Az elit elitje?

Az alternatív színházak közönsége

Keveset tudunk a színházak nézőiről, de még kevesebb az alternatív játszóhelyek közönségéről. Ugyanazok nézik az alternatív előadásokat, mint akik a kőszínházi produkciókat? Vagy egy speciális nézőréteg kíséri figyelemmel a kortárs művészet eseményeit? Van-e önálló közönsége az egyes helyeknek?
Szabó István


Az elmúlt néhány évben több felmérést is készítettünk a színházlátogatók körében. A színházak először gyanakodva figyelték ügybuzgalmunkat, aztán a kezdeti idegenkedést lassan felváltotta egy pozitívabb hozzáállás. Ma már a legtöbb helyen és esetben támogatják, olykor kezdeményezik is ilyen közönségvizsgálat elkészítését. A felmérések nagyobb részben az érintett színházak alaposabb tájékozódását hivatottak segíteni, ezért nem került minden eredmény publikálására. A különböző helyeken és időpontokban felvett anyagok – részben a tudatosan alkalmazott állandó kérdések miatt – egységes egészet képeznek, s a kirajzolódó képet az új vizsgálatok a legtöbb esetben tovább árnyalták.
A cikk első része egy 2000-ben készült felmérés összefoglalója.  Elkészülte után megkapták az érintettek, és a felmérés kapcsán felszínre került összefüggéseket megbeszéltük. Az eredményeket mindenki a maga módján hasznosította. Ennek ellenére ez az utólagos publikálás talán mégsem felesleges. Talán adódhat néhány általánosságban is érvényes következtetés az olvasó számára, esetleg még azon túl is, amit az összefoglalóban megfogalmaztunk.
A második rész egy néhány napja befejezett gyorsfelmérés eredménye. A helyszínek kiválasztásával az volt a célunk, hogy alkalmasak legyenek az esetleg felszínre kerülő eltérések karakteres megragadására vagy azonos eredmények esetén a korábban észlelt tendenciák megerősítésére. A végeredmény inkább ez utóbbi feltételezést erősíti. Ezért tekintse az olvasó olyan függeléknek, amely valamit hozzátesz a korábbi eredményhez és ezáltal árnyalja a kirajzolódó képet.

Az alternatív színházak közönsége – a meghatározás fogalmi bizonytalansága és a statisztikai adatszolgáltatás elégtelensége ellenére bizton állítható – jelentősen nőtt az elmúlt tíz évben. Egy korábbi tanulmányomban, 1999-ben körülbelül 6%-ra becsültem ennek a színházi körnek a részesedését a fővárosi nézőszámon belül. Ma ugyancsak becslésre hagyatkozva azt állapíthatjuk meg, hogy – mivel az érdeklődés nem csökkent, és a közönség utánpótlás is folytonos – évente nagyjából 150-180 ezer néző van jelen alternatív színházi előadásokon Budapesten.
A fővárosban 2001-ben a statisztikai összesítés szerint körülbelül 2,6 millió néző váltott jegyet. Az állam és az önkormányzat az összes színházra az Artus-tól a Katonán és az Operaházon keresztül a Zugszínházig elköltött mintegy 6 milliárd forintot. Ebből az alternatív színházakra hozzávetőlegesen 200 millió forint jutott, a teljes összeg alig több mint 3 %-a, holott egy pusztán a nézőszámot figyelembe vevő arányos elosztási rendszerben legalább kétszer annyit kellene kapniuk.
A pénz, tudjuk jól, mindenhol kevés. Ezért van különösen nagy jelentősége annak, hogy erre a kevésre mennyire biztosan lehet számítani, vagyis milyen kockázattal kell/lehet újra és újra pályázni. A jelenlegi pályázati rendszer alapvető ellentmondása, hogy a kiírások szinte mindig az új bemutatók létrehozására szólnak, ezért azok a helyek, ahol repertoárt játszanak, hátrányba kerülnek. A bemutató után minden újabb előadás újabb költség, viszont a kis befogadóképességű termekben reménytelen a bevételből műsoron tartani a darabot. Mire egy előadásnak híre megy, és lenne közönsége, addigra eltűnik a műsorból. A támogatási rendszer szisztémája nagyjából a kőszínházit másolja. A minisztérium az infrastruktúra fenntartására, az önkormányzat a művészetre, a bemutatóra ad elsősorban. A pályáztatási procedúra ellentmondása nyilvánvaló, vagy az automatizmusok erősödnek a verseny ellenében, vagy a stabilan működő műhelyek sorsa válik bizonytalanná.  
Lehetnek-e ennyi pénzből és ilyen körülmények között az alternatív színházak versenyképesek? Tegyük fel inkább úgy a kérdést, vajon az alulfinanszírozottság és a sok bizonytalanság ellenére miért nő mégis a közönség körében a népszerűségük?
A válaszhoz segítséget jelentene, ha tudnánk, hogy kik is azok a nézők, akik figyelmükkel kitüntetik ezeket az igen mostoha körülmények között látható előadásokat. Mennyien vannak, és milyen a szociológiai összetétele ennek a nézői csoportnak, továbbá különböznek-e az átlagos színházi közönségtől? Felmérésünk még nem jelenthet többet, mint az első tapogatózó lépést a folytonosan változó szféra felé.
A következő összefoglaló a 2000. év novemberében három budapesti alternatív színházban felvett kérdőívek alapján készült. A Merlinben, a Szkénében és a Stúdió „K”-ban színházanként körülbelül 10 – lehetőség szerint különböző – előadáson (1.) véletlenszerűen kiválasztott nézők, összesen 635 fő válaszolt. Elemzésünk első részében a közönségre vonatkozó adatokat összesítjük, s ezeket korábbi vizsgálatok eredményeivel összevetve megkíséreljük az alternatív színházakba (is) járó közönség sajátosságait megfogalmazni. A továbbiakban pedig a színházba járási szokásokat vizsgáljuk.

