Egy talált mozdulat megtisztítása

PR-evolution Project III.

Szinte berobbant a hazai táncéletbe két évvel ezelőtt Kun Attila, miután hazatért a Rambert Balettből. A fiatal táncos-koreográfus által szervezett PR-evolution már három estet mutatott be a Trafóban. A csoport célkitűzése új minőség, új felfogás, új működésmód bevezetése volt a hazai táncéletbe. Úgy tűnt, hogy a továbblépés lehetősége is megnyílt számukra, amikor Kun Attilát kinevezték a Pécsi Balett vezetőjének. A megbízatást azonban néhány hónap múlva visszavonta a színház vezetője.
Mestyán Ádám

Kun Attila és táncosai egy új és két régi, felújított koreográfiát mutattak be a Trafóban. Becsületesen bevallom, hogy a régieket nem láttam korábban, így nem tudom megítélni, hogy szerkezetileg mennyit változtak, fejlődtek a darabok. A szombati előadás utáni beszélgetésen, melyet Fuchs Lívia vezetett, a koreográfus elmondta, hogy inkább “a súlypontokat” helyezte át (a beszélgetés témáit többször érintem még a későbbiekben). Számomra ugyanis megdöbbentő és lenyűgöző élmény volt az új etűd,  Kun Attila Search for better című szólója. Az utána következő mű, a Visible shape, ha lehet, még inkább megerősítette azt a benyomásomat, hogy valami újjal, egészen szokatlannal állunk szemben. A harmadik darab, a fetish már kevésbé támasztja alá a fenti elragadtatottságot, de reménykeltő, hogy az első két alkotás a frissebb.
Kun Attila professzionális táncos pétervári és amerikai képzettséggel, 2001–2003 között a világhírű Rambert Dance Company tagja volt. Nemrégiben tért haza Angliából Magyarországra, hogy itthon tevékenykedjen. Egyetlen dolgot biztosan megtanult külföldi tartózkodása során a tökéletes tánctechnikán kívül: tudja, mi az a munka. Társulatának tagjai pontosak, mint az óramű. Ilyenkor látszik igazán, hogy milyen jó táncosok vannak Magyarországon, és mit ér egy elme, aki kitalálja, megcsinálja és hajtja őket. Mindent megér. Nem hinném, hogy kizárólag a Rambert hatása volna az a finom, metsző szépség, mellyel ezt a félelmetesen elragadó hatást kiváltja. Akarat, erő, kitartás, hatékonyság is kell hozzá. És hát társak.
Társulatát csoportnak, mi több, projektnek nevezi, a felemás PR-evolution fedőnév alatt. Tagjai: Kovács Dóra, Tonhaizer Tünde, Szabó Csongor és saját maga. Ezen az esten két másik táncos, az energiától pulzáló Nemes Zsófia és a Pécsi Balettből ismert Nagy Írisz működött közre vendégként, de a külső szemlélő számára éppúgy tagoknak tűntek, mint a többiek. (Azt gondoltam, hogy ennek a cikknek a megjelenésekor már nem lesz titok, hogy Kun Attila a Pécsi Balett művészeti vezetője, és társulatát beolvasztja a pécsi struktúrába, tehát ez a kritika egy voltaképpen már megszűnt együttes darabjairól szól majd. A frissen kinevezett művészeti vezető reményei szerint a Pécsi Balett újra európai színvonalú társulat lehetett volna. Nemcsak a városnak játszottak volna, Kun Attila szélesíteni kívánta az együttes mozgásterét, sok külföldi mesterrel szeretett volna együtt dolgozni, és a munkamódszerek is hatékonyabbak lettek volna. Nos, a terv jó volt. Március közepén azonban Kun Attilát váratlanul elbocsátották a Pécsi Balettől. A cikk végén erről még lesz szó.(
