A Naharin-aréna

Mamootot – Batsheva Dance Company

Néhány hónapja csak, hogy a Holland Táncszínház, a világhírű NDT ifjúsági társulata egy lenyűgöző Ohad Naharin-koreográfiával, a Mínusz 16-tal koronázta meg kirobbanó sikerű budapesti vendégjátékát. Most a termékeny alkotó egy újabb, hasonlóan remekbe szabott – ezúttal egész estés – munkája jutott el Budapestre. A Mamootot című alkotást ráadásul egy olyan társulat, a Batsheva előadásában láthattuk, mely eleven legendának számít a modern táncművészetben. A végével kezdem: Naharin tavaly tavasszal bemutatott műve az egyik legjelentősebb, legizgalmasabb táncprodukció, mely az elmúlt években Budapestre eljutott. Szellemes, izgalmas, rendkívül okos és bravúrosan szerkesztett, ízig-vérig kortárs mestermű, ragyogó táncosok tolmácsolásában.
Halász Tamás

A hazai közönség a rendszerváltás óta – a hosszú szünet után helyreállt diplomáciai kapcsolatoknak hála – szinte már reprezentatívnak mondható képet kaphat Izrael roppant pezsgő táncéletéből. Lássuk csak a közelmúltat… Idén augusztus közepén – immár másodszorra – Budapesten járt a Kombina Dance Company az egykori batshevás táncos, Amir Kolben koreográfiájával, A Halál és a lánykával. Néhány éve a nagytehetségű fiatal koreográfusnő, Inbal Pinto társulata tette tiszteletét a Trafóban Oyster című misztikus-abszurd meséjével. A közelmúltban ugyanitt (a hamarosan ismét Budapesten vendégszereplő) Yasmeen Godder izraeli-amerikai koreográfusnő együttese is bemutatkozott Terem című remekével (pontosan azon a napon, amelyen Tel Avivban Naharin Mamoototját bemutatták). E munkák nagyobbik része tanúsítja: az összlakosság lélekszámára kivetítve arányosan a világon a legtöbb táncossal és társulattal büszkélkedő (ez annyira komolyan így van, hogy e tényt számos ország-kiadványában büszkén hirdeti) zsidó államban a mennyiséggel a minőség együtt jár.
Ohad Naharin e pezsgő szcéna világszerte talán leg(el)ismertebb alakja. Ő maga is a Batsheva neveltje: a hetvenes években indult el itt, majd alig egy évvel azt követően, hogy a társulathoz csatlakozott, Martha Graham csábította el a maga társulatába. A modern tánc nagyasszonya a kiváló táncost szinte “áttette egyik zsebéből a másikba”, hiszen ő maga egyike volt a Batsheva két alapítójának. A másik, Graham egykori tanítványa, Bethsabée (Batsheva) de Rotschild bárónő, aki inkognitóban csatlakozott a Graham-társulathoz, először mint öltöztetőnő. Mikor Batsheva felfedte kilétét patrónusa előtt, Graham így reagált: “…még soha nem volt olyan öltöztetőnőm, aki Dior ruhában jár, és Dunhill cigarettát szív.”
Graham elkötelezetten, de némi kétellyel állt aztán tanítványa, barátja mellé, mikor az létrehozta Izrael első moderntánc együttesét: részt vett művészei képzésében, majd több koreográfiája betanításában, az előadásokra való felkészülésben. A kifinomult esztétikai érzékkel rendelkező Graham így emlékezett: “A kezdetekkor nem nagyon bíztam a sikerben. A lányok nagyon durván öltözködtek, sokan közülük katonai egyenruhát viseltek. Nem valami színházias, gondoltam. De aztán egyik nap az öltözőben felfigyeltem rá, hogy a felsőruha alatt csinos fehérneműt hordanak, és azt éreztem, rendben leszünk. Azt mondtam nekik: azért öltözködjetek, hogy levetkőzhessetek.”  (Érdekesen hatnak e gondolatok a Mamootot megtekintése után – de arról később.) A társulat néhány év alatt világszerte ismertté lett, napjainkra Izrael egyik legjelentősebb kulturális tényezője – nem utolsósorban annak a munkának köszönhetően, amit Ohad Naharin 1990 és 2003 között művészeti igazgatóként végzett. 1990 előtt Naharin az Egyesült Államokban Graham táncosaként a rangos School of American Ballet és a Juilliard School hallgatója volt, majd egy szezonra Maurice Béjart társulatához szerződött. Koreográfusi bemutatkozására 1980-ban, New Yorkban került sor: a ’80-as években ugyanitt működő, saját társulata számára készített alkotásaival hívta fel magára – immár nem csak táncosként – a figyelmet.
