Macskák és eszmék

Martin McDonagh: Alhangya – Vígszínház Házi Színpada

Martin McDonagh: Az inishmore-i hadnagy – Csiky Gergely Színház, Kaposvár

A Londonban élő ír szerző provokál. Nemcsak azzal, hogy az észak-ír terrorizmust választja darabja témájául (ami Nagy-Britanniában nyilvánvalóan a mindennapok égető kérdése), hanem azzal is, amilyen hangon ír róla. A szöveg nemcsak a nyelvi humora miatt hat groteszknek, hanem elrajzolt figurái és sajátos történetalakítása miatt is. Főszereplője a haza szabadságáért elszántan harcoló terrorista, aki a szakadárcsoportokból is kiszakadva járja a maga útját: angol büfékben helyez el bombákat, amelyek nem robbannak fel, dílereket kínoz, akik droggal tömik az ír  iskolásokat – nemcsak a protestánsokat, hanem a katolikusokat is –, így lelohad bennük a harci kedv, s nem dobálják meg üveggel az utcán a rendőröket. „Munka” közben kapja a telefonhívást otthonról, hogy beteg a macskája, Kistomi, akit rajongva szeret, akit az életénél is fontosabbnak gondol. Csapot-papot otthagyva rohan hát hozzá.
Kondorosi Zoltán