A koreográfiai est első darabja, a Search for better szóló. Talán útkeresésnek nevezném. Nemrégen láttam egy másik darabot, mely szándéka szerint filozófiai kísérletet folytatott. Halálosan unalmas volt és szellemtelen. Kun Attila szólója, bár műfaját tekintve táncimprovizáció, talán többet kínál a megértő elme számára, mint ama “filozofikus” tánc. Mert a tánc nem akkor filozófia, nem akkor járul hozzá a megértéshez, ha egy filozófiai elmélet illusztrációjaként szolgál, hanem akkor, ha magát az anyagát veszi szemügyre, és e reflexív kételyből új minőségként műalkotást állít elő. A Search for better egy négyzettel kezdődik. A kék háttér előtt egy fénynégyzet vetül a Trafó üres színpadára. Ugyanez a négyzet magán a háttéren is megjelenik, jobbra, felül. A táncos bejön, lazán, mintegy próbára, és valóban, a következő 15 percben valami “jobbat keres”. Ötpercenként zene- és fényalak-váltás: először négyzet, majd kör, majd körre vetített négyzet. Három tétel, három alakzat, három zene. Az üres térbe vetített geometriai formák szolgálnak kiindulópont gyanánt. Mindig ebből indul a mozgás. A táncos időnként leáll, kimegy a színpad szélére, és leírja, nevet ad az épp akkor eszébe jutott, vagy “megtalált” mozdulatnak. De valami fontosabb is történik: a négyzet, majd a kör, tehát a térből kihasított helyek inspirációs forrásként szolgálnak. Sőt, játszótársként. Ha szabad ilyet leírni, Kun Attila mintegy rájátszik a fény és a sötét határvonalaira. Az egzakt formák számára mozdulatot jelentenek. A geometria tánccá válik.
A játék itt keresést jelent. Az improvizáció műfaja ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem a technikai tudás csillogtatását jelenti, hanem valami ismeretlen utáni kutatást. Paradoxon jön létre, hiszen az ember csak azt keresheti, amit már ismer. Ha kutat valami után, akkor e kutatásnak célja van. Mégis, Kun improvizációja kitűnő példája az ismeretlen után való kutatásnak. A “talált” mozdulatok története zajlik a szemünk előtt. A “talált” fogalma ehelyütt nem a posztmodern irodalomelmélet “talált szöveg” fogalmával értendő, hiszen ott egy előzetesen meglévő kerül új értelem-összefüggésbe. A “talált mozdulat” valami, amire véletlenül akad az ember, olyan mozdulat, amit nem szokott megtenni. Ugyanakkor a fogalmat mégis lehet némileg az irodalomelmélet által definiált szöveghez hasonlítani, hiszen például Kun Attila mozdulatai között van olyan, amit egy diszkóban táncoló fiatalember is megtesz. De ezek a “talált” mozdulatok új renddé állnak össze a színpadon. A Search for better az improvizáció műfajáról is elárul valami nagyon fontosat. A figyelem a test és geometria közötti játékban találja meg a mozdulatokat. 
A szólódarab második része az egybefüggő szóló, egy negyedik zenére. Ez a rész körülbelül hat percig tart, de az érzelmes zene, a szép színpadkép és az észbontó tánctudás olyan egyveleget alkot, ami egyszerűen tökéletes, kompakt drámát prezentál. Az alkotás tulajdonképpen üres: nem kíván semmit a szánkba rágni. A táncos szólójának próbafolyamatát látjuk, majd egybe a szólót. De valóban így van ez? Valóban ezt látjuk? Nem inkább egy nyelv keletkezését látjuk? Nem inkább arról van szó, hogy e jelentéstelen jelentés úgy képződik, mint az ornamens: önnön természetét mutatja fel? Az első három szakasz, a tulajdonképpeni keresés nem más, mint a test bizonyos útjainak a kijelölése bizonyos geometriai formákra reagálva. Van valami rendkívül