Három férfi szóló

Szólóest a MU Színházban

Bakó Tamás, Fehér Ferenc és Juhos István szólóit közös est keretén belül mutatta be decemberben a MU Színház.
Az elsőként látható Domi című darab koreográfiáját Hód Adrienn készítette a 7. Stuttgarti Nemzetközi Szóló Tánc Fesztiválra Bakó Tamás számára. A mű a fesztiválon elnyerte a legjobb táncosnak és a legjobb koreográfusnak járó díjat. A két fiatal alkotó az Off Társulatban dolgozik együtt már évek óta. Hogy összeszokott, egymás iránt bizalommal viseltető alkotótársak közös munkája ez a darab, teljesen nyilvánvaló. A táncos továbbgondolja és a saját egyéniségére alakítja a koreográfusnő femininen lágy mozdulatait. Az így kikerekedő érzéki és sajátos karakterrel bíró mozgásnyelv meggyőzően hat Bakó Tamás előadásában. A pasztell színű, vélhetően finom tapintású anyagból készült jelmez szintén az előadó puhaságát, simulékonyságát hangsúlyozza.
Kaposi Viktória

A darab kezdetén három gombolyag spárgát hoz be a színre a táncos. Leteszi őket egymás mellé a fénynégyszögbe, majd játszani kezd velük. Mindhárom szálat megkezdi, külön-külön, majd a gombolyagokat egyenként átviszi a tér egy másik, szintén fényekkel körülhatárolt pontjára. Ahogy a helyzet kínálja is magát, játék közben a táncos önmagát is behálózza a zsineggel. A madzagba gabalyodás nem tart sokáig – a táncos kisvártatva az egész spárga-rekvizitet otthagyja. A jelenet után már nem tér vissza a gombolyagokhoz, melyeknek félig kibontott mivolta, ottfelejtettsége kínosan emlékeztet saját életünk kibontatlan lehetőségeire, melyek mellett olykor bizony eltáncolunk. A koreográfia hátralevő részében a lágy mozdulatok, a ruganyos test érzékeny és harmonikus viszonya a térrel és fénnyel egy kötöttségektől mentesebb, inkább a fantáziában, mint a külvilágban valóságosan létező közegbe kalauzol bennünket. Az enyhe melankóliával fűszerezett líraiságot az alkotók kellemes arányban ötvözik a koncepciózus szerkesztéssel. Az előadás egy kulturált és finom szövedékű tánc összbenyomását kelti, melynek egyenletes dinamikája nélkülözi a drámaiságot és a harsány, hatásvadász elemeket.
Fehér Ferenc (Civil negyed) EXIT (Kaspar variációk) című szólója egy korábbi darab igényesen átdolgozott, átszerkesztett, érettebb, egyszemélyes változata. Fehér Ferenc és Juhász Anikó (az előadó társkoreográfusa) szintén régóta kísérleteznek és alkotnak együtt. Az alkotópáros inspiráló egymásra hatása szerencsésen találkozik műveikben. Ahogy már korábban megszokhattuk, Juhász Anikó kiforrott színházi látásmódja, képzőművészeti igényességgel felépített fény- és látványterve, precíz dramaturgiája ezúttal is elegáns keretet nyújt a fiatal táncos vad energiákat képviselő mozgásvilágának.
A Kaspar első változatához képest a most bemutatott szóló szerkezete feszesebb és mozgásanyaga is izgalmasabb lett. Fehér Ferenc tánctechnikája látványosan sokat érlelődött az elmúlt időszakban – sikerült mozgásában a nyers erőt, a breakes, utcai táncos elemeket professzionális színházi jelenléttel ötvöznie. Szólója ez alkalommal is meggyőző, energiái magával ragadóak, meztelensége az utolsó jelenetben ízléses, autonómságának köszönhetően kifogástalan momentum. A zenei betétek ötletesek, segítik a tánc dramaturgiáját, és nagyban hozzájárulnak a táncosban rejlő különféle karakterek megtestesítéséhez.
Az est utolsó darabjaként Juhos István Mirage című koreográfiáját láthattuk. A szórólapon – kedvcsinálóként? – szerényen mindössze egyetlen sor áll: „Amikor afrikai mítosz elevenedik meg szemeink előtt…”
A három szóló közül számomra ez volt a legemlékezetesebb. Ha ennek okait kutatom, sokféle válasz adódhat: talán mert ez volt sorrendben az utolsóként bemutatott darab, ezért erre a legkönnyebb utólag emlékezni? Ennél azért többről van szó. Például arról, hogy Juhos István nagyon egyszerű és mégis nagyon látványos és hatásos effektet használ: a körben lerakott és egyenként meggyújtott gyertyák magától értetődő és mégis különös varázst lopnak a színpadra, a lehető legadekvátabb közeget nyújtva az így létrejött tűzkörben a rituális táncnak.  De talán még ennél is fontosabb az emlékezet szempontjából az a dramaturgia, amire felépül a tánc.
Ez a dramaturgia látszólag nagyon egyszerű. A szelíden libegő lángocskák által határolt kör közepén fekvő táncos saját testének belső ritmusára hangolódva a lassú, „kereső” mozdulatoktól kezdve szépen felépített koreográfia során jut el a gyors, felszabadult, extázist sejtető önfeledt tánchoz mint végső állapothoz. A capueria táncos-harcos fokozhatatlan ritmusát és a tánc közegéül szolgáló szakrális teret, a gyertyák alkotta körgyűrűt a táncos a magasból leereszkedő kötélhágcsón felmászva hagyja maga mögött, miután eloltotta a lángocskákat.
Nemcsak a befejezés hatásos és emlékezetes – az egész mű az. A gyertyák alkotta kör szigorú keretet ad a szólónak, behatárolja a mozgás lehetőségeit. A táncos a földön való fekvésből és lassú tapogatózásból kiindulva melegszik bele egyre jobban táncába, amelybe végül akrobatikus elemek is vegyülnek. A köríven belül való egy irányba haladás mindvégig következetesen érvényesül.
A tánc ritmusa egy az egyben a mi ritmusunk is, akik a befogadók vagyunk. Azt hiszem, az emlékezetesség nyitja valahol itt rejlik, a tempóban. Juhos István nem akar sokat mondani, nem siet, de nem is lusta. Koncentrált, minden energiájával saját legmélyebb impulzusait követi, amikor táncol. Nagy megkönnyebbülésünkre a meztelenséget, ezt a kétélű fegyvert is jól használja a színpadon. Mind a színpadkép, mind a koreográfia az egyszerűséget szolgálja, amely mögött a letisztultság sallangmentes esszenciája sejlik fel.

Domi

Jelmez: Németh Anikó
Zene: Szemző Tibor
Koreográfus: Hód Adrienn
Előadó: Bakó Tamás

EXIT
(Kaspar variációk)

Fény, látvány: Juhász Anikó
Zene: Zum, Corporation
Koreográfus: Juhász Anikó, Fehér Ferenc
Előadó: Fehér Ferenc

Mirage

Fény: Payer Ferenc
Zene: Lázár Zsigmond
Koreográfus, előadó: Juhos István

Helyszín: MU Színház
08. 08. 6. | Nyomtatás |