Ladjánszki Márta: “Ladies first

A színpad négy sarkán függönyök lógnak, középen súlyokkal kifeszített kötelek láthatók. Mi körbeüljük a teret. Mikor fölerősödik a fény, négy test veszi birtokba a színpadot. Kimért mozdulataikat egy ötödik irányítja. Ő még nem látható teljesen, hosszú ruhában van, mint egy múlt század eleji matróna. A szeme be van kötve, arca fehérlik az őt megvilágító, derengő fényben. Majd öregesen, rozoga léptekkel, aprókat haladva belép a játék terébe. Érdekes, idáig nem vettem észre, hogy botot tartana kezében, most mégis úgy látom, arra támaszkodva araszol. Amikor beér a reflektorok fényébe, kiderül, hogy a matróna csak érzi a botot, ugyanis maga a tárgy nincs jelen. Kísérteties. Borzongok, de mégis a kézfejét figyelem, ahogy a láthatatlan kellékkel dolgozik. A “harmadik láb” fölemelkedik, és a belé kapaszkodó ujjak tétován keresik az újabb nyugvópontot, amelyet kisvártatva meg is lelnek. Ahogy a test ránehezedik a “segítségre”, a kar enyhén megremeg, majd az egész folyamat újrakezdődik.

A matróna a négy felfüggesztett súly között találja meg helyét, majd mozgásba hozva azokat a függönyökkel négy részre osztja a színpadot, így annak már csak az egynegyedét látom. Mindenhová jut egy játékos – gondolom. Az intim térben a “mi táncosunk” elkezdi történetét, mely érdektelen maradt számomra, mivel nem mutatja meg a “titkát”. Egy lírai pillanata volt, mikor lábujjaival talán egy tó vizét simogatta. A hosszan kitartott mérlegálláshoz hasonlító póz például azért volt hatástalan, mert megszakította a történést anélkül, hogy maga a mozdulat különösebb értelmet nyert volna. Az ilyen elemek voltak túlsúlyban. Így egy idő után az kezdett érdekelni, amit nem láthattam. Időnként hisztérikus nevetések, de egyébként semmi. A “csúcspont” az volt, mikor a “mi” játékosunk elhagyott bennünket. Látni idáig sem láttam semmi érdekeset ebben a “negyedben”, fülelek, most zajokat sem hallok. Így ülünk hosszú másodpecekig, amíg újra szét nem mennek a függönyök. Később a négy játékos lovacska módjára kezd szaladni körbe-körbe, közben sikoltoznak.
Az előadás második drámai pillanata, mikor meghallok valami természetellenes nyöszörgést. A matróna a súlyok között áll, nagyra tátja a száját, és teljes erővel ordít, de hang alig hallható. Egyszerűbb lenne, ha feladná, mert akárhányszor próbálkozik, mindig csak ugyanaz az elhaló, rekedt vinnyogás hagyja el torkát, de nem adja fel. A fiatal, nyargaló “csikók” sikolyában a kiáltani akaró nyöszörgés lemezteleníti az egy helyben álló öregasszonyt, aki mindenféle szemérmesség nélkül vállalja hangtalanságát. Amennyire hatásos ez a “meztelenség”, annyira hatástalan az alteregók ok nélküli félmeztelensége később. A négy játékos végül derengő fényben hagyja el a színpadot, miközben a matróna egyre öregebben görnyed a föld felé.
A sajátos térkezelés miatt nem láthattam az egész darabot. Az alteregók játéka végig felszínes maradt, mivel, amennyire ezt az előbbiek miatt meg tudom ítélni, folyamatosan ismételték magukat. Az előadásnak számomra csak két figyelemre méltó pillanata volt, ami elég kevés, de azok megrendítő tragikuma emlékezetes maradt.

Lénárt Gábor


Ladjánszki Márta: “Ladies first”


Fény és tér: Szirtes Attila
Jelmez: Pillangó
Zene: Jávorka Ádám és Hammer Zsolt
Koreográfus: Ladjánszki Márta
Előadók: Blaskó Borbála, Hód Adrienn, Jarovinszkij Vera, Kántor Kata

Helyszín: Trafó
08. 08. 7. | Nyomtatás |