Ellenfény Offline - Archívum - 2003 - 2003/7. - Pontfény - HáyJános - A Lecsúszottság Abszurd (tragi)komédiája

A lecsúszottság abszurd (tragi)komédiája

Háy János: A Herner Ferike faterja – Harmadik Színház, Pécs; Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Háy János három évvel ezelőtt jelentős költői és prózaírói sikerek után publikálta első drámáját, A Gézagyereket, amelyről első méltatója, Radnóti Zsuzsa azt írta, hogy „ha rendezőjére és színházára talál, drámai minőség és színház lesz, ha nem, megmarad értékes irodalomnak, és a papírszínházi darabok sorsára jut”. Háynak szerencséje volt: Pinczés István debreceni előadása bizonyította Radnóti Zsuzsa feltevését, s a darabot sikerre vitte. A dráma, az előadás és a színészek díjak sokaságát kapták.
Nánay István

Érthető hát, hogy a szerző továbbírja s tervei szerint trilógiává akarja növeszteni annak a világnak a rajzát, ami első darabjának témáját is adta. Ez a társadalmi értelemben leszakadtak, a kistelepülések munka, cél és kilátás nélkül vegetáló kisembereinek a világa. A Gézagyerekek, a Krekács Bélák, a Banda Lajosok, a Herda Pityuk és a többiek világa. Meg persze a Herner Ferikééké. Azoké, akik éhbérért dolgoznak, közmunkából vagy segélyekből élnek, akiknek élettere egy istenhátamegetti falu, szórakozása a tévé és a kocsma, s akik tudatában szétbogozhatatlanul kuszálódik össze az innen-onnan hallott, olvasott információk tömege. Akik a társadalom csöndes többségét alkotják, akik hőbörögnek és választanak – polgármesterüknek a Gyurit, mert osztálytársuk vagy jó haverjuk volt, vagy csak azért, mert ő az akar lenni, s ezért mindenkinek mindent ígér –, akik gyalogolnak Európába.
Háy János természetesen nem naturalista miliődrámát, színpadi szociográfiát vagy politikai tételdarabot ír, hanem egy jelenséget a maga totális abszurditásában mutat be, miközben minden sorából az emberek iránti megértés és szeretet érződik. Radnóti Zsuzsa modern népszínműnek nevezi az eddig elkészült két darabot, a szerző istendráma alcímet adott nekik. Ez is, az is találó megnevezés, Radnótié inkább a művek formai jellegzetességeire, az íróé a szellemi magjukra vonatkozik.
Bár a két dráma között sok a közös vonás, a hasonlóságok mellett a különbségek az erősebbek, a meghatározóbbak. A Gézagyerekben a címszereplő sorsa olyan történetté áll össze, amely a töredékes szerkezetű jelenetsort kvázikoherenssé teszi. Ebben a jelenetsorban Gézagyerekhez képest mindenki más epizódszereplő, ő áll a középpontban, a többiek elsősorban a hozzá való viszonyuk alapján kapnak jelentőséget. E szereplők közül a legjelentősebb Banda Lajos és Herda Pityu, az autista fiú két munkatársa és mentora, akik a következő darabban – A Gézagyerek kocsmajeleneteiben csupán felvillanó Krekács Bélával együtt – főszereplőkké válnak.
A Herner Ferike faterja című darabban az előző mű hajdani kőbányászai már elvesztették munkahelyüket, s közmunkából kénytelenek élni. Tisztítják a település árkait, s közben anekdotáznak, ugratják egymást, filozofálgatnak. Úgy, ahogy A Gézagyerekben is tették, de míg ott jelenlétük epizódértékű volt, itt ennek a beszélgetősdinek kellene a darab összetartó erejű középpontjának lenni. Az ároktisztítás mint a darab centrális tevékenysége adna keretet azoknak az epizódoknak, amelyekben három idősíkban zajló események elevenednek meg: az apák (akik neve ugyanaz, mint a főszereplőké) egyszer tűnnek fel: kocsmáznak; néhányszor felidéződik a három barát gyerekkora; illetve két szereplő ismétlődő színrelépése érzékelteti a falu jelenkori társadalmi közegét.