A Batshevánál vezetőként eltöltött évei során nem csupán saját együttese, de a világ legrangosabb társulatai számára is dolgozott. Az NDT számára – a már említett Mínus 16 mellett – mintegy másfél tucat alkotást készített, de meghívta sokak között William Forsythe frankfurti társulata, a magyar közönség által már igazán ismert londoni Rambert Dance Company, a Mats Ek vezette stockholmi Cullberg Balett és a Párizsi Nemzeti Opera. Franciaországi munkássága olyan jelentékeny, hogy 1998-ban a művészeti lovagrend, az Ordre des Arts et des Lettres tagjává választották.
Mindehhez képest Naharin lázadó szellemű újító, merész és “bevállalós”, kihívó és vagány maradt. A hangulatában a Mínusz 16-hoz igencsak közelálló Mamootot személyes, provokatív, minden porcikájában kortárs alkotás. Egy bámulatosan friss gondolkodású, negyedszázados alkotói munkát maga mögött tudó világnagyság bravúros, bár kissé túlnyújtott konstrukciója.
A Mamootot különleges helyzetbe hozza nézőjét – ahogyan korábban az előadás szervezőit. Naharin alkotása ugyanis egy hatalmas, osztatlan teret igényel, melyet az Őszi Fesztivál stábja a filmgyár Rónai utcai telepének egyik hatalmas stúdiócsarnokában lelt fel. E monumentális méretű teremben építették fel az izraeli darab rendhagyó színpadát. A szcéna különlegessége nem okvetlenül abban áll, hogy egy óriási, négy oldalról hagyományos módon emelkedő dobogóra helyezett széksorokból követhetők eseményei (hisz’ láttunk már ilyet), hanem abból, hogy e tér és élménye mindvégig jelen, velünk van. Naharin ugyanis ugyanabban a totál-fényben játszatja végig alkotását, mint ami a terembe belépő közönséget fogadja. Különös az érkezés e rögtönzött táncszínházba: a filmgyár portáján gyülekezik a közönség, körben (nem hagyván megfeledkezni az aktuálpolitika gyűlöletes tényeiről) biztonsági őrök diszkrét csapata. Szűk folyosókon hömpölyöghetni a helyszínig, ahol aztán – egy csöppnyi ajtócskán belépve – feltárul előttünk az óriási csarnok.
Diszkréten méregetjük egymást a különös, négyoldalú kirakatban, és Naharin zsenijét már korábban megismerve biztosak lehetünk benne: e többszáz fős, statikus tömegjelenet már része az előadásnak. A nézőtéri négyzet első sorában nyolc üres szék, “Foglalt” felirattal. Sejthető, hogy a színlap szerint a nézőkhöz “intim közelségben” játszó táncosok számára fenntartva. Egyszerre fiatal nő lép be a térbe: megjelenése meglepő, hiszen – mint említettem – semmiféle fényváltás nem kíséri, nem hangsúlyozza. Testén (mint majd hamarosan megjelenő társaién is) térdig és csukló fölé érő, durva anyagból készült pasztellszín, foltos, cipzáras kezeslábas. Arca, alkarja, lábszára sápadtszín festékkel összemaszatolva – ilyen testfestést butoh táncosokon látni gyakran.
A sudár, komoly tekintetű, rezzenéstelen arcú táncosnő mindvégig néma csendben táncolja a szólót. Mozdulatai pontosak, eleinte emelkedettek, drámaiak, majd mind több groteszk elem vegyül közéjük. Valóban nagy közel jön a nézőkhöz, de betáncolja az egész teret. Különös, felbecsülhetetlen erő sugárzik a testéből: magabiztosnak látszik, önmagában teljesnek, erősnek. Meglehetősen hosszas mozgásmonológja végén társai is megjelennek. Az érkező négy másik nő és négy férfi alkatukban sokfélék: már első pillantásra érdekesek. Naharin (második) nyitányként impozáns össztáncot tálal. A testi összhangzat pontossága, a mozdulatok ügyes megsokszorozottsága rögtön magával ragad. A kilenc táncos úgy mozog a színen, mint egy halraj – bűvös erő összetartotta, szinkronba rendezett csoportozat. Egyazon mozdulatokat látunk és a testek tarkabarka sokféleségét. Ezek az össztáncok újra meg újra megjelennek a koreográfiában, hogy azokból szellemesen, drámaian vagy csak úgy (de mindig igen hangsúlyosan) egyén vagy egyének váljanak ki. A néző lassan megszokja a sajátos helyzetet, a változatlan, szinte “műtői” reflektorfényt, mely nemcsak a mozgó emberi testeket, de a mozdulatokkal birtokba vett színpadi síkfelületet és a légteret is kíméletlenül láttatja. Ami igencsak fontos. Naharin – váltakozó elrendezésben, de újra és újra nézőik közé, foglalt helyeikre beülő – táncosai ugyanis szinte megelevenítik a testükön kívül eső térrészt: úgy mozognak benne, mint egy élő, formálható, együttműködő vagy éppen ellenkező közegben, melyet más, mozdulatlan emberi alakok – nézőik – tömege foglal izgalmas keretbe. E keretnek pedig gyakran ők maguk is alkotórészei lesznek. Nézik – egymást. A teljes fényben nemcsak a produkció elemeit, menetét, de az azokra adott befogadói válasz testi szimptómáit is azonnal, instant módon követhetjük. Látjuk nézőtársaink (e háromszáz statiszta) arcán, gesztusaiban, testbeszédében a hozzáállást, a bevontság szintjét, a megformált választ vagy válasznélküliséget. Ez pedig egyre érdekesebbnek bizonyul.
