Sír-nevet

Nimbus – Sofa Trio

A 2001-es Budapesti Őszi Fesztiválon bemutatott és bizony elég gyenge előadás, a Tréfa kapitány teapartija egyfajta remake-jét készítette el a Sofa Trio. A Nimbus természetesen alapvető vonásokban különbözik a társulat előző produkciójától, ám számtalan kódolatlan, teljesen egyértelmű eleme abból vétetett. Hogy mindez így alakult, annak valószínűsíthető oka a becsületes és természetes alkotói önérzet, amely „juszt is” nekifut még egyszer annak a feladatnak, amit nem sikerült jól megoldania. A Sofa és az előadás ötletembere, a társulat vezetője és összetartója, Rókás László igazán jól tette, hogy újból elszánta magát.
Halász Tamás

A Nimbus nem egy kiugró előadás. Egyszerűen csak kellemes, szeretetreméltó és a Sofára jellemző „finomságokban” bővelkedő munka. Érzelmes, fáradt felnőtt-mese. Tánc és szomorkásan vidám farce, melankólia és kedves humor, valóság és álom határán egyensúlyozik. Története van ugyan, de szándékoltan hangsúlyozatlan: a Nimbus sajátos módon leginkább nagy zenék (az 50–60-as évek brazil és amerikai slágerei) mentén zajlik, bár nem illusztrálja a felcsendülő zeneszámokat. Éppen csak általuk, képről képre halad. Rókás László ismételten – a korábbi darabból átkecmergett, ott címszereplő – kapitány, akinek nincs hajója, de vajból van a szíve, magához ölelné az egész világot, de legfőképp a Balogh Margit játszotta artistanőt. Ám kettejük boldogságára tör egy – Oldal István megszemélyesítette – pimasz, pókerarcú pincér.
A Sofa tánc-mesejátéka ötletes, kedvesen rejtelmes tárgyakkal teli: jórészük szintén Tréfa kapitány balul elsült teapartijából ismerős. Látunk egy szekrényként kinyíló különös falat, amelyről mindenféle falilámpák árasztják folyamatosan váltakozó csoportokban villogó fényüket. A lámpák mintha jó kéttucat nagymama ágya fölül gyűjtettek volna be: kecses, kedves, hangulatos, öregecske ernyőik alól varázslatosan árad a fény. Feltűnik aztán egy hatalmas, vasvázon álló kerek asztal is, mely később pódium lesz, manézs, talapzat, kisszínpad. Különösen „sofás” egy furcsa spanyolfal, amely nem takar el semmit: patinás keretei ugyanis üresek.
Az előadás három hőse mintha kedvesen hadari némafilmből lépett volna elénk. A kapitány tekintélyes alakján vörös paszományos szmoking-egyenruha, fején napóleoni csákó forgóval. A simulékony, ravasz pincér mellényben, nyakkendőben, előírásos kötényben nézi hülyének a joviális hadfit. A cirkuszhercegnő testhezálló ruhában, fején fekete színű, fehér zsinór-sprilállal díszített, tölcsér alakú csinos föveg, melynek tetején fehér gombóc egyensúlyoz, és néha világít.
A másfél éve bemutatott előző játék előadóinak pontosan a fele van most a színpadon. Nincs profi kötéltáncos, helyette most Oldal István és Balogh Margit dolgozik néha a magasban. Nincsen akkora generációs szóródás sem, mint másfél esztendeje: a Sofa harmadikja, Lengyel Péter helyett a trió egy már kipróbált, régi művészbarátja látható. A történet (a jelzésszerű) most sokkal egyszerűbb: a Tréfa kapitány teapartijának nyakatekert mesevilága helyett kedélyes-kedves meseszövéssel, szívmelengető tablókkal találkozunk, beszéd nincs, minden az és annyi amennyi(nek látszik). Pontosabban dehogy is: ahogy a Sofa előadásainál már megszokhattuk, minden tárgy szimbolikus, minden gesztus egy másikat keres, mindenben van egy kis csavar. A játékosok élvezik saját jelenlétüket, élvezik társaikét, kedves bolondozást váltogatnak komoly mutatványokkal, amelyek