A nézők

A megkérdezettek 43,6 %-a volt férfi, 56,4 %-a pedig nő. Ez az összetétel a korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan azt mutatja, hogy a nézőtereken több a nő, mint férfi, bár a nemek aránya jelen esetben közelebb van az 50-50 %-os arányhoz, mint általában, hiszen korábbi vizsgálataink során 60-40 % körüli eredményt regisztráltunk. A nemek aránya színházanként:

Merlin        58% nő        42% férfi
Stúdió „K”    57% nő        43% férfi
Szkéné        55% nő        45% férfi

A nemek arányának ilyeténképpen való – az átlagostól eltérő – alakulását vélhetően a közönség korosztályi összetétele indokolja. Mindennapos tapasztalat, hogy ezeken a helyeken fiatalabb közönséggel találkozunk, mint a hagyományos színházakban. A következő táblázat a közönség életkor szerinti megoszlását mutatja százalékban, előbb a három színház összesített átlagában, majd pedig színházanként:

életkor    összes    Merlin    Stúdió K”    Szkéné
–15          1          1          1          0
15 – 20         13         18         11         12
20 – 25         39         34         37         43
25 – 30         21         18         25         22
30 – 35         10          8         12         10
35 – 40          5          5          4          5
40 –         11         16         10          8

A korábbi felmérések eredményeit figyelembe véve megállapítható, hogy a 30 év alatti közönség aránya az alternatív színházakban a legmagasabb. Egy 1998-ban készült felmérés szerint a budapesti színházi közönség 48 %-a volt 30 év alatti, 1999-ben a művész színházak közönségének 62 %-át találtuk ebbe a korcsoportba tartozónak, míg a most vizsgált alternatív színházaknál ez az arány 74 %-os.  A 20 és 25 év közöttiek aránya kimagaslóan nagy a Szkénében (43%), ami azt mutatja, hogy ide leginkább egyetemista korú nézők járnak. 
A közönség tehát elsősorban magasan kvalifikált értelmiségiekből, illetve még tanulmányait folytató fiatalokból áll. Mindhárom színházban a nézők 77–78 %-a felsőfokú végzettségű, vagy ilyen szintű tanulmányokat folytat. A fennmaradó 21–22 % középiskolába jár, illetve középiskolát végzett, s elenyészően kevesen vannak azok, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeznek. A Szkéné közönségének 49 %-a – életkora alapján, mivel 25 éven aluli – nagy valószínűséggel felsőfokú tanulmányokat folytat, a fennmaradó 29 % pedig már végzett. Ugyanezek a hányadok a Stúdió „K” esetében 42 % és 35 %.
Összefoglalóul elmondható tehát, hogy az alternatív színházak közönsége túlnyomó többségében fiatal, illetve fiatal felnőtt. A másik fontos jellemző, hogy a nézők nagy része értelmiségi, vagy értelmiségi pályára készülő fiatal. Megjegyezzük, hogy a gyakrabban színházba járók között még magasabb a felsőfokú tanulmányokat végző, illetve ilyen végzettséggel rendelkezők aránya, nagy valószínűséggel az ő példájukat követve jönnek a többiek is. A férfi-nő arány kiegyensúlyozottságára az életkori sajátosságok adnak magyarázatot. Ezeknek a színházaknak az előcsarnokában a párosával érkező nézők mellett igen gyakran találkozunk baráti társaságokkal, amelyekben a nemek aránya bármilyen lehet.


A színházba járási szokások

Az alternatív színházaknak nincs teljesen elkülönülő közönsége. Pontosabban van egy nagyon szűk réteg, amely csak ezekbe a színházakba jár. Számukat két kérdésre adott válaszok alapján próbáljuk megbecsülni.
A „melyik színházakba jár a leggyakrabban?” kérdésre például a Stúdió „K”-ban csupán 8% nevezte meg kizárólagosan magát a Stúdió „K”-t, a Merlinben 5 % a Merlint. Ők azonban többségükben a ritkábban színházba járók voltak, tehát válaszukat inkább „kegyes hazugságnak” lehet nevezni. Mindhárom színházban 10–15 % között volt azok aránya, akik állításuk szerint csak alternatív színházakba járnak. Válaszuk sokkal inkább hihető volt, hiszen közöttük már a gyakori színházlátogatók voltak többségben.
Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a Stúdió „K”-ban az összes válaszoló 24 %-a azt állította, hogy az utóbbi két évben egyáltalán nem járt ott, míg a Merlinben ugyanez a hányad 11 % volt. Ezek az adatok a színházak nyitottságát mutatják, folyamatosan jönnek új nézők az új bemutatókhoz.
Egy másik kérdésre válaszolva a Szkénében 14 %, a Stúdió „K”-ban 12 %, végül a Merlinben 6 % állította, hogy az adott helyen mindent megnéz. Ezek a számok azt mutatják, hogy reálisan itt is 10 % körül van azok száma, akik a színház törzsközönségét alkotják.
A közönség – a korábbi vizsgálatok eredményéhez hasonlóan – tehát itt is kevésbé zárt, mint ahogy azt a várakozás alapján gondolnánk.
Nézzük meg ezek után, hogy a közönség színházba járási aktivitása különbözik-e a fővárosi átlagtól. A korábban már idézett 1998-as és 1999-es felmérés adataival összevetve a jelenlegi vizsgálat eredményeivel lényeges eltérést nem tapasztalunk.

