Vérhű realizmus

Martin McDonagh: Az inishmore-i hadnagy – Švandovo Divadlo

Az I. COMET Fesztiválra a prágai Švandovo Divadlo társulata az ír fenegyerek, Martin McDonagh drámájával, Az inishmore-i hadnaggyal érkezett. A szerző és a darab nálunk is ismertek (s játszottak), nem ismerjük viszont a társulatot és a rendezőt, Daniel Hrbeket. Milyen színházi nyelvet beszélnek ők, s értjük-e ezt mi, magyarok?
Az írországi terrorizmust témájául választó darab maga is a Tarantino-filmek technikáját használja (ahogy azt már előttem mások is megállapították): miközben a szereplők véresebbnél véresebb dolgokat művelnek (kínzásképpen lábkörmöt tépnek, macskaagyvelőt zúznak, halomra lövik egymást, majd a hullákat a felismerhetetlenségig trancsírozzák), bagatell – vagy annak tűnő – témákról társalognak. Épp, mint az ismét divatba jött Ponyvaregényben. Az inishmore-i hadnagy történetében a banditák önjelölt kis “férgek”, akik a nemzetközi hírű IRA-hoz való csatlakozásról is lecsúsztak, s ahhoz, hogy terroristák lehessenek, saját szervezetet, vagy még abból is kiváló szakadár csoportot kell létrehozniuk. Pitiáner kis elveket kell felállítaniuk maguk számára, hogy azok örve alatt kínozhassák-nyírhassák ki egymást. Pont, mint gyerekkorunkban: utállak, ha nem szereted a macskákat, főleg az enyémet. “Csak” annyi a különbség, hogy McDonagh szereplői nem utálkoznak, hanem lőnek. Kedvencem a báty és húg vitája arról, érdemes-e és főleg célravezető-e a húskereskedelem ellen való tiltakozásként éppen a tehenek szemét kilőni. Állítólag igen, mert vak tehenekkel nem lehet profitot termelni.
Kudella Magdolna

A történet maga nem túl bonyolult. Padraic (Matěj Hádek), a hangyás gondolkodású szakadár terrorista macskája a gazdája távollétében megdöglik. Padraic apja, Donny (Ivan Řezáč), akinek a gondjaira volt bízva az állat, és a szomszéd fiú, Davey (Vasil Fridrich), aki megtalálta a tetemet, félve Padraic haragjától, ugyan értesítik őt, de “finomítanak” a tényeken: azt mondják, Kistomi, a macska “gyengélkedik”. Padraic csapot-papot-kínzást félbehagyva rohan haza, hogy megmentse a gyerekkori jóbarátot. Szembesülve azonban a tragédiával dühe apja és Davey ellen fordul, s csak a hirtelen betoppanó terroristakollégák akadályozzák meg abban, hogy helyben le is lője őket. Ezután kezdődik a vérengzés: Padraic és Davey húga, Mairead (Klára Pollertová-Trojanová) lelövik a kollégákat, majd Mairead Padraicet. S mikor már több a halott, mint az élő, előkerül Kistomi, aki úgy tűnik, mégsem döglött meg.
Daniel Hrbek az eredeti szövegen szinte semmit sem változtatott, valamint a belső terek kialakításánál is hű maradt a szerzői utasításhoz. A jelenetek többsége az apa otthonában játszódik, ahol minden bútor kisvárosi-vidéki lepusztultságról sír, s egyfajta fáradt bájjal rendelkezik. A színpad elülső-középső terét betöltő szoba falai mögött azonban egy kissé magasabbra emelkedő kültéri dombocska helyezkedik el, ami már kevésbé realista kialakítású, megvilágítása is inkább filmszerűvé, elrajzolttá teszi azt a néhány kis jelenetet, ami ott játszódik. Realista-naturalista maga a játékmód is, megjelenítik a színpadon bábokkal-kellékekkel a szétloccsantott agyvelejű macskát, később pedig a széttrancsírozott hullákat, és koszospiros festékkel a rengeteg, falról is csöpögő vért. Egy idő után a sok nyílt színen végbevitt horrorjelenet következtében a színpadkép egy vágóhídra kezd hasonlítani.
Megkapó Ivan Řezáč és Vasil Fridrich, a Donnyt és Davey-t alakító két színész játéka. Szerepüket maga a darab is kitünteti, minthogy csupán ők ketten nem állnak be terroristának, s ők ketten képviselik a józan paraszti ész logikáját, vagyis a nézőéhez legközelebb álló nézőpontot. Jószerével életben is csak ők ketten maradnak (leszámítva Davey húgát, aki azonban nem igazi terrorista). A prágai színrevitel is a velük való azonosulást segíti elő, minthogy alakjuk mintája éppúgy lehetne az ír, mint a cseh vagy a magyar vidéki, láthatatlan egyszeri ember.
Kis túlzással úgy tűnik, a Švandovo Divadlo ezen előadása kapcsán Prága és Budapest, a cseh és a magyar színházi felfogás egyáltalán nem különbözik egymástól. Nincs az előadásban egyetlen elem sem, ami ne jöhetett volna létre akár hazai színpadon is. Az viszont tény, hogy mostanában kevés olyan előadást láttam, ahol vödörszám színpadra locsolt vérrel borzolták volna a nézők idegeit.
08. 08. 7. | Nyomtatás |