Számok fények arcok

Juhos István: 3 men

A szórólapon négy kocka található: három kockában három férfi arcképe, a negyedik kocka üresen marad. Olyan az egész, mintha egy rendőrségi nyilvántartást lapozgatnánk. A képek alatt számok. Ez minden, amit a három férfiról tudunk: az M-11578796-os fekete hajú, fekete szemű, szakállas, az M-13055207-es szemüveges, kopasz, borostás, és az M-17742620-ás enyhén elálló fülű, fekete szemű. Lennebb szöveg; csattanós üdítő- vagy borotvahab reklámot idéz: „Férfias játékok./ Kiengedjük a palackból energiáinkat, felbolygatva ezzel a levegőt./ Gyere és zizzenj ránk” Az ember szeme visszatéved a negyedik, üres kockára. Azután megint a szövegre. Lehet, hogy ez így együtt talán nem is reklám, nem felhívás, hanem valamiféle kihívás, nekünk szegezett provokáció? Hamarosan kiderül.
Miklusicsák Aliz

A MU Színház tágas termében ködös sötétségben keresgéljük a helyünket. Mindannyiunknak légszomja van a füsttől. A levegőt már alaposan felbolygatták. Szemünk lassan megszokja a sötétséget, a füstöt és a finomkodástól mentes gépzenét (zene: Plasticman).
A sötét térben három „szentjánosbogár” mozog: mindössze három fényjel – a táncosok fejére erősített lámpák – látható a színen. Három ember a sötét ködben. Nem láthatjuk arcukat, de testük körvonalaiból érzékeljük férfias alkatukat. A fények mozgásából sejtjük ritmusukat, a sötétségben való létezésüket. Ők sincsenek otthon ebben a közegben: félve, de kitartóan keresnek valamilyen referenciapontot a számukra megszabott térben. A fény az életjel, ám amíg van jel, addig van félelem is.
Néha lábak, nyakak, orrok és kézfejek villannak meg a lámpák fényében. A három férfi nem érzékeli pontosan sem egymást, sem az irányokat: zavartan és arctalanul mozognak; egymásra utaltságukat, félelmüket a zene erős ritmusa tovább fokozza. Időnként egymáshoz érnek; ekkor egymás testének érintésétől megijedve gyorsabb, felpörgetett táncba kezdenek. Állandó, biztos fényforrást, megnyugtató, átlátható közeget keresnek-kutatnak. Vakságuk, félelmük a barlangban eltévedt turistákéhoz hasonló. Testük feszességéből, mozgásuk dinamizmusából látszik, hogy még futja erejükből, még van esélyük arra, hogy felülkerekedjenek ezen a végletesen kiszolgáltatott helyzeten. Magukra maradt emberek; ki akarnak jutni a sötétségből, az ismeretlen és kiismerhetetlen térből, keresik a helyet, ahol biztonságban megmutathatják magukat, és megláthatják egymás arcát. És ezzel még mindig nincs vége az ismeretlenek sorának. Hol van, és ki lehet a negyedik? Létezik egyáltalán, vagy csak bennük él? Emberi lény, vagy emberfeletti erő?
Egyszer csak egy piros fénycsóva bevilágítja a teret. Mindannyian (nézők és táncosok egyaránt) örülünk az átláthatóságnak. A táncosok odaállnak a fényhez – végre megpillanthatjuk arcukat. A személytelen lámpák most emberekké válnak, akik számára a fény ereje magabiztosságot ad. Összenéznek; a testbeszéd nyelvén tanakodnak – és sehogyan sem tudnak megegyezni. A választás lehetősége, hogy merre menjenek, mindhármukat próbára teszi. A döntés széthasít. A három ember három különböző irányba indul. A sötétségben ugráló fénypontok helyett most végre testük teljes mozgása kivehető: modern tánc és férfias break lépések, mozdulatok elegye. Majd azt is látjuk, ahogyan a lépések egyre inkább elbizonytalanodnak, kilátástalanságra utalnak.
A színen újra eluralkodik a sötétség; a táncosok fejére erősített lámpák sorra kialszanak. Utolsó erejével a három férfi rideg azonosítószámát írja fel a „falakra” – a ködös, sötét levegőbe.
Legvégül megjelenik a „negyedik”. Belépését fény kíséri. Nem arcot; fehér maszkot visel. Talán a „barlang”, a tér szelleme ő. Talán ő a halál, akit végre megtaláltak.


3 men

Fény: Putto és Payer Feri
Zene: Plasticman
Koreográfus: Juhos István és a táncosok
Előadók: Fejes Ádám, Hámor József, Juhos István

Helyszín: MU Színház
08. 08. 6. | Nyomtatás |