Érzéki liturgia

Gold Bea: Esti mise

Rebbenékeny, álomszerű koreografikus kalandsorozatának legújabb epizódját mutatta be Gold Bea: ez az erős és máig intenzív képzőművészeti kötődésekkel rendelkező táncművész alkotásaiba olyan mennyiségű ötletet épít be, amennyivel némely szerényebb fantáziájú pályatársa akár egy évtizedig is elevickél.
Halász Tamás

Az Esti mise, ez a négyszereplős előadás bizonyos értelemben szóló: Gold Bea táncoló alakját mintha saját fantáziáiból kilépő társak vennék körül. A produkciót jegyző alkotók valamennyien a színen vannak: a zenészek látszanak és játszanak. A koreográfia izgalmas látványvilágát létrehozó Temesvári Balázs, alias T. Bali a játék rendkívül erős zenei anyagának komponistája, ő az elhangzó dalok szövegének szerzője is. A zenész formációjának, az I. O. N.-nak tagjai (Tabbusch Linda, Balogh Péter) ugyancsak a színen: előbbi elektromos gitáron, utóbbi a hangpultban, majd a dobok mögött jeleskedik, ám mindhárom zenész egyben játékostárs, színpadon megjelenő szereplő is.
Az Esti mise elfojtott indulatok, szenvedélyek átjárta, kísértetiesen komor, de pillanatig sem keserű alkotás, melynek főalakja életkorok, élethelyzetek közt cikázik egyszerre kiszolgáltatottan és magabiztosan. Az Artus Stúdió számos jelentős, kísérletező előadásnak otthont nyújtó, kisebbik terében, e gyárcsarnoki szegletben két oldalról ülhetjük körbe a színpadot. Kényelmetlen zsúfoltságban, rálátást keresve próbáljuk elcsípni a játékmező valamennyi történését, aztán feladjuk. Sajátos szelekciós elvnek hódolunk be azzal a tudattal, hogy annyi impulzust kapunk, hogy mindent elcsípni úgysem tudnánk, s inkább újranézni kell majd a produkciót, nem pedig kilátást keresve fészkelődni.
A megpillantott színen még csak a két zenész, elektromos gitárral nyakában. Gold Bea kisvártatva a háttér hatalmas katedrálüvegét takaró, fekete függöny mögül lép elő – az ablakokban a romos gyártelep halvány fény világította formái az éj sötét háttere előtt. A térben egy egyszerű asztal – melynek fekete lapjára kockás anyagot ragasztottak, bábok nélküli sakktábla gyanánt – két fémvázas szék, a függöny mögött pedig kellékek, ruhadarabok sokasága lapul, láthatatlanul. A játék mögötti falra diaképek, T. Bali lidérces hangulatú, hol történelem előtti, sivatagi sziklarajzokra, hol sokkoló, expresszionista grafikákra emlékeztető fekete-fehér rajzai vetülnek. A hátsó fal egy oltárszerűen kiképzett, kiugró szeletét – tövében lépcsőfok-dobogó – éles fénysáv világítja meg. Első megjelenésekor a táncosnő tarka, “népies” szoknyát visel, vállait, fejét fekete selyemkendő takarja – madárcsontú öregasszonynak látszik, mozdulatai aztán bizonytalanból szögletessé, robotszerűvé válnak. Gesztusai és külleme innentől kezdve aztán szüntelen változás képét mutatják. A táncosnő a függöny – ezen esetleges, kézenfekvő spanyolfal – mögül újabb és újabb teremtmények, énverziók képében lép elénk. Fiatal nő és öregasszony, hol felszabadult és magabiztos, hol szigorúan zárt, megfejthetetlen, átláthatatlan tömb alakja.
Furcsa, egyszemélyes jelmezbál ez, alkalmanként felbukkanó meghívottakkal, akik, mint egy suhanó emlék- vagy álomkép, ellenpontoznak, kiegészítenek, felzaklatnak, láthatatlan kézzel, nyugtatón simogatnak, de megfejteni, megoldani nem tudnak semmit.