Gyakrabban
mint havonta    havonta    ritkábban,
mint havonta
1998-as budapesti átlag    28    30    42
1999-es művész színházi átlag    28    32    40
2000-es alternatív színházi átlag    28    28    44

Mivel a közönség különböző szegmenseiben hasonló aktivitást tapasztalhatunk, azt mondhatjuk, hogy a színházat szerető emberek aktivitásának megoszlása nem mutat lényegesen eltérő képet attól függően, hogy szórakoztató, művész vagy alternatív színházba szeretnek-e járni elsősorban. A közönség nagyobb része amúgy is mindenevő, s bár lehet, hogy vannak kedvenc ételei, a nagyétkűekkel mindenhol találkozhatunk.
Korábbi tapasztalatunk az volt, hogy az egyszerű nyílt kérdésekre sokan hajlamosak azt válaszolni, amit vélekedésük szerint elvárnak tőlük. Mi azonban a tényekre lennénk inkább vevők. Az egyik kérdését ezért „kifordítva” tettük fel: arra voltunk kíváncsiak, melyik színházakba nem járt a válaszoló az elmúlt két évben. Ezzel persze – észrevétlenül – arra is válaszoltak, hogy a felsorolt színházak közül melyekben jártak. Ez még azzal együtt is fontos tény, ha a válaszokból nem tudjuk meg azt, hogy az illető hányszor volt egy adott helyen, és ott milyen élmények érték. Az erre a kérdésre adott válaszokat célszerű színházanként értékelni, hiszen hipotézisünk szerint, a válaszok alapján, az adott közönség bizonyos karakterjegyei rajzolódhatnak ki. A felsorolásban szereplő színházak a következők voltak: Bárka, Holdvilág, Játékszín, Kamra, Katona, Madách, Merlin, MU, Radnóti, RS 9, Stúdió „K”, Szkéné, Térszínház, Tivoli, Trafó, Várszínház, Vígszínház.
A Stúdió „K” példáján kívánjuk bemutatni az értékelési folyamatot. Először a nem egyértelmű vagy ellentmondásos válaszokat töröltük. Nem fogadható el például az a válasz, amelyben valaki az egyik kérdés kapcsán azt állítja, hogy az X színházba jár a leggyakrabban, a kifordított kérdésre válaszolva pedig bevallja, hogy két éve nem volt ott. Ezzel elvesztettük ugyan a válaszolók majdnem 10 %-át, de a maradék válaszok hitelessége jelentősen javult. Természetesen voltak olyanok, akik saját bevallásuk szerint a felsoroltak közül egyetlen színházban sem jártak. A válaszolók 7%-a esik ebbe a kategóriába, nyilván ők a leginkább véletlenszerűen jelenlévők, akik egy barátjuk vagy egyik szereplő hívására jöttek most is, lehetséges, hogy először és utoljára. Ők a legkülső körön vannak, és talán nem is jutnak beljebb. Ha tőlük eltekintünk, akkor maradnak azok, akik a felkínált választékból legalább egy színházban jártak. (A nemleges választ adók között ott lehetnek azok a vidékről a fővárosba felkerült egyetemisták, főiskolások, akik korábbi lakóhelyükön esetleg aktív nézők voltak, de Budapesten még nem találták meg az utat a nézőterekig.) Az alábbi táblázat a Stúdió „K”-ban pozitív választ adók megoszlását mutatja. A válaszolók jelzett százaléka vallotta, hogy járt az adott színházban.

1. Katona         89%
2. Stúdió „K”        82%
3. Vígszínház        71%
4. Kamra         69%
5. Merlin        68%
6. Radnóti        66%
7. Madách        59%
8. Bárka        59%
9. Trafó         58%
10. Szkéné        53%

Lássuk ezután a Merlinben regisztrált eredményt. Van-e érzékelhető a különbség a két közönség között:

1. Merlin        92%
2. Vígszínház         89%
3. Katona         82%
4. Kamra        70%
5. Madách        70%
6. Radnóti         69%
7. Várszínház        57%
8. Trafó        51%
9. Szkéné        50%
10. Bárka        47%

Meglátásunk szerint a Stúdió „K” közönsége kevésbé konformista, jobban kinőtt már az iskolai szervezések kényszerhelyzeteiből, inkább megy a saját feje után, értékrendje közelebb van az általános színház-szakmai, művészeti értékrendhez.
A három színház közönségének értékrendbeli különbözőségére utal a következő táblázat is. A kérdés az volt, hogy az illető melyik színházakba jár a leggyakrabban, tehát többet is meg lehetett nevezni.  A táblázatban azt tüntettük fel, hogy az értékelhető szavazatok hány százalékát kapta néhány színház. 

Merlin közönsége    Stúdió „K”
közönsége    Szkéné közönsége
Katona+Kamra    43    47    36
Vígszínház+Pesti Színház    36    37    26
Madách+Madách Kamara    20    24    11
Radnóti    18    20    15
Bárka    13    19    17
Merlin    36    5    5
Stúdió „K”    2    28    10
Szkéné    6    11    34