A múltbéli jelentekben bontakozik ki, de talán helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy sejlik fel a darab címében szereplő Herner Ferike és családjának története, ami meglehetősen sematikus családképletet mutat: többre vágyó asszony, tehetetlenkedő férj, veszekedések, aminek kárát persze a gyerek, Ferike szenvedi el. Őt ugyanúgy nem fogadja be magába az osztályközösség, mint ahogy a családot a falu. A jelen idejű epizódok közül Marika, a polgármester titkárnőjének látogatásai formálisak, bizonyos információk adagolására szűkülnek, valós dramaturgiai értékük nincs. Ezzel szemben a tehenei között élő, a halállal barátkozó Papi Jóska, akinek családja a házukat elemésztő tűzbe veszett, a három férfival egyenértékű szereplő, ő az, aki az alcímben szereplő istenességet leginkább képviseli, s akinek halála az egyetlen valódi történés a drámában. S ennek sincs lényegi hatása a főszereplők gondolkodására, életére. Az élet eseménytelenül megy tovább.
Háy darabjainak erőssége egyfajta redukált, rontott, ugyanakkor költőivé stilizált nyelv, színreállítási nehézsége pedig a minimalizált cselekmény és a töredezett szerkezet (A Gézagyerekben huszonhat, A Herner Ferike faterjában huszonegy jelenet, azaz váltott helyszín van.) Az első dráma esetében Pinczés István egy blendézésen alapuló, különböző képkivágásokat lehetővé tevő szcenikai megoldással teremtette meg a térben is középpontba került fiú körüli világ ábrázolását, s tette folyamatossá és pergővé az előadást.
A Herner Ferike faterja még nehezebb feladat elé állítja a darab színrevívőit, ugyanis itt nemcsak térben, de időben is különböző síkú epizódokat kell valamilyen módon egységbe foglalni. A darab ősbemutatójára a Pécsi Harmadik Színházban került sor Vincze János rendezésében, míg Zalaegerszegen A Gézagyerek sikerre vivője, Pinczés István állította színpadra. A két rendező különböző módon közelített a szcenikai problémához.
Vincze János szimultán színpadon bonyolítja a történetet. Elöl középen, az előszínpad helyére kerül az árok, mögötte emelkedő tér van, amelynek a jobb oldalán alakították ki Marika irodáját, s a felső színpadon, mint valami gáton közlekedik a titkárnő mopedjével, amikor a „fiúkat” megy ellenőrizni. A felső tér baloldalán játszódik a felidézett gyerekkor iskolai jelenete. Az előszínpad jobb és baloldala a múltbéli epizódok színtere: a kocsma, ahol az apák iszogatnak, illetve Krekácsék lakása. A második részben némileg módosul az egyes térfelek jelentése: Marika irodája stilizált busszá alakul, a bal első térrész Papi Jóska kalyibája, a jobb pedig Herner Ferikéék lakása lesz. Az előadásban zavaró a térrészek jelentésmódosulása, illetve a jelen s a múlt idejű jelenetek térbeli elválasztásának hiánya.
Pinczés lényegében megismétli A Gézagyerekben bevált szcenikai sémát. Nála is középen húzódik az árok, mögötte azonban fekete falak állnak, amelyek különböző helyeken és képkivágásokban nyílnak meg s adnak teret az egyes jeleneteknek. Zalaegerszegen is törekszenek arra, hogy ugyanaz a helyszín ugyanott jelenítődjék meg, de a jelenetek sorrendje néha a térhasználat konzekvenciáját kényszerűen szétbomlasztja.
