A fél és az egész

2 in 1 – 1 in 2 – Csabai Attila Társulata

Wirginia Woolf Orlando című regényének alapján készítette el legújabb előadását Csabai Attila és társulata. A koreográfus munkásságát szemlélve tulajdonképpen biztosak lehettünk benne, hogy csak idő kérdése, mikor nyúl ehhez az 1928-ban megjelent kultuszműhöz. Tulajdonképp Csabai egész színi munkásságát jellemezheti és definiálhatja ennek az adaptációnak a címe is: 2 in 1 – 1 in 2, vagyis Kettő az egyben, egy a kettőben. E titulus frivol módon asszociál napjaink egyik marketing-krédójára is: egyetlen terméket kell csak megvenned, és azonnal kettő kerül a birtokodba – egy képesség, mely kettőt takar. Orlando története számos átléphetetlennek hitt határt kérdőjelez, ingat, gyengít meg: feltételezi az örök életet; az örökké élő és tartó mágikus szépségét (lásd: Dorian Gray, 1889) és a nemek közti választóvonal eltűntét egyszerre tárgyalja. Orlando négyszáz éves, aki egymás után és egyszerre, nem belátása, hanem sorsa szerint: nő és férfi. Magában hordozza mindkettőt, magához vonzza mindkettőt.
Halász Tamás