Különösen fontos táblázatunk utolsó három sora. A Stúdió „K” és a Szkéné közönségének választása egymás iránt szimmetriát mutat, míg a Merlin közönsége körében a másik két színház „jelenléte” igen alacsony. Ez azt mutatja, hogy a két kis színház közönsége nagyobb mértékben „érintkezik egymással”, pontosabban jobban átfedi egymást.  
Lássuk a továbbiakban, miért is megy színházba a közönség. A teljesen általános, üres válaszok elkerülése érdekében, a kérdést úgy tettük fel, hogy „ma miért ide jött színházba?”, és válaszlehetőségeket is felkínáltunk. Természetesen általában több motiváció is szerepet játszik a választásban, ezért megengedtünk több választ, sőt az egyéb válaszok számára is hagytunk helyet. Ez utóbbiban, nagyobb számban csak a játszó személyekhez fűződő személyes kapcsolat jelent meg, néhányszor pedig a drámát, az eredeti írott művet nevezték meg mint érdeklődést felkeltő tényezőt. Többségében azonban elegendő volt a felajánlott hét válaszlehetőség, hiszen 10 % alatt volt azok száma, akik nem tudtak vagy nem akartak megjelölni ezek közül egy választ sem, illetve egyéb okokra hivatkoztak.
A következő táblázat azt foglalja össze, hogy a válaszolók hány százaléka érezte érvényesnek az adott választ a saját esetére. Az utolsó oszlopban azt tüntettük fel, hogy a Stúdió „K”-ban kérdezett, magukat gyakori (heti-kétheti) színházlátogatóknak valló nézők ugyanezeket a válaszokat milyen mértékben preferálták:

Merlin    Szkéné    Stúdió „K”    Stúdió „K” gyakori
Ismerősöm ajánlotta    69    64    65    52
Műsorújságokból tájékozódtam    25    33    28    38
A színház propaganda-anyagait olvastam    10    32    16    30
Mindent megnézek itt    8    16    16    20
Partnerem döntött    23    18    22    16
Kedvelem az itteni színészeket    20    30    28    27
Közönségszervező ajánlotta    4    2    3    5

Korábbi felméréseinkhez hasonlóan a legerősebb motivációnak ezúttal is a személyes ajánlás bizonyult, bár a legtöbb esetben más válaszokkal együtt szerepelt. Önmagában legtöbbször a színházba nagyon ritkán eljutóknál jelenik meg. Az utolsó oszlop azt mutatja, hogy ez a motivációs erő számszerűen is csökken a gyakori színházba járók körében (hasonló eltérést mutat a másik két színház ugyanerre a körre szűkített adata is). Személyes motiváció a partner döntése is, valamint – láthatóan csekély hatással – a közönségszervező rábeszélő képessége.
A tájékozódás szempontjából két információhordozót jelöltünk meg: a műsorújságokat és a színház saját propaganda kiadványait. Itt is azt tapasztaltuk, hogy a rendszeres színházba járók nagyobb arányban forgatják ezeket a kiadványokat, mint azok, akik a színházzal csak véletlenszerű kapcsolatba kerülnek. Feltűnő a Szkéné műsorfüzetének erősebb hatása, ami talán a programfüzet igényességét is visszaigazolja, bár az is igaz, hogy az egyetemen a célközönséghez könnyebb eljuttatni a havi programot.  
Viszonylag kevesen ismertek magukra a „mindent megnézek itt” válaszban, bár megkockáztattuk már a feltételezést, hogy ők képezik az adott színház törzsközönségét. Jelentősen többen választották a „kedvelem az itt játszó színészeket” formulát, ami azt bizonyítja, hogy az alternatív színházakban ugyanúgy sok múlik a színészek vonzerején, mint a többi színházban.  Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a Merlin kapta ebből a szempontból a legkevesebb pozitív választ, hiszen ott a legnehezebb egy behatárolható színészi körrel azonosítani az előadásokat.
Fontos motiváció lehet-lehetne a színházi kritika is. Egy korábbi, az ún. művész színházakban készült felmérés azt mutatta, hogy a közönség 1/3-a olvas rendszeresen kritikát, de közülük is csak minden második nézőt befolyásol a megismert bírálat a konkrét választásban. Ez bizony, tetszik, nem tetszik, 20 % alatt van. Felmérésünk nem hozott ettől jelentős mértékben eltérő eredményt. Ez közvetett bizonyítéka annak a korábban már exponált összefüggésnek, hogy az alternatív színházak közönsége elsősorban a művész színházak közönségével érintkezik, pontosabban jelentős részben azzal „egybeesik”.

Merlin    Stúdió „K”    Szkéné
Rendszeresen olvas kritikát az összes néző közül    37%    37%    31%
A rendszeresen kritikát olvasók közül az olvasottak befolyásolják  a választásban    47%    59%    44%
Az összes néző közül rendszeresen olvas kritikát, és azt figyelembe veszi     17%    18%    16%

További érdekes adalék lehet, annak az összefüggésnek a számszerű megjelenése, hogy a rendszeresen kritikát olvasók közül a gyakori színházlátogatók között csekélyebb a bírálat hatása. Viszonylag sokan vannak azok, akik annak ellenére, hogy nem olvasnak rendszeresen kritikát, mégis megerősítést, motivációt kapnak egy-egy kezükbe kerülő írásból. Ezek a nézők a kérdés első felére nemmel, a másodikra pedig – ezzel némileg ellentmondva – igennel feleltek.
Általánosabb értékrendbeli motivációt szerettünk volna tetten érni egy másik kérdés kapcsán, amelyet szintén feltettünk már korábbi vizsgálataink során is. A kérdés hat egymással egyenrangú állítást tartalmazott, amelyeket érvényességüknek, igazságtartalmuknak megfelelően 1-től 5-ig kellett osztályozniuk a válaszolóknak. A kijelentések a következőképpen szóltak:

1. A színház segít eligazodni a világban
2. A színházban jó a társaság, jó a hangulat
3. A színház hozzátartozik a műveltséghez
4. A színház köztér, politikai fórum
5. A színház szórakoztat
6. A színház művészi élmény

A következő táblázat az állításokra adott osztályzatok pontértékét mutatja. Összehasonlításul külön oszlopban feltüntettük a művész színházakban regisztrált átlagokat.

