Certifikált víziók

Halálos elemek – Fővárosi Mozgó-Művek

A haldokló Vergilius látomásaira készített alkotást egy új formáció, a Fővárosi Mozgó-Művek. A közüzemi ihletettségű név táncosokat (Bata Ritát és M. Kecskés Andrást), zenészeket (Babits Antalt és Perényi Pétert), valamint egy vizuális művészt, fotográfust (Szabó Pétert) takar. Ők öten írták alá azt a különös „certifikátumot” is, amelyet a premiernek helyt adó Nemzeti Táncszínház refektóriuma ajtajában osztogatott a ház munkatársa. E papír szerint a Halálos elemek a „vergiliusi víziók adaptációs kísérlete”, e látomások pedig „a kortárs tánc és zene eszköztárának segítségével” jelennek meg a négy tételes – a négy alapelemből kiinduló – alkotásban. Az előadás színpadának két végében a zenészeket látjuk: játékuk önmagában is rendkívül izgalmas, expresszív és meglepetésekkel teli. Babits és Perényi egyaránt megszólaltat jól ismert , illetve meghökkentő, a laikusra már pusztán küllemével is ható hangszereket. A zenei alapra építkező, élőben megszólaló kompozíció instrumentumai közt ott sorakozik a basszusklarinét, a kontraplasztikcső (ebből az egyszerű műanyagcsőre emlékeztető, bűvös hangú, másfél-kétméteres hangszerből többet is látunk), a harsona, a toló-, illetve minden rendű és rangú furulya.
Halász Tamás

