Egyensúlyok

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline – Krétakör Színház

Félhomályban araszolni, egyensúlyozni lefelé a színpadon. Erősen lejt. Találni egy biztos pontot. Mondjuk egy pianínót. Vagy kedvező széljárást, amely megfelelően lobogtatja az EU-s zászlócskát. Egy asztalt, amely megfékezi a lavinaként lezúduló sörfogyasztót. Egy másikat, ahol Szemes Franz az ő Ernájával elfogyaszthatja a maga kis kedélyjavítóját. Egy harmadikat, ahonnan fagylaltot nyalogatva lehet figyelni a többieket. A negyediknél Karoline szakíthat Kasimirral. Egy következőt, ahonnan Speer és Rauch a csúszdázó lányok szoknyája alá nézve révedezhet a múlton. Egyet, melynél a lányok röhöghetnek ezeken a vén kecskéken.
Pápszi Szilvia

Megtalálni a dallamot, amely megidézi az elérhetetlen, láthatatlan, de jelenvaló zeppelint. Találni egy biztos pontot. Megérkezni.
A rendező (Wulf Twiehaus) hagy időt a színészeknek, hogy megérkezzenek, szavak nélkül bemutatkozzanak, elhelyezkedjenek egy-egy asztalnál, majd megelevenedjenek, megteremtsék a sörfesztivált.
A magánszféra megjelenítését viszont megnehezíti azáltal, hogy a színészek legtöbbször frontálisan játszanak. Emellett a szereplők ritkán hagyják üresen a színpadot, a kétszemélyes jelenetek is a többiek előtt zajlanak. Cirkuszi mutatványokká, látványossággá válnak az egyéni erőfeszítések, botorkálások, konfliktusok. A jelenet, melyben Schürzingert (Rába Roland) leitatják, azaz “alkohol tekintetében megfosztatik szüzességétől”, besorolódik azok közé, melyekben Juanita, a gorillalány és a bulldogképű ember – két torzszülött – fellépése szórakoztatja a mulatságon résztvevőket.
A frontális játékból adódó egymásra nem nézés ugyanakkor felerősít bizonyos jellemvonásokat. Schürzinger talpnyaló (és állandóan fagylaltot nyalogató), számító jellemével biztos, hogy nem nézne a másik szemébe, elnézne mellette. Szemes Franz (Nagy Zsolt) kiállásai is mindenki számára nyilvánvalóvá tehetik, hogy ő megértette a világ működési elvét, és tudja, hogyan lehet ügyesen élni.
Néhány szereplőnek a beszédmódja válik sajátos ismertetőjegyévé. Szemes Franz hadar, magabiztosságát, fölényét érzékelteti ez. Vannak olyan helyzetek, hogy alig érthető, pedig Kasimirt (Katona László) akarja tanítani az élet nagy igazságaira. A másik nagyon karakteres beszédmód a kikiáltóé, aki dadog. Juanitát és a bulldogképű férfit próbálja bemutatni, de fogyatékosságaik, a normálistól való eltéréseik felsorolása közben neki is meg kell küzdeni saját hiányosságaival.
Az előadás számos pontján megjelenik ez a küzdelem valamiféle egyensúlyozás formájában. A lejtős színpad megköveteli az állandó egyensúlyozást, ellenállást. Egyedül a Liliputinak (Scherer Péter) nem kell ezen a lejtőn mozognia. Ő azonban gólyalábakon egyensúlyoz, így liliputiként a színpad legmagasabb pontjával van egy szinten. A szereplők hullámvasutazása is egyensúlyozás a színpad felső peremén (az élet peremén), majd alázuhanás a mélybe: haláltánc, halálugrás. Kasimir az asztalok tetején közlekedve egyensúlyoz. Különösen hangsúlyossá válik az a gesztusa, ahogy Karoline asztalától átugrik Szemes Franzékéhoz: otthagyja Karoline világát, csatlakozik Szemesékhez.
