Shakespeare argentin tangóra

Macbeth – Győri Balett

Négy évvel ezelőtti (szintén a győrieknek hozott) Orfeójánál sokkal tisztább cselekményvezetésű darabot készített a Macbeth-ből Marie Brolin-Tani.
Shakespeare persze a legjobb vonalvezető: dramaturgiáján nehéz rontani, hacsak nem kíván az alkotó utód valami nagyon nagyot „újítani”. A műsorfüzet sorait előzetesen olvasva akár meg is rettenhettünk volna, miért helyezi a svéd alkotó az angol történetet az 50-es évek Argentinájába? Mi lesz az eredetivel? Miért Macbeth? Aztán, az előadás végén mindebből a tanulság: nem kell műsorfüzetet olvasgatni, mert e nélkül jóval igazabb közléseket kapunk – a színpadról.
Lőrinc Katalin

Shakespeare szinte minden drámája eltáncolható (hiszen érzések, indulatok, tehát mozgásban kifejezhető tényezők mozgatják azok történéseit), az viszont, hogy ki kinek a sógora, hogy kinek mi a katonai rangja, már nem. Brolin kissé belebonyolódik e szálak szövögetésébe, nem bízik abban, hogy a „puszta” tartalom: a fortyogó emberi benső, s annak ön- és közpusztító hatása anélkül is érvényre juthat darabjában, hogy ragaszkodjék a verbális magyarázathoz.
Vagyis: két hosszú, de arányos felvonásban alakul szemünk előtt a halálos játszma: a sakkban tartott társadalom feje fölött elegánsan fedezett, mégis véres diktatúra irányítói és áldozatai között. Éppúgy, mint Shakespeare-nél. Éppúgy, mint sokfelé máshol. (Nem baj, ha például nem tudjuk, melyik szereplő „jelképezi” Duncan fiait; látható egy emberi viszony: esendőség, függőség, de a hatalomba született gőg is. Tiszta sor.
Ha tehát eltekintünk egy szövegkönyv görcsös követni akarásától, szépen kialakul a kép a szenvedélyes, mély szerelemről, melyet a hatalom lassan és alattomosan, egyre keményebb eszközökkel tesz teljesen tönkre, magával rántva a legmélyebb mélységbe egymás után mindkét szerelmest. Legyen ez a lemeztelenített lényeg (hiszen számtalan a mellékág, mellékszereplő, s háttértörténések), s ha belegondolunk, ez a lényeg Shakespeare-nél is.
Amúgy teljesen „stimmel” a junta-légkör, s hozzá Piazzola tangói (nyilván ő adta az apropót, de ez teljesen mindegy, mert jó a párhuzam), s még félelmetesebbé, fenyegetőbbé teszi Arvo Pärt túlvilági zengésű zenéje, valamint Pendereczky keményebb hangvétele. Nem teljesen konkrét, de mégis Evita-korabeli a jelmez-feeling: hűvös, militáris elegancia, mely apródonként vált át a mélybordó árnyalataiba a darab során, hogy végül már csak az hord világos színt, aki halottként jelenik meg újra. Semmi sem olyan konkrét tehát, hogy kizárólagossá tegye a kort és a helyszínt: a diktatórikus hatalom, melyben a legapróbb kompromittáló eset szemtanújára is titokzatos halál vár – akár a mi 50-es éveinkről is szólhatna.