szigorú ebben, mintha a tánc matematikai tudomány volna. Egy váz képződését látjuk, a tánc magáról a táncról szól. Arról, hogy a gondolkodás, az objektív forma miként oldódik fel egy szubjektumban, hogy a geometria eredete épp a határok ezen átlépése. A logosz mint a testnek nyelve (és hadd hivatkozzam Várszegi Tibor kitűnő tanulmányára a Kalligram 2005/1–2. számában), mint kifejezés nem jelentésközlő, azaz nem kommunikálni akar mindenáron, hanem dialógust hoz létre, ha tetszik: helyzetbe hoz. A tánc helyzetbe hoz.
Kun Attila darabjának rendkívüli érdeme, hogy ezt a nem kis fel/beismerést úgy képes láttatni, hogy közben megőrzi műalkotás jellegét. Élvezettel nézi az is, aki éppen nem kíván magasröptű esztétikai belátásokat. Kun a magyar kortárs tánc egyik legképzettebb táncosa, teste fegyelmezett, mozdulat-emlékezete pedig kitűnő. És hát van szeme és füle a festői hatások iránt. Ritka adomány: van ízlése. Igaz, kissé klasszikus. Darabja nem attól ütős, hogy kísérleti lenne. Sőt, bizonyos tekintetben nagyon is hagyományos, angolszász puritánságú, modern “pure” tánc. Ez a balett tisztasága, azaz a táncos-koreográfus a testet alapvetően szép testként kezeli. A mozdulat szépsége azonban már nem jelenti a tökéletesen végbevitt légkönnyű ugrásokat. Kun mozdulatai olykor nagyon is torzak, csípője határozottan életveszélyesen messzire billen ki. (Ez mintha védjegye volna, hiszen a következő darabban, a Visible shape-ben is használja.) Saját koreográfiai készlete kezd körvonalazódni az alkotónak, amiből unalmas repertoár és izgalmas kincsesbánya egyként válhat. A Search for better teljesítette feladatát, folyamatosan jobb és jobb, tökéletesebb mozdulatok felé hajszolva a táncost.
Magyarul a következő darab címe: Látható alak. Négy hölgy táncol benne, a PR-evolution tagjai mellett az említett vendégek. Ez a koreográfia még inkább az immár klasszikusan modern angolszász hagyományba illeszthető. Ami egyáltalán nem baj, mivel legjobbjainak színvonalát hozza. A Visible shape két tételből áll, egy gyorsból és egy lassúból. Az első rendkívül dinamikus, a zsongó és energikus Nemes Zsófia nagyot alakít benne, a vidám Tonhaizer Tündével kirobbanó párost produkálnak. Ebben az alkotásban is jut szerep a geometriának: a színpad közepén fénykocka, de a darab elején és végén is egy óriási X az emblematikus forma. Az egymást keresztező egyenesek mentén a négy táncosnő furcsa, hip-hoppal elegyített modern balettet mutat be. (A hip-hop elemek, vagy legalábbis a rendkívül erős ritmizáltság egyébként a szólódarabra is jellemző volt.) A táncosok – nem győzőm ismételni – fantasztikusan pontosak. Láthatóan komolyan veszik magukat is, a táncot is. A második, lassú tétel egészen éteri. Annyira, hogy időnként már-már paródiának hat, aztán mégse. Kissé cukros, de valamiért beveszi a gyomor. A négy táncos egy láthatatlan kör körül hajladozik, aztán tulajdonképpen megismétlik a dinamikus zene alatt végzett mozdulatsort. Természetesen a ritmus lassabb, a hajlás fenségesebb, az egészben van valami tündéri. Mintha tengerben játszanának, minden kék, és minden nyugodt. S mindez csak a zene hatása volna? Az alkotás végén az óriási X villan fel, s a táncosok szimmetrikusan, párt alkotva dőlnek egymásnak.
