Paraszt Dekameron - BM Duna Művészegyüttes

Hihetetlen távolságban van ma már az a közösségi esemény, ahol természetes módon dalra-táncra fakadnak az emberek, a díszkivilágított színpadtól, ahol megkomponált módon teszik ugyanezt. Hosszabb ideje nem is erőltetik már néptáncegyütteseink a „tisztán archaikus” forma színrevitelét, egy végleg múlttá vált paraszti világ felmutatása helyett inkább e formák új kontextusba emelésével alkotnak új és izgalmas világokat.
A Duna Művészegyüttes is ezen az úton jár, s ehhez gyakran kortárs koreográfusokat hív segítségül. Az Amazonok, Madonnák volt az első olyan darabjuk, amelyet etűdönként más és más koreografált. A sokszínű zenei szőttesen táncvilágok találkozójának voltunk tanúi, ahol nem történet, hanem tematika rendezte egységbe a bábeli eklektikát.

A februárban bemutatott Paraszt Dekameron című táncszínjátékuk – Mucsi János rendezésében – ismét több (hét) „táncmesemondó” koreográfus közreműködésével jött létre. A találó cím mögött pajzán történetecskék bujkálnak Ádámtól, Évától elkezdve: ezen az estén semmi másról nem esik szó, mint „arról”. „Arról” mesélnek a táncok, s köztük Kátai Zoltán mesemondó további pajzán történetecskéket és dalokat ad elő. Az első emberpár inkább a szükségszerűség, mint az elementáris vonzalom jegyében duózik, de van páros, aki csípd-meg-fogd-meg csalfa, évődő szenvedéllyel, tombolva hagyja el a porondot, és van, aki galambos mámorban lágyan ringva végül ágyat ér. Muzsikusoktól kísérve – és egy paptól kísértve – legények lányokért kajtatnak, és mintha néhány fejezettel odébb meg is kapnák a magukét: egy görbe estén holdfényes tornamutatvány alanyai lesznek, füttyszóra akciózhatnak, kimerülésig. De ott van a városi kuplerájba keveredett Kis Vörös Kakasos János esete is, akit boszorkánygyűrűbe zárt a vágy, és Bunkós Jánosé, aki fejszével esett nemes tagjának. És ropogós-illatos fehérnép minden mennyiségben és minőségben.
Mándy Ildikó Ádám-Évája, Juhász Zsolt Kicsi leány, nagy a csicse, Bognár József Corpus Delictije és Pintér Béla A bunkós … Jánosa az önfeledt, pajkos, tiszta népi világ tükröződései, még akkor is, ha akad köztük olyan, amelyik „kortárs” eszközöket használ. Bozsik Yvette Mediterrán meséje, Horváth Csaba Szonátája, Kovács Gerzson Az én kicsi kakasomja és Juhász Zsolt Dáridója már az urbánus lélek kitaszítottságának jelenségéről szólnak. (Érdekes, hogy mielőtt egyik világból átúsznánk a másikba, a lányok – hosszan énekelve az éjjeli derengésben – levetkőznek.) Bár nem épül összefüggő történet az előadásban, mégis rejtetten kirajzolódik benne egy folyamat Ádám és Évától a Dáridóig: az archaikus közösségből kiszakadó, modernizálódó ember sorsa, ami kalandot, izgalmat de elmagányosodást és sekélyes vigaszt egyaránt hoz. Mindannyiunknak. 
Az alig több mint egy órás előadásban az archaikus teremtői szabadsággal tudott a mába fordulni: igazgyöngy keletkezett. Mucsi János megkapta a legtöbbet, amit egy rendező-koreográfus kívánhat magának: a felszabadító ünnepet és a vidám sikert. (Oly régen és oly nagyon kiment a divatból a nyilvános műélvezet, hogy bábszínházba, vagy cirkuszfesztiválra kell járni ahhoz, hogy az ember el ne felejtse, milyen is az, amikor sikong, nyerít, vinnyog és beledumál a közönség a játékba.) Új műfaj született? Lehet, hogy a Paraszt Dekameron egyszer nem cím, hanem műfaj lesz, ahol móka, mulatság, tánc, szerelem s az élet által elrajzolt groteszk humor mind egyben van?
Bajna Zsóka
08. 08. 6. | Nyomtatás |