folyamatosan a cirkusz világát idézik. Nem a maiét: nem a cirque nouvelle kísérleti, meghökkentő atmoszféráját, sem a flitteres, uszkár-ugráltatós, pikareszken unalmas tündérbirodalmat. Amit az ember megérez, az az a hangulat, amely egy örökre elsüllyedt világból árad, és furcsa, esős őszi délutánokon még fel-feldereng a Városliget néhány rejtett zugában, a vidámpark ódon építményeiben, a cirkusz melletti kicsi utcában, ahol áll még a rozzant épület, ahol nagy korok manézs-varázslói megszálltak, ha kinőtték a cirkuszkocsit. A Nimbus egy igazán vidám szomorú darab. Mutatványosai elhivatott szórakoztatók: nem minden trükk, mutatvány, csel, játék sikerül nekik, de a tévesztés, az esendőség ugyanúgy hozzátartozik ehhez a Girl from Ipanema, a There was a boy, a Desafinado mámoros zenei pácában érlelt, néha sutázó darabhoz. Nem könnyű megfogalmazni, mitől működik a Nimbus, és mitől nem működött elődje. Talán az ebből a darabból áradó nyugalom, összeszokottság és esendőség áll össze erős matériává, talán a finom szentimentalizmus képes egyben tartani a széjjelkívánkozó mesedarabkákat.
A szín hátterében, a középre helyezett falilámpa-tablót rejtő szekrény mellé furcsa kis építményt tolnak be a játék során. A puha függönnyel takart barna bódécskán arasznyi betűk hirdetik: LADIES. Az egész kalyiba olyan, mint egy viccesen kivagyi budi: bájos. Varázsütésre megnyíló belsejéből életnagyságú bábfigura ugrik elő: egy fürdőruhás, hosszúcombú fekete bombanő-baba. Az össze-összenyakló alakot a harapós pincér ragadja el: a „nőadagoló autómatához” lépő kapitánynak egy bumfordi, hatalmas fekete bárisnya jut. A tenyeres-talpas alak élő embert rejt: Balogh Margit mozgatja ragyogó tehetséggel. A sudár hölgy élettelenül teng-leng. A trampli megmozdul: alakja egyszerre szeretetreméltó és rejtélyes. Mesés. Táncol a Kapitánnyal, akinek ő, csak ő jutott. Az ember lelke legmélyén valami fájdalmasan szép kezd el mocorogni. Talán eltemetett gyerekkori emlék, egy hasonlat, egy majdnem, egy kifejezhetetlen, érzetté kopott élmény, valami, talán évtizedek óta fel nem idézett és már soha fel nem idézhető apróság. Lelkesen nézi a furcsa kis építményt, mint egy kisgyerek a cirkuszban, aki éhezi a meglepetést. Előkerül onnan még valami?
A Sofa lomha és kedves világa ügyesen, érzékkel színpadra vitt mesejátékokat idéz. A Nagy József társulatában ismét hosszú ideje játszó Rókás különös gyerekkort játszik társaival: Nagy orléans-i előadásainak szigorú, olykor kegyetlen játékossága, felnőtt meséi helyett itt, most – még e társulattól is szokatlan – érzelmességet kapunk. Oldal István és Balogh Margit „duplafenekű” pillantása, melyből a saját, „szerep-tekintet” mellett valami felnőtteknek szóló, kicsit civilesnek ható, „privát-szomorúság” árad, megragadja a nézőt. Akárcsak Rókás szokás szerint a magának épített szerepében pancsoló bohóc-medvesége, fürge-lomhasága, szomorú nevetései. Hibázósra készült a Nimbus: számos részletét szinte eleve megcsinálhatatlannak szánták. Bőven van benne csetlés-botlás, de ez talán mégsem zavaró igazán. Ellenpontozza ugyanis atmoszférája, egyedi varázsa. Amelyért annyira szeretünk színházba járni, pedig olyan ritkán találkozhatunk vele.


Nimbus
Sofa Trio

Díszlet: Oldal István
Jelmez: Csaba Krisztina
Kellék: Greifenstein János
Fény: Payer Ferenc
Rókás László ötletéből az előadást készítették és előadják: Balogh Margit, Oldal István, Rókás László

Helyszín: MU Színház
08. 08. 6. | Nyomtatás |