Mi is volna itt a látható forma? Egyáltalán mi az, ami látható? Semmi különös, csak tánc. De miféle? Van itt egy kulcspont. Mind a gyors, mind a lassú tétel alatt van egy jelenet, ami ismétlődik. Ez körülbelül mindkét rész közepén van, a négy lány a színpad közepén négyzetalakban néz szembe egymással. Majd hirtelen szétrobbannak, ketten (Nemes és Tonhaizer) megfogják egymás kezét, majd csak testüket döntve, finoman nem érintik meg egymást. Kun egyik koreográfiai csele mutatkozik meg: pontszerűből építkezik, egy középpontot teremt, ahonnan aztán kiterjeszkedhet a mozgás. Már a szólójában is megfigyelhető ez a tendencia: mintha biztos talaj, legalább egyetlen biztos pont kellene ahhoz, hogy elinduljon a folyamat. A látható forma tehát, bármi légyen is az, csak e biztonságból mutatkozhat meg. Mintha volna egy láthatatlan titok, valami, amit felszínre lehet hozni, vagy inkább, mint egy riadt állat, csak biztonságban hajlandó magát megmutatni. A tiszta tánc mit mutat meg? Saját magát.
Az egy alakzatból kiterjeszkedő mozgás még valamit jellemez Kun Attilán kívül: az energia-kitöréseket, mondjuk, a maghasadást. Számomra a láthatatlanból láthatóvá vált forma a testenergia. A négy táncosnő egy adott szekvenciában szinte elszáll, elrepül, átalakul, de nem vész el. Az energia kiül a testekre, a mozgás meditatív, ismétlődő folyamatai tévútra viszik a szemet: már nem is azt látjuk, ami a színpadon van. Vagy másképpen: túlságosan is azt látjuk, ami a színpadon van. Éppen azt látjuk, ami van. Ha egy szerencsésebb nyelven írnék, talán nem hangzana annyira idegenül: azt látjuk, ami vanásban van, ami éppen létezik. Merthogy a mozgás ebben az esetben valahogy oly mértékig tiszta, hogy a testek mozgássá lesznek, levetkőzik testiségüket. Persze ezzel látszólag bedőlnek a balett vonzásának, a mindent esztétizáló klasszikának. De csak látszólag, hiszen a geometria szigorúsága, a testről való tudás hirtelen megjelenése, a darab záró képe (az egymásnak döntött testek) épp az ellenkezőjét erősítik. Ha a tánc helyzetbe hoz, e helyzet a testé.
Végül visszatérve a pécsi történethez. Ősztől a Kun Attila vezette a Pécsi Balettől lehetett volna hasonló minőségű előadásokat várni. Minden remény valós volt, hogy valóban nemzetközi színvonalú produkciók szülessenek a pécsi együttessel is. Biztosíték lett volna rá, hogy Kun láthatóan alázattal és keményen tud dolgozni. Munkát rak a darabjaiba, a táncosaiba és saját magába. Nem mindegy neki, hogy hol, mit, mikor és kivel dolgozik. Mégis elküldték Pécsről. Mielőtt bármit mutathatott volna, kirúgták a társulattól az egyetlen fiatal, nemzetközileg elismert táncos-koreográfusunkat, aki képes lett volna kapcsolatain keresztül külföldi mestereket Pécsre csábítani. Keserűen írom: ha van esze, visszamenekül Angliába. Mert bármilyen financiális manőver áll a történtek mögött, szégyen a szakmára, hogy ezt képes elnézni.



PR-EVOLUTION III.

Kun Attila: Search for better

Koreográfus, előadó: Kun Attila


Kun Attila: Visible shape

Jelmez: Molnár Zsuzsa
Fény: Kun Attila
Zene: Philip Glass
Koreográfus: Kun Attila
Előadók: Kovács Dóra, Nagy Írisz, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde

Kun Attila: fetish

Jelmez: Venekei Marianna
Fény: Kovács Gerzson Péter
Zene: Virgács
Koreográfus: Kun Attila
Előadók: Kovács Dóra, Tonhaizer Tünde, Szabó Csongor, Kun Attila

Helyszín: Trafó
08. 08. 7. | Nyomtatás |