Három út az Artus műhelyéből (Králl Csaba)

Gold Bea, Dombi Kati és Umniakov Nina három rövid koreográfiája alig több egy jólesően legurított pohár víznél. Könnyen befogadható és könnyen feledhető. Kicsit színtelen, szagtalan, tartalmi és esztétikai szempontból anyagtalan próbálkozások, színpadra tett negyedórások ezek, aminek az alkotók talán azzal a derűs felkiáltással indultak neki: “na, gyerekek, dobjunk össze már valamit!”.
Az Artus három táncosnőjének egy-egy önálló darabja került színre a MU Színházban két estén. Ha mindenáron stíluskategóriákban akarok gondolkozni, akkor Gold Bea a látványcentrikus, akinek keleties ötlete az elején még jóleső, mozgással összeszőtt poén, aztán már bajosan értelmezhető művészieskedés; Dombi Kati a szentimentális, aki Bakó Tamással előadott kettősében alig tíz perc alatt eljut a színpadi giccs határáig; Umniakov Nina pedig a személyiségével rabul ejtő vadóc, akiben van kakaó, és bár mostani szólója bizonyára nem kerül be a tánctörténet nagykönyvébe, hármójuk közül talán ő a leginvenciózusabb alkotó.

Gold a Kis gésában kezdetben árnyjátékot játszik. Profilból áll a vászon mögött (hasonló beállítást láttunk már az Ozirisz tudósításokban), teljes japán díszben, és miközben szertartásos mozdulatokkal filteres (!) teáját áztatja a pohárba, a szájával hegyesen csücsörít (ennek még lesz szerepe a későbbiekben). Aztán, mintha rosszullét fogná el, legubbaszt a földre, ahonnan később rozzant gésaként, botjára támaszkodva csoszog bele a sötétbe.
Az emberi sors miniatúráját a vetítővászon mögül kilépő táncos nem fűzi tovább. A történet máshonnan folytatódik, és ki tudja hova ér. Gold kis gésája jókora plüss dobókockát “szül”, hajtűivel belevakar a kontyába, majd azokat arca előtt keresztezve egy határozott mozdulattal leszakítja valószínűtlenül csücsörítő műajkát az eredetiről. Táncának plasztikájából sokat elrejt a fehér kimonó, mint ahogy összességében rejtve marad az alkotói gondolat is, példának okáért ott a legvége, amikor Gold fejére húzott dobókockával nyúlik el a padlón.
Dombi Kati Háromfény című darabja nem megfejthetetlen, sőt, túlontúl egyértelmű és már-már banális, ahogy a férfi-nő kapcsolatról szól. Mindazonáltal még szerencsések is vagyunk, mert Bakó Tamás csak a harmadik fényváltásnál fut a színre, addig Dombi kedélyesen szólózik, ám amikor meglátja a fiút, nyomban minden mozdulata szirupossá válik. A lány repked, lobog mint egy szőke szárnyú pillangó, csupa negédes játékosság, amit párjának odaadó lelkesedéssel kéne viszonoznia. Ehelyett Bakó rezignált és fád marad, tessék-lássék kísérgeti a kedvest, és ezzel képletesen mázsás súlyokat pakol rá, nehogy az a boldogságtól végleg kirepüljön az éterbe.
Most jön ki az, hogy ami elmegy a klasszikus balettszínpadon, az nem megy el a százfős stúdióban. Egy műkörnyezetben folyó műtörténetben nem zavar (annyira) a műmosoly. Itt igen. És még valami: ott a műkedv szerencsés esetben megnyerő tánctudással és technikával párosul, itt nem, maradunk a műkedvelői szinten letáncolt álromantikánál.
A harmadikként, szólójával színpadra lépő Umniakov Nina kis fekete pont a nagy fehér térben. Nem lakja be, mozgása is slampos kissé, mégis táncában, mimikájában olyasfajta huncutság játszik, ami minden éretlenséget feledtet. Bizonnyal jobban áll neki, ha nem egyedül táncol, vagy ha nem táncol, hanem egy társulati előadás impulzív szereplőjeként (mondjuk az Artusnál) a többiekkel együttmozog. De ez mindhárom táncos-koreográfusra igaz! Rászabottabb, rendezőként és táncosként is, amikor – mint a Henzáp!-ban – beszéddel vegyíti a főképp színészekre írt hangulatos mozgásszínházát. Itt és most szerényebben teljesít, bár meg kell jegyezni, ötletessége és vásottsága (ahogy például a nézőket heccelve többször kikacsint) így sem hagyja cserben. Tánca merő bolyongás, tépelődés a színpad közepén feltételezett ismeretlen körül, amit egy fehér papírlap takar. Óvatoskodik, közelebb húzódik hozzá, majd felénk mutatja. Hangya, ez van ráírva.
Mint mondtam: kis fekete pont a nagy fehér térben.



Kis gésa

Jelmez: Kovács Helga
Kellék: Haraszti Janka
Zene: L. Subramaniam: Global Fusion, Lost Love
Koreográfus-előadó: Gold Bea

Háromfény

Jelmez: Orosz Réka
Zene: Balahoczky István
Koreográfus-előadók: Dombi Kati, Bakó Tamás

Solo

Zene: Márkos Albert
Koreográfus-előadó: Umniakov Nina


Helyszín: MU Színház
08. 08. 7. | Nyomtatás |