Emlékek bálja

Bál – Bozsik Yvette Társulat

Kilencedik éve játssza a Vígszínház folyamatosan Össztánc című produkcióját. A dialógusok nélkül, csupán táncokból, mozgásból, gesztusokból felépülő előadás Ettore Scola 1983-as A bál című filmjének (illetve a film alapjául is szolgáló Théâtre du Compagnol előadásának) a magyar adaptációja. A báltermen átsöprő fél évszázad képeinek felfűzésével érdekes, jól adaptálható formát teremtett Jean-Claude Penchenat (a francia előadás rendezője) és Ettore Scola, ami nagyon erős hangulatokat képes közölni a történelemben élő, illetve élni vágyó emberről. A középkori haláltánc ellentettje ez az ábrázolási forma: a minden élő mulandóságát táncképekben harsogó dans macabre pandanja, a minden mulandón túl lüktető élet erejét ünneplő “élettánc”. Nőket és férfiakat látunk a különböző korok képeiben, a kosztümök, a berendezés, a zene folyton változik, de a lényeg mindig ugyanaz: a tetszeni vágyás, a valakihez tartozás elemi késztetése. Apró történések, a szolidaritás, a frusztráció, a félszegség vagy magabiztosság egyszerű gesztusai hordozzák az állandóságot a folyton változóban.
Szűcs Mónika