Merlin    Stúdió „K”    Szkéné    művész színházak
Segít eligazodni    2,75    2,88    2,77    1,98
Jó a társaság    2,94    3,39    2,97    2,41
Műveltség része    4,05    3,87    3,86    3,09
Politikai fórum    2,18    2,28    2,16    3,07
Szórakozás    4,25    4,35    4,24    4,18
Művészet    4,48    4,59    4,60    3,65

Az első körben hasonlítsuk egymáshoz a felmérésben résztvevő három színházban született minősítéseket. Az esetek többségében feltűnő a pontszámok együttállása. Néhány eltérés alapján azonban egyéni karakterjegyeket fogalmazhatunk meg. A Stúdió „K” elöl jár a közösségi légkört illetően, jó a társaság, jó a hangulat. A Merlin látogatói között több a középiskolás fiatal, számukra a színház még magasabb presztízsű műveltségi tényező, ugyanakkor a másik kettőtől némileg elmaradva minősítik a művészeti hatás lehetőségét.
A művész színházakban mért eredménnyel összevetve még érdekesebb eltéréseket találunk. Korábbi kérdőívünkön az első kijelentést másképpen fogalmaztuk meg („a színházi előadástól választ várok aktuális problémáimra”), a jelentős eltérést mégsem ennek tulajdonítjuk. A többségében fiatal értelmiségi, illetve annak készülő nézők számára a művészetnek, s ezen belül nyilván a színháznak is, van egy gyakorlati, az életstratégiát, hogy azt ne mondjuk a világnézetet meghatározó praktikus vonatkozása, amellyel a fiatal ember könnyebben vonatkoztatja saját magára a színpadon látottakat. Ugyanennek a logikának alapján értékelődik fel a színház műveltségbeli presztízse, illetve hasonló mértékben lefelé a politikai, közéleti funkciója. A mai huszonéveseknek nehezen értelmezhető, hogy milyen fontos társadalmi-politikai szerepe volt a művészetnek még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is.
Egyetlen állítás van, ahol a minősítés mindkét felmérésben azonos szintű, ez pedig a színház szórakoztató szerepe. Ebben a korábbi generációk közel azonos eredményre jutnak, mint a mai fiatalok. Jelentősen eltér azonban a színház művészi karakterét illetően az alternatív színházak közönségének álláspontja az átlagtól. A színház mint művészet ebben a nézői körben magasabb minősítést kap, mint a szórakoztatás. Mivel mindhárom helyen ezt a sorrendet, illetve azonos szintű minősítést regisztráltunk, a tévedés lehetőségét nyugodtan kizárhatjuk. A művész színházak közönsége még a Kamrában is a szórakoztató funkciót értékelte magasabbra, bár ezt a többi színház átlagánál jelentősen alacsonyabb szinten tette. Az alternatív színházak közönsége szándékát tekintve tehát a művészetet keresi a színházban, s ez az alapállás ad választ arra is, hogy miért preferálja a felmérésünkbe bevont színházakat.
Kérdőívünk a színházon kívül csak egyetlen kulturális tevékenységre tekintett ki, a moziba járásra. Feltételeztük, hogy a nézők életkora, és többségi „tanulói státusza” népszerűvé teszi körükben a mozit, a vetítőtermek preferálása pedig megmutat valamit az értékrendből is.
A Szkéné közönségének csak 10 %-a állította, hogy nem jár moziba, akik viszont igennel feleltek, azok elsősorban a Művész mozit (53 %) és a Corvin filmpalotát (22 %) preferálták. A Merlin közönségének 80 %-a jár moziba, számukra a Művész (43 %), a Puskin (27 %) programja vonzó. A Stúdió „K” nézőinek valamivel kisebb a moziba járási hajlandósága, 25 % állította, hogy nem jár moziba. A többség azonban itt is az artkino hálózat mozijait keresi fel: 52 % a Művészt, 22 % a Puskint, 11-11 % pedig a Corvin és a Szinbád mozikat nevezte meg. A Stúdió „K” gyakori (hetente-kéthetente) színházlátogatói közül 20 % vallotta, hogy nem jár moziba. A többiek a Művészt (64 %), a Puskin (25 %), az Örökmozgó  és a Cirkogejzir (11 %) mozikat jelölték meg mint kedvenc helyeiket.

Összefoglalás

Az alternatív színházak közönsége immár folyamatosan újratermelődik, s ahogy a szféra növekszik, úgy bővül. Ez az elmúlt évtized talán legfontosabb, és hosszú távon mindenképpen progresszív változása a színházi életben. A közönség pártoló jelenléte a legfőbb jele és visszaigazolása annak az emancipációs küzdelemnek, amely a 60-as évek amatőr színjátszó mozgalmának virágzásával indult, és a 90-es évek közepére valóságos eredményeket hozott. A színházi kínálat szerves része immár az alternatív színházi előadások egy része, bár közpénzekből való támogatása messze elmarad a kívánatostól.
Az alternatív színház közönsége a mai magyar színházlátogatók elit rétege. Bebizonyosodott, hogy nem egy zárt körről van szó, az alternatív színházakat gyakran felkereső nézőkkel más budapesti színházakban is találkozhatunk, akik pedig ritkán és esetlegesen jutnak el egy-egy előadásra, azok is voltak már más, hagyományos kőszínházi előadáson, ha másképpen nem, akkor iskolai szervezésben. Viszonyítása tehát mindenkinek van, és elképzelhető, hogy éppen a többi színházban szerzett élmény és tapasztalat tereli ebbe az irányba az – amúgy az átlagnál nyitottabb – fiatal nézőket. Az idő előre haladtával nyilván ez a közönségréteg is változik, konzervatívabb és kevésbé aktív lesz. Ugyanakkor az is biztos, hogy sok néző értékrendjébe beépül, gondolkodásmódjában jelen lesz az itt szerzett tapasztalat.
Láttuk azt is, hogy az előadásokon sokan voltak olyanok is, akik valamilyen a művészeten, sőt még a szórakozáson is „innen lévő”, személyes motiváció hatására jöttek el. Ők máshol csak ritkán tapasztalható élményben részesülnek, viszonyuk ettől még személyesebb lesz a színházhoz. Ez a beavatás, a közösségi viszonyokba való bepillantás, a későbbi kötődést valószínűleg erősen meghatározza majd. Lehet, hogy az itt szerzett élmény indít el valakit a színház irányába, és ezen keresztül más – a színházban természetes módon jelen lévő – művészeti ágak megismerése felé.