Amennyire híven szolgálja a Macbeth-páros tragédiájának ábrázolását a dramaturgia és a képi „tálalás” (a díszlet jelképesen rácsos, robosztus állványzat, melyen keresztül-kasul sejlik a félelmetes félhomályban tartott világítás, s ahol ki- s betűnnek a szereplők), annyira semleges a mozgásanyag. Tiszta, szép kortárs tánctechnikát látunk (klasszikus és Graham-elemek mellett Cunningham alapú, a 90-es évekre „standard contemporary” nevet nyert, levegősen nyújtott, de szabadon zuhanó, lendülő mozdulatok), s a Győri Balett olyan katonás profizmussal hozza ezt a tisztaságot, mintha azon nőtt volna fel. Valahol azonban tán épp a tisztaság, a mozdulatsorok gyakori ismétlődése simítja el, kerekíti le a tragédiát. A néhány rezzenésnyi kivétel közül ki kell emelni a nagyszerű (nyögésekkel és rekedt sóhajokkal saját maguk által kísért) kettőst, melybe a Macbeth-pár Duncan meggyilkolása után veti magát. Ilyen pillanatok – az elemi erő őszinte kiszakadása –leginkább Lady Macbeth alakjának fejlődéséhez hiányoznak, hiszen egy végletes, szenvedélyes, elszánt emberről van szó, aki bizonyos pillanatokban sokkal ösztönösebben, belülről fakadóbban fogalmazna.
Valójában igen sok múlik az előadásmódon, a két szereposztás alkati különbségein. Az első szereposztás elbeszélésében Macbeth jó szándékú, eleve pusztulásra ítélt álmodozó, akivel megtörténnek csupán a dolgok (az angyalarcú, szép táncú Pátkai Balázs alakítja), Sóthy Virág Lady-je viszont csupa hűvös forróság, macskaszerűség. Szenvedélyesen, mégis hűvös ésszel viszi végig tetteit, – ám sorsa az előbb említett mozdulatnyelvi okból megoldatlan. Demcsák Ottó óriás termetű Duncan királya játszva dobálózik alattvalóival: fensőbbsége egyértelmű, elbukása meglepőbb.
Velekei László Macbeth-je valódi főhős, (nála tetten érhető a szerepfejlődés): felvállalja minden tettét, akár Lady Macbeth mellett, akár ellenében: nagy formátumú, robosztus ember, akivel szemben Müller Ervin királya nem testével, hanem pozíciójával győzhet, s aki a végső percig nem adja könnyen.
Cserpák Szabina Lady-je mindvégig inkább hűvös és számító, táncoljon mégoly odaadóan. Fontos, és mindkét szereposztásban remekül megjelenített figura Malcolm, a trónörökös, ki végül a történet egyetlen túlélője. Sándor Zoltán a tőle megszokott eleganciával, Horváth Szilárd meglepően mély érzéssel alakította. Fontos jelkép a csúfosan meggyilkolt jóbarát alakja, akit Sebestyén Bálint érzelmesebbre, Lukács Levente riadtabbra fest: mindkét fiatal nagyszerű.
Három boszorkány kíséri Macbeth-et útjain, mintegy sorsa irányítóiként, kik – bár jó figurák, mozgásuk nem tér el a többiekétől: tupír ide vagy oda, éppoly esztétikusan és elegánsan mozdulnak, mint a többiek.    
Úgy általában: ahol a táncosok egyéniségükkel át tudtak törni ezen az esztétikumon, ott valódi dráma született, s ahol nem – nos nagy gond ott sincs: ilyenkor szép és okos testekben, világklasszis zenékben, puha színekben, fényekben gyönyörködhetünk, s ez miért lenne baj?


Macbeth
Győri Balett

Jelmez: Andrea T. Haamer
Világítás: Hans-Olof Tani, Hécz Péter
Zene: Arvo Pärt, Piazzola, Pendereczky
Koreográfus-rendező: Marie Brolin-Tani
Előadók: Pátkai Balázs/Velekei László, Sóthy Virág/Cserpák Szabina, Demcsák Ottó/Müller Ervin, Sándor Zoltán/Horváth Szilárd, Sebestyén Bálint/Lukács Levente, William Fomin/Csere Zoltán, Cserpák Szabina/Hegyi Réka, Ócsag Anna, Horváth M. Lilla, Fuchs Renáta, Ékes Georgina, Bombicz Barbara, Szalai Judit, Ströck Barbara, Kertész Péter, Hardi Beatrix, Horváth Krisztián, Varga Ágnes, Horváth István, Afonyi Éva, Cseh Melinda, Mirka Klementova
08. 08. 6. | Nyomtatás |