A legmélyebb erotika

Pont 3 – Ladjánszki Márta, Berger Gyula

Két táncos, Ladjánszki Márta és Berger Gyula és a velük huzamosabb ideje együtt alkotó zenész, Jávorka Ádám (valamint a magát szerényen „Amper”-nak tituláló fénytechnikus) márciusban mutatta be új közös produkcióját – két helyszínen is: az L1 Stúdió próbatermében és a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában, „valódi” színpadon. (A darab egy készülő trilógia második része. Az első részt az előző évadban játszották a művészek Majdnem 3 címmel.)
Kaposi Viktória

Az előadás mindkét térben jól mutat. Az L1 stúdiójában intimebb közegben találkozhatott a mű a közönségével. Különösen szépen sikerült megoldani Jávorka Ádám magasba telepített vackát, ahonnan egész előadás alatt nem mozdult a zenész (nem is tudna mozdulni). Különleges élményt nyújt, ahogy a Pont 3 fátyolszerű, pókháló finomságú táncszövete szinte tökéletesen belesimul a próbatermi atmoszférába. Azt a képet juttatja eszembe, amikor a festő tengervízzel festi meg a vásznán a tengert… A Nemzeti Táncszínház Refektóriumának – mint valódi színpadi térnek – kontrasztosabb környezetében nagyobb distancia teremtődik a mű és közönsége között – térben és lélekben is.  Ezáltal könnyebb rálátni arra a nagyon is tudatosan komponált – talán csehovinak is nevezhető – monotóniára, mely a koreográfia mozgalmassága mögött rejtőzik. Külön kiemelném a világítás magas művészi színvonalát. „Amper” a szükségből erényt kovácsol, a szűkösen rendelkezésre álló technikai eszközökkel olyan megoldásokat képes kreálni, amelyek egy szinten állnak a táncosok és a (zenét maga komponáló) muzsikus művészi igényességével és nyelvezetével.
A színpadtér és a kosztümök szín- és formavilága Ladjánszki Márta (as. Pillangó) lezser eleganciáját jelzi. A teret (mindkét helyszínen) bársonyos mélyvörös és ezzel váltakozó áttetsző fehér függöny keretezi. A hátsó fal előtt halványsárga muszlinfüggöny alkot vékony kis folyosót. A vörös, fehér és halványsárga függönyök előterében szinte világít a halványlila selyemszoknya, melyet fehér és fűzöld színekből komponált nagyméretű virág díszít. A függöny mélyvöröse visszaköszön az azonos színű kis női kalapon. A szoknyán díszelgő virággal harmonizáló mentazöld top és a férfi selyemingén ismét visszatérő zöld árnyalat teszi teljessé a színdinamika mértani pontosságát. Az összhatás festői, az időtlen nyugalom és a gördülékeny mozgalmasság csak hívásra vár, bármikor életre kelthető.
A verbális színházzal rokonítható dramaturgiát kár volna keresni az előadásban. Történet nincs, a mű kis mozaikok epizodisztikus füzére. A mozaikdarabokat a kellékek használata, a táncosok és a zenész egymással való játéka, párbeszéde rendezi sorba.
A mű egészén átvonuló kellék a kártya, mely az első perctől az utolsóig jelen van. A kártya sokféle jelentéssel bír a darabban, de leginkább azokat a lapokat jelenti, amelyeket születésünkkor kapunk, s amivel jól-rosszul gazdálkodnunk adatik. A lapokat keverhetjük, kavarhatjuk, egymással csereberélhetjük is. Ha éppen nem akad alkalmas játszótárs, jobb híján passziánszozni vagy kártyavárat építeni is lehet velük,. De ha éppen úgy tartja a kedvünk, kis pallóféle is kirakható belőlük. A padlón átlósan lerakott „kártyapallót” a Férfi és a Nő hol egymást elválasztó, hol mobilis,  lebontható – emígyen összekötő –  határként táncolja körül. Át-átlépnek egymás térfelére, a lábaikkal  húznak a kártyalapokból, játszva variálnak, mígnem csak egy ász látható a nő kezében, aki magányosan marad a színen…
Férfi és nő önfeledt játéka zajlik a szemünk előtt – amolyan hétköznapi csoda. Ebben a  játékban megmutatkozik szeretetéhes és szeretetreméltó egyéniségük, bátorságuk, ahogy „nem történik semmi különös”-et játszanak, néma odaadással csüggve egymás leghalványabb rezdülésein is.
A Pont 3 előzménye a vele címében és témaválasztásában is rokon Majdnem 3. Ebben férfi és nő szerepcserés szexuális játszmái zajlottak, a  szereplők egymás testi és lelki határait kutatták finom provokációk, illetve az alá-fölé-rendeltségi viszonyok legkülönfélébb variációinak bemutatásán keresztül. A Pont 3 egész más attitűddel közelíti meg a témát. A (tűrés-)határok feltérképezésének és kiterjesztésének drámája helyett habkönnyű eleganciával mutatja be férfi és nő hétköznapi együttlétét, kedves líráját, drámátlan komolyságát.
A darab lenyűgöző szépségét éppen ez adja: hogy komolyan veszi a játékot, hogy felmutatja a feledésbe merült tudást – a legmélyebb erotika az incselkedésben, a hívásban és a rá adott válaszban rejlik: ezek ismétlődésében és variációban, a végkifejlet késleltetésében, végső soron magában az időben, a várakozásban, a kíváncsiságban, vagy ha tetszik, az időnek a lelken elvégzett munkájában, amit a lélek mintegy passzívan elszenved. Bár nem hiszem, hogy az alkotók tudatos szándéka lenne, mégis a darab egészét átlengi a passzivitás egy különös, nehezen kimutatható vagy bizonyítható formája. Ahogy öntörvényűen követik egymást a mozdulatok, hangulatok – fittyet hányva a feszültségkeltés ködös színházi követelményének –, az maga a bölcsesség, a legszentebb odaadás, a legmélyebb bizalom az ismeretlen jövő iránt.
Mindebből egyenesen következik, hogy Berger Gyulát és Ladjánszki Mártát nem izgatja, mit szól művéhez a kritikus vagy a közönség. Szemmel láthatóan jól megvetették lábukat közös világukban, melynek értékei és élményei közösséget képesek teremteni – először kettejük között, majd alkotótársaik és közönségük között is. Tudássá párolt művészetük sosem lesz nagy tömegeket vonzó művészet, de ezt ők nem bánják. Makacs játékba feledkezésük, a táncnak, mint az egymást értés univerzális nyelvének vegytiszta megőrzése tiszteletet parancsol. Kíváncsian várjuk a trilógia harmadik darabját.

Ladjánszki–Berger–Jávorka:
Pont 3

Zene: Jávorka Ádám
Jelmeztervező: Pillangó
Technika: Amper
Koreográfia: Ladjánszki Márta, Berger Gyula
Előadók: Ladjánszki Márta (tánc), Berger Gyula (tánc), Jávorka Ádám (zene)
08. 08. 6. | Nyomtatás |