Függelék

2003. január–február hónapban két, a mozgás- és táncszínházi műhelyek bemutatkozása szempontjából fontos helyszínen, a Trafóban és a MU Színházban gyorsfelmérést készítettünk. Elsősorban a nézők színházba járási szokásairól, értékrendjéről érdeklődtünk. Véletlen kiválasztás alapján kérdeztünk meg 140 nézőt, kérdőívünk nyolc tartalmi és négy a válaszoló szociológiai helyzetére vonatkozó kérdést fogalmazott meg. (2.)
Az előadásokat úgy választottuk ki, hogy ne a bemutatók bennfentes közönségét szólítsuk meg. A feldolgozás során a felmérés eredményeit a korábbi alternatív színházi felvétel adataihoz hasonlítottuk, de lehetőség szerint vizsgáltuk az eddig mért fővárosi átlagoktól való karakteres eltérést is.
Az első kérdés – szokás szerint – a színházba járási aktivitást mérte.

hetente    kéthetente    havonta    kéthavonta    ritkábban
Trafó+MU    22    17    25    17    19
Szkéné+Merlin+Stúdió „K”   
28   
28   
44

A megkérdezettek 22 %-a állította, hogy hetente jár színházba. Nem feltétlenül alternatív előadásokat látogat ilyen gyakorisággal, de elmondható, hogy a kulturális tevékenységek sorában náluk a színház a listavezető. Ettől a válaszok eloszlása – a korábbi vizsgálathoz hasonlítva – némiképpen más, a havi gyakoriságnál nagyobb tempót diktálók jelentősen többen vannak. Ez az eltérés a viszonylag kis mintával is megmagyarázható lenne, mégis inkább azzal a ténnyel hozzuk összefüggésbe, hogy az alternatív táncszínházi törzsközönség a kis előadásszámok miatt gyorsabb ütemhez szokott, ezért amit valahol bemutatnak, azt igen gyorsan látnia kell, mivel az előadás hamar lekerül a műsorról, és nem tudható, hogy visszakerül-e valaha. „Örömmel láttuk” ugyanakkor, hogy a színházba egyáltalán nem vagy nagyon ritkán járók itt is elég sokan vannak. A színház természetéhez tartozik az is, hogy közönsége folyamatosan változik, tehát nem negatív eredmény, ha a nézők egy jelentős hányada még szinte érintetlen. (A ritkán színházba járók aránya nem különbözik jelentősen a korábbi felmérések adataitól.) A ritkán színházba járók közül kerülnek ki majd azok, akik a következő időszakban a legszorgalmasabb nézőkké válnak.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy vannak-e – és ha igen mennyien – olyanok, akik csak alternatív színházakba járnak. A második kérdésben ezért azt firtattuk, hogy a színházlátogatások hogyan oszlanak meg a hagyományos és az alternatív színházi helyek között. Természetesen vannak olyanok, igaz, hogy csak nagyon kevesen (kb. 10 %), akik azt állítják, hogy kizárólag alternatív előadásokat néznek meg. Ők képezik e színházi kör holdudvarát, barátok szakmabeliek, rajongók. Ezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy velük együtt a válaszolók kb. 50 %-a állította, hogy inkább az alternatív színházakat kedveli, bár nem kizárólagosan. További 30 % azt mondta, hogy fele-fele arányban jár hagyományos és alternatív színházba, 20 %-nyi pedig inkább a hagyományos színházakhoz húz. Ezek az arányok összességében cáfolják az alternatív színházak zárt közönségéről szóló vélekedést, látható, hogy nincs semmilyen kizárólagosság. A hagyományos színházak közönségének egy része, közülük persze elsősorban a művész színházak nézői, tájékozódnak ebbe az irányba is – állapíthattuk meg korábbi vizsgálatainkban, s ez a tény most a másik oldalról is megerősítést nyert.
Következő kérdésünk tovább árnyalja az összefüggést. Azt kérdeztük, hogy melyik színházba járt a válaszoló legtöbbször az elmúlt két évben. Az összesítés után mindkét helyen a Trafó, a Katona, a MU Színház ért el dobogós helyezést. A továbbiakban pedig a Szkénét és a Radnótit, valamint a két nagyszínházat, a Víget és a Madáchot jelölték meg nagyobb számban. Ez utóbbi kettő szorul talán némi magyarázatra. A színházzal esetleges kapcsolatba kerülő átlagközönség számára nagy befogadóképességük miatt ezek a színházak akkora „felületet” jelentenek, hogy szinte megkerülhetetlenek. A „legtöbbször” persze meglehet, hogy egy-egy alkalmat jelent csupán ilyenkor, de jól jön a válaszadásban készséges nézőnek.
Minőségre, értékre kérdeztünk akkor, amikor a legtöbbre tartott együttes, társulat megnevezését kértük. Ennél a kérdésnél némileg torzító hatása van annak, hogy a válaszoló „szorult helyzetében” hajlamos azt megnevezni, akinek előadását éppen megtekinti. A megkérdezettek egyharmada – becsületükre legyen mondva – nem válaszolt. A Trafóban 40 %, a MU-ban pedig 30 % esett ebbe a kategóriába. A ritkán és esetlegesen színházba járók többsége – tapasztalataink szerint – tartózkodik az értékítélet-alkotástól. Ugyanakkor bizonyára voltak olyanok is, akik sztereotip választ adtak a kérdésre, s ezzel egy csak hallomásból ismert szakmai közvélekedést közvetítettek.
