, játékos képek – például amikor a férfiak felsóhajtanak a púderhölgy megjelenésére, és rajongva körülveszik – meggyőzőre sikerültek, de a gondosan felépített hatást lerombolják a koncepció hiányosságai – mint az imént említett jelenet túlhajtása, ahol a férfiak gáláns lovagokból füttyögő férfikórussá avanzsálnak vagy a táncosok bakijai; a paróka igazgatására óhatatlanul odanéz az ember, nem is egyszer.
Mindhárom Mozart-olvasat gyengére és felszínesre sikerült; a játék kimerült egyfajta stílus- vagy életérzés-paródiában. Az alkotók célja a zene játékos oldalának kidomborítása; a választott zenék alkalmasak is lettek volna erre, hiszen a gyermeki bájon túl – amit különösen Fodor Zoltán fogott meg jól a Kis semmiségek felütésében – ezekben a művekben is ott rejlik a Mozartra jellemző érzelmi mélység, amelyet azonban nem sikerült a felszínre hozni. Ezt különösen az A piacerében hatott zavaróan, ahol a mélyebb tónusú, koreográfiailag is töményebb részeknél széles mosoly ült a táncosnők arcán, hiteltelenné téve mind a zenei, mind a táncnyelvi mondanivalót.  
A társulat javára szól, hogy a Szegedi Balettől megszokott igényességgel dolgoztak a darabokon, előadói szempontból nem érheti szó a ház elejét. Ettől függetlenül a néző joggal érezhette, alkotók és előadók nem tettek hozzá semmi pluszt, amitől működésbe léphetett volna a mozarti varázs.


Mozart táncok
Szegedi Kortárs Balett

Jelmez: Földi Andrea
Fény: Stadler Ferenc
Zene: W. A. Mozart
Koreográfus: Barta Dóra, Fodor Zoltán, Nagy Zoltán
Előadók: Barta Dóra, Fehér Laura, Fekete Zoltán, Finta Gábor, Fodor Zoltán, Hajdú Mária, Haller János, Kalmár Attila, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

Kis semmiségek

Előadók: Barta Dóra, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Fekete Zoltán, Tarnavölgyi Zoltán, Haller János, Fodor Zoltán

elhangzik: A kis semmiségek K.V.Anh. I,10.

koreográfus: Fodor Zoltán

A piacere

Előadók: Barta Dóra, Fehér Laura, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Fekete Zoltán, Finta Gábor
elhangzik: Trió zongorára, hegedűre és csellóra B dúrban, K502
1. Allegro
2. Larghetto
3. Allegretto
koreográfus:
Nagy Zoltán Robert Ellis Dunn-díjas, Bessie Schönberg-díjas The Yard

Púder


Előadók: Barta Dóra, Hajdú Mária, Fehér Laura, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Fekete Zoltán, Finta Gábor, Fodor Zoltán, Haller János, Kalmár Attila, Tarnavölgyi Zoltán
elhangzik: Zene egy pantomimhoz K.V.446.
La bataille K.V.535.
Les filles K.V.610.
koreográfus: Barta Dóra Harangozó-díjas

jelmez: Földi Andrea
fény: Stadler Ferenc
ügyelő: Ilyés Róbert
08. 08. 7. | Nyomtatás |