Mindkét előadásban élesen kettéválik a három főszereplő és a többiek játékstílusa. Ez mindenekelőtt a darabból következik, ugyanis a Krekács-Banda-Herda trió jelenetei egy mai és kelet-európai abszurd drámává állnak össze. Az ő semmire-várakozásuk, bujtatott istenkeresésük, humoruk, monoton szöszmötölésük és értelmes cselekvésre képtelenségük értelemszerűen Beckettet juttatja eszünkbe, de anélkül, hogy egy pillanatra is felmerülne a közvetlen hatásátvétel gondolata. Ehhez a réteghez szervesen kapcsolódnak a Papi Jóskával kiegészülő beszélgetések, s ezek együttesen képviselik a dráma legerősebb és legértékesebb részét, amit mindkét előadás egyértelműen érvényre is juttat. Pécsett Lipics Zsolt, Németh János, Ujláb Tamás, Zalaegerszegen pedig Kiss Ernő, Kricsár Kamill, Szegezdi Róbert elsősorban a jelenetek komikumát hangsúlyozza, ugyanakkor figurájuk tragikumát – mindenekelőtt Papi Jóskával (Bánky Gábor, illetve György János) való találkozások kapcsán, valamint a második részben – érzékeltetik.
Az emlékezés betétjelenetei, illetve a Marikával zajló jelen idejű epizódok azonban csupán vázlatok, sőt, nemegyszer sematikus skiccek, így ezekkel sem a rendezők, sem a színészek nem sokat tudnak kezdeni. Míg az árokásás jeleneteiben gyakorlatilag nem történik semmi, a szereplők csupán beszélgetnek, a többi epizód kifejezetten cselekményes, verekedésekkel, veszekedésekkel teli. A nézőnek mégis az az érzése, hogy a látszólag statikus részek a mozgalmasak, szellemileg érdekesek, holott a kifejezetten naturalista életképek a mindennapokból és a televízióból ismerősek. Ezt a kettősséget az előadások tovább erősítik. Pécsett az írói sablonokat tovább erősíti a közhelyes színházi megformálás. Zalaegerszegen a választott szcenika eleve kissé eltávolítja, idézőjelbe helyezi a képkivágásokban megjelenő epizódokat és szereplőket, de ezzel sem sikerül a dráma két stiláris rétegét kiegyenlíteni.
A dráma elvben egy nagyon érdekes szerepsokszorozás lehetőségét rejti magában. A generációról generációra ismétlődő nevek ugyanis azt sugallják, hogy a világ, s benne az ember szerepe változatlan. E tételezés konzekvens megvalósítását akkor lenne teljes, ha Herda Pityu és a többiek gyerek-s felnőttkori énjét, sőt apját is ugyanaz a színész játszhatná. Vincze ezt a gondolatot elvetette, s minden korosztályt más színészekkel játszat. Pinczés kompromisszumos megoldást talált: a felnőtteket és apjukat alakítja ugyanaz a színész, ugyanis ahhoz, hogy ez a dramaturgiai trouvaille következetesen működhessen, a darab bizonyos mértékű módosítására is szükség lenne.
A Herner Ferike faterja tipikus második darab. Sokat merít és visz tovább az első műből, A Gézagyerekből, de sok mindenben már előre mutat a következő dráma felé. Ez a verzió aligha tekinthető véglegesnek, hiszen az eddigi előadások tapasztalatai alapján, illetve a tervezett trilógia befejezése után számos részlet átértékelődhet e középső opusban.


Háy János: A Herner Ferike faterja
Pécsi Harmadik Színház

Díszlet: Huszthy Edit
Jelmez: Kovács Yvette
Rendező: Vincze János
Szereplők: Lipics Zsolt, Németh János, Ujláb Tamás, Bánky Gábor, Dóka Andrea, Jakab Csaba, Horváth György, Pilinczes József, Dévényi Ildikó, Krizsik Alfonz, Gráf Csilla, Orosz Mihály, Dargó Gergely, Takáts Dániel, Fülöp Gergely

Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Jelmez: Laczó Henriette
Díszlet, rendező: Pinczés István
Szereplők: Kiss Ernő, Kricsár Kamill, Szegezdi Róbert, György János, Jurina Beáta, Gábor László, Köves Dóra,
08. 08. 6. | Nyomtatás |