Kétely és keresés

Saburo Teshigawara – Karas: Bones in Pages

Teshigawara nem kíméli a nézőt: a Bones in Pages mintegy egy órás intenzív figyelmet kíván ahhoz, hogy a szinte láthatatlan, de annál feszültebb mozdulatok áttörhessenek a színpadot leválasztó selyemhálón. A Dance of Air című installáció részeként létrehozott táncelőadás helyenként Chaplin klasszikusát, a Modern időket juttatja eszembe. A szűk térbe, gondolati ketrecbe zárt ember hiába találja meg a mindennapi monotóniából kifelé vezető ösvényt, az első néhány lépés után mindig ugyanoda tér vissza. A darab zenéje folyamatos gépies zajra épül, amelynek lelketlenségéből néhány klasszikus dallam tör elő; ezt a kettősséget jeleníti meg Teshigawara: a hétköznapok értelmetlenségével való küzdelmet.
Farkas Eszter

A tér különleges: a befelé szűkülő színpad bal oldalán egy kis asztal áll, előtte a földön könyvek hevernek. Az asztalon egy hatalmas, átlátszó üvegekből álló szilánkhalom, e mögött ül a táncos fekete ruhában, amelynek zsabós felsőrésze a színen végig jelen levő varjút imitálja. A körbefutó fal csupa mozaik: kezdetben a színek hatása miatt farönk-elemekre asszociálok, de kiderül, hogy a fal minden egyes domborulata egy kitárt könyv, a gerincével a falra szerkesztve. Középen egy szobabelső áll egy antik hatású székkel és asztallal, mindkettőt széltében és hosszában elvágták és elcsúsztatták. Az így két dimenzióban megtört szoba részei között üveglapok állnak, ezek szolgálnak a varjú trónhelyéül. Mindezt a mozdulatlanságot a tér jobb fele ellensúlyozza: a színpad belsejéből százezres szürke tömegek haladnak előre – megszámlálhatatlan pár régi, sötét bőrcipő áll katonás rendben a földön, amelyek szintén mozdulatlanok ugyan, de az elhelyezésük mozgalmasságot sugall. A változatos kép és a fel-feltörő zajfoszlányok a “minden egész eltörött” érzését keltik, miközben a táncos az asztalnál ül, és mozdulatai kezdetben olyan aprók, hogy alig láthatóak.
Majd megkezdődik a repetitív tánc, talán a munka, talán az ez ellen való lázadás leképezése. Teshigawara pontosan felépített játéka azonban elsősorban nem az érzékekre hat, hanem az intellektusra: az egyhangúság elleni lázadását az agyunkkal követjük végig és nem az érzelmeinkkel, ahogy megtalálja a kiutat. Ekkor kapnak szerepet a falat beborító könyvek, amelyekhez ha hozzáér, gyönyörű legyezőként hullámoznak végig. Teshigawara kisembere ebben a kereső-játékban megtalálja a gyönyört, de megtartani nem tudja. A könyvek útmutatása mellett a szobabelső a biztonságot sugalló tér, ahová betéved ugyan néha, de a hétköznap folytonossága újra magával rántja.
Teshigawara intellektuális táncát egy kis időre a Karas másik tagjának, Kei Miyatának az érzelmesebb mozdulatai váltják fel. A táncosnő a színpad belsejében áll, szintén fekete ruhában. Energikus és szenvedélyes mozdulatai szintén valamifajta kitörni vágyást és önkeresést jelenítenek meg. Érdekes, hogy az arcán szinte semmi érzelem nem látszik, azonban felfelé törő, hajlongó tánca dinamikus kiegészítője Teshigawara szárazabb, erősen repetitív mozdulatainak. Az előadás utolsó harmadában a harmadik figura is megjelenik, aki a negatív érzelmeket tovább fokozza puszta megjelenésével is. Teshigawara varjúszerű öltözéke nála egy szűk, fekete fejfedővel és az arcát beborító maszkkal társul. Az egyéniségét ezáltal eleve elvesztő alak a cipőhalmazon küzdi magát keresztül, groteszk mozdulataiban benne van minden elfojtás és a már szinte reményt feladó küzdelem is.
Az előadás nem tölti el a nézőt semmiféle megelégedéssel, több kétséget hagy bennünk, mint megnyugvást. A Karas alkotásának célja pontosan az, hogy a főként intellektuális sokszínűséggel, a gondolatok megindításával gyakoroljon hatást a nézőre. Az ember kitörési küzdelme, a szín közepén büszkén trónoló varjúhoz való hasonlósága, a másik két táncos helyenként kétségbeesett szenvedélye mind kérdés tárgyát képezik, és bennük akár még a cinizmus is felfedezhető. A Karas hitvallása szerint a táncnak nem szabad legyökereznie a konzervatív felfogás és módszerek mellett. Ezzel szemben a megújulás, a művészeti ágak ötvözése kell, hogy a célja legyen, egy “újfajta szépség” állandó keresése. Teshigawara ezt úgy fogalmazza meg, hogy “amit ezáltal megtalálunk, lehetséges, hogy épp kételyek vagy kérdések. Ezeket szeretnénk kifejezni a cselekvés által. A táncban nincsenek ideálok. A tánc nem egyszerű, bár az is lehet. Ugyanakkor a tánc összetett is lehet. Ami valóban fontos, az a tisztaság, hiszen a világos kérdések erővel bírnak.” Ha nem is egyszerű magunkévá tenni, a tiszta szimbolika ezen ereje mindenképpen megtalálható a Karas munkájában.

08. 08. 6. | Nyomtatás |