A Halálos elemek tánckoncert: a mozgásművészek a tér közepét foglalják el, a zenészek jobbára ülve játszanak. A zene és a tánc állandó, dinamikus dominancia-ingadozásban van egymással, melyhez a látvány is csatlakozik. Nem versengést látunk: az egymást kiegészítő, tehetséggel összeszőtt, de önmagában is kerek egészként megjelenő mozdulat, zene és (mozgó)kép csábítja a figyelmünket.
Az előadás nyitó képében a két mozdulatlan táncost látjuk, akiknek testéről elfogy a fény, míg a háttérben vetítés indul: a két alak fekete sziluetté változik. Kezüket a vállukra kulcsolják, ujjaik saját nyakukat fonják körül. A két test ősi, Égei-tengeri kőidollá változik. A hegyes vállú, kar nélküli, merev tartású figurák kilengenek: úgy mozognak, mint egy tengeri lény tehetetlen mészváza, amit a tenger apró áramlatai tartanak folyamatos, finom mozgásban. A háttérben valamiféle ősrobbanás, genézis animált képei. Izzó vörösek, narancsok, lángkékek áramlanak egy gömbben, mintha vulkán mélyében járnánk. A leginkább hőtérképek színvilágát idéző, látványos vetítés folyamatosan váltakozik. Felismerhetetlen vagy alig azonosítható, torzított képek vetülnek a táncosok mögé. A film hol agresszív, hol lágy, békés képeket mutat: a négy őselemet látjuk. A tűz pusztító fénye, a víz békés nyugalma, a lég éteri tisztasága, a föld süket tömege festői képekbe sűrítetten jelenik meg az intim kettős háttereként.
Hogy ki ez a két ember és milyen viszony fűzi őket össze, nem derül ki, pontosabban nem segítenek az alkotók, hogy erre fény derüljön. Nemnélküliségük, váltakozó státuszuk, erejük, másikra gyakorolt befolyásuk lebegésben tartja a viszonyt. M. Kecskés a megszokott külsővel játszik: emblematikus dresszében, tükörsima koponyával. Bata Rita hullámos haja kibontva, megjelenése elegáns, szinte filmszínésznői, mégsem nőies. Mozdulataiban elég sok a darabosság ahhoz, hogy ne nőként, vagy nem csupán nőként tekintsünk rá. A táncosok keveset játszanak az arcukkal, szinte egyetlen kifejezéssel viszik végig a darabot, ettől alakjuk kissé panoptikumivá, távolivá válik. Merev vonásaik, merev tekintetük érdekesen személytelenné teszi játékukat. Bata Rita és M. Kecskés András érdekesen mutatnak együtt a színpadon. A táncos-koreográfusnő előző alkotásában, az Ingrata personában már szintén dolgozott (mégpedig nem először) a magyar pantomim kiemelkedő műhelyét megteremtő mesterrel, aki napjainkban megújult dinamizmussal keresi önmagát. Ennek az elszánt kutakodásnak érdekes fejezete az, amikor a mai fiatalokkal vállalkozik közös munkára. Az Ingrata personában Bata Rita bizonyította, hogy „jól tudja kezelni” M. Kecskést. A mimus negyedszázada érő, formálódó mozgásvilágát, igazában szólistaként érvényesülő tudását jól illesztette bele saját művébe. Mégpedig nem montázs-elemként, hanem szerves, építő részként. Ez a sikeres párbeszéd, ez a közös nevezőre találás érvényesül a Halálos elemekben is. Bár néha azt érezni, hogy a két táncos „elmozog” egymás mellett, a játék túlnyomó részében figyelemre méltó dialógus teremtődik közöttük.
A Halálos elemek festői, lazúros táncjáték, amely nincs még egészen kész. A kidolgozottabb jelenetekben intenzív, erőteljes atmoszféra uralkodik. M. Kecskés játéka egyenletes, szuggesztív, ám néhol váratlanul megbicsaklik, mintha egy-egy problémásabb mozdulati átkötés, kevésbé kitalált gesztus akasztaná meg teste történetét. Bata Rita szélsőségesebben alakít. A gyors-lassú, nyugodt-zaklató ellentétpárokra épít, mintha jobban átadná magát Babits és Perényi nagyszerű, színpompás játékának. A két zenész megszólaltatta alkotás roppant változékony hangulatokat épít a táncosok köré: groteszk és megrendítő, pajkos és szakrálisan emelkedett szakaszok váltakoznak olyan dinamizmussal, amely a háttér vásznára vetített filmet is jellemzi. Kép és hang jól szerkesztett összjátékában azonban néha-néha elvész a mozdulat. A Halálos elemek ugyanis három intenzíven jelen lévő műnemmel kényezteti a nézőt, amelyek alkalmasint óhatatlanul is kioltják egymás erejét. De – ahogy mondani szokás – ez benne van a pakliban, és nem is hat különösebben zavaróan.
A táncosok hol szerelmespárt, hol szülő-gyerek, mester-tanítvány viszonyt játszanak, vagy éppen élet-halál, csábítás-elvhűség kettősét adják. Nem törekednek semmiféle karakter felépítésére, itt a test története, a testek viszonya, egymásra hatása a főszereplő. A játékban megjelenő elemek kiegészítője-a test, az emberi fizikum, amely afféle ötödik elemként van jelen. A táncosok jelenetei az emberi létezés stációinak szimbolikus mozzanatait idézik fel. A színlap az előadás célkitűzéseként a születés és halál misztériumához való közelebb kerülés reményét említi. A Halálos elemek impresszionista játéka valóban képes elgondolkodtatni önmagunkon. Az előadás végén ügyesen ismét vízben imbolygó idol-alakjukba visszacsukódó táncalakok szemünk előtt kibontott története tartalmas kísérlet, érdemi gondolatmenet a nagy, megfejthetetlen törvényszerűségek kutatására.

Halálos elemek
Fővárosi Mozgó Művek

Zene: Babits Antal, Perényi Péter
Koreográfia: Bata Rita, M. Kecskés András
Látvány: Szabó Péter
Előadók: Bata Rita, M. Kecskés András (tánc); Babits Antal, Perényi Péter (zene)
Helyszín: Nemzeti Táncszínház Refektóriuma
08. 08. 6. | Nyomtatás |