Gnóthi szeauton

Night and Day – Juhász Kata, Csabai Attila

Juhász Kata és Csabai Attila szkénébeli estjén először két szólót, majd egy duót láthattunk.
A Night & Day című duót már láthattuk az Inspiráción tavaly tavasszal a Trafóban. Juhász Kata és Csabai Attila kiegyensúlyozott, frappáns, darabot kreáltak, amelyben a hüllő-humanoid pár a szex és zabálás után lemeztelenedik, sőt identitást vált, és valódi szerelmes összefonódásban az érzékek mennyországába emelkedik. Messziről közelítenek, találkoznak, egymásnak esnek, és olyan fizikai ingereknek vetik alá egymást, amitől a falánkság ideiglenesen kisül belőlük, és rövid időre az elernyedés és vágytalanság állapotába süllyednek. A szerzés éhsége megszűnik. Elcsitul a testek felkínálkozása, a kacér-facér csábakciók sora s a tagok epileptikus rángása. A színen álló bárszéksor köz-helyet sejtet, a fények záróra utáni magányt. A végtelennek tűnő fizikai kisülés látványa sokkoló, ez a durvaság, ez az érzékietlenség, ez a hideg, számító szenvedély ledermeszti a közönséget. Gyors átállás után, éteri térben, kék fénymezőben a táncosok ismét találkoznak. Fehér gyolcsruhában, egyformán jellegtelenül és nemtelenül a két azonosíthatatlan fajú lény által mintha a nagy lélek-egész két egyenlő fele találkozna. A fényoszlop tövében szorosan összefonódva a pár csókba olvad, és hosszasan forog, forog. Az evolúció végbement. A rövid darab sűrű és kompakt: dramaturgiája egyszerű, világos, ritmusa kifejező, összességében arányos felépítésű. A mozdulatok motivációs töltete egészségesen erős, és ez képes volt a táncnyelvet életteli színházzá érlelni.
Bajna Zsóka

A Szkénében bemutatott verzióban megváltozott a darab záró mozzanata. Az időtlen térben egyesülő pár képe helyett egy kevésbé egyenrangú viszony képe tűnik föl: egyikük egy forgó talapzaton szoborként tűri, hogy fejét a másik mintázást mímelő mozdulatokkal hosszan körbesimogassa a levegőben.
De vajon mi történhetett a tavalyi Inspiráció óta, hogy módosult ennek a két lénynek az állapota? Akkor, érzésem szerint, valamiféle régen látott evolúció ment végbe a színen, ami ezúttal nem történhetett meg. Mivel a szereplők vertikális (alá-fölé) viszonyba rendeződnek, további történéseket sejtetnek pusztán, de nem oldják föl az expozícióban festett állapotok feszültségét. Ezzel eltűnik az egésznek legbensőbb és egyben legfinomabb mozgató lényege, értelme is: a nagy éhség, nagy falánkság, nagy hiány kielégítésére való törekvés és a végső kiegyenlítődés ok-okozati összhangja megbomlik, és nincs már, ami indokolná a formanyelvet, a dramaturgiát, a dinamikát, a végkifejletet, sőt, a díszlettől a világításig, mindent, ami a látványt szolgálja.
A tavalyi kis miniatúrának idén, megnövekedett tömegével, nehezebb volt elrugaszkodnia. Terhelő körülménynek mutatkozott a duót bevezető két szóló, amely mind szerkezetileg, mind témáját és formáját tekintve kissé bizonytalan kényszervállalkozásnak hatott. Mindkettő eszmei középpontja a tisztálkodás, vagy az ahhoz való viszonyulás. Leszűkítve és tágítva: randi előtti önismeret.
A nőnemű lény kopaszsága, hamuszínnel álcázott szépsége, unisex ingecskéje, valamint a hímnemű lény hosszú, ruhaszerű lepelje, kapucnis rejtőzködése, illetve az egyedüllét ténye két olyan lényről mesél, akiknél az identitás zavar és a deviancia alapállapot, és a kedvelt, megszokott, meditatív lét záloga.
A fizikailag nőneműnek mintha férfi megszállója volna, elég aktívan őrjöng, majd állva bepisil a lavórjába. És fordítva: a pöcsös pucsít a fürdőben, és addig forgolódik, míg pucér hátsója ki nem bomlik a vizes rongyaiból.
A két szóló önmagában annyira terhelt, hogy megoldás nélkül nem lehet lezártnak tekinteni őket. (Művészetnek még kevésbé. Hiszen egy létprobléma, művészies közegbe helyezve, önmagában még nem válik művészetté.) Szinte mentőövként lehetett a szólók lezárásához a duót kölcsönkérni: hadd legyen annak előzménye, talán ha benne foglaltatik a nagy egészben, nem okoz fejfájást az elmaradt megoldás.
Ha jól értettem, a színházi közeg segítségével a következő folyamatot rajzolják ki az alkotók: két, identitását kereső ember előbb önmagának megfelelve (szólók), majd a társadalmi konvencióknak hódolva cselekszik (duó első rész), de végezetül úgyis csak önmaga megismerésén, önnön megváltásán keresztül juthat célba (duó második rész).
08. 08. 6. | Nyomtatás |