Bozsik Yvette két részes Bálja nem a film (illetve az előadások) adaptációja, a címen túl csupán az első részben idézi meg néhány villanásra azok alaphelyzetét, helyszínét. A Nemzeti Táncszínházban bemutatott produkció hátterében kéken derengő vetítővászon függ, előtte fekete lépcsősor húzódik, a lépcsősor előtti térben három sorba rendezve színes székek állnak – mindez inkább mozira emlékeztet, mintsem bálteremre. Itt is van egy idősebb férfi, a hely “gazdája”, aki rendezgeti a székeket, söpröget – távoli rokona az előképek pincér-figurájának. Ide érkeznek először sorban a lányok, aztán egy csomóban a fiúk, majd megkezdődik a mustra, a párválasztás és a táncok, de az első rész végén mindenki pár nélkül távozik. A történelem pedig ezen az estén távol marad a táncos mulatságtól. Bozsik Yvette koreográfiája nem a közös emlékezet képeit írja újra, hanem egy személyes múltidézést mutat meg, ami folytatódik a második rész új helyszínén is.
A filmben (és az előadásokban) a sokaságból hosszabb-rövidebb időre kiváló, majd abba újra belesimuló figurák mikrotörténetei peregnek. A kavargó egészből ki-kivillan egy-egy új figura, arc, mozdulat. (Ezek megmutatásának inkább a filmes forma kedvez, az Össztánc alkotói – Imre Zoltán koreográfus, Marton László rendező – közelképek helyett nagyobb tablókban voltak kénytelenek gondolkodni.) Bozsik Yvette Báljának ezzel szemben van egy kitüntetett szereplője (Zarnóczai Gizella), egy lányos temperamentumú asszony, ő érkezik elsőként, az ő reminiszcenciái nyomán sereglenek elő a képek, mozdulatok, alakzatok. És van egy társa az emlékezésben: a már említett idősebb férfi (Gantner István) – az egyetlen alak, aki nem lép be a térbe, hanem kezdettől fogva ott van. A többiek (hat lány és hat fiú): groteszk, elrajzolt alakok tarka kavalkádja.
Az első rész kezdő képe néma jelenet. A lépcső tetején megjelenő asszony lassan lelépked, mezítláb van, cipője a kezében. Leül a hátsó sor egyik székére, majd feláll, végiglépked a középső sor székein, aztán az első sorban álló székek mindegyikén kitart egy-egy pózt. Közben – és az első részben végig – befelé, önmagára figyel, mintha minden érintés, mozdulat belső képeket hívna elő benne. Míg az asszony bejárja a teret, hátulról, a homályból lassan előlép az idősebb férfi, derűs tekintete mintha rég nem látott ismerőst üdvözölne az asszonyban, ám az észre sem veszi a férfit. Majd zsongás, emberi moraj kezdődik, és mint egy helyi érdekű szépségversenyen, sorban levonulnak a lépcsőn a lányok, és mindenki több-kevesebb keresgélés után talál magának egy megfelelő széket. A koreográfus-rendező (szemben a filmmel és az előadásokkal) nem enged túl sok teret a lányok egyenkénti bemutatkozásának, a táncosok egy-egy jellegzetes kiegészítővel (szemüveg, paróka stb.), sajátos ruhadarabbal, mozdulattal, grimasszal vonhatják magukra a nézői figyelmet. Aztán megérkeznek a fiúk, és zsákmányra lesve bumfordian keringenek a lányok székei körül. Az asszony is egy széken ül elöl, majd egyszer csak váratlanul, mintegy álomból ébredve kinyújtja a kezét, és megállítja az épp mögötte elhaladó fiút (Kalmár Attila). Az érintést fényváltás kíséri, vált a zene is, és lassú tánc kezdődik.
Az első rész mozgásnyelve alapvetően társastáncokra (tangó, keringő stb.) épül, ezek mozdulatanyagát használja, bontja elemeire a koreográfus, amiket aztán meghökkentő új rendbe komponál, pózokká merevít. Párosait gyakran mozgatja (mintha bábok volnának) síkokban, groteszk sormintákat alkotva belőlük, és csoportjait is időről időre egy vonalba rendezi. Az első rész másik jellegzetes mozgásformája az egyszerű gesztusokból komponált íves, lágy mozdulatfolyondárok. A táncpartner átkarolására felemelt kéz rendre lehull, majd ismét felemelkedik és így tovább – az egész előadás emblematikus mozdulatsora ez: a kapcsolatteremtés vágya és lehetetlensége sűrűsödik benne, a másik elérhetetlenségének melankóliája. Mert ebben a részben minden találkozás pillanatnyi csupán, amit gyors szétválás követ. Ez zajlik le az asszony és az idősebb férfi közt is. Az első rész végén egyenként búcsúznak a figurák, apró emberi pillanatokba sűrítve a távozás kesernyés reménytelenségét.
A második részben változik a helyszín: a kékesen derengő vászon előtt a lépcsősor lecsupaszított váza áll, előtte a talaj fűzöld filccel van beborítva. A hangok – hullámok zúgása, sirályok vijjogása, gongok – tengerpartot idéznek, de láthatóan nem valami konkrét helyszín érzékeltetése volt az alkotó szándéka. A lépcsőn és környékén elszórtan hevernek a fekete öltönyös, fehér inges, mezítlábas férfiak, ketten (Vati Tamás és Kalmár Attila) pedig a tér közepén guggolnak egymással szemben. Lassan mozduló kettősük az első részhez képest megváltozott mozgásnyelvet használ, a kontaktot. Lassú testsúlyáthelyezések, egymást kölcsönösen egyensúlyozó kitartott testhelyzetek, kimozdítások és lendületátadások építik fel a duett első felét. Amikor álló helyzetbe egyensúlyozzák magukat a táncosok, egy keringő-parafrázis szólal meg, és a két férfi mókás keringőzésbe kezd. Lassan a többiek is felélednek, kedvet kapnak a tánchoz, és kisvártatva az egész férfikar képzeletbeli partnerral keringőzik. Az első rész szögletes groteszksége helyett a mozdulatok itt felszabadultan játékosak, kényszeredettség helyett derűt árasztanak. Furcsa ellentmondásban van ez a derű azzal a folyamattal, amit a mozgásnyelv változása írt le a teljes egymásra utaltságtól a teljes elengedettségig vezetve a táncosokat, a másiktól annak hiányáig.
A fekete estélyi ruhás lányok össztáncát követően (amelyben szintén kontakt- és társastánc-elemek vegyülnek) mindenki a lépcsőre ül, és, mintha moziban lennének, a középre perdülő párok történeteit nézik sorban. Az egymást követő három pár a férfi és nő erőviszonyainak három lehetséges variációját mutatja be: az első az érzéketlen férfi fölényét, a második a kiegyenlített erőviszonyok közt folyó marakodást, míg a harmadik a csábító nő primátusát jelenítette meg. Ez utóbbiban ismer magára az asszony (Zarnóczai Gizella), és siet be a távozó nő (Blaskó Borbála) helyére, hogy megfordítsa mindazt, amit a másik – talán valamikori önmaga – elrontott. Lehunyt szemmel, még mindig befelé figyelve kezd táncba a fiúval (Kalmár Attila), majd futni kezdenek körbe-körbe, és ekkor a lesiető idős férfi áll a fiú helyébe. Impozáns keringő és rövid búcsúzás után a férfiak és nők lassan távoznak, és az asszony egyedül marad a színen. Az emlékek és álmok közt botorkáló nő szeme végre felnyílik, és oly tisztán, a ráismerés és elfogadás bölcsességével nevet a világba, ahogy táncszínpadon rajta kívül egyetlen embert láttam csupán: a Zarnóczai mellé besétáló Gantner Istvánt.





Bál, avagy a táncos mulatság
Bozsik Yvette Társulat

Díszlet, fény: Pető József
Jelmez: Bozóki Mara
Koreográfus-rendező: Bozsik Yvette
Szereplők: Zarnóczai  Gizella, Blaskó Borbála, Fülöp Tímea, Halász Anna, Krausz Aliz, Lisztóczki Hajnalka, Sándor Éva, Gantner István, Cortes Sebastian, Gombai Szabolcs, Kalmár Attila, Tokai Tibor, Vati Tamás, Vislóczky Szabolcs

Helyszín: Nemzeti Táncszínház
08. 08. 6. | Nyomtatás |