Naharin koreográfusi sokszínűsége, a jól szerkesztett eklektikára való fogékonysága – mely a közelmúltban látott Mínusz 16-ban egyértelműen nyilvánvalóvá lett – játékos szelleme pontosan és az első pillanatoktól érzékelhető. Japán, angolszász és izraeli zenékre (sokféle: dinamikus, pajkos, bosszantó, lágy szépséggel a háttérbe szoruló vagy a táncot majdnem agyonnyomó muzsikákra) komponált jelenetsorait figyelve vadul csaponghatunk gyakran teljesen ellentétes hangulatok, a saját hangulataink között. A kísérletező Naharin hideget-meleget ránk ereszt, de előadásának elemei bűvös rendszerbe foglaltatnak. A próbafolyamat frissességét volt képes konzerválni, és színpadra emelni. Mindehhez pedig kiváló csapat áll rendelkezésére. Táncosai egyénítettek, de a hagyományostól eltérő módon azok. Szerepeik természetesen – absztrakt táncszínházról, absztrakt műveket alkotó szerzőről van szó – nincsenek, ahogy történeteik se. Történetimitáció, cselekménysejtetés azonban annál inkább észlelhető. Azonban a Mamoototban sok minden nem az, aminek látszik. Az izraeli táncosok egyenruhája egymástól nagyban különböző embereket öltöztet – ami egységes, az a viselkedésük. A Mamootot előadóinak fellépése rendkívül kitalált, amit valószínűleg pontosan fizikai nézőközeliségük tesz indokolttá. Céltudatosságot, némi tartózkodó, ám jó értelemben gátlás vagy inkább kötöttségmentes viselkedést, finoman kedves, de rejtőzködő, titokzatos magatartást érzékelünk. E habitust leginkább abban a jelenetben tapogathatjuk le, mikor a táncosok a színpad széléhez, az első nézői sorhoz húzódnak, és az óra járásával ellentétes irányban elkezdik körbejárni a játéktér peremét. Olyan közel lépdelnek hozzánk, hogy a színpadszinten ülőknek majdnem a lábára lépnek. Aztán a publikum tagjaira emelik tekintetüket. Pásztáznak, letapogatnak, mint egy szkenner. Belenéznek minden tekintetbe, nyugodtan, fürkészőn keresik a szemkontaktust, míg lassan lépkednek körbe. Az összenézés kapcsolatfelvételét testi kontaktussal fokozzák. Az egymástól néhány méterrel vonulók kezet nyújtanak egy-egy nézőjüknek. Először csak egy rövid parolát kérnek, majd mind hosszabb időre ragadják meg a kiválasztottak kezét (van, akinek kézszorításáért behajolnak a második, harmadik sorig). Ezek a kézfogások már szinte az energiaátadás rítusát juttatják eszünkbe. Rezzenéstelen arccal tekintenek ránk, de valami fura, távolító, huncut kis mosoly szinte mindegyikük arcán megjelenik. Az egyik fiatal táncosfiú arcán finoman-meg megmozdul egy kis mimikai izom: mintha érzelmi kitörést, megindultságot próbálna leplezni. A táncosok arckifejezése, ez a különleges játék, a közönségbevonás rizikós játékában fenntartott egyensúly bravúros.
Naharin Mamoototja számos apró izgalmas elem mozaikjából lesz naggyá. Alkotója újszerűnek messze nem nevezhető kérdésekre friss szellemmel, széles látókörűen keresi a választ. Pátosz nincs, csak pajkosság, kíváncsiság és tudás. Affinitás az abszurdhoz. Egy jelenetben lángvörös copfos, hókabőrű, nagydarab táncos veti le az overallját. Táncszínpadon meghökkentő teste a tekintetek és reflektorok kereszttüzében. Aprócska társnője félrecsúszott hátizsákként lóg rajta. A különc alak elégedett, fura vigyorral bámészkodik körbe. A játék végén egy apró jelenet, melynek a kulcspillanatáról készült felvétel a Mamootot fő promóciós fényképe – hangúlyossága megkérdőjelezhetetlen hát. A színen két táncosnő: egyikük behajlítja a kezét, könyökét tartja társa felé, aki nagyra tátva száját beléharap. Gesztusával mintha csak azt kérdezné: “Te igazi vagy?” És ebben a pillanatban kialszanak a fények.
08. 08. 6. | Nyomtatás |