Nyitottan az újra

Beszélgetés Béres Ilonával

– Az elmúlt két évben több újító szellemű előadásban is jelentős szakmai sikert aratott: Balázs Zoltán Theomachiájában éppúgy, mint Kovalik Balázs két rendezésében, a Borisz Godunovban és most legutóbb az Odüsszeusz Tours-ban. Mi a viszonya ezekhez a produkciókhoz?
– Ezeket a feladatokat is az anyaszínházamnak köszönhetem, mert Balázs Zoli és Kovalik Balázs is itt volt stúdiós, tehát amikor hívtak, tudták, hogy mire számíthatnak. Kovalik, amikor a Borisz Godunovot álmodta, egész egyszerűen nem talált korban megfelelő férfi ellenfelet Gálffi Lacinak, mígnem egy reggel a homlokára csapott, és azt mondta, hogy legyen a Béres. Igazából Balázs Zolinál is egy férfiembert kell játszanom, Kronosz titánt. Zoli fantasztikus dolgokat talált ki, igazából megfejtette Weörest. A történet tehát csak ennyi, hogy ezek a fiatalemberek láttak bennem megújulási készséget, stílusérzékenységet...
Sándor L. István

– …és nyilván elszántságot is, hisz nem mindennapi feladatokat kell végigcsinálnia.
– A Theomachiára készülve táncórákra is jártam, mert úgy volt, hogy majd a férfierőmet jelképező fiatal fiúval repülni is fogok. De ahogy mentünk előre a darabban, úgy hulltak le rólunk az eszközök, és a végén csak annyi maradt, hogy állok. Azt mondtam ekkor, hogy jó, megpróbálom, bár egy fiatalnak sem könnyű két órán keresztül egy helyben állni a színpadon, én pedig akkor már hatvankét éves voltam. De Zoli nagyon kedves volt, mert azt mondta, hogy Ilona, maga nem a lábával áll, hanem a fejével. És ez valóban így is van, mert civilben már biztos, hogy rég összeestem volna.
– Miféle készég, nyitottság ez Önben, hogy ezekben a szokatlan feladatokban is rendező értő partnere képes lenni?
– Nézze, ez ugyanaz a készség, mint ahogy most is elkezdtem próbálni a Hatalom című darabot az anyaszínházamban. Ausztriai Annát játszom, és ugyanazzal a kíváncsisággal állok hozzá a feladathoz, mint mondjuk az Odüsszeusz Tours-hoz. Szerintem akkor öregszik meg igazán az ember, ha ez eltűnik belőle. Egy próba mindig attól izgalmas, ha az ember saját magát ismeri meg új oldaláról. Mert akármennyit éltem is már, még mindig szolgálok meglepetésekkel a magam számára is. Ehhez persze kell rendezői segítség is, kíváncsiság, érdeklődés, a másik oldalról meg hiányozni kell a színészi lustaságnak. Nem szoktam semmire azt mondani, hogy “ezt én már tudom”. Remélem, hogy soha nem fogok egyetlen feladathoz sem úgy hozzáállni, hogy ezt már megoldottam, csak le kell másolnom a korábbi mintát. Ugyanakkor ezeket a fiatalembereket nagyon tehetségesnek tartom, szeretek az aurájukban megfürödni. Most például az Odüsszeusz Tours esetében, ami egy nagyon furcsa, bizarr előadás, ez a két hónap, amíg próbáltuk, olyan volt Kovalikkal, mint egy wellneshotel. Ennél jobb szórakozás nincs, mint ennek a fiatalembernek a közelében élni, mert annyira másképp lát, annyira másfele mozog a fantáziája, annyira másképp mélyíti a dolgokat, hogy mindez felüdülés volt számomra. Csak azon izgultam a premieren, hogy abból a rengeteg gondolatból, ami a próbák során megszületett, jöjjön át valami a rivaldán.
– Az Odüsszeusz Tours-hoz hasonló előadásoknál milyen támpontokat lehet találni? Hisz itt nincs hagyományos történet…
– De némi logika van benne.
– Meg van egy markáns téma, amit körüljár.
– Meg kell mondjam, hogy még most is rémülten kérdezem időnként, hogy hova is teszem mondjuk a karácsonyfát, vagy hogy mi is következik. Egy ilyen típusú előadáshoz több próbaidő kell. De például Balázs Zoli előadását nagyon kigyakoroltuk. Nem tudom, hogy látta-e a Négereket meg a Pelléas-t. Gyönyörűségesek! Nagy híve vagyok a fiatalembernek, de mondtam neki, hogy most már annyira absztrahált mindent, hogy kíváncsi vagyok, hogy innen hova tud továbblépni.
– Menyire van helyük ezeknek az előadásoknak a magyar színházi életben?
– A Bárka Színház azt gondolta, hogy játsszunk a Theomachiából öt előadást, és lett belőle két évad. Nem szabad a nézőket lebecsülni.
– Az Odüsszeusz Tours közönségtalálkozóján többen is azt kérdezték a színészektől, hogy maguk ezt értik?
– Hogyne értenénk. De egy csomó dolgot nem kell érteni, csak rá kell érezni, vagy hagyni, hogy hasson a dolog hangulata. Nem mondom, hogy az Odüsszeusz Tours könnyű előadás. Például a férjem ki nem állhatja. De van, aki meg rajong érte. De talán a Borisz Godunov – struktúráját tekintve – tisztább előadás volt. Amiről viszont az Odüsszeusz Tours szól, az mélységesen keserves.
– A hontalanságról, a végletes magányról szól.
– A tökéletes magányról. És arról, hogy vajon ki magányosabb: aki örökké úton van, mint Odüsszeusz vagy aki egyfolytában vár, mint Penelopé.
08. 08. 7. | Nyomtatás |