Csabai korábbi alkotásainak egész sorában jelenik meg a nemváltoztató játék, nem ritkán „történeti hivatkozások” kíséretében: A Cyber Gésák a Wilde és Woolf életművének kiteljesedése közti időben (az 1900-as évek közepétől) fellépő Gertrude Stein és kedvese, Alice B. Toklas történetétől ihletett munka. A balett-klasszikus Giselle-történet „nem-relativizáló” variánsa a közelmúlt produkciója. A társulat egy korábbi munkája, a nagyszabású /Verziók Wilde kortársára, Gustav Mahlerre (1860-1911) hivatkozik. Wilde, Mahler, Stein és Woolf – impozáns és tudatos lista, négy ikonszerű név, viselőjük és munkásságuk pedig nem csupán szegről-végről tartozik össze.
A Szkéné Színházban bemutatott Orlando-variáns kétszereplős kamaradarab. Csabai egy aprócska térbe tervezte koreográfiáját: mi nézők olyan szorosan összebújva ülünk a Szkéné lekicsinyített nézőterén, mint a Sziget Fesztivál remek cseh barokk-bábszínházainak apró kukucskája előtt. A színpad két részre tagolt: előterében, a – játékosok által gyakorlatilag nem is használt – két szélig húzódó, keskeny sávban fejjel lefelé damilra lógatott vörös rózsaszálak tucatjai függnek különböző magasságban. A rózsákat finom fény világítja meg; látványuk hatása kirobbanó, hiszen a játékot olyan éjfekete sötétségből indítják, hogy az ember szinte megbénul a kíváncsiságtól: vajon mi tűnik majd fel előtte? A színpadon egy különös építmény áll: vastag, szürke falú, magas padlójú, apró szoba, melynek három fala van (díszlet: Bedőcs Imre). A szemközti hiányzik, a táncosok a nyitó képben a két, nézőtérre merőleges fal élénél állnak, velünk szembefordulva, mozdulatlanul. Az objektum impozáns és szorongató. Súrlófények világította falait sajátos mintázat díszíti. Az egyszínű festékanyagot mintha fésűvel vitték volna a felületre: a szépséges, szeszélyes látvány az ujjlenyomat, a szalmabálák, a megművelt földek repülőből látható faktúráját idézi. Önmagában műalkotás: e felület-játékkal magyar és külföldi festőművészek sora kísérletezett és kísérletezik. A terem – bár teteje hiányzik – szűk tetőtéri szobát, széles kéménykürtőt egyaránt idéz. A három fal által bezárt térség szinte üres: a középnél kissé balra és hátrébb régimódi, pedálos varrógép áll ferdén. A szemközti fal arasznyi széles sávban megtörve, a résbe illesztve apró, fehér létra – sehová sem vezető „lelki vészkijárat” – fut a magasba. Fojtogatóan izgalmas tér: a fejre állított rózsák sugallta bizarr szentimentalizmust jól ellenpontozza az építmény zárt, cellaszerű hűvössége és Tamás Gábor remek fényei.
A két játékos hossztengely mentén két részre osztott arca sminkesi (Károlyi Balázs) bravúr. Csabai állán pengeéles vonalig, az áll felezőjéig fut a szakáll – ezen az arcfelén mindene „civil”, férfias. Másik arcfele simára borotválva, lealapozva. Szeme kihúzva, szemöldöke kiszedve, ajkán a felezőig élénk rúzs. Partnernője, Miriam Friedrich arca ugyanígy kikészítve, ám nála a férfi és női fél az ellenkező oldalakon. A táncosnő fele állán festett szakáll – mely a játék során szinte teljesen lekopik – férfi-arcfele rusztikusan festett vagy festetlen, míg a másik oldal csábítóan nőies. Érdekes, hogy a konkrét és erőteljes, nem-osztottság csak az arcra korlátozódik. Csabai fekete-fehér öltözéke elegáns és férfias, Friedrich fekete ruhája elegáns és nőies. A férfin divatos fehér férfi-, a nőn reprezentatív fehér női cipő.
A játékot Woolf regényének szépséges részletei kísérik, bejátszásról, Nagy Anikó és – a színlaptól eltérően – Barbinek Péter fület gyönyörködtetően szép tolmácsolásában. Az előadás hanganyagának másik pillére a kortárs angol zeneszerző, John Tavener világhírű, lenyűgöző kompozíciója, a biblikus témájú Protecting Veil (1987). Már önmagukban sikert sejtetnek az erős hangzó-alapok, amiket az ember behunyt szemmel is szívesen élvez, akár egy teljes órán keresztül.
A kettős-Orlando szájából vörös rózsa feje pottyan ki – a két játékos a térbe lép, és az előadás végéig onnan szinte ki sem mozdul. Csabai talán még soha nem készített ennyire puritán, eszköztelen előadást, mint a 2 in 1 – 1 in 2, melyben nem csupán előadó, de alkotótársa is Miriam Friedrich. A  társulat eddigi darabjaihoz mérten minimális jelmezkészlet, letisztult, ám látványos szcenika, a szemkápráztató forgatag helyett statikusság, a test, és nem a szcéna izzása jellemzi e kettőst.
A tánc, a roppant korlátozott tér-lehetőségek közé tudatosan kényszerített koreográfia azonban nem elég izgalmas: a színen két tehetséges, remek képességű táncost látunk, akik képességeik legjavát nyújtják, és produkciójuk néha igazi magasságokba emelkedik, ám úgy érezhető, hogy – a KompMániától, KompMánia Ex-től, a Csabai Attila Társulattól megszokott, meghökkentő látványvilágtól megfosztottan – nem sikerül betölteni az intenzív mozdulatra történő koncentrálás nyomán keletkezett „űrt”. A két alak szerelmi vívódása, szenvedélyes, rendre a lehetetlenség áthatolhatatlan falába ütköző játéka, története világosan kibomlik előttünk. Érthetőek a mozdulati utalások, kifejezőek a cseppnyi területre szorított koreográfia elemei, és tulajdonképpen elismerésre méltó az eszköztelenség is – mellyel Csabai mintha a KompMánia korai korszakának világához tért volna vissza. A két figura, az androgünitásából lassan az egyetlen, biológiai neméhez megtérő bolyongó élet-halál harcot vív a börtöncellában. A kitörésben, megszabadulásban gátolják egymást, a másik nélkül nem tudnak létezni. Kétszer két személyiségük, mint a mágnes ellentétes és azonos pólusai: hol ellenállhatatlanul vonzzák, hol a végletekig, engesztelhetetlenül taszítják egymást. A színpadon hol erősödik, hol gyengül a feszültség, meghökkentő és semleges mozdulatsorok váltják egymást, de nem „robban” a játék. Húszpercnyi izgalma az átkötő percekkel övezetten erősen széthúzottnak érezhető. A 2 in 1 – 1 in 2 tetszetős, tárgyához képest talán túl absztrakt munka – mely vállaltan állapotot és nem történetet mutat fel, ám kiteljesedni nem látszik. A „női” Orlando metamorfózisa során fekete lakk-kabátos vamppá válik – a másik személyiség(fél) a szárnyalás kimerevített pózában, a varrógép tövisére tűzött fehér gombolyag szálába gabalyodik. A két figura elszakad egymástól: a vég megoldást sejtet, letisztulást és eldöntődést. Választ. Válasz pedig nincs. Csak a pillanatnyi nyugalom, mert ha valami örök mozgásra ítéltetett, az legfeljebb megpihenhet, megállni nem állhat meg soha.

2 in 1 – 1 in 2
Csabai Attila Társulata

Díszlet: Bedőcs Imre
Jelmez: Xabay team
Fény: Tamás Gábor
Zene: Stúdió Mixed, „Seventy Three”
Hang: Nagy Anikó, Barbinek Péter
Alkotók, előadók: Csabai Attila, Miriam Friedrich

Helyszín: Szkéné Színház
08. 08. 6. | Nyomtatás |