Az önmagukban is igen izgalmas, vetített képek hol nyomasztóan borulnak a színre, hol fanyarul rímelnek a táncra, vagy elrántják arról tekintetünket. Az Esti mise sejtelmes tárgyszínházában jellegzetes, szinte élőlényként megjelenő ruhadarabok, hangszerek töltenek be fontos szerepet. Haszontalan, ám izgalmas objektumok, felismerhető, de nem célszerűen használt darabok sorakoznak a jelenetekben. Egy, újra és újra asszonyi ölre ejtett, jókora kavics, egy megfúvatlan trombita, az enyvvel maszkká merevített, gyönyörű álarcként viselt csipkekendő, az ölebbé változó cipő mind-mind jelentéssel bír, egyszersmind elbizonytalanító érzéseket kelt. Az egyszerre oldalára döntött asztalnál, fektében “helyet foglaló” párt (a zenészeket) az asztallap fölé tornyosuló, fekete kendős alak irányítja: Gold Bea a hangszerétől megvált muzsikusok kezét a sakktáblán mozgatja, mint egy sorsmachinátor – e jelenet Agnés Varda francia-belga újhullámos rendező 1966-as klasszikusát, a Teremtményeket juttatja eszembe, melynek bűvös mindenhatója konkrét sakkfigurák képében mozgatja-helyezgeti a történet hőseit. E torokszorítóan szép kép az Esti mise egyik csúcspontja: az érzelmi háromszög képe egyfajta hitvallás, néhány percbe, finom gesztusokba zsúfolt számvetés.
Az asztallapból apró ajtó nyílik, mögötte a táncosnő rejtőzik: társai kellékeket adogatnak neki. Gold Bea az ajtórésen pár tollat remegtet elő, mintha ijedten csapkodó madár bújna meg a nyílás mögött. Az ujjaira rögzített tollak reszketve kutatnak a feltáruló külvilágban. Kisvártatva a lábát nyújtja ki a résen a táncosnő. Ezt a hirtelen támadt (báb)színházat néhány percre élvezhetjük csak. Az izgalmas, agyunkat hasonlatok, párhuzamok keresésére indító, gondolatainkat stimuláló képek gyors tempóban újabbaknak és újabbaknak adják át helyüket.
A játéktér elejébe, mikrofonhoz és hangképzési varázslatokhoz rendszeresített keverőpultjához lépő Temesvári Balázs ájtatos hangon mintha misét kezdene celebrálni. A feketébe öltözött, fényes inget, nyakkendőt, földig érő szoknyát viselő zenész alakja valóban papos: szövege annál kevésbé. Szürreális képeket ragad meg, kántáló fejhangon szónokol. Kezében könyv, ebből “prédikációja” végén port fúj ki, mely nagy lángot vetve belobban. Mintha betűkkel fújna tüzet.
A záró képben a táncosnő, meztelen hátát mutatva nekünk, szőrmére kuporodik: kitekert karral apró keresztet helyez a hátára, majd finoman megpróbál kiegyenesedni. A feszület lassan lesiklik bőréről, és koppanva földet ér. Újabb keresztet helyez ugyanoda, mely a másik mellé hullik. A jelenet újra és újra ismétlődik, s közben teljesen elsötétül a szín.
Rendhagyóan használt, gyönyörű fények, izgalmas, eredeti zene, a mozgó emberi test beszélte árnyalt, gazdag és kifejező gesztusnyelv, markáns látványvilág jellemzi ezt az ötletektől szinte roskadozó, mégsem émelyítően tömény, “utazós” produkciót. Gold Bea ismét képes volt különös, meglepetésekkel teli álomvilágába reptetni nézőjét. Személyesen, és nekünk, a mi számunkra átélni, vagy segíteni, nekünk magunknak átélni újra életünk kulcsfontosságú, vagy már rég elfeledettnek-eltemetettnek sejtett pillanatait. Játéka jelenetei, ha néha alig tűntek is ismerősnek saját sorsunkból, mégis megérinthettek személyességükkel. Ha mással nem, hangvételükkel, a plasztikusságukkal, őszinteségükkel képesek voltak rá, hogy hassanak ránk. Az Esti misét sejtelmes szimbolikája, borzongató képeinek villódzó füzére, finomsága és nyomasztó megfejthetetlensége, szikársága és őszintesége teszi értékessé – akárcsak Gold Bea korábbi, figyelemre méltó műveit.

Gold Bea: Esti mise

Koncepció: Gold Bea
Jelmez: Tabbusch Linda
Hang: Balogh Péter
Zene: T. Bali
Rajzok: T. Bali
Koreográfus: Gold Bea
Előadók: Gold Bea, Tabbusch Linda, Temesvári Balázs, Balogh Péter
Zenészek: T. Bali és az I.O.N.

Helyszín:
08. 08. 7. | Nyomtatás |