Bodor Johanna: Angyali utazás Szolnoki Szigligeti Színház

Nagyszabásúnak és fergetegesnek szánt produkció aratott lelkes tapsot Szolnokon. Sokan és szépen táncolnak a színpadon, ami kétség kívül elkápráztatja a nagyérdeműt. A megértéssel sem kell bajlódni, hiszen már a látvány is andalító.
A cím nem árul el sokat a produkció jellegéről. Talán csak annyit, hogy inkább költőileg közelítenek tárgyukhoz az alkotók. A tárgy azonban már pontosan meg nem határozható, nem konkretizálható. Az emberi kapcsolatok, a közösségi és magánélet nyavalyáiról látunk általános etűdöket. Érzelemben és érzelemkeltésben utazik az előadás, hiszen evidensen erre alkalmas leginkább a tánc. Nevezhetnénk az egyszerű evidenciák előadásának is Bodor Johanna és Boda János koreográfiáját, ha nem volna ott a nyilvánvalón túl a „valami fontosat mondani akarás” szándéka ráadásként a mozdulatok mellett. A tánc világán kívül eső minden áron való értelmezés és egyértelműsítés teszi, hogy  alig-alig érvényesülhetnek a táncos részek.

Az egymás után sorjázó, lazán összekapcsolható jelenetek mindegyikét egy-egy bölcselkedő szentencia előzi meg. A táncosok háta mögé, egy hatalmas vászonra vetítenek a köztudottan csoportosan vándorló vadludak életéből jeleneteket, melyeket szöveges magyarázat egészít ki. Mintha egy kis állathatározó oldalait diázná valaki a vászonra. Egyre másra olvashatjuk az okos szentenciákat az egymást mindenben segítő madarakról, és arról, hogy mennyivel jobb lenne az élet, ha az emberek is így tennének. Az előadás minden momentumával azt sugallja, sőt kényszeríti a nézőre, hogy a közösségi létnél nincs jobb. Mindenkinek így kell tennie, mert másként nem is tehet. A tánc mellé kiskátét is felszolgálnak, hogy a kérdéseknek, kétségeknek helyük se maradjon a nézői tudatban.
A koreográfiában a balett elemeitől a néptáncon és a latin táncokon át a kortárs motívumokig sokféle mozgásrendszer felbukkan. A vörös, a fekete és az okkersárga színek uralják a látványt. Ez megjelenik a táncosok ruháján, és a vörössel bordázott óriási díszletfalakon. Természetesen a zenei kompozíció is tág keretek között mozog: hatásosan (helyenként hatásvadászul) eklektikus. Ügyes és hatásos a záró kép ritmikus hangorkánja.
Ügyesen bonyolított „tömegjelenetek” váltakoznak a páros jelenetekkel, hol eredetien, hol közhelyesebben, de mindig a hatásra törekedve. Emlékezetes a légtornász mutatvány, mely akár cirkuszi produkcióként is helyt állna: egy szál táncos lendül mozgásba a színpadra belógatott kötélre függesztve, és a férfiaknak kiszolgáltatott nő archetípusát jeleníti meg testének hánykódó, kígyószerű rezzenéseivel. Közhelyes, ám a táncosok szempontjából bravúrosan kivitelezett a „férfi-csata” képe, melyben hosszú botokkal küzdenek meg a machók az imádott hölgyekért. Természetesen a bőrönd mint az utazás jelképe sem hiányozhat az előadásból: bőröndjeikkel V-alakot formálva a táncosok vadludak csapatává rendeződnek, hogy mindenki láthassa, így okos, így bölcs, így érdemes helyt állni. Lúdként, csapatként és kizárólag V-alakban...
Sőregi Melinda
Angyali utazás
Szigligeti Színház, Szolnok

Díszlet, jelmez: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Bodor Johanna, Boda János
Előadók: Csontos Marika, Nagy Emese, Nagy Lívia, Meszler Viktória, Tekeres Anna, Boda János, Eller Gusztáv, Kárpát Attila, Szabó Zoltán, Valler Viktor

08. 08. 6. | Nyomtatás |