A színpad maga is megmozdul, kibillen egyensúlyából, ezáltal statikusból dinamikus szereplőjévé válik az előadásnak. A kibillenés összekapcsolódik azzal a pillanattal, amikor Kasimir és Karoline elindul a maga külön útján. Karoline elmegy a két gazdag öreggel, Speerrel (Terhes Sándor) és Rauchhal (Mucsi Zoltán) meg a nyomukban koslató Schürzingerrel. Ők fölfele indulnak el a lovardába, a fénybe. Lovaglásukat, vágtájukat a színpad libikókamozgása jeleníti meg. A színészek még kergetik is egymást ezen a mozgó színpadon a sörasztalok, padok között, ez az egyensúlyozás egyik felfokozott pillanata. Később már csak Karoline folytatja a lovaglást, azaz a színpad felső végén lábujjhegyen a padokon egyensúlyoz kitárt karral, mint egy kötéltáncosnő
A kibillent színpad alatt új tér nyílik, ez Kasimir útja, a lenti világ, a félhomály, a parkoló, a kocsifeltörés és a strichelés világa.
Ez az átbillent színpad teret ad a magánélet bensőségesebb, intimebb, őszintébb kifejezésére. Rauch és Speer kiülnek a színpad felső szélére, ami most a nézőtér felőli részen van, és mintegy számadást készítenek eddigi életükről, családjukról, házasságukról. Az alsó szinten, a színpad alatt kialakult kis védett zugban Kasimirnek és Szemes Franz Ernájának adódik alkalma valami személyeset megtudni a másikról, a másik múltjáról.
Elli (Sárosdi Lilla) és Mária (Péterfy Borbála) Speerrel érkeznek a színpad felemelt elejéhez. A lányok pénzt kapnak, ha az öregedő férfi vágyait kielégítik. Elli undorában lemenekül az alsó szintre, Mária utána. Itt tudják csak elmondani egymásnak félelmeiket, aggodalmaikat, nyomorúságukat, hiszen a felső világ a gazdagok világa, nem az övék. Innen merítenek erőt, hogy mégis visszamenjenek Speerhez.
Miután Karoline és Kasimir bejárta saját útját, a színpad visszaáll a kiinduló helyzetbe, ismét a távolabbi vége emelődik meg. A színpad állásának váltakozása három részre tagolja a szünet nélkül játszott előadást. A darab mottója – “S örökkön él a szerelem” – azonos dallamon énekelt betétszöveg lesz az előadásban, mely szintén háromszor tér vissza, párhuzamosan a színpad helyzeteivel (kibillenés előtt, átbillentett állapotakor, visszaállított állapotban). Ez a dallam ünnepélyes, patetikus, lírai, azonban felhangzásakor az adott helyzet ellenpontja lesz. Először Kasimir kiábrándultsága száll szembe a többieknek az ókori görög drámák kardalait idéző énekével. Második alkalommal már az egyik parkolóban játszódó jelenet hátteréül szólal meg. Harmadszor pedig az előadásban alkalmazott kettős befejezésben tér vissza. Az első a boldog vég, melyben mindenki örül a másiknak, mindenki kibékül a másikkal, és szereti egymást, mennyei muzsikájaként fogalmazódik meg ugyanaz a dallam. Ez a boldog vég azonban olyan, mint a zeppelin, elérhetetlen álomvilág, csak vágyódni lehet rá, és amely nagyon hamar légbuborékként pukkan szét az Ödön von Horváth által megfogalmazott zárlatban:
KASIMIR: Te, Erna…
ERNA: Mi az?
KASIMIR: Semmi.

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline
Krétakör Színház

Fordította: Gáli József
Díszlet: Volker Thiele
Jelmez: Silvia Albarella
Zene: Jörg Gollasch
Dramaturg: Veress Anna, Merényi Anna
Rendező: Wulf Twiehaus
Szereplők: Katona László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Terhes Sándor, Bánki Gergely, Scherer Péter, Rába Roland, Nagy Zsolt, Cákányi Eszter, Sárosdi Lilla, Péterfy Borbála, Gyabronka József, Bódi Lajos, Erős Balázs, Kiss Julcsi, Mervel Miklós, Tüű Zsófia, Darvas Kristóf
08. 08. 7. | Nyomtatás |