Otthon azonban kiderül, hogy Kistomi már halott. Valaki szétlapította, kitrancsírozta az agyát. Innentől kezdve elszabadulnak az események. A kies Inishmore szigete bizarr mészárszékké alakul, ahol nemcsak a macskák, hanem az emberek is brutális gyilkosságok áldozataivá válnak. Emiatt békés polgárok kényszerülnek „hentesekedni”: kellő szakértelem híján ímmel-ámmal trancsírozzák a hullákat.
Martin McDonagh azzal, ahogy könnyedén egymásba csúsztatja a pajkos macskák és hazafias eszmék iránti rajongást, lényegében a fanatizmus természetéről mond véleményt. A kérlelhetetlen szakértelemmel gyilkoló terroristák riasztó maszkja mögött riadt, infantilis lényeket mutat meg. Macskabolondokat, tehénvakítókat, dílervédőket. Olyan agresszorokat, akik brutális tetteikre azért nem kérdeznek rá soha, mert azt hiszik, hogy megfellebbezhetetlen ügyeket szolgálnak. De fanatikus egy-ügyűségük a darab utalásai szerint merő ostobaságnak tetszik, mert ezek a figurák a világban csak a végsőkig lebutított képletek alapján képesek eligazodni.
A rémisztően szellemes darabot egy éven belül két színház is a műsorára tűzte Magyarországon. A két előadás nem egyszerűen csak kétféle variáció ugyanarra a témára. Az eltérő címválasztás a színházi észjárások határozott különbségeire is utal. Az eredetinek megfelelő cím, Az inishmore-i hadnagy a főszereplő tárgyilagos (és ezért némileg semmitmondó) megnevezése, aki valóban a kicsi nyugat-ír szigetről származik (ide is tér vissza a macskája miatt). Az Alhangya cím viszont szellemes játékkal csúsztatja össze a főhős két tulajdonságát: nemcsak a saját maga által önmagának adományozott katonai rangot jelzi, hanem azt is, hogy a többiek joggal tartják őt hangyásnak: bolondnak, kérlelhetetlennek, félelmetesnek. (A vígszínházi változat a szerepnevekben is folytatja a játékot, egy-egy becenévre keresztelve át a figurákat. Így lesz a főszereplő Padraicból Pitbull, az apját nem Donnynak, hanem Szenyornak szólítják. A fiú teheneket légpuskával megvakító szerelmét nem Maireadnek, hanem Vakondnak nevezik, nyüzüge bátyját Davey-ről Gidára keresztelik át stb.) 
Ascher Tamás Kaposvárott – a színlap műfajmegjelölése szerint is – rémbohózatként játszatja a darabot. A megkínzott díler vérfestékes lába (a vágóhidakat idézve) egy hatalmas (zsinórpadlásról lelógatott) láncon függ. A megvakított terroristák szeme alatt fekete folt, halálukat a sűrűn használt vérpatron színezi félelmetessé. A hullákat illúziókeltő bábok helyettesítik, amelyekről trancsírozás közben igencsak hitelesnek ható kéz- és lábfejek, végtagcsonkok kerülnek le. Nyilvánvalóan játék ez, de olyan, amely a kegyetlen, rémisztő valóság naturalizmusát idézi meg.
Forgács Péter vígszínházi rendezése jóval kötetlenebb, könnyedébb színházi észjárásra vall. Itt a kínzás csak egy bizarr ötlet: a főszereplő egy harapófogóval lehúzza a díler cipőjének talpát (így utalva a lábköröm letépésére). A megvakított terroristák egyszerűen csak becsukják a szemüket. És a halálukat sem eszeveszett lövöldözés közben lelik (mint Kaposvárott). Kórusban éneklik közös indulójukat, s amikor sorra elhallgatnak, tudjuk halálos lövés érte őket. Mielőtt összeesnének, széttárják a ruhájukat, ahonnan bábok, gyerekjátékok, illetve a Biblia kerülnek elő. Ezek a tudatalattijukba rejtett tárgyak elpusztuló személyiségük groteszk emblémáiként hullanak a földre. Az ehhez hasonló egyszerű ötletek nemcsak mulatságossá, hanem némileg poétikussá is teszik Forgács Péter rendezését.
A két előadás különbségeit a díszletek eltérő jellege is érzékelteti. Antal Csaba terében egy házrészletet forgatnak ide-oda. Ha az irreálisan élénk színűre festett szobát látjuk, akkor a terrorista apjának, Donny-nak a házában játszódnak a jelenetek. Külső helyszínek esetén viszont a ház különféle sziluttjei látszódnak a háttérben. A kaposvári díszletterv a valóság elrajzolására épít, mint ahogy az előadás játékstílusa is a realizmus groteszk, bohózati átszínezéséből alakul ki.
Füzér Anni valóságos elemekből rak össze egy furcsa teret: az egymás mellé helyezett kanapék együtteséből egy furcsa négyzetháló alakul ki, amelyben itt-ott a párosával egymás felé fordított ülőbútorok pici öblöket hoznak létre, amelyek érzékeltetik ugyan a különféle helyszíneket, de nem utalnak annak valóságos viszonyaira. Szellemes vizuális ötlet ez, amely nyilvánvalóan felszabadítóan hatott az előadás játékosságára, kötetlen fantáziájú ötletekre inspirálva a rendezőt és színészeket is.
A kaposvári előadás színészi  munkáján annak ellenére érezhető a realizmus hatása, hogy a produkció nyilvánvalóan ennek ironikus meghaladására törekszik. A szereplők ugyanis részletgazdagságra törekszenek: minden pillanatban csinálnak valamit, mindig van egy gesztusuk, mozdulatuk, akciójuk. Amikor zajlik a terroristák közti leszámolás, akkor az előtérben az összekötözött kezű Donny (Gyuricza István) és Davey (Végh Zsolt) térdel. Félelmük szemmel látható, félnek, reszketnek, elkomorul az arcuk, kikerekedik a szemük, a rettegés különféle fokozatait ábrázolja gazdag mimikájuk. Ugyanebben a helyzetben Szenyor (Lukács Sándor) és Gida (Tóth Attila) nagyon keveset csinál. Guggolnak és félnek, de csak az alapállapotot játsszák el, s nem ennek sokféle árnyalatát. Mernek „kevesek” lenni, mint ahogy a vígszínházi előadás minden más szereplője is. Így minden gesztusuknak, jelzésüknek valóban súlya lesz. Ugyanis – a Vígszínházban szokatlan módon – nem a külső formára, hanem a belső állapotra irányítják a figyelmet.
A kaposvári címszereplő, Kelemen József gazdag eszköztárral játssza el Padraic figuráját. Hol a butaságára, hol az agresszivitására helyezi a hangsúlyt, máskor a hihetetlen naivitására. De sosem minősíti őt. Minden szélsősége ellenére is hétköznapi embernek ábrázolja. Csőre Gábor színészi eszközei viszont szinte láthatatlanok, egyszerűen csak elénk állítja a megtestesült együgyűséget, a szánalmas infantilizmust, a mosolyogtató butaságot. Gyuricza István sajátosan egyéni színészetének megszokott eszközeivel vázolja fel az apa útját a fölényes kópéságtól a szánalmas kiszolgáltatottságig. Lukács Sándor önironikus, visszafogott játéka szerint az elegáns apa kiszolgáltatottságában egyre többször tűnik trotlinak. Végh Zsolt Davey-je nevetséges igyekeztében, hogy a saját szerepét kisebbítse, egyre jobban belekeveredik a történetbe. Tóth Attila Gidája egy fölényes, hányaveti kamasz, aki bármit csinál, mindig csak balek marad. Antal Márta Maireadje inkább csak lelkes tanonc Padraic árnyékában. Majsai-Nyilas Tünde Vakondja méltó társa Pitbull rajongó együgyűségének, súlytalan fanatizmusának.      
Ascher Tamás rendezése egy régóta együtt dolgozó, az utóbbi években azonban kissé  szétzilálódott együttes régi társulati értékeket őrző, azokat új kifejezési formákkal tágító előadása. Forgács Péter rendezése viszont szokatlan hangot üt meg a Vígszínházban. Nemcsak nyelvében, hanem munkamódszerében is. A stilizációra építő kifejezésmód egy közös játék részeseivé avatja a színészeket, s így az együttes munka érzetét kelti.


Martin McDonagh: Alhangya
Vígszínház Házi Színpada

Fordította: Hamvai Kornél
Díszlet, jelmez: Füzér Anni
Dramaturg: Faragó Zsuzsa
Rendező: Forgács Péter
Szereplők: Tóth Attila, Lukács Sándor, Csőre Gábor, Róbert Gábor, Majsai-Nyilas Tünde, Oberfrank Pál, Lajos András e. h., Szamosi Zsófia

Martin McDonagh: Az inishmore-i hadnagy
Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Fordította: Hamvai Kornél
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Ignatovity Krisztina
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Világítás: Bányai Tamás
Rendező: Ascher Tamás
Szereplők: Gyuricza István, Végh Zsolt, Kelemen József, Antal Márta, Tóth Géza, Kocsis Pál, Némedi Árpád, Tóth Richárd
08. 08. 6. | Nyomtatás |