Mivel személyében nem szeretnénk bárkit is megsérteni, azt mondhatjuk, a válaszok egy csekély részét inkább viccnek tekintjük, ám az értékítéletet vállaló többség megnevezéseit tiszteletbe tartva, összességében valamilyen orientáció mégis kiolvasható a bediktált együttesek és személyek neveiből. Legtöbben a Krétakör, az Artus, és Frenák Pál munkásságát gondolták kiemelendőnek. A továbbiakban jóval alacsonyabb támogatottsággal jelent meg a Szkéné és Pintér Béla, valamint a Katona József Színház és Bozsik Yvette társulata. A lista, különösen, ha nem rendelünk hozzá tényszerűnek tűnő százalékokat, nem mond látványosan ellent a bevett értékrendnek.
A megkérdezettek egyharmada állította, hogy az alternatív színházi előadásokat látogatja döntő részben, az összes színházlátogatásainak legalább 80 %-ában. Az ő válaszaikat a legutóbbi kérdés esetében külön is összesítettük. Kiderült, hogy számukra a legértékesebb együttesek körét az Artus, Frenák, az L1, a Kompmánia, Pintér Béla, a Krétakör és Bozsik Yvette alkotja. Némileg meglepő módon a Katona József Színház sem mint látogatott helyszín, sem mint együttes nem szerepelt a válaszok között.
Hányszor járt a Trafóban illetve a MU-ban az elmúlt évben? – tudakoltuk egy további kérdésben. Mindkét helyen a nézők kb. 10 %-a válaszolta azt, hogy számára ott minden program egyformán vonzó, hogy mindenre elmegy. Ez nyilván túlzás, de valószínűleg azok gondolják ezt, akik korábban azt vallották, hogy csak alternatív színházakba járnak: ők azok, akik úgy érzik, hogy ezeken a helyeken mindent megnéznek. Legalább ilyen fontos azonban látni a másik végletet: a Trafóban 25 %, a MU-ban 50 % (!) vallotta be, hogy egyszer sem járt ott az elmúlt évben. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy soha, hiszen korábban járhatott oda, akár gyakran is, és különösen nem jelenti azt, hogy a válaszoló sehova se járna. Bár az is egy általános tapasztalat, hogy aki általában ritkán jár, az „nem válogat”, mindenhova elég ritkán jut el.  
Akik pozitív választ adtak a kérdésre, tehát jártak a Trafóba illetve a MU-ba, azokat tovább kérdeztük arról, hogy milyen programokat látogattak az elmúlt évben. A Trafóban kétharmad részben a táncot, egynegyed-egynegyed részben a színházi és zenei programokat nevezték meg. A MU-ban a tánc és zenei programok vezetnek (40-40 %), majd a kiállítás, zene következik elenyészően alacsony számban. Műfaji besorolás szerint a közönség tehát a Trafót elsősorban mint táncművészeti műhelyt, mint táncos bemutatóhelyet határozza meg, bár a színházi és zenei programok is egyre inkább jelen vannak, a MU Színházban pedig a tánc mellett a zene is meghatározó karakterjegy. A felsorolásban, amiből választhatott a néző, tudatosan nem szerepeltettük a mozgásszínház kategóriát. Amennyiben ezt is kínáltuk volna, valószínűleg a táncos produkciók nagy részét ilyennek minősítik.
A színházban viszonylag gyakran megforduló nézők értékrendje tudatosabb. A spontán „tetszik – nem tetszik” viszonyuláson túl azt is érteni szeretné, hogy miért lehet valamit jónak minősíteni, ha neki nem tetszik, vagy fordítva. Számára fontos orientációs pontot jelenthet, ha ismeri a színházi folyóiratok cikkeit, kritikáit. Kérdésünkkel azt szerettük volna lemérni, hogy a szaksajtó befolyása milyen mértékű. A felsorolt színházi és táncos folyóiratok közül azokat kellett megjelölni, amelyeket rendszeresen olvas az illető. A konkrétan megnevezett lapok (Criticai Lapok, Ellenfény, Színház, Táncművészet, Zsöllye) közül a megkérdezettek kétharmada nem olvas egyetlen egyet sem. Az első pillantásra súlyosnak tűnő kijelentés azonban hasonló arányok megállapításával minden eddigi vizsgálatunkban szinte szó szerint így szerepelt. A vállaltan ritkán és esetlegesen színházba járóknál (36 %) természetes, hogy nem igénylik az alaposabb elemzéseket, ők olyan laza szálakkal kötődnek a színházhoz, hogy talán még a felsorolt folyóiratokat sem ismerik.
A közönség egyharmada kerül kapcsolatba a szaklapokkal. Ennek a rétegnek is megfigyelhetjük egyfajta megosztottságát. Közöttük fele-fele arányban vannak azok, akik több lapot is rendszeresen kézbe vesznek, illetve azok, akik csak egyet-egyet. Minden megjelölést egy szavazatnak tekintve a lapok népszerűségi sorrendje a következő:

Ellenfény    20,3 %
Színház        18,0 %
Zsöllye        11,6 %
Táncművészet    10,9 %
Criticai Lapok      8,0 %

A döntően alternatív színházba járók között ettől némileg eltérő eredményt összegeztünk. Közülük 50 %  olvassa a felsorolt lapok valamelyikét. A népszerűségi sorrend is némiképp más: az Ellenfénynek 37 %-os, a Színháznak, a Táncművészetnek és a Zsöllyének egyformán 15 %-os, a Criticai Lapoknak pedig 9 %-os a támogatottsága.
A két színház programjairól szóló információk különböző utakon jutnak el az érdeklődőkhöz. Ebben a felmérésben nyitott kérdést fogalmaztunk meg, tehát bármit meg lehetett nevezni. Nem lehet véletlen, hogy mindkét helyen ugyanaz a reláció került az első helyre. A Trafóban a válaszolók mintegy 38 %-a, a Mu Színházban pedig 45 % a barátait, az ismerőseit vallotta első számú forrásnak. Ez az összefüggés a korábbi vizsgálatokkal teljesen egybevág. A Pesti Est és a Súgó a nézők 25-30 %-ára, a szórólapok és az internet pedig 15-20 %-ra van hatással. A válaszokból tehát az derült ki, hogy ebben a színházi körben sem gondolja az „egyszerű” néző másképp, a reklám, a propaganda mondhat bármit, az információs források (a műsorfüzetek és az internet) közvetíthetnek fontos  tényeket, de abban a kérdésben, hogy mit érdemes megnézni, leginkább egy barát(nő) vagy egy kolléga véleménye mérvadó. Esetleg, keveseknek, a kritikáé.
Felmérésünk során gyors és karakteres választ szerettünk volna kapni néhány kérdésre. Elsősorban ezért nem tekinthettünk ki igazán a közönség általános kulturális szokásaira. Egy kérdést tudtunk ennek a vonatkozásnak szánni, a továbbiakban pedig a nézők szociológiai hátterét megvilágító kérdéseket tettünk fel. Fontosnak tartottuk, hogy a színházlátogatást elhelyezzük a más művészeti ágakhoz kötődő tevékenységek sorában. A színházon kívül tehát a film, a szépirodalom, a képzőművészet és a zene vonatkozásában kérdeztünk rá hangsúlyosan az adott művészeti ághoz való aktív viszonyra:
„Legalább havi gyakorisággal jelen vannak-e az életében az alábbi tevékenységek?”
Kortárs szépirodalmi alkotás elolvasása
Film megtekintése egy art moziban
Élő zenei koncert meghallgatása
Kortárs képzőművészeti tárlat megtekintése

A válaszolók alábbi százaléka vallotta, hogy a kérdezett gyakorisággal részesül az adott művészeti ág valamely eseményén, konkrét, személyes élményben:
artmoziba            79 %
színházba             62 %
tárlatra                 54 %
koncertre             53 % jut el, míg egy
kortárs szépirodalmi alkotást     45 % olvas el havonta

Mint a százalékos megoszlás is mutatja, sokan több tevékenységet is megneveztek. Látjuk majd, hogy az aktivitásnak ezt mértékét a nézők életkora teljesen indokolttá teszi. Három-négy-öt tevékenységet jelölt meg a válaszolók 69 %-a, és csak 2 % mondta meg őszintén, hogy egyetlen tevékenységet sem gyakorol a kérdezett gyakorisággal.
A közönség szociológiai összetételére vonatkozó következtetések levonása a viszonylag kis minta ellenére is fontos adalék lehet a közönség megismeréséhez. Azzal a vélekedéssel szemben, amit a színpad oldaláról a résztvevők megfogalmaznak, ennek is van egyfajta érvényessége. A megkérdezettek véletlen kiválasztása megadja annak az esélyét, hogy cseppben meglássuk a tengert.      
A nemek aránya lényegében megfelel a korábbi vizsgálatoknál mért aránynak, ami 40-60 % volt. Most a mintába véletlen kiválasztás útján 41 %-ban kerültek nők és 59 %-ban férfiak.  Az életkori megoszlást valamint az iskolai végzettséget illetően hasonló mutatókat látunk, mint az alternatív színházakban készült korábbi felmérésen. A nézők mintegy 75 %-a 30 év alatti. Felsőfokú végzettséggel rendelkezik, vagy valamelyik egyetemen, főiskolán tanul a közönség 68 %-a. A válaszolók 23 %-ának állandó lakhelye nem Budapesten van. Ők elsősorban a fővárost körülvevő településekről jönnek, de távolabbról, sőt külföldről érkező érdeklődők is megtekintik az előadásokat. A budapestieket illetően a kerületek nagyságával arányos lakóhely szerinti megoszlást regisztráltunk.

Lábjegyzetek
1.    A felmérések a következő előadásokon készültek
Stúdió „K”: A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések; Körtánc; Aranyszögekkel kivert hazugságok; Az utolsó pacc
Szkéné: Don Quijote; Kórház, Bakony; Népi rablét; Piroska; Földanya, Föld; Phaedra 2000
Merlin: Vak meglátta, hogy kiugrott; Szabad ötletek jegyzéke; Marton partjelző fázik; Napforduló; Szokratész védőbeszéde; Virtuális Édenkert; Szophoklész árnya; Sóska, sült krumpli 
2.    A felmérések a következő előadásokon készültek
Trafó: Lakoma – Frenák Pál Társulata; Pólusok – Fejes Ádám / Nagy Andrea; D.A.V.E. – – Chris Haring, Klaus Obermeier;
MU: Nimbus – Sofa Trió; Habcsók és más – L. 1. Táncművek; Phaedra – Pont Műhely
08. 08. 6. | Nyomtatás |