Határhelyzetek

A józanok csendje – Belgrádi Nemzeti Színház

Mezei Kinga rendező és Gyarmati Kata dramaturg negyedik előadása – a Szelídítésekhez, a Páchoz, a Via Italiához hasonlóan – nem drámai anyagból indul ki, ugyanakkor – a korábbiakhoz hasonlóan – erős irodalmi ihletést mutat. Ezúttal azonban nincs egy vezérfonalként működő egységes mű (mint ahogy Sziveri János drámatöredéke, Hamvas Béla monumentális esszéregénye vagy Domokos István ifjúsági regénye esetében volt). Az alapanyagot ezúttal Csáth Géza-novellák részletei adják, amelyek között szabadon csapong a szövegkönyv. (A szerkesztés ahhoz hasonló, ahogy a Szelídítésekbe is beépültek Sziveri verssorai). A végeredmény azonban mind a négy esetben hasonló: nem lineárisan elmesélhető történetet születik (bár a Pácban és a Via Italiában felsejlik valamiféle sztori), inkább egy különféle motívumokból asszociatív módon építkező szövegkönyv, amelyben a párhuzamosan futó témákat legfeljebb egyfajta tematikus építkezés kapcsolja össze.
Mátyás Edina

A józanok csöndje szövegválogatása határozottan ragad ki bizonyos témákat Csáth írói világából: az apa és a gyermek, a fiú és a lány, a férfi és a nő viszonyaira kapunk variációkat, amelyet folyton a normális, illetve abnormális képlékeny szempontjai kereszteznek. Ez az előadás tehát az előzőeket írja tovább: ugyanúgy a személyiség születésének, alakulásának lehetőségeit járja körül, mint a Pác, ehhez központi nézőpontul hasonlóképp a gyerekkor és a felnőttkor feszélyező határhelyzeteit választja, mint ahogy a Via Italia is tette.   
Mezei Kinga rendezéseiben a jelenetszervezést az etűdépítés váltja fel. Nem a szituációk bomlanak ki (hisz ezek inkább csak elnagyoltan, utalásszerűen vannak jelen), ehelyett olyan színpadi cselekvéssorok zajlanak, amelyekben a szövegnek, gesztusnak, mozgásnak, zenének egyenrangú szerepe lehet. Az arányok természetesen változhatnak. A józanok csendjében is – akárcsak a többi produkcióban – van olyan etűd, ahol a verbális réteg válik uralkodóvá. (Ilyen például Pali keserű monológja, hogy az apja azért szereti, mert összetéveszti halott ikertestvérével.) De vannak olyan jelenetek is, ahol meg sem szólalnak a szereplők. Itt a mozgások, mozdulatok, gesztusok játsszák a főszerepet. (Ilyen egy izgága férfi visszatérő etűdje, amelyben groteszk mozdulatokkal cigarettát keres. De ilyen az előadást indító kép: a másnapos férfiak kocsmai ébredése.) A leggyakoribb azonban az, amikor színpadi kifejezőeszközként a szöveg, gesztus, mozgás és a zene egyenrangú szerepet kap (még ha arányuk természetesen folyamatosan alakul is). (Például sajátos mozgásbaletté alakul az, ahogy az apa borotválkozni tanítja a fiát.) A vízióként kibontott szituációk miatt egyfajta költői álomszerűség jellemzi az alkotópáros előadásait. 
Mindez a színészi kifejezés komplexitását is feltételezi. Ez valóban jellemezte is Mezei Kinga újvidéki rendezéseit, amelyekben a társulat tagjai nemcsak intenzív jelenlétre voltak képesek, hanem hasonlóképp jól kommunikáltak a szavaikkal, illetve a gesztusaikkal, mozdulataikkal. Ebből a szempontból a belgrádi együttes teljesítménye nem mérhető az újvidéki színészekével. Különösen a testi kifejezésben kevésbé meggyőzőek. Többnyire azok a néma jelenetek hatásosak, amelyekben a gesztus és a mimika a főszereplő (tehát a feladat közelebb áll a hagyományos drámajátszáshoz), de az önálló mozgásetűdök hiányérzetet keltenek. A rendezőnek nulláról kellett velük kezdenie a munkát, s így vélhetőleg nem egyenrangú alkotótársakra talált Belgrádban, inkább “tanítványokra”, akikkel – a rövid próbaidőszak miatt – a testnyelvi kifejezésnek csak a legszükségesebb elemeit sajátíthatta el.
De nemcsak visszalépés, hanem határozott előrelépés is ez a munka. Mezei Kinga ebben a rendezésében a korábbinál erősebb kompozíciós készséget mutat. Az előadás hét szereplője szinte mindvégig jelen van, így mindegyik külön színpadi életét megkomponálta a rendező. Így az egyes jelenetekben a központi etűddel párhuzamosan zajló történések a korábbiaknál izgalmasabb többszólamúságot eredményeznek.
08. 08